Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-19 / 245. szám

2004. OKTÓBER 19., KEDD 7 MEGYEI TÜKÖR — HIRDETÉSEK Ismét videóznak a villanyrendőröknél Már volt arra példa, hogy a Szolnoki Rendőrkapi­tányság úgy próbált fellépni a tiloson áthaladó jár­művezetők ellen, hogy a „jelenetet” videóra rögzí­tették. A hatás nem is maradt el. Horváth Győző _______________ A szabálysértés bizonyításának ez a módszere nem aratott osztat­lan sikert a tilosban járó sofőrök körében, de mindenesetre hatá­sosnak bizonyult. A közlekedési jelzőlámpa piros jelzésénél átha­ladókat a rendőrök levideózták, majd a tetthely közelében le is ál­lították. Apelláta nem volt: a felvé­tel egyértelműen igazolta a súlyos szabálysértés elkövetését, és mi­vel a kereszteződésen áthaladó kocsit nyomban le is „meszelték”, így a járniű vezetőjének kilétével kapcsolatban sem lehetett mód az utólagos ügyeskedésre. A rendőrség azonban ismét azt tapasztalja, hogy növekvőben van azok száma, akik figyelmen kívül hagyják a forgalomirányító jelző­lámpa tilos jelzését és úgy hajta­nak be a kereszteződésbe - tájé­koztatta lapunkat Veres Éva, a Szolnoki Rendőrkapitányság saj­tóreferense. Mindezt tetézi az a je­lenség, hogy a tilos jelzésnek egy­szerre többen is fittyet hánynak és úgy vállalkoznak erre a kétség­telenül nagyon veszélyes mutat­ványra. A rendőrség tehát ismét „bekeményít”. A közlekedők a jö­vőben folyamatosan számíthat­nak arra, hogy a megyeszékhely több útkereszteződésében is külö­nös fegyelemmel lesznek a tílosban járókra, azok felderítésére, forgalomból való kiszűrésére. A szabálysértés tényét videón rög­zítik, a járművet pedig leállítják. A kapitányság abból sem csinál . titkot, hogy akit súlyos szabályszegésen kapnak rajta, azt a ko­rábbinál is szigorúbban megbüntetik. A forgalomirányító jelző­lámpa tilos jelzésén való áthaladás könnyen a sza­bályokat súlyosan meg­szegő járművezető jogosít­ványába kerülhet Emellé pedig a szabálysértési el­járás eredményeként 3 büntetőpont is dukál. A program hasznos, de kirekesztő is Utolsó évüket kezdték meg és célegyenesben vannak a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban 2000-ben beindított Arany János Tehetséggon­dozó Program (AJTP) érettségi előtt álló diák­jai. A megyében egyedül­álló kezdeményezés ta­pasztalatairól érdeklőd­tünk a tanintézmény igazgatójától, valamint egy „aranyos" diáktól. Mészáros Géza ______________ Molnár László igazgató érdeklő­désünkre elmondta, az Oktatási Minisztérium által meghirde­tett program a kistelepülések hátrányos helyzetű tehetséges tanulóinak segítését tűzte ki cé­lul. A pályázat megyénként egy iskolát jelölt meg, s a választás a Vargára esett. A tanintéz­mény a kiemelt feladatra dupla fejkvótát kapott, míg a prog­ramban részt vevő Városi Kollé­gium háromszoros támogatást. Az „aranyos” diákok öt év alatt szerzik meg a négyéves gimná­ziumi tudást. A programban részt vevők a „gazdagító évet” követően a 10. osztálytól tanul­ják a 9-edikes tananyagot. — Az elmúlt évek abban erősí­tettek meg, hogy a program hasznos a fiatalok részére, hi­szen azon felül, hogy a hátrá­nyos helyzetű diákokat felké­szítjük a továbbtanulásra, még különféle ingyenes szolgálta­tást is biztosítunk a számukra. Ilyen a térítésmentes gépjármű­vezetői jogosítvány megszerzé­se, a szintén ingyenes ECDL számítástechnikai vizsga, to­vábbá különböző szabadidős programok, például a kirándu­lások. Felméréseink azt bizo­nyítják, hogy az ötödik év végé­re sikerül eltüntetni az esélyek egyenlőtlenségéből eredő lema­radásokat, s ez azért értékes, mert a bemeneti szint nem azo­nos - mutatott rá az igazgató. Balogh Orsolya kitűnő tanuló volt a jánoshidai általános isko­lában. A helyi intézményvezetés javaslatára a községi önkor­mányzat terjesztette fel a szol­noki tehetséggondozó program­ban való részvételre - sikere­sen. A