Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-29 / 228. szám
13 2005. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR — HIRDETÉS Jász-Nagykun-Szolnok megye Príma-díjasai A szobrász kötődése Nemrég adták át megyénk Príma-díjait. Sorozatunkban a díjazottakat mutatjuk be. Bistey András- A családom dunántúli, de én már Budapesten születtem. A nyarakat azonban gyerekkoromban a Balaton mellett töltöttem a nagyszüleimnél, egy rövid ideig iskolába is Tapolcán jártam - meséli magáról Simon Ferenc szobrászművész. - Gyerekként rájöhettem, hogy Budapest és a vidék két külön világ, a főváros nem azonos Magyarországgal. Ez a tapasztalat is közrejátszhatott abban, hogy csatlakoztam négy társamhoz, akikkel a főiskola elvégzése után elhatároztuk, hogy vidéken fogunk élni. Hatalmas optimizmus volt bennünk, nem csak arra készültünk, hogy műalkotásokat hozzunk létre, de más módon is segíteni akartuk az ország, a nép kulturális fejlődését. 1956 nyarát Túrke- vén töltöttük, és le is telepedtünk volna, de a terveink októberben füstbe mentek. A vidék utáni vágy azonban megmaradt bennünk, ezért 1957 tavaszán ötünk közül hárman, Nagy István, Meggyes László és én, Szolnokra jöttünk.- A Szolnoki Művésztelepnek elsősorban festői hagyományai voltak, nehéz volt szobrászként elfogadtatni magam. Simon Ferenc szolnoki szobrászművész Embervirág című műalkotásán dolgozik A festőnek könnyű, mondom én, lefesti a város jellegzetes motívumait, és szolnoki festő lesz. A szobrász esetében azonban nem ilyen egyszerű a dolog. Kisplasztikában, éremben talán sikerült valamit megmutatni abból, milyennek látom a várost. Több portrét is készítettem helyi emberekről, ez is kifejez valamit a városból. Nem jártam megrendelések után, mégis több köztéri szobrom áll Szolnokon, ez is ideköt a város: hoz. Több helyi díjjal kitüntettek, most pedig a Príma-díj is azt bizonyítja, hogy a szolnoki közönség elfogadta a szolnoki képzőművészeti hagyomány részeként a szobrászatot, és elfogadott engem mint szobrászt. A Szolnoki Gulyásfesztivál „megfőzted résztvevőket Megyénk volt a házigazdája Siófokon, az Ezüstpart Hotelben megtartott XIII. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferenciának. Az önkormányzat megyénk turisztikai értékeit is bemutatta a résztvevőknek, ebben kapott szerepet a Szolnoki Gulyásfesztivál Egyesület. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei vacsora” házigazdái Elek Sándor általános alelnök, dr. Bozsó Péter főjegyző és dr. Csikós Zoltán hivatalvezető voltak. A vendégeket Kontra Klaudia, az idei Tisza-tó szépe köszöntötte. A megjelentek megkóstolhatták a tiszafóldvári Szi- csek János által létrehozott Magyar Pálinka Házának finom nedűit. A vacsorához jászdózsai Jászok Kincse ásványvizet szolgáltak fel. A tálalás előtt a szolnoki Varga Lajos jeles szikvíz- készítő népies stílusban előadott köszöntőjével ajánlotta be a gulyásokat. Kétféle gulyás készült: alföldi gulyás és a Jászságban meghonosodott pandúrgulyás. A saját receptek alapján készült ételek nagy sikert arattak a vendégek körében. ■ TA Megyei javaslatok a visegrádiak fórumán Krakkó után idén Pozsony adott otthont a visegrádi országokban lévő régiók fórumának, amelyen Magyarországot megyék képviselték. A rendszeres találkozók célja a kölcsönös tapasztalat- és véleménycsere, az együttműködés lehetőségeinek megvitatása, közös pályázatok benyújtása. Tokajiné Demecs Katalin, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke is fölszólalt a tanácskozáson. Javasolta az európai uniós programokban való minél sikeresebb részvétel érdekében a testvérmegyei kapcsolatok során lebonyolított sikeres pályázatok tapasztalatainak megvitatását, az észrevételek összegzését. Ugyancsak cél lehet a közös regionális együttműködési lehetőségek megvitatása, az uniós források sikeresebb felhasználása érdekében a tervezetek előkészítése folyamatában összehangolt együttműködés kialakítása. A tanácskozás idejére megjelent egy díszes fotóalbum, amely -a négy visegrádi országban lévő régiók székhelyeinek egy-egy jellegzetes részletét mutatja be, és információkat közöl ezekről a városokról. Szolnokot a könyvben a felújított Szolnoki Galéria képe reprezentálja. ■ B. A. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN »SZOLNOK, Vásárhelyi P. úton, IV. emeleti, 1,5 szobás + ebédlős + tárolós lakás eladó. Érdeklődni: 56/330-027, 06-30/240- 3799.-------------------------------------------------------------------------*155319* »SZOLNOKON, a Malom úton igényesen felújított, 2 szobás, 56 m2-es, ebédlős, parkettás lakás eladó. Érd.: 06-70/2290-331.------------------------------------------------------------------------*202232* »S ZOLNOKON, új 5 lakásos társasházban igényesen kialakított, galéria-hálószobás, 44 nf-es, tetőtéri lakás eladó, tár: 10,2 M Ft Érd.: 20/316-8292.-------------------------------------------------------------------------*202754* POZSONYI út 2 alatt 31 m2-es, III. em.-i, társasházi lakás eladó. Érd.: 30/309-2400.-------------------------------------------------------------------------*203279* NÉMET - osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673.----------—---------------------------------------------------------*203604* » ÉPÍTÉSI telek eladó Szolnokon, a Rózsa Ferenc úton. Telefon: 30/9385-955.------7TC---------------------------------------------------------*203718* » ÉPÍTÉSI telkek eladók Rákóczifalván. Érd.: 06-20/9172-043 telefonon délután 16-20 óra között---------------------------------------------—----------------------•203731* SZ OLNOKON, Mikszáth K. úti I. emeleti, 56 m!- es, 2 szobás, gázos lakás eladó. Érd.: 70/387- 4752.-------------------------------------------------------------------------*203823* A CEGLÉDI gyógyfürdőnél 1050 m2-es telek eladó. Tel.: 30/2199-297.-------------------------------------------------------------------------*203824* ELADÓ Rákóczifalván a Zrínyi utcában, 633 m2-es telken 130 + 40 m2-es, 3 szoba + nappali családi ház, gáz-központi fűtéssel, beépített tetőtérrel. Tel.: 06-30/245-8994.------------------------------------------------------------------------*204159* 8 OSTOR utcában 4 lakásos társasházban 71 m2-es lakás eladó. Tel.: 06-30/4890-369.1.ár: 14 M Ft.--------------------------—----------------------------------------*204226* 8 BESENYSZÖGÖN 3 szobás, 78 m!-es családi ház sürgősen eladó. Érd.: 06-30/608-9112.-------------------------------------------------------------------------*204333* SZOLNOKON, Ady E. úton (főiskolával szemben), I. em.-i, távfűtéses, 49 m2-es, erkélyes lakás eladó. 56/379-497.-------------------------------- *204532* SZ OLNOKON, a Kolozsvári úton 1,5 szoba + étkezős, 50 m2-es, parkettás, gázos, klímás lakás eladó. Ár: 8,65 M Ft Tel.: 06-30/367- 9982.-------------------------------------------------------------------------*204543* SZOLNOKON, II. em.-i, 3 szobás, felújított, cir- kogejzír fűtésű lakás eladó. Tel.: 06-20/417- 6868. —----------------------------------—-----------—-----*204585* KU NSZENTMÁRTON központjában I. emeleti, 62 m2-es, központi fütéses, KTV-s, telefonos lakás garázzsal eladó. Tel.: 56/461-924.-------------------------------------------------------------------------*204606* SZOLNOK, Szántó krt.-on 1.5 szobás, 43 m2- es, IV. emeleti, gázos, parkettás lakás eladó. 06-70/630-9005.