Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-26 / 225. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2005. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ ggjjggjjj i\ gg Zy:%jjgjggggjjgg í A mozgássérültek nem csak kérnek, értéket is adnak Leült a megyei ingatlanpiac Megköszönték, a betegek, hogy kiszűrték őket Sok fiatal keres árban megfelelő lakást, sajnos eredménytelenül . A fészekrakók korhatárát harmincról harmincöt évre kellene felemelni A törökszentmiklósi Kapocs Alapítvány 10 éves fennállását ünnepelte szombaton. Egy izomsorvadásban szenvedő kis­fiúért szerettünk volna többet tenni, ezért hívtuk életre alapít­ványunkat - emlékezett vissza a kezdetekre Ladányi Istvánná elnök. Időközben túllépték a vá­ros határait, tíz települést fog­nak össze . Önkéntes segítőik­kel mozgássérült embereket lá­togatnak. Lelkileg is mellettük állnak. Dr. Urbán Szabó Béla, a moz­gássérültek megyei egyesületé­nek elnöke szerint nem könnyű a civil szervezetek helyzete, az önkéntesek segítő munkáját egy határig lehet csak igénybe venni. Ezért fontos, hogy a segí­tő céllal létrehozott alapítvá­nyok megkapják a szükséges támogatást működésükhöz. La- dányiné elmondta, fontos, hogy mindenki tudja, a mozgássérül­tek nem csak kérnek, hanem értéket is teremtenek. A ren­dezvényen átadott könyvekre, kiállított kézimunkákra, alkotá­sokra méltán lehetnek büszkék készítői. ■ FB Bebizonyosodott, időskorban éltető a közös éneklés A jászsági dalkörök tagjai nem babonásak. Szombaton ugyanis tizenharmadik találkozójukat szervezték meg Jászkis éren, és az eseményre épp tizenhárom dalkör érkezett a művelődési házba. A nagy hagyományokkal rendelkező eseménynek min­den évben más-más dalkör a házigazdája. A reggeli köszöntők - Szűcs Attila jegyző és Gubicz András Jászkapitány — elhangzását kö­vetően szentmise következett, amikor is felszalagozták a dalo­sok vándorzászlaját. Az ének­szó már a művelődés házában csendült fel, ahol egymást kö­vették a nótacsokrok. Elhang­zott: az énekkarok idővel igazi közösséggé alakulnak. Idős kor­ra bizony jól jön az, ha valaki otthonról nem csak a napi bevá­sárlás, vagy az aktuális gyógy­szerek kiváltása miatt mozdul­hat ki. Tetten érhető ez a közös­ségformáló erő minden egyes összejövetelen. Nem történt ez másként Jászkiséren sem. FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Gávris Jánosné szerint ugyan a fiatalok lakáshoz juttatása szempontjából sikeres a Fé­szekrakó program, de nem si­került áthidalnia a települések közötti árkülönbségeket. Az ál­lami kezességvállalást a telepü­lés jellegétől is függővé teszi a program. így használt lakások­nál a megyei jogú városok ese­tében 12 millió forintban, míg más településeken 8 millió fo­rintban határozták még a felső határt. Ráadásul a bankok sze­mében kisebb a hitelfedezeti ér­téke egy vidéki ingatlannak, mint egy szolnokinak. Jászberény, ha kicsivel is, de megelőzte Szolnokot a lakás­árakban - tudtuk meg a me­gyei illetékhivataltól. Az ingat­lanok a megye városai közül e két helyen cserélnek a legma­gasabbak áron gazdát. Vetek­szik velük azonban Cserkeszőlő is. Kisebb mértékben ugyan, de az üdülőövezet hatása érződik berekfürdői ingatlanoknál is. Az árakban ugyanakkor falvan- ként jelentős különbségek mu­tatkozik. Az illetékhivatal ada­tai szerint míg egy „kockaház” a megyeszékhelyhez közeli Tó­szegen 10-12 millió