Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-23 / 223. szám
2005. SZEPTEMBER 23., PÉNTEK mm MEGYEI TÜKÖR 3 Idegtépő akadálypálya kiszorítva Aki Szolnokon autóba ült, az kerülő utakon araszolt A Gördögök SE jóvoltából a lezárt Kossuth téren gerinckímélő kerékpárt is kipróbálhattak az érdeklődők Békés hatalomátvétel. Nagyjából így jellemezhető' az a látvány, amely a Kossuth téren az autómentes nap alkalmából fogadta a járókelőket. Eközben a város többi részén idegtépő „akadályversenyre” kényszerültek a gépjárművel közlekedők. Bugány János A belvárosban alig csillapodott a szokásos reggeli csúcsforgalom, amikor a megyeszékhelyen elkezdődtek az első autómentes nap rendezvényei. Hamarosan rá sem lehetett ismer- ni a máskor araszoló autók tő- | megétől zajos Kossuth térre, § amely rövid idő alatt szabadidő- g park-jelleget öltött. A lezárt te- | rületen túl persze eközben sem 2 állt meg az élet. Sőt, a környező utakon, utcákban gépjárművel közlekedőknek ezúttal a megszokottnál is több akadályt kellett leküzdeniük. A programok helyszínén kívül ugyanis a több városrészt érintő útfelújítási munkálatok, valamint a karos forgalomirányító rendőrök országos versenye is nehezítette haladásukat (utóbbi inkább az autósok hibájából). S bár a lépten-nyomon tapasztalható torlódások szenvedő alanyai komolyabb konfliktusok és balesetek nélkül úsz- ták meg a napot, többségük talán érthető okokból nem zárta szívébe az autómentes nap szervezőit. Mindez a megkérdezettek véleményében is tükröződött. Akadt, aki nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a kezdeményezést. Mások óvatosabban, de ennek ellenére is kritikusan ítélték meg a helyzetet. Egy kertvárosi hölgy például úgy fogalmazott: — Bár ma is kénytelen voltam kocsiba ülni, nekem szerencsére nem okozott komolyabb fejtörést az autómentes nap, lévén, hogy nem esett utamba a lezárt terület. A program ellen egyébként nincs Is kifogásom. A problémát inkább az időzítésben és a helyszín kiválasztásában látom. Felelőtlenségnek tartom, hogy egyszerre szervezték mindezt a város közlekedésében egyébként is kaotikus körülményeket teremtő útfelújításokkal. A rendőrök versenye pedig már csak hab a tortán... Tény, hogy az akció hatására a szolnokiak nem hagyták tömegesen otthon gépjárműveiket. Ennek következtében pedig a megyeszékhely útjain tegnap nem hogy mérséklődött volna, inkább fokozódott a tumultus. A máskor néhány kereszteződésre és a Kossuth útra, illetve a Tisza hídra korlátozódó dugók a rendezvények idején az Ady Endre út, a Mártírok út, a Szántó körút, a Ságvári körút, a Sza- páry út, valamint az ezeket ösz- szekötő, illetve ezekre rávezető utcák szinte teljes hosszán újabb torlódási gócpontokkal gyarapodtak. Sokkterápia nélkül A megyeszékhellyel ellentétben Jászberényben az autómentes nap szervezői egyetlen forgalmas utat sem zártak le a programok miatt, amelyek jobbára a felnövekvő nemzedékhez — a jövő gépjármű-tulajdonosaihoz - szóltak. Többe kerül a távfűtés októbertől FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Barta István alpolgármester előterjesztésében elmondta, tavaly 460 millió forint, az idén 385 millió forint értékben valósult meg — illetve még folyamatban van - a távhőrendszer-fejlesz- tés. Az előzetes tervek szerint jövőre 110 millió forintot költené a város távhővel kapcsolatos beruházásra. Ennek jóváhagyása az első negyedévben várható. Horváth István, az Alfa Nova Kft. területi igazgatója a közgyűlés előtt elmondta, a fogyasztók távhő-szolgáltatási költségén belül körülbelül felefele arányú az alapdíj és a hődíj aránya. A gazdálkodás eredményének köszönhetően tavaly február elseje óta valójában nem emelkedtek a szolgáltatási hődíjak. Az alapdíjváltozást tulajdonképpen a bérköltség és a villa- mosnergia-költségek ténylegesen egy százalékos, valamint az amortizációs költség 1,8 százalékos emelkedése okozta. A lakosság alig tud valamit a hulladéklerakóról. A közgyűlés több mint kétórás vita után fogadta el a Kétpói Hulladéklerakó megvalósításáról szóló tájékoztatást. A képviselők számára nem volt egyértelmű, hogy csúszik-e vagy sem a lerakó átadása: szeptember 29- én beindul a próbaüzem. Majd az eredeti határidőnek megfelelően - legkésőbb -január 1-jén üzembe helyezik. Elhangzott, a lakosság vajmi keveset tud a be ruházás jelentőségéről, valamint arról, mibe is fog kerülni a sze mét elszállítása. A távhő- és melegvíz-szolgáltatás díja Alapdt'i _______________________________________ LA KOSSÁGI ÉS EGVÉB FOGYASZTÓ Fűtés (Ft/lmVév) Használati melegvíz (Ft/vm3) 2005. október 1-ig 279,95 129,20 2005. október 1-tól 290,60 132,60 AZ ÁRAK AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓT NEM TARTALMAZZÁK Egy gyarló gyalogos füstmentes füstölgése ZSOLDOS GYÖRGY ÉN AZ autómentes nap mellett török kardántengelyt! Teszem ezt mezei gyalogosként, akit már nemegyszer terített be latyakkal némelyik sebességmámorban leledző úrvezető. De azt is sérelmezem, hogy elvetemült dohányosként hallgatom mások dörgedelmeit a bodor cigarettafüst káros hatásairól, aztán, mikor lesújtottan, szégyentől pirulva, fülig húzott sapkában cidrizek a kapuban, hogy tovább hódoljak bűnös szenvedélyemnek, azt látom, hogy a dohányzásellenesség felkent bajnoka bepattan a kocsijába, majd szintén bodor füstöt eregető járgányával balra el. Az ilyet azért kicsit mellre szívja az ember... e nevezetes nap reggelén elbaktattam a szolnoki Kossuth térre, hogy kiteregessem levegőfürdőzni koszlott tüdőmet, hadd lássam, miként kristályosodik a lég, no meg madárcsicsergést, gyerekzsivajt hallgassak andalogva. Merthogy a teret máris birtokukba vették szemünk fényei, ilyen-olyan versenyekre készülődtek boldogan. De az andalgásból nem lett semmi, mert köröttem eufóriás biciklisták cikáztak, groteszk tangósasszékra kényszerítve léptemet. igaz, ez úgymond autós napokon sem szokatlan, hiszen akkor is összerezzenek, ha a járdán virgonc drótszamarak vágnak elém, vagy süvítenek el mellettem baljós surrogással. Szédülten tűnődöm hát, talán néha biciklimentes napot is kellene hirdetni. De lehet, hogy az a sofőr pedig, aki előtt pár méterre a zebrától járókelők szökellnek át, gyalogosmentes napokról álmodik... Szoros csatát vívtak a közlekedési rendőrök A Somogy megyei dr. Domokosáé Kocsis Lívia zászlós lett az első a forgalomirányító rendőrök Szolnokon megrendezett országos versenyén. Csapatban a Pest megyeiek bizonyultak legjobbnak a szoros küzdelemben. Megyénk tapasztalt forgalomirányítói, mint házigazdák, ezúttal versenyen kívül szerepeltek. Ők a zsűri kü- löndíját kapták. ■ HGY OLVASÓINK ÍRJÁK Nem bírunk a túl zajos sörözővel Kisújszálláson Néhány éve működő sörözővel kapcsolatos problémánkra keresünk megoldást. Önkormányzatunk engedélyezte a sörözőben a zeneszolgáltatást. Ezt a vállalkozó saját hatáskörben be is mérette, amit azóta sem tart be. A környék lakóinak ekkor kezdődött a megoldatlan problémája. Hétvégeken hajnalig tartó kemény dübörgés zavarja a pihenni vágyókat. Az önkormányzat tehetetlen. Minden hétvégén a rendőrök segítségét kérjük, feleslegesen! A kiadott határozat, ami 22 óra után megtiltja a zeneszolgáltatást, eredménytelen. Szeretnénk pihenni, azonban ez még füldugóval, zárt ablak mellett sem lehetséges. Egészségünk, idegállapotunk az állandó stresszhatás következtében nagyon megromlott. Tizennégy családi ház képviseletében egy kisújszállási olvasó (Név és cím a szerkesztőségben.) (FENNTARTJUK MAGUNKNAK A LEVELEK SZERKESZTÉSÉNEK JOGÁT) Ismerősök, magánügyek Molnár András ezredes nem a trófeákra hajt Fialka György edzőként is megállja a helyét Debreczeni Zita már gyűrűs menyasszony DEBRECZENI ZITA, a 24 éves szolnoki me dell az ismert rádiós, Harsá- nyi Levente gyűrűs menyasszonya. Hét hónapja a Miss Bikini szépségversenyen találkoztak először. Levi rögtön „kiszúrta" a fekete szépséget, még el is ájult, hogy felhívja magára a figyelmet. Zita méltányolja, hogy a fiú sokszor meg tudja nevettetni, Levinek pedig állítólag ilyen lányt rendelt a körzeti orvos. Zita szeret utazni, a kezét is Barcelonában kérte meg Levente. DSZM MOLNÁR ANDRÁS, a megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi igazgatója szenvedélyes vadász. Rajong a szép vadászfegyverekért, és bár nem a trófeaszerzést tekinti a vadászat legfontosabb céljának, irodáját is ékes szarvasagancsok díszítik. A vadászat iránti elkötelezettségét jellemzi, hogy harmadjára is szívesen vállalta a megyei vadászkamara elnökségi tagságát. HGY FIALKA GYÖRGY, Csépa polgár- mestere hivatali elfoglaltságai után szívesen megy ki a szabadba. Két komoly hobbija van: a labdarúgás és a horgászat Időben és kitartásban azonban a foci volt a jelentősebb, hiszen egészen fiatalon, tízéves korától rúgta a bőrt. Az aktív játékot 45 évesen hagyta abba, de szenvedélyének a mai napig is hódol, igaz, csak a kispadról. Jelenleg a község ifi és felnőtt csapatának is eredményes edzője. LÁ Oláh Vince bejglije nélkül nincs karácsony OLÁH VINCE, az abádszaló- ki Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola igazgatója karácsony közeledtével előszeretettel szállja meg a konyhát. A családfő mákos és diós bejglije nélkül ugyanis elképzelhetetlen a jeles ünnep. Nagy népszerűségnek örvend emellett az általa készített sajtos pogácsa, birkapörkölt és hortobágyi öreglebbencs is. Az igazgató főzőtudományát a hozzátartozókon kívül a nagy- közönség is megismerhette. FI HÁRMAN VETTÉK ÁT AZ EURÓPA-DÍJAT Az ünnepi műsorban Lionel Raepsaet szaxofonművész is fellépett Megyénk Európa-ünnepe alkalmából tartott tegnap ünnepi közgyűlést a megyei önkormányzat. A díszvendég Pas-de- Calais testvérmegyénk volt. Tokár István közgyűlési elnök köszöntőjét követően adták át megyénk Európa-díját, amelyet dr. Rácz Margit, a Szolnoki Főiskola tanszékvezető tanára, a megyei Európai információs pont és Pólyák Adrienn, a szolnoki Alföld Rádió munkatársa kapta. Átadták a megyei önkormányzat által alapított Ifjúság- barát Önkormányzat címet Szajolnak és Törökszentmik- lósnak. ■ BGy