végzős diáklány a lehető­ség számos előnye mellett an­nak hátrányait sem rejtette véka alá: — Sajnos az Arany János- program osztálya ellenszenves­sé lett a többi vargás osztálynak. Ezt valószínűleg az válthatta ki, hogy a csak a számunkra ki­munkált közös programok mi­att mi túl sokat vagyunk együtt, legyen az egy túra, vagy a kollé­giumi ellátás. Gondolom, nem szimpatikus a többiekek az sem, hogy ingyen jogsihoz jut­hatunk és a számítástechnikai vizsgáért sem kell fizetnünk. Ez egyfajta szegregáció, de azért barátságok is alakulnak hagyo­mányos és aranyos vargások kö­zött, csak nem ez az általános. Ráadásul személy szerint úgy érzem, hogy a bevezető év, az úgynevezett gazdagító év elfe­csérelt idő volt, annak ellenére, hogy akkor már nyelvet és szá­mítástechnikát is tanultunk. Úgy érzem, mintha az utolsó két évben próbálnánk meg a lema­radást behozni. Talán jobb len­ne egyenlően elosztani a tanu­lás nehézségeit. De úgy tudom, az utánunk következő évfolyam­okon már tartalmasabbá tették a nulladik évet, könnyebbséget nyújtva például Réka húgom­nak is, aki jövőre kezdi meg a te­hetséggondozó programot. A hirdetések szöveget minden esetben e hirdeti ügyfeleinktől késien kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kledé semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelésséget nem vállal INGATLAN ■ SZÁNDASZŐLÖSÖN, frekventált helyen két építési telek eladó. Érd.: 56/420-520.-----------------------------------------------------------:-------------*135730* ■ HAGYOMÁNYOS építésű 2,5 szobás, gázos, fürdőszobás ház eladó Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. u. 129. szám alatt. Érd.: 30/371-8410.------------------------------------------------------------------------*151921* a SZOLNOK, Várkonyi téri, II. emeleti, 2 szo­bás, egyedi gázfűtéses, teljesen felújított lakás eladó. 06-20/9462-686.-------------------------------------------------------------------------•162037* HATVANBAN 6 lakásos lépcsőházban 1. emele­ti, 65 m’-es, 2,5 szobás + előszobás lakás 12 MFt-ért eladó. Érd.: 70/241-2644------------------------------------------------------------------------• I6205r NÉMET - OSZTRÁK útfeleinknek eladó ingatla­nokat keresünkl 06-1-210-4904------------------------------------------------------------------------*162849* 49 m’-ES társasházi lakás eladó. Szolnok, Kút u. 5. Érd.: 30/3262-315, 56/410-513.-------------------------------------------------------------------------*162964* SZOLNOK ispán krt-on 36 m’-es lakás eladó. I.ár: 6,2 M Ft. 1:06-30/308-9240.-------------------------------------------------------------------------*163014* SZOLNOK, Dr. Sebestyén krt 769/55. hrsz. (Városi Rendőrkapitányság mellett) ingatlanon épülő 5 szintes, liftes társasház .A + B + C ütemében (konyha, fürdőszoba, WC berendez­ve) 36 m: - 94 m’-ig. 12 változatban lakások (tetőtér klimatizálva, a többi lakásnál a nap­pali szoba klímacsatlakozási lehetőség kiépít­ve), és a mélygarázsban parkolóhelyek EL­ADÓK. Az „A” ütem földszintjén a 166 m!-es eü. központban ÁNTSZ. előírásoknak megfele­lő orvosi rendelők eladók. Átadás: „A” 2005. dec. 31-ig. „B” ütem 2006. április 30-ig. „C” ütem 2006. július 31-ig. Érd.: munkanapokon Olajkar Kft., Szolnok, Mária u. 15-17. Tel.: 56/420-660.-------------------------------------------------------------------------*163330* • JÁSZBERÉNYBEN 80 m!-es családi ház, 220 négyszögöl telekkel, gázkazán fűtéssel eladó. I.ár. 17.8 M Ft 06-30/406-8012.------------------------------------------------------------------------*163396* * MARTFŰN 1 szobás. 42 m!-es, II. emeleti lakás sürgősen eladó. 30/9281-433.--------------------------------------------------------- -*163475­■ SZOLNOKON, a Szántó krt-on belvárosi, 1,5 szobás, III. emeleti lakás eladó. I.ár 8,4 M a Érd.: 06-20/467-4945.-------------------------------------------------------------------------*163477* KETTŐ szoba összkomfortos kertes családi ház Szolnok, Tölgy úton sürgősen eladó. 20/225- 8410.-------------------------------------------------------------------------*163467­VÁSÁROLNÉK Szolnok belvárosában gázfűté­ses, egyszobás lakást első és második emele­tig. Tel.: 56/426-288.--------------------------------------------------------------------------163493* CSOKONAI úton új építésű 69 m’, 1 + 2 fél szobás, társasházi lakás eladó. 20/9358-370.------------------------------------------------------------------------* *163437* ■ ÉPÍTÉS alatt lévő liftes társasházban a Szol­nok, Csokonai u. 48. sz. alatt 1 db I. emeleti 85 m’-es, háromszobás lakás, földszinti 20,03 m’-es üzlet vagy iroda és udvari 17,61 m!-es garázs még eladó. Érdeklődni: 30/9551-423.-------------------------------------------------------------------------163507* S INDULÓ két emelet + tetőteres, liftes tár­sasházban Szolnok, Török u. 9. sz. alatt eme­led lakások; 1 ♦ két fél szobás 57,86 m’-es, 64,18 m!-es, 65,49 m’-es, kétszobás 62,83 m’-es, valamint tetőtéri luxuslakások: 2 + egy fél szobás 82,8 m’-es 18,7 m’ tetőterasszal, 1 ♦ három fél szobás 101,64 m’-es 34 m’-es te­tőterasszal, illetve földszinti garázsok még el­adók. Érdeklődni: 30/9551-423.------------------------------------------------------------------------•163510* ■ TERVEZÉS alatt álló két emelet ♦ tetőteres, liftes Szolnok, Szent I. tér 5. sz. alatti társas­házban igény megjelöléssel lakótársakat kere­sünk. Jelentkezni: 30/9551-423.------------------------------------------------------------------------• 163514* GARÁZS ■ ADY E. úti garázs eladó. Tel.: 30/308-9922.---------------------------------------------------------­-163473. ÁLLÁST KÍNÁL ■ SZAKKÉPZETT, fiatal élelmiszer-eladónőt felveszünk, lehetőleg szolnokit Érd.: 56/340- 292.------------------------------------------------------------------------• 142796* SZOLNOKI gépírni tudó, min. érettségivel ren­delkező, számítógépet szövegszerkesztőt ke­zelni tudó, jó megjelenésű, fiatal hölgyek je­lentkezését várom titkárnői munkára, hosszú távra. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal 5001 Szolnok Pf.: 120.------------------------------------------------------------------------*162155* 1 1 -----------------:-------------------­PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Televízió Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szigligeti út 1.) pályázatot hirdet főszerkesztői feladatok ellátására. A pályázat benyújtandó: legkésőbb 2004. november 10. napjáig, zárt borítékban, Szolnok Televízió Rt. címére. Eredményesen pályázhat az. aki: büntetlen előéletű (igazolása 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány), felsőfokú végzettséggel, legalább 3 éves elektronikus újságírói gyakorlattal, angol vagy német vagy francia nyelv tárgyalási szintű ismeretével rendelkezik. A benyújtandó pályázat, réssel; televíziós szakmai alapokon nyugvó főszerkesztői koncepció, figyelembe véve a helyi televízió sajátosságait, kézzel írott szakmai önéletrajz, referencia anyag az eddigi munkákból (VHS), végzettséget igazoló okiratok másolatban. . Előnyt létem; televíziós területen szerzett szakmai és vezetői tapasztalat. A pályázat elbiiálásánakhatárideie; 2004. december 10. __ A pályáztató fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyílvánítsa. A Ring Autóház Kft. pályázatot hirdet értékesítő munkakör betöltésére. várások:- középfokú végzettség- jó kommunkiációs készség- B kategóriás jogosítvány- teljeskörű, önálló munkavégzés _____ A szakmai tapasztalat előnyt Jelent. A pályázatokat a következő címre várjuk: Ring Autóház Kft. 5000 Szolnok, Fék út 4. AMERIKAI munkák és vízumfelkészítés. 70/510-9110.