-----<------------------------------------------------------------------*204608* SZ OLNOK, Baross út 45-51. a. alatt lévő 2 helyiségből álló, összesen 150 m2 alapterületű üzlethelyiség eladó. Érd.: 06-30/299-3673.-------------------------------------------------------------------------*204635* GARÁZS SZOLNOK Véső úti garázs eladó 30/2199-297.-------------------------------------------------------------------------*203824* A TÓFENÉK úti garázssoron jó állapotú garázs eladó. Érd.: 30/488-2041.------------------------------------------------------------------------*204299* » KOLOZSVÁRI úton garázs eladó. 30/286- 6277.-------------------------------------------------------------------------*204498* GARÁZST bérelnék! Érd.: 06-30/473-5040.---------------------------—------------------------------------:-----*204565* JÁ RMŰ »TOYOTA Hiacokat vásárolnánk 1998-as évjárattól, 6-9 személyeset készpénzért. Tel.: 30/746-7347.-------------------------------------------------------------------------* 198500* 8 MAZDA E2200 tehergépkocsi alváz 1998- as, bal oldal sérült eladó. 550 E Ft. Tel.: 06- 30/289-4060.---------------------------------------*--------------------------------*203927* 8 CITROEN Jumper 2001-es évjáratú, 2.5 dízel gyári 9 személyes kisbusz eladó, személy- gépkocsi csere érdekel. Tel.: 06-70/365- 3322.-------------------------------------------------------------------------*204176* EZÜSTMETÁL színű 1.9-es turbódízel, 3 személyes, jó állapotú Rat Scudo kisteherautó, 1.450.000 Ft-ért eladó. 20/9424-563.-------------------------------------------------------------------------*204313* SUZUKI Alto 1.1 GL 2 éves, 4 személyes, középpiros színű eladó. Irányár: 1,3 M Ft Érdeklődni: 06-30/318-3493. —=--------------------------------------------------------------------*204536* GÉPEK 8IH 6200-AS gabonavetőgép és IH 4 fejes függesztett eke eladó. Tel.: 06-30/911-3332. ——-------------------------------------—-----------------*203787* »M ARÓGÉP VMA, esztergagépek, MVE 280/1500, 2000, TOS 2000, Desta 3222 terepjáró targonca, magasemelö raktári elektromos targonca, szölőszállító csillék, silózó, morzsológép, MTZ 82, IFA W50 eladó. 70/311-9538. —---------------------------------------------------------------------*204212* ál lást kínál 8 SZOLNOK, vasútállomáson büfébe vendéglátós szakképesítéssel dolgozót felveszek. T.: 06-70/500-9303.-------------------------------------------------------------------------*202035* A REALBA Kft. megváltozott munkaképességű munkavállalókat keres gépi varró munkakörbe. 20 km-es körzetből várunk jelentkezőket. Érdeklődni lehet: 56/412-150.-------------------------------------------------------------------------*202789* ORSZÁGOS ingatlaniroda, helyi képviseletei megnyitására vezetőket keres átképzéssel! 06-1-210-4904.---------------------------------—----------------------------------*203601* SZ OLNOKI cég korrekt kereseti lehetőséggel munkavállalókat keres, könnyű fizikai munkára, a megnövekedett megrendelések miatt. Jelentkezési határidő: 2005.10.31. Alkalmazás feltételei: megváltozott munkaképesség (50%, 67%, 100%), gyors, precíz, ügyes kéz. Érdeklődni személyesen: Szolnok, József A. út 83. C épület. Elbeszélgetés: kedd, szerda, csütörtök, 10-11 óráig.----------7------------------------------------- *203753* CS Ő- és víz-, központifűtés-szerelőket, hegesztőt, lakatost és műszaki érzékű segédmunkást keresünk. 06-20/9607-672.------------------------------------------------------------------------*203772* AM ERIKAI munkák és vízumfelkészítés. 70/510-9110.-------------------------------------------------------------------------*203796* KFT. keres, vegyész szakmunkásokat, technikusokat, gyógyszergyártókat, gépésztechnikusokat, 3 műszakos munkarendbe, budapesti munkahelyre. Szállást biztosítunk! Tel: 06-1- 351-3552. Önéletrajzokat a 06-1-351-3678 faxszámra, vagy Humán Centrum Kft. 1075 Bp.t Holló u. 2. címre. Jelige: ? vegyész? . 8 KENGYELEN pékségbe nappali, valamint éjszakai műszakba péket vagy cukrászt felveszünk. Érd.: 56/330-252.------------------------------------------------------------------------*203940* A START Autó Kft. Szolnokon nyíló autóalkatrész kis- és nagykereskedése értékesítési munkatársat, eladót és kiszállítót keres. Előny: hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, alkatrész- és számítástechnikai ismeretek. Jelentkezni fényképes, szakmai önéletrajzzal a kiadóba „Start-204150” jeligére. *204150* 8 MESTERSZÁLLÁSRA vegyeskereskedésbe boltost felveszünk. Érdeklődni: 56/330-252.-------------------------------------------------------------------------*204151* TERMÉSZETGYÓGYÁSZT keresek! 06-30/239- 5128.-----------------------------------------------------------------;------*204157* AB 0NYI kft. AWI-hegesztőt keres. Érdeklődni: munkaidőben 06-20/311-3429.------------------------------------------------------------------------*204195* 4 FÖ szakképzett péket Szolnokon felveszünk. 06-20/9696-080.------------------------------------------------------.----------------*204214* (F olytatás a 14. oldalon.) Nagy kár, ha az ember jeles, sátoros ünnepen születik, mint ezt tette Nagymáté Attila is egy Borsod megyei kis faluban. Pontosan hatvan éve, augusztus 20-án. Aznap minden, így a községháza is zárva volt, hiába reklamáltak másnap, a születési dátuma hivatalosan 1945. augusztus 21-e lett. A tiszafüredi művelődési ház volt igazgatója Miskolcon, a Földesben érettségizett, és a zene bűvölete, szele örökre megcsapta. — Cigányfülem van, ha elfütyültek egy dalt, szaxofonon visszajátszottam. Az apai dörgedelem ellenére mégsem a bohócállást, a zenélést választotta, hanem elvégezte a magyar-történelem szakot, később a népművelőit Debrecenben. Néhány munkahely után, 1977. február 1-jén került Tiszafüredre, a járási művelődési ház igazgatójának. Volt, amikor tizenhárom ember szorgoskodott vele, és felsorolni sem egyszerű a húsz-harminc szakkört. íme néhány közülük: balett, citera, hímző, nyugdíjas, csillagász, fotó, néptánc. Bizony, előfordult, hogy naponta több rendezvény várt rá, és már a magasban a csillagok ragyogtak, mikorra hazaért. Nagymáté Attila nem tagadja, már várta a nyugdíjas éveket Nős, a feleségével két gyereket neveltek, akik azóta családot alapítottak és bőséges unokaáldással lepték meg a szülőket. Jó néhány elismerést, kiKétszer is visszahozták már az életbe AHOGYAN A SZÜLEI mesélték, burokban született, ami a falu sokat tapasztalt öregjei és a bábaasszony szerint is nagy ritkaságnak és szerencsének számít. Tényleg átkozott szerencséje volt, hiszen két ízben is annyira beteg lett, hogy az orvosok már lemondtak róla. Bár szinte a hihetetlennel határos módon felgyógyult, arról nem tud lemondani, hogy naponta két és fél doboz cigarettát eregessen a levegőbe, ami nem kimondottan az egészséges életmód jele. tüntetést kapott, de valahogy ezek a rendszerváltás óta megritkultak. Nem titok, várta a nyugdíjas éveket, amikor már a postás hordja a járandóságot, hiszen egész életében az volt a jelszó: első a munka, utána a szórakozás. Sokszor aludtak már a kicsik, amikor a lakás zárjában csikordult a kulcsa.- A vas is egy idő után elfárad, így én sem lehetek kivétel - állítja. így legalább mostantól fogva annyi ideje jut a családra, amennyit szívből rájuk szán. ■ D. Szabó Miklós íinneokor nem anyakönyvezték