Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-07 / 235. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2005. OKTÓBER 7., PÉNTEK Európai héttel népszerűsítik a falusi turizmust Különórákon ülnek a felnőttek is Első alkalommal rendezik meg a Falusi turizmus-akcióhetet Európa-szerte. Az október 7— 16. közötti rendezvénysorozat­hoz megyénk, pontosabban a megyei Falusi Turizmus Egye­sület is csatlakozott. A „Kezdje itthon Európa felfe­dezését!" címmel indított kam­pány célja, hogy felhívja a fi­gyelmet a magyar falvak ide­genforgalmi kínálatára - hang­súlyozta tegnap tartott sajtótá­jékoztatóján Geszti Jánosáé, az országos egyesület titkára. A hét folyamán megyénkben Kunhegyesen, Kócsújfalun és Szajolban várják az érdeklődő­ket színes programkínálattal, kézműves-bemutatókkal, kósto­lással, kirándulásokkal. Mód nyílik a napraforgóval minősí­tett vendégházak megtekintésé­re is. A falusi turizmussal fog­lalkozók közül sokan nehéz helyzetbe kerülnek, amikor te­lepülésüket várossá nyilvánít­ják. így térségünkben a napok­ban várossá avatott Abádszaló- kon is jelentős kedvezmények­től eshetnek el a szállásadók. Mint Herbály Imre, a megyei egyesület elnöke, országgyűlési képviselő elmondta, többek kö­zött a térség egyik képviselője, Varga Mihály nyújtott be ezzel kapcsolatban módosító indít­ványt a parlamentnek, melyet az idegenforgalmi bizottság is támogatott. Eszerint az ötezer lakosnál kisebb városokban ilyen jellegű tevékenységet foly­tató szolgáltatók továbbra is adókedvezményben részesül­hetnek. ■ SZS tanulás A tapasztalt tanárok háromszor annyit is kérhetnek, mint a főiskolások Nemcsak a gyerekek Járnak különórákra. Sok felnőtt Is szeretné Ilyen módon elmélyíteni a tudását, főként a nyelvek terén. Képünk Illusztráció. Negyvenöt perces óráért hétszáz forintot fizetnek Gergő szolnoki középis­kolás. Nem megy neki a matematika, a különórák pedig a szüleinek havi nyolc-tíz ezer forint körü­li összegbe kerülnek. Ez a megyeszékhely árait vizs­gálva átlagosnak számít. Molnár G. Attila A szakemberek szerint több oka van annak, ha egy fiatal magánórákra jár. Dr. Kállai Má­ria, a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alap­fokú Művészetoktatási Intéz­mény igazgatónője szerint az egyik indok az iskolai teljesít­ménykényszer. Emellett nagy verseny zajlik a következő isko­lai fokba kerülésért. Sokszor pedig a szülők a különórákra fi­zetett pénzekkel akarják ellen­súlyozni, hogy nem tanulnak együtt a gyermekükkel, s nem szoktatták hozzá őket kiskoruk­ban az önálló ismeretszerzés­hez. Nagyon változó, kik járnak magánórákra. Sokszor nem a bukás ellen küzdenek ilyen mó­don, hanem a jegyjavítás miatt. Az viszont bizonyos, hogy a ma­JELLEMZŐ KÜLÖNÓRADÍJAK A MEGYESZÉKHELYEN Angol 700-1600 Német 700-1550 Matematika 550-1350 iORRiV Ül NÉPLAMNFORM/ÍCK) gánórák rengeteg pénzt visz­nek el a közoktatásból. Sajnála­tos, hogy különórákon kell megtanulnia a diákoknak azt, amit az iskolában kellene, véli egy megyénkben magántanár. A közoktatás jelenleg többet kö­vetel, mint amennyi tudást át képes adni a gyerekeknek. Egyébként tévedés azt gondol­ni, hogy csak gyerekek járnak iskolai rendszeren kívüli órák­ra. Sok felnőtt is szeretné elmé­lyíteni a tudását, elsősorban a nyelvek terén. S hogy kiktől ve­hetünk magánórákat, abban nagy a választék. Sok főiskolás vállal óraadást, többnyire ők a legolcsóbbak. A komoly tapasz­talatokkal rendelkező tanárok díja olykor háromszor akkora is lehet. Arra a kérdésre, hogy tudnak-e számlát adni, a telefo­non megkérdezettek többsége annyit felelt: a részleteket sze­mélyesen kell megbeszélni. H mochnács zsolt nyolcéves lánya éppen idén kezdett angolból külön­órám járni. — Ez a nyelv ma már szerintem alapvetőnek szá­mít. A lányom egyébként óvodá­ban is külön csoportban tanul­ta. Van olyan nap, hogy az is­kolában délelőtt a tanórán, délután egy ingyenes foglalko­záson, majd azt követően ma­gánórán sajátítja el az angolt. Egyelőre élvezi a dolgot. Am ha majd úgy tűnik, már nem tetszik neki, azt fogom mondani, hogy hagyja abba. A negyvenötperces óráért hét­száz forintot fizetünk alkal­manként. Lengyeleknél mutatták be a magyar tánc szépségeit Spórolunk Önnek! Új mvatunkban keressük a legolcsóbb élelmiszereket és háztartási cikkeket. Ezen a héten a legkedvezőbb áron kínált tartós, 2,8 százalékos zsírtartalmú dobozos tej után nyomozunk. A lapunk által megkérdezett boltokban a következő ámkat találtuk: Match. Mezőtúr 135 Ft/I Plus, Szolnok 135 Ft/I Penny Market, Szolnok 135 Ft/I Cora, Szolnok 139 Ft/I Coop, Tiszafüred 149 Ft/I Jásztelki úti ABC, J.berény 160 Ft/I Reál bolt, Kunhegyes 165 Ft/I Amennyiben az itt közöltnél olcsóbb tartós tejről tudnak, írják meg szerkesztőségünk­nek e-mailben az ujneplap@axels.hu címre, vagy telefonálják meg az 56/516-735-ös számra! A déldengyelországi Za- wojában vendégeskedett a tiszafüredi Pátria Nép­táncegyüttes. Farkas István Hagyományosan Zawojában rendezik meg a „szomszédban” található Babia Gora hegységről elnevezett folklórfesztivált. A Tisza-parti művészeti csoport közel egy évtizedes kapcsolatot ápol a településsel, ennek meg­felelően több alkalommal is ré­szese lehetett már a helyi és környékbeli zenekarok bemu­tatkozásáról, illetve az ősi len­gyel szokások felelevenítéséről híres kulturális seregszemlé­nek. A többek között tiszafüre­di, tiszaszentimrei, jászapáti és kunhegyesi fiatalokat is sorai­ban tudó táncegyüttes fellépése idén is nagy közönségsikert aratott. Ez egyrészt a színvona­las magyar és erdélyi táncokat felvonultató műsornak, az ere­deti népviselet különlegességé­nek, másrészt a Bíró zenekar já­tékának tudható be. A hivatalos program mellett a térség szép­ségeinek, turisztikai látványos­ságainak a felfedezésére is ju­tott idő. Felejthetetlen élményt jelentett a lengyel Tátra legfel­kapottabb üdülőhelyének, Za­kopanénak a feltérképezése is. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Hunyadfalva. A településen is si­keresen lezajlott a földgázra törté­nő átállás. Mint Vékonyáé Házi Eszter polgármestertől megtudtuk, volt ahol már szeptember 13-án az újonnan kiépített hálózatról főz­hettek. MGA Örményes. A Heitler, a Légrádi és a Török családok kezdeményezé­sére, illetve a helyiek összefogásá­val a közelmúltban felállították a kisközség egyetlen feszületét a Kő út mellett A tölgyfából készült Krisztus-keresztet az a Németh Ferenc fafaragó készítette, aki a közelben lévő szenttamási feszü- i letet is megalkotta, mg Szolnok. A megyeházán tegnap ki­osztották a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatási Közalapítvány ösztöndíjait A pályázaton 130 di­ák vett részt közülük 45 általános és 85 középiskolás. A közalapít­vány 8 középiskolás és 12 általá­nos iskolás pályázatát díjazta. Az idei tanévben a középiskolások 10, az általános iskolások 5 ezer forintot kapnak havonta. Tegnap az érdekeltek az ösztöndíj szep­tember-október havi részletét ve­hették át BA Törökszentmiklós. a helyi kér> viselő-testület legutóbbi ülésen fel­mérte és aktualizálta az önkor­mányzat és a háziorvosok között kötött szerződéseket Ezáltal mó­dosították a háziorvosi körzetek te­rületi felosztását, mg Túrkeve. Tárlattal és ünnepséggel tisztelgett tegnap az aradi tizenhá­rom vértanú előtt Túrkeve önkor­mányzata. Sisa Béla Népi öröksé­günk című vándorkiállítását — dél­után öt órakor — l/ass Lajos, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériumának politikai államtitkára nyitotta meg a művelődési ház dísztermében. Egy órával később pedig a település vezetői a '48-as emlékparkban hajtottak fejet a hő­sök emlékére, bj UJ NÉPLAPPAL! 40 nyugdíjas előfizetőnk október 19-én egynapos autóbusz-kiránduláson vesz részt. Köszönjük, hogy velünk játszottak! Gratulálunk! Balajti Károlyné Jászivány Bozsó Lászlóné Rákócziújfalu Csikós István Szolnok Dr. Soós István Szolnok Emődi Istvánné Csataszög FUlöp István Jászboldogháza Godó Istvánné Szajol Gönczi Lajos Tószeg Hajdú János Karcag Hódi Istvánné Szolnok Id. Mendler András Fegyvernek Jagos József Kungyalu Jánosi Menyhért Jásztelek Kiss Józsefné Kunszentmárton Kiss Lukácsné Szolnok Kocsmár Gyuláné Bánhalma Kovács Józsefné Szolnok Kovács Lajosné Mezőtúr Laki Jánosné Szászberek Nagy Józsefné Tiszainoka Nagy József Tiszagyenda Nyíri László Kunmadaras Orosz Gyula Papp Imréné Pesti Sándorné Pólyák József Radios Pálná Rontó Béláné Seres János Sinka Antal Szabó András Szabó Jánosné Nagyiván Szolnok Martfű Kengyel Zagyvarékas Szolnok Törökszentmiklós Tiszajenő Szolnok Törökszentmiklós Tánczosné Bökény Mária Szolnok Telek Dénesné Besenyszög Telek Gyula Tóth Lajosné Tökei Sándor Török Mihályné Vincze Lajos Zsembery Károlyné Jászberény Kisújszállás Martfű Rákóczifalva Szolnok Szolnok A nyerteseket bővebben levélben tájékoztatjuk. Információ: 06-80/200-690 A

Next

/
Thumbnails
Contents