Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-24 / 224. szám
2005. SZEPTEMBER 24., SZOMBAT SPORT 15 I íg|S mmmmmrn mm radalmait sikerült kipihenniük a labdarúgóknak, és a sereghajtó vendégeként nem szereznek újabb kellemetlen meglepetést lelkes szurkolótáboruknak. Voj- tekovszki Csaba edző ezúttal nem számíthat Vágó Zoltánra, aki begyűjtötte harmadik sárga lapját, illetve a hasfalhúzódással bajlódó Sivák Sándorra. KARCAG-BEREKFÜRDŐ-VÁC Listavezetőt fogad a karcagi legénység, amely az edzőváltást követően Kecskeméten megszerezte első győzelmét, s ezzel el<1 m\ Kétnapos evezős regatta a Tisza városi szakaszán Az evezős sportág egyik legnagyobb honi seregszemléjét rendezik ma és vasárnap a szolnoki élő Tisza városi szakaszán. A 8. Tisza-kupa küzdelmeiben 21 klub — köztük négy vajdasági — mintegy 550 versenyzője teszi vízre hajóját. A nagyszabású esemény a szolnoki Tisza Evezős Egylet és a Sportcentrum Kht. rendezésében zajlik. Mint azt Molnár Dezső, a szolnoki klub alelnöke elmondta, a miniktől a veteránokig minden korosztály érdekelt lesz a viadalon. A szolnokiak közül a teljesség igénye nélkül a kétszeres U 23-as páros világbajnok Szabó Kornél és a kor- osztályos világversenyeket is megjárt Jakab Tamás, Vinkó Gáspár, Simon Béla, valamint a klub honi bajnokai, Franczen Árpád, Tóth Ádám, Juhász Adrián, Szigeti György, Dezséri Dóra és Úri Szabó Olga egyaránt lapátot fog a regattán. Nem kevesebb mint 36 versenyszámban 192 hajó fog rajtolni, ezért a legtöbb esetben előfutamokat is rendeznek, melyekre ma 10.40-től, míg vasárnap nyolc órától kerül sor. A döntők a mai napon 14.30-kor, míg vasárnap 12.30-kor kezdődnek majd. ■ vécsé Szombaton és vasárnap ugyan mindhárom NB Il-es labdarúgócsapatunk pályára lép a bajnokság hetedik fordulójában, ám közülük csak a Karcag szerepel majd hazai közönség előtt. OROSHÁZA- SZOLNOKIMÁV-MONDI Van törlesztenivalója a Tisza- parti gárdának, hiszen a tavaszi idényben az orosháziak 3-0-s győzelmet arattak Szolnokon. Bár az előjelek egyértelműen a kék-sárgák felé billentik a mérleg nyelvét, talán éppen ez jelenti a legnagyobb veszélyt számukra. A szezont nagy reményekkel kezdő Békés megyeiek ugyanis utolsó három bajnoki összecsapásukat elvesztették, és amennyiben most sem szereznek pontot, nagyon lemaradnak az élmezőny mögött. A hírek szerint ismét váltásra kényszerül kapusposzton Kis Károly vezetőedző: a legutóbb, a Barcika ellen remekül védő Kol- láth Ferenc vállsérülése kiújult, így az eltiltását letöltő Rézsó Péter visszafoglalhatja helyét a gólvonal előtt. ESMTK—JÁSZAPÁTI Vajon melyik az igazi Jászapáti: a Soroksár ellen visszafogott teljesítményt nyújtó, avagy az MTK-val szemben remekül helytálló - tűnődhetnek a jászsági szurkolók. Az biztos, a bajnoki vereség után komoly fejmosást kaptak a játékosok, s a jelek szerint ez hatott. Remélhetően a szerdai, százhúsz perces Magyar Kupa-mérkőzés fáMesteri vélemények a hét végi bajnoki összecsapások előtt Kis Károly: -Agresszíven játszó csapathoz látogatunk, mely jól fejelő futballistái miatt erőlteti a rögzített szituációkat. A mi csapatunk azonban gyorsabb, lendületesebb, ezt kell szombaton érvényre juttatnunk. VOJTEKOVSZKI CSABA: - Az ESMTK játékstílusa nem fekszik nekünk, tavaly is hazai környezetben csak döntetlenre végeztünk, míg idegenben 1-0- ra nyertünk. Ezzel az eredménnyel most is kiegyeznék. Sándor ístváN: - Kecskeméti győzelmünk már csak múlt, most a Vác elten kelt helyt állnunk. A Duna-partiak nem véletlenül állnak az első helyen, véleményem szerint a bajnokság első számú esélyesei is. Karakas Hedvig bajnoki aranya Eb-indulást ér isnis! IKK is* (■m i ÄI gÉÉi § # W 3 ***&%$$ U % $ 11 V-,«. v: v ^ 9% v - A ■. — ■ .y Rézsó Péter, eltiltását letöltve, visszafoglalja helyét a Szolnoki MÁV-Mondl kapujában mozdult a sereghajtó helyről. Az újonc csapat bravúros idegenbeli sikere nyilván figyel- meztetőleg hat az éllovas Duna- partiakra, ám ennek ellenére változatlanul a vendégek a találkozó esélyesei. Főként amiatt, hogy Ulveczki, Balogh, Kolbe, Kálai és Szabó változatlanul sérült, így rájuk ezúttal sem számíthat a rutinos szakvezető, Sándor István. Mivel a kunságiak kerete egyébként is meglehetősen szűkös, ráadásul győztes csapaton nem szoktak változtatni, nagy valószínűséggel a múlt heti tizenegy kezd ismét. ■ Géléi József A ceglédi városi sportcsarnokban rendezték meg a cselgán- csozók junior magyar bajnokságát, melyen hatvanhárom klub 165 versenyzője lépett tatamira. Köztük voltak a szolnoki Wadokai Judo Klub ifjúsági korú versenyzői, akik bizony a náluknál idősebbektől sem ijedtek meg. Sőt... A klub ifjúsági Európa-bajno- ka Karakas Hedvig (52 kg) címvédőhöz méltóan dzsúdózott, és Cegléden sem talált legyőzőre. Jellemző, hogy mindhárom komoly vetélytársát Szögdi Szandrát, Sziklai Georginát és Bók Viktóriát tanári módon, ipponnal , verte, ezzel pedig már kilenc- m szeres magyar bajnoknak V vallhatja magát. P* Ráadásként pedig Hédi képviseli majd a magyar nemzeti színeket a jövő pénteken kezdődő zágrábi junior Eu- rópa-bajnokságon. Hegedűs Dóra (57 kg) a junior válogatott üdvöskéit Kosztel- nyik Fruzsinát és Kiss Jennifert egyaránt ipponnal búcsúztatta. A fináléban kemény meccset vívott a KSI Európa-bajnokával, Baczkó Bernadettel. Ezúttal Baczkó nyert, de Hegedűsnek sem kell szégyenkeznie teljesítményéért, amellyel ezüstérmet szerzett. Ugyancsak második lett Dávid Zsuzsanna (70 kg), aki egészen a döntőig menetelt, ám ott vereséget szenvedett Kelinger Zsuzsannától. A most már Szolnokon tanuló és készülő Erdélyi Lilla (44 kg) kiválóan szerepelt ötvenszázalékos mérleggel, megismételve tavalyi kiváló eredményét bronzéremmel zárt. Erdélyi Anita (48 kg) testvéréhez hasonlóan remekül küzdött és az értékes ötödik helyezést szerezte meg. Először volt érdekelt a junior korosztályban Nagy Tamás (55 kg), aki legyőzte a válogatott Kelemen Csabát, végül hetedik lett az igen erős mezőnyben. Kovács Gábor tanítványai a hölgycsapatok között a legeredményesebbnek bizonyultak, az összesített pontversenyben pedig az UTE, a BHSE és a KSI mögött az értékes negyedik helyet könyvelhették el. ■ V.CS. Éllovast fogad a Karcag labdarúgás Orosházán törleszteni akar a Szolnoki MÁV-Mondi A HÉT VEGE SPORTMŰSORA Javítani szeretne a Jászberény és a Szolnoki RK A röplabda extraligában szereplő jászberényi lányoknak meglehetősen nehéz a sorsolásuk, hiszen a bajnoki nyitányon a BSE vendégei voltak, ezúttal pedig a Kecskemétet fogadják. Az elmúlt években rendre óriási küzdelmet vívott a két együttes, s általában a házigazdáknak sikerült otthon tartaniuk a pontokat. Remélhetően így lesz ez most szombaton is. A férfi élvonalban a Szolnoki RK-SI gárdája az újonc MAFC-hoz látogat. Bár Dágon legutóbb vereséget szenvedtek Ilyés Gábor tanítványai, nem játszottak alárendelt szerepet, így a fővárosból akár mindhárom pontot hazahozhatják. Az NB II-ben is elrajtol a mezőny szombaton. A kunhe- gyesiek harmadosztályú tagságuk talán legnehezebb idénye előtt állnak, hiszen több riválisuk is jelentősen megerősödött, így például első fordulóbeli vendégeik, a szegediek is, akik nyíltan vállalják, bajnokságot akarnak nyerni idén. SZOMBAT Asztalitenisz. Női NB I/A: Mezőtúr-Tolna, 13.30. Férfi NB I/B: Szolnoki Tisza SE-Borsod Volán, Főiskola, 11. Evezés. Tisza-kupa nemzetközi verseny, Szolnok, élő Tisza, 10.40. Kézilabda. Férfi NB I/B: Tisza- fóldvár-Gyöngyös, 18. Női NB I/B: Szeged-Túrkeve, 16. Férfi NB II: Mezőtúr-Újkígyós, 18. Abony-Szigetszentmiklós, 18. Kosárlabda. Gazdavár Kupa, férfi torna, Kecskemét: Olaj KK-Albacomp, 17. Kecske- mét-PVSK, 19. Labdarúgás. Borsodi Liga: REAC-FC Fehérvár, 16. Vasas- Pécs, DVSC-Diósgyőr, Újpest- Tatabánya, Győr-Sopron, Ka- posvár-Honvéd, ZTE-Lombard Pápa, 19. NB //.: Orosháza-Szol- noki MÁV-Mondi, 16. Sorok- sár-Nyíregyháza, Baktalóránt- háza-Vecsés, 16. NB III. Alföld: Sarkadkeresztúr-Spartacus- RSE, Mezőtúr-Dabas, Gyula- Túrkeve, 16. Mátra: Kisbá- gyon-Jászberény, 16. Megyei L: KUTE-Jánoshida, Besenyszög- Abádszalók, Tiszaföldvár- Zagyvarékas, Kunhegyes-Jászárokszállás, Fegyvernek-Jász- fényszaru, 15.30. Megyei I/B: Nagyiván-Tószeg, Cserkesző- lő-Tiszagyenda, Rákóczifalva- Jászkisér, Kengyel-Tiszaszent- imre, Kőtelek-Kunmadaras, 15.30. Megyei II.: Tiszaderzs- Jásztelek, Tiszabura—Jászalsó- szentgyörgy, Kisújszállás—Két- pó, Kungyalu-Tiszajenő, 15.30. Motorsport Motoros ugratási magyar csúcskísérlet, Szolnok, motokrosszpálya (Cora Áruház mögött), 16. Röplabda. Női extraliga: Jászberényi RK-Kecskemét, Bercsényi Sportcsarnok, 17. Férfi extraliga: MAFC-Szolnoki RK- SI, 11. Férfi NB II: Kunhegyes- Szeged, 14. Szabadidősport. Samsung-fu- tás, Szolnok, Gépipari SZKI, parkoló, 11. Tiszaligeti Napok, Szolnok, 8. Teke. Férfi szuperliga: Szolnoki MÁV-BKV, Körösi u, 10. Vízilabda. OB II: Szolnok- Szegedi VK, Damjanich uszoda, 10.15. VASÁRNAP Autósport. Forma-1: Brazil Nagydíj (RTL Klub), 19. Evezés. Tisza-kupa nemzetközi verseny, Szolnok, élő Tisza, 8. Floorball. Női OB I: Cannibals FK-Szombathely, Olajcsarnok, 14. Férfi OB I: Cannibals FK-Arcadom FSE, Olajcsarnok, 16. Kajak-kenu. Nagy Zoltán emlékverseny, Szolnok, Holt-Tisza, 10 óra. Kézilabda. Megyei férfi torna, Rákóczifalva, 8. Kosárlabda. Gazdavár Kupa, férfi torna, Kecskemét: Olaj KK-PVSK, 16. Kecskemét-Al- bacomp, 18.30. Labdarúgás. Borsodi Liga: MTK-FTC (RTL Klub), 11.30. NB II.: Karcag-Berekfürdő- Vác, ESMTK-Jászapáti, 16. Megyei L: Jászladány-Űjszász, Jászapáti II-Martfű, Tiszafü- red-Kun FC, 15.30. Megyei I/B: Szászberek-Örményes, Pusztamonostor-Nagykörű, Kende- res-Szajol, Jászjákóhalma-Ci- bakháza, 15.30. Megyei II.: Jász- dózsa-Csépa, Alattyán-Jász- boldogháza, Jászszentandrás- | Öcsöd, 15.30. | Vízilabda. Utánpótlás fordu- í ló: Szolnok-Vasas, Damjanich uszoda, 10,11.15, 12.30.