Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-19 / 245. szám

10 \ KÉK TÜKÖR 2004. OKTÓBER 19., KEDD Visszavitték Kerék Csabát a rács mögé fogda Nincs már házi őrizetben Nagy E. D. Megváltoztatta döntését a Fővá­rosi Bíróság a brókerbotrányban érintett Kerék Csaba házi őrize­tével kapcsolatban. Másodfokon helyt adtak az ügyészi fellebbe­zésnek, így a Britton cégcsoport magyarországi képviselőjének letartóztatását újra elrendelték.- A védencemet már vissza is vitték - mondta lapunknak Rutt- ner György, Kerék ügyvédje. A gyanúsítottat a rendőrség Aradi utcai fogdájába helyezték el. Rut- tner szerint a döntéssel „teljesen lejáratják az igazságszolgáltatást”. Szeptember 30-án, Kulcsár Attila előzetes letartóztatásá­nak megszüntetésével egy idő­ben a brókerbotrány másik érintettjének, Kerék Csabának is házi őrizetét rendelte el a bí­róság. Ezt a döntést az ügyész­ség megfellebbezte. A Fővárosi Bíróság közlemé­nyében tudatta: Kerék Csaba előzetes letartóztatását decem­ber 11-ig meghosszabbították. Ruttner utalt arra, hogy még nem kapta kézhez a bíróság döntését. Hozzátette: védence jogszerűen járt el a házi őrizet alatt, a másodfokon megváltoz­tatott határozatot pedig szomo­rú esetnek nevezte. Jelezte, ké­sőbb ismét indítványozni fogja Kerék letartóztatásának meg­szüntetését. Kaiser elvesztette türelmét tagadnak A védett tanú ma már biztos a vádlott bűnösségében Ellentmondó tanúvallo­másokkal folytatódott a móri mészárlás pere. Egy férfi a többiekkel ellentét­ben azt állítja: egy boros­tás, rövid hajú fiatalem­bert látott a helyszínen. Nagy Eszter Dóra- Végre valaki álljon velem szem­be azt a magasságos dolgot tisz­tázni, mert egyre jobban bosszant a dolog - kelt ki magá­ból Kaiser Ede a tárgyaláson. A vádlott hiába kérte, hogy azok a tanúk, akik látták az egyik mó­ri elkövetőt, álljanak mellé. A bí­róság ezt nem engedte meg. Kaiser azt próbálja bebizonyíta­ni, hogy a tanúk magasabb sze­mélyt láthattak a bankfióknál. A nyomozati vallomásokban több­ségük 180-185 centiméter magas elkövetőről beszélt, Kaiser pedig azzal érvel, ő csak 178 centi. A bíróságon több tanút a vád­lottak kizárásával hallgattak meg. Az egyik védett tanú telje­sen biztos abban, hogy Kaisert látta a bankfiók ablakában. A fel­ismertetésen még bizonytalan volt, de a tárgyaláson már kétsé­get kizáróan azt állította, hogy a vádlott az egyik elkövető. A kö­vetkező tanú szerint egy boros­tás, rövid hajú férfi küldte el a bank ajtajában az érkező ügyfe­leket. Kaisernek kedvez egy fiatalember vallomása is. A ta­nú látta az egyik elkövetőt, aki Or. Varga /.oltár A tanú a tárgyaláson lett kétséget kizáróan biztos abban, hogy Kaisert látta a bankfióknál jobb kézzel bezárta a fiók ajtaját, majd egy fekete táskával távo­zott. Kaiser pedig azt állítja: bal­kezes. Terhelő vallomást tett azonban Kaiserre korábbi isme­rősének zárkatársa. A férfi őrize­te alatt tudta meg a móri bűncse­lekmény részleteit Gy. Gábortól. Levélben is megírta a rendőrök­nek, hogy Kaiserék a móri elkö­vetők. A zárkatárs azért nem be­szélt, mert féltette húga épségét. A lány Kaiser barátnője volt. A tanú azt állította, a vádlottak motorral menekültek el Mórról. I Hajdú először szólalt meg a bíróságon A móri bankrablás másik vádlottja, Haj dú László eddig szóban nem volt hajtan dó reagálni az ellene felhozott vádakra. Vallomását is írásban adta be, kérdések re sem volt hajlandó válaszolni. Ezúttal kivételt tett. Cáfolta, hogy motorral követték volna el a móri bankrablást. Azt mondta: volt motorkerékpárja, de azt 2001 nyarán eladta és azóta nem ült motoron. FOTÓ: SZABOLCS LÁSZLÓ Feketén dolgoztak a lakóparkban ELFOGTAK 37 illegálisan dol­gozó külföldit a XI. kerület egyik lakóparkjának az épít­kezésén. A rendőrség, a ha­tárőrség és a munkaügyi fel­ügyelőség munkatársai állí­tották elő a külföldieket, (szí) Megverte a nőt, felgyújtotta lakását összevert egy 55 éves nőt IX. kerületi Csárdás közben lévő lakásán egy ismeretlen támadó. A garázda az egyik szobát fel is gyújtotta. A tü­zet megfékezték a tűzoltók, az asszony életveszélyes ko­ponyatörést szenvedett, (ned) Nem birkóztak meg a páncélszekrénnyel elvitték, de feltörni nem tudták a páncélszekrényt azok a betörők, akik a XXm. kerületi Ócsai út egyik iro­daépületébe törtek be. A biz­tonsági őrök azonban meg­zavarták őket (jj) Gyerekek zsarolták a tizenegy éves fiút megzsarolt egy tizenéves testvérpár egy hasonló