forintért kel el, addig Mezőhéken, Öcsö­dön 5-6 milliónál többet nem­igen kapnak érte az eladók. LAKÁSÁRAK ALAKULÁSA EGYES RÉGIÓKBAN (EZER FORINT/NÉGYZETMÉTER) 1999 2003 Budapest 79 205 Nyugat-Dunántút 62 130 Közép-Dunántúl 50 112 Észak-Magyarország 32 73 Dél-Alföld 36 75 Észak-Alföld 34 ; 76 (FORRÁS: KSH) Immár hagyomány lett belőle, hiszen szeptember utolsó szom­batján hatodszor rendezték meg Kunhegyes főterén és a művelődési házban'az úgyneve­zett Mihály-napi sokadalmat, amely évről évre több ezer hely­beli és környékbeli érdeklődőt vonz. Főleg akkor, ha jó az idő, és erre most nem lehetett pa­nasz. Reggel tárogatószóra ébredt a lakosság, és aki korgó gyomor­ral érkezett, az is jól érezhette magát, hiszen Gesztiné Ica meg A fészekrakö program segítsé­gével fél-egymillió forintos ön­erővel is lakáshoz lehet jutni. Hosszabb futamidejű hitel ese­tén pedig a törlesztőrészlet nem haladja meg a 30-38 ezer fo­további hat társa a falusi turiz­mus szellemében közel ötszáz adag tájjellegű reggelit készí­tett azoknak, akik áhítoztak a tepertőre, házi kolbászra, ka­csazsírra, töltött dagadóra. Ezt követte a lovas felvonulás, meg a mazsorettbemutató. A házi­asszonyok sütiversenyébe 25 nevezés érkezett. Még Erdély­ből is hoztak lábasos kakaós ka­lácsot. A nem kimondottan ba­lerinatermetű Szőlősi József ve­zette nyolctagú zsűri Vágott Fe- rencné darázsfészek sütijét tette rintot, ami megfelel egy szolno­ki albérlet díjának- állítja tapasztalatai alapján Gávris Jánosné. Az ingatlanszakértő szerint mégis változtatásokra szorulna a program. Mindenek­az első helyre, míg különdíjat kapott Dienes Istvánná szőlő- fürttortája és özvegy Komáromi Dánielné fonott keltkalácsa. Kinn a parkban füstöltek a tűzhelyek, sokan fával tüzeltek. A főzőverseny harminchét in­dulója főleg tájjellegű ételeket varázsolt: birkapörkölteket, gu­lyásokat, csülökpörkölteket, le­csót. Itt a szigorú ítészek Túri Jánosné töltött káposztáját, Nagy Sándor marharaguját dí­jazták legjobban. De a képzelet­beli dobogó harmadik fokára előtt a korhatárt kellene fel­emelni 30-ról 35 évre. A fiata­lok otthonteremtési támogatá­sának (félszocpolnak) korhatá­rát ugyanakkor 40 évre tartaná szükségesnek kitolni. állhatott Nagy Kálmán tisztele- tes is, jelezve, nemcsak a szó­széken jeleskedik, de a főzőka­nalat is derekasan forgatja. A színpad sem volt üres, egy­mást váltották a táncosok, együttesek, és nem maradt el a tűzijáték, meg az utcabál sem. Korán kezdődött, késő este beje- ződött be ez a hagyományőrző rendezvény, amely programjait szolid becslés szerint is három és fél-négyezren nézték, illetve voltak részesei, indulói is a kü­lönböző versenyeknek. ■ DSZM I Sokan vettek részt tegnap a Karcagon a Térségünkért Egye­sület és a Kátai Gábor Kórház szakemberei által szervezett egészségnapon. A rendezvény célja az volt, hogy felhívják a fi­gyelmet arra, hogy a vezető ha­lálokként szereplő szív-érrend­szeri betegségek megelőzhetők egészséges életmóddal, táplál­kozással. Hodos Bálintné el­mondta, munkatársai sok beteget szűrtek ki. A megjelen­tek között voltak olyanok, aki­ket tavaly már kiszűrtek. Ők megköszönték, hogy idejében orvoshoz küldték őket. ■ DE A roma fiatalokra ugyanúgy hat atömegkultúra A Jászberényben szombaton a helyi cigány kisebbségi önkor­mányzat által megrendezett Jászsági Cigánynap programjai­ban is megfigyelhető volt mind­az, amire Bethlendy Béla, Jász­berény alpolgármestere meg­nyitójában felhívta a figyelmet. Mint mondta, szükség van a ha­gyományok megőrzésére, a ki­sebbségben és többségben élők összefogására, egymás kultúrá­jának megismerésére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a cigány fiatalokra ugyan­úgy hat a tömegkultúra, mint másokra. Arra kell figyelni, hogy eközben a felnövekvő nemzedék ne feledkezzék meg azonosságtudatáról. ■ BCS Varázslatos zenei élmények Kisújszálláson A zenei világnap alkalmából megyénk felnőttkórusai szom­baton Kisújszálláson koncertez­tek. A tizennégy kórus között volt a 45 éves jubileumát ün­neplő jászberényi Vasas, a 15 éves kisújszállási Phoenix és a 20 éves megyei karnagyok ka­marakórusa is. A résztvevőket Tokajiné Demecs Katalin, a me­gyei közgyűlés alelnöke köszön­tötte. A szónok hálával emléke­zett Buday Péterre, akinek a ne­véhez kötődik a megyei kórus­mozgalom elindítása. ■ DE Rengetegen voltak a kun sokadalmon RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Szolnok. Felborult egy cukorrépát szállító nyerges tehergépkocsi a 442-es főúton vasárnap, kevéssel déli tizenkét óra előtt. A sofőrt a mentők könnyű sérülésekkel szállí­tották kórházba. A felborult jármű­vet a szolnoki tűzoltók és egy helyi autómentő közös erővel állították a kerekeire. A műszaki mentés idejé­re, mintegy másfél órára az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat a környező utcákba terel­ték. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, mga Tiszavárkony. Két szociális mun­kás felvételét szeretnék a települé­sen. Mint Mészáros Zoltán polgár- mestertől megtudtuk, a képviselő- testület erre vonatkozóan nemrég jóváhagyta a pályáztatás lehetősé­gét. MGA Mezőtúr, a város önkormányzata is csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz. Tíz, jelenleg is felsőfokú tanulmá­nyokat folytató hallgató, illetve öt 2006-ban a tanulmányait megkez­dő diák részére havi ötezer forintos ösztöndíjat folyósít a város. A pá­lyázatokat október 31-ig várják, szs Nagyrév. Eddig még mindig sike­rült megtartania az iskoláját a tele­pülésnek. Burka István polgármes­ter elmondta, a gyermeklétszám csökkenése ugyan problémát okoz a községben, így osztályokat kellett összevonniuk a tanév elején. A képviselő-testület egyhangúlag ki­állt az oktatási intézmény megtar­tása mellett. Remélik, a fenntartás némileg kevesebbe kerül majd a jövőben, miután megtörtént a köz­ségben a földgázra történő átállás. : da jelenleg maximális kihasznált- Egyébként biztató jel, hogy az óvó : Sággal működik, mga Cserkeszőlő. Hagyományos szüreti felvonulást és bált rendeztek a hét vé­gén. A programok mellett kóstoló is várta a népes vendégsereget. LÉPÉS Közmunkapályázat 2005-2006 A BM, az FMM és az ICSSZEM pályázata Célja: a tartós munkanélküliek, aktív korú, rendszeres szociális segélyezettek napi 6 órás foglalkoztatása. A program indításának legkorábbi időpontja: 2005. november 15., befejezése 2006. május 30. Pályázhatnak: települési önkormányzatok és társulásaik Néhány választható tevékenység: • házi szociális segítségnyújtás • csapadékvíz, belvízelvezető csatornahálózat felújítása • intézményfelújítási munkák, • település üzemeltetési és tisztasági feladatok Beérkezési határidő: 2005. október 17. hétfő, 15.00 óra A dokumentáció letölthető: www.kozmunka.hu,www.fmm.gov.hu

Next

/
Thumbnails
Contents