------------------------------------------------------------------------*162902* JÓL bevezetett termékek közvetlen értékesíté­séhez területi képviselőt keresünk. Szükség esetén betanulási lehetőséget biztosítunk. Előny: számlaképesség, gépkocsi, jó kommu­nikációs készség. Érdeklődni: 2004.10.20-án 11 óra Törökszentmiklós, Városi Műv. Központ Kossuth u. 135--------------------------------------------------------------------------162999­SZAKKÉPZETT pékeket vagy betanított munká sokat keres felvételre a Liliom Kft, Szolnok Jubileum tér 4.-------------------------------------------------------------------------163117 ÉDESIPARI termékek forgalmazására vásárló körrel rendelkező üzletkötőket keresünk. Érd. 70/500-2107.------------------------------------------------------------------------* 163180 BELSŐÉPÍTÉSZETI kft. budapesti telephelyre állandóra keres asztalos szakmunkásokat Szállást biztosítunk. T.: 70/553-2824. ■ SZOBAFESTŐT felveszek féléves szandaszö- lösi munkára. Tel.: 06-70/5429-076, munka­időben.------------------------------------------------------------------------*162195* ÁLLANDÓ, bejelentett munkára női, férfi dolgo­zókat keres szolnoki kft. Kereseti lehetőség: 95-110 E FI Érd.: 70/584-6493.---------------------------------------------------------í---------------162348­■ VARRÓNŐKET vagy betanított varrónőket keres felvételre az Isringhausen Kft Jelentke­zés személyesen Szolnok, Thököly u. 81. szám alatt------------------------------------------------------------------------*139606* TARTÓS fogyás cukorbetegeknek, szívbetegek­nek is, kereseti lehetőséggel 06-20/4687506, 20/808-5657.------------------------------------------------------------------------*162534* BETANÍTOTT munkásokat keresünk szolnoki munkahelyre, kétműszakos munkarendbe. Érd.: Trenkwalder-Multiman Kft. Szolnok, Ber­csényi utca 10. Tel.: 56/510-950.------------------------------------------------------------------------• 162566­■ ORSZÁGOS hálózattal rendelkező kereske­delmi cég üzleti elszámoltától keres. Feltétel: felsőfokú kereskedelmi végzettség és román- nyelv-tudás. Pályázatokat .Üzletlánc 162602" jeligére a kiadóba kérjük.-------------------------------------------------------------------------162602­ORSZÁGOS ingatlaniroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06 1-210-4673------------------------------------------------------------------------* 162842* VÍZ-, gáz- és központi fűtésszerelőket azon­nali kezdéssel felveszünk. Érdeklődni: 06- 20/9586-255.-------------------------------------------------------------------------162893*-( Munkatársat keresünk... y ... a megjei napilap kézbesítésére MEZŐTÚR város területére. Jelentkezni lehet: Hevesi Tóth Mihálynál, a IV. régió vezetőjénél. Törökszentmiklós, Táncsics u. 4. Telefon: 56/390-320, 06-30/636-3553. VALAMINT SZOLNOK város családi házas övezetébe. Jelentkezni lehet: Szőke Vincénél, az I. régió vezetőjénél. Szolnok, Magyar u. 9. (Bejárat az Óvoda utca felől). Telefon: 56/513-822, 8-12 óráig. VALAMINT • • ÖCSÖD község területére. Jelentkezni lehet: Ardai Józsefnél, a III. régió vezetőjénél. _ Telefon: 06-30/2297-332. ••163290 KERESKEDELMI cég keres raktári adminisztrá tort, áruelőkészítőt és segédmunkást Önélet rajzokat várjuk a következő címre: 5000 Szol nők, Baross út 6.-------------------------------------------------------------------------*163228 ABONYI cég gasztrotechnikában jártas keres kedelmr képviselőt keres. Érd.: 53/562 165 20/311-3429.-------------------------------------------------------------------------*163345 ABONYI munkahelyre AWI-hegesztőket kere sünk. Érd.: 53/562-165.20/311-3429.-------------------------------------------------------------------------*163347 PULTOST keres szolnoki söröző részmunkaidő re. Érd.: 12 után 06-20/551-2484.--------------------------------------------------------------------------163389 (Folytatás a 15. oldalon.) FOTÓ; Ml

Next

/
Thumbnails
Contents