ko­rú fiút Nyíregyházán. A 10, illetve 13 éves gyere­kek késsel arra kény­szerítették all éves fiút, hogy számítógépes játéko­kat tartalmazó lemezeket adjon nekik, (szí) Fantom az úton kerékpárost gázoltak el Karcag-Berekfürdő között, a Kunmadarasi úton. Egy Renault típusú személy­gépkocsi hátulról ütötte el az előtte azonos irányba közlekedő kivilágítatlan kerékpáros férfit. A férfi a kórházba szállítását köve­tően elhalálozott. Tolvaj a kocsmában ismeretlen tettes betört egy karcagi kocsmába, az ott lévő nyerőautomata há­tulját lefeszítette és az ab­ban lévő pénzperselyt, va­lamint 4 karton cigarettát eltulajdonított. Drága madár volt sörétes lőfegyverrel Isme­retlen személy lelőtt egy védett állatnak számító tú­zokot Túrkevén. A madár eszmei értéke közel egy­millió forint. Rátámadt a rendőrre megütött egy rendőrt Túrkevén egy igazoltatott személy. A rendőr járőr szolgálata során a művelő­dési házban tartott diszkó­ban ellenőrzést hajtott végre. Az illemhelyen iga­zolásra szólított fel egy személyt, aki váratlanul megütötte őt. A bántalma­zó ellen a rendőrség felje­lentést tett. előtt abbahagyta. Járta az ide­gen lépcsőházakat és ahol nyi­tott ajtót talált, ott bizony teke­tória nélkül belépett. Módszere meglehetősen gátlástalan volt, bár betörésre, erőszakra egyet­len alkalommal sem veteme­dett. Egyszerűen végigment a folyosón lenyomkodta a kilin­cseket, majd ahol nyüt az ajtó, ott beosont Azzal sem nagyon törődött, talál-e a lakásban vala­kit. Ha összefutott a háziakkal, akkor vizet kért vagy előadta: keres valakit. Ha pedig nem vették észre, mert éppen alud­tak vagy éppen nem figyeltek oda a lakók, hirtelen összekap­kodta a pénztárcákat, esetleg más értéktárgyakat és lelépett. Leginkább a készpénz kellett neki, így miután a bankjegye­ket az ellopott pénztárcából ki­vette, a többit eldobta. Még a bankkártyák sem érdekelték, tudta jól, használatukkal feles­leges kockázatot vállalt volna magára. Alkalmanként volt hogy né­hány ezer, de megesett, hogy több tízezer forintot is el tudott csenni. Aztán egy tanú felismerte és vége lett a nyári kalandnak. A fiatalkorú gyanúsított ez idáig 15 besurranásos lopás ügyében tett vallomást, illetve kénytelen szembesülni a rendőrség bizo­nyítékaival. Mivel a fiú súlyos betegségre hivatkozott, ezért mielőtt őrizetbe vették volna, el­meorvos szakértői vizsgálatnak vetették alá. Megállapították, bár valóban próbálkozik azzal, hogy bizo­nyos betegség tüneteit produ­kálja, valójában kutya baja, te­hát nincs kizáró oka büntethe­tőségének. A fiatalember azóta is előzetes letartóztatásban van. A rendőrök pedig tovább vizs­gálják, van-e még olyan áldozat, aki eddig nem tett feljelentést besurranásos lopás ügyében. A fiatalkorú besurranó rendszerint kedvenc módszerével jutott be a lépcsőházakba. Kifigyelte, hogy egy ott lakó kulccsal be­megy, majd még mielőtt az ajtó önműködően becsapódott vol­na, egy acél lemezkét helyezett az ajtónyitásba. A lakó hallva a csattanást, megnyugodva azt gondolhatta, becsukódott az ajtó, a fiatal tolvaj azonban feltűnés nélkül bejuthatott az épületbe. Horváth Győző Az elmúlt nyáron szinte egy­mást érték azok a bejelentések, amelyben arról tettek panaszt a sértettek, hogy pillanatnyi fi­gyelmetlenségüket kihasználva meglopták őket. Az esetek több­sége a belvárosban, valamint a lakótelepeken történt. A nyomo­zók már a sorozat kezdetén gya­nították, hogy a rejtélyes tolvaj egyik régi ismerősük, egy 17 éves legény lehet. A fiú csupán három évvel ezelőtt érte el a büntethetőségi korhatárt, attól kezdve viszont bepótolt min­dent, amit addig e tekintetben „elmulasztott”. Az utóbbi nem egészen három évben ugyanis 22 alkalommal kellett eljárást indítani ellene - tudtuk meg a Szolnoki Rendőrkapitányságon. A jelek szerint a fiúnevelő inté­zetben sem javult meg, mert miután a nyár elején onnan ki­engedte a Pest Megyei Bíróság és hazatért Szolnokra, ott foly­tatta, ahol az intézeti nevelés Az utóbbi időben megle­hetősen elszaporodtak megyeszerte a besurraná­sos lopások. A megye­székhelyen különösen a nyáron történt sok ilyen eset. Ahogy a rendőrök kiderítették, ki lehet ez az igen csak aktív „szar­ka” és őrizetbe vették, szinte egy csapásra meg­szűntek a besurranásos lopások miatti lakossági bejelentések. A fiatal tolvaj viszonylag egyszerű módszerrel jutott be a lépcsőházakba. Felvételünk Illusztráció Elfogtá soNyi

Next

/
Thumbnails
Contents