Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-20 / 220. szám

2005. SZEPTEMBER 20., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR ellentmondás A KSH szerint a többi nagyvárosban jobb az arány Szolnok belterületi útjai­nak mindössze 52 százalé­ka burkolt — közölte egy gazdasági hetilap a KSH- ra hivatkozva. Barta Ist­ván alpolgármester hatá­rozottan cáfolta a statiszti­kai hivatal adatait. Pókász Endre Meglepő adatokat közölt a sta­tisztikai hivatal Szolnok útháló­zatát illetően. Eszerint ugyanis a megyeszékhely belterületén mindössze az utcák 52 százalé­ka burkolt. Tovább rontja a ked­vezőtlen képet, hogy a megyei jogú városok közül az utolsó he­lyen kullog szűkebb hazánk központja. Szolnokhoz hasonlóan nem lehet büszke az e téren elért eredményeire Pécs és Kecske­mét sem, de mindkettő lényege­sen előttünk jár. Előbbinél 66 százalék, utóbbinál 70 százalé­kos az arány. A többi nagyváros már lényegesen közelebb jár a teljes kiépítettséghez, szinte mindenütt meghaladja a nyolc­van százalékot a burkolt utcák száma. A megyeszékhely útjai­nak építését hétéves program alapján végzik. Eszerint 2007- re kellene elérni a teljes kiépítettséget, két év múlva tehát minden utca aszfaltozott lenne. Kérdés, hogy a jelentős lemaradás anyagi feltételei megteremthetők-e a határidőig. Ez pedig, ismerve a város szű­kös anyagi lehetőségeit, nem tű­nik könnyen teljesíthető fel­adatnak. A tavaly elvégzett munka kifizetését is átütemez­te források hiányában Szolnok vezetése, s a 2005-ös keret ter­hére rendezte a hátralékot. Pontosak az adatok - állítja a szakember a központi statisztikai hivatal szerint jók a közzétett adatok. Vígh Lajosné, a KSH megyei munkatársa lapunknak elmondta, 2003-ban Szolnoknak 417 kilométernyi belterületi útja volt, ebből mindössze 223 kilométert aszfaltoztak le, ami 53 százalékos arány. Drága az építkezés egy megyei kisvárosban a kö­zelmúltban építettek egy 1100 méter hosszú, öt méter széles utat vízelvezetőkkel és megfele­lő padkával. Ennek ára bruttó negyvenmillió forint volt. Egy négyzetméter aszfaltút útalap­pal együtt hat-nyolcezer forint­ba kerül, ßggöen attól, milyen messze van az építkezés helye a kőbányától. Ki tudja a valóságot? HATÁROZOTTAN cáfolja a sta­tisztikai hivatal adatait barta ISTVÁN, a köz­műfejlesztésért is felelős alpol­gármester. Elmondása szerint a hétesztendős útépítési program megindításakor is kedvezőbb volt az arány, bár százalékos adatot nem tudott mondani.- A burkolatlan útjaink mint­egy fele útalappal rendelkezett már a kezdetekkor is, s ez az arány az elmúlt öt évben csak javult — tájékoztatta lapunkat Barta István. - A megjelent számok lényegesen rosszabbak, mint a valós helyzet A város vezetése úgy döntött, hogy fel­gyorsítja a fejlesztéseket, s 2006 tavaszára minden utat aszfaltszőnyeg boríthat Szolno­kon. Idén tizenöt új aszfalt-, va­lamint tizenegy útalapos utat építünk, emellett parkolókat alakítunk ki 207 millió forint értékben - hangoztatta az alpolgármester. VÉLEMÉNY Irtjuk, büntetjük, a parlagfű meg virágzik SZILVÁSI ZSUZSA ez így nem mehet tovább! - hangoztatták nyár elején a szakem­berek, no meg mindazok, akiket könnybe lábaszt, megtüsz- szögtet a parlagfű. Mivel a védekezés csak akkor hatékony, ha még a virágzása előtt elpusztítják a rendkívül erős allergiás reakciót kiváltó gyomnövényt, évről évre korábban hangza­nak el az irtásra szóló felhívások. Ám úgy tűnik, még mindig nem elég korán, hiszen mind a parlagfűvel borított területek aránya, mind a pollenjére allergiások száma tovább nő. ezért minden eddiginél nagyobb méretű parlagfűirtó akciót ígértek idén. Nyolc minisztérium összefogásával, a földhiva­tal bevonásával, népegészségügyi felvilágosító programmal, kilátásba helyezett komoly büntetésekkel, műholdas terület­figyeléssel. Milliárdos költséggel indult hadjárat a nagy ellen­ség, a parlagfű ellen. Gyorsan kiderült azonban, hogy ismét nagyobb volt a felbuzdulás, mint a hatékonyság. Űrtechnikát is használtak a fertőzött területek felkutatására, ám mire a földhivatal iktatta a GPS-adatokat és értesítette a növény­egészségügyi szolgálatot, azok a fránya virágporszemek már réges-rég tovaszálltak. Talán ennél az is célravezetőbb volt, amikor korábban a szolgálat munkatársai maguk járták a tér­séget és a parlagfüves területeken egyből elrendelték az ir­tást. a parlagfű pedig, mint nagy túlélő, éli világát, egyszerűen ki- irthatatlannak bizonyul. Jövőre azonban újra lehet próbálkoz­ni. Remélhetőleg a mostaninál több sikerrel, ha egyszerűbben szervezik és főként korábban kezdik a védekezést. Az új porszívók félszáz embernek adnak munkát Az Electrolux új porszívócsalá­dok gyártását kezdi meg Jász­berényben. A szerelősorok in­dítását másfél éves fejlesztő- munka előzte meg. Az új ter­mékek félszáz új munkahelyet teremtenek a társaságnál. Az Electrolux stockholmi és jászberényi mérnökei közösen fejlesztették ki azt két új por­szívócsaládot, amelyek gyártá­sa szeptemberben kezdődik meg. A hazai szakemberek az alkatrészek tervezését, a há­romdimenziós modellek elké­szítését, a gyártóeszközök be­szerzését, az alkatrész beszállí­Éventekétésfél milliót gyártanak Berényben A berényí porszívógyárban ti­zenhét szerelősoron huszon­egy termékcsalád készül, munkát adva hatszáz ember­nek. Évente átlagosan két-há- rom új terméket vezetnek be. Idén több mint 2,5 millió por­szívó értékesítését tervezik. tők kiválasztását, valamint a gyártástechnológia és a szere­lősorok kialakítását oldották meg. Az alkatrészek mintegy hetven százalékát magyar be­szállítóktól származik, a mo­tort és néhány egyéb elektro­mos alkatrészt külföldről hoz­zák be. A TwinClean porszívócsalád különlegességét a dupla, ön­tisztító szűrőrendszer adja, amely az allergén anyagoktól tisztítja meg a levegőt. Egy szerelősoron 36 szerelő gyártja két műszakban az új háztartási gépeket. Idén a ter­vek szerint mintegy 120 ezer darabot készítenek, de az éves mennyiség várhatóan ennek majdnem a duplája lesz. Az el­ső szériák Franciaországba ke­rülnek, később a teljes európai, távol-keleti valamint amerikai piacot is ellátják. A másik új termékcsalád, a porzsákos Airmax, illetve a porzsák nélküli Cyclone XL, amelyeket 2ó szerelő két mű­szakban állít elő. ■ BCS Biogázerőművet építenének Apátiban megújuló energia Európai uniós támogatásokat is remélnek a fejlesztéshez Nem elképzelhetetlen, hogy rövidesen biogáz­erőmű hasznosítja a Jász­apáti 2000 Mezőgazdasá­gi Rt. állattartó telepein keletkezett szerves hulla­dékot. Banka Csaba A beruházás előkészítését rövi­desen megkezdik az cégnél - tudtuk meg Lóczi Miklós vezér- igazgatótól. Egy biogázüzem létesítése már korábban megfogalmazó­dott Jászapátin, az elképzelések csak tervek maradtak. A Nem­zeti Fejlesztési Terv keretében azonban kiemelt támogatást él­vez a megújuló energiaforrások hasznosítása. Ezzel a lehetőséggel pedig szeretne élni a közeljövőben a részvénytársaság. A cég sertés­telepén keletkező híg trágyá­val, illetve a szarvasmarha-te­nyésztés révén felhalmozódó szerves trágyával valamit kez­deni kell. Ezen túl egyre kevésbé tud­ják hasznosítani a búza szalmá­ját, mivel áttérnek az almos tar­tásról a pihenőbokszos tartás­ra. Külföldi példák igazolják, hogy a szerves anyagok kincset érnek, sokoldalúan felhasznál­hatók.- Nem elképzelhetetlen, hogy részvénytársaságunk sa­ját erőből készíti el a biogáz­üzemet - mondta érdeklődé­sünkre Lóczi Miklós. — A tech­nológia adott, megvásárolható. Biztosítani kell az alapanyagot, ez a részünkről szintén meg­van a telephelyeinken. Nem kell más a megvalósításhoz, mint pénz. Előzetes információ­ink szerint ehhez a beruházás­hoz jár támogatás, illetve ked­vező hiteleket is kínálnak a bankok. A biogázzal előállított elektromos energiát pedig el tudjuk adni, s azt - a hatályos törvények szerint - kötelező megvenni - tette hozzá az rt. nemrég kinevezett vezérigaz­gatója. A lehetőségek szinte korlátlanok hazánkban a felhasznált ener­gia alig több mint három száza­léka származik megújuló forrá­sokból. Az európai unió elvárá­sai alapján ezt az arányt 2010- re hat százalékra kell növelni. Magyarországon eddig na­gyon kevés biogázüzem épült. A Magyar Biogáz Egyesület sze­rint a működő, mintegy tizenöt üzem túlnyomó többsége a szennyvíziszap kezelésére jött létre. Egyetlen biogázüzem (Bá- torcoop, Nyírbátor) dolgoz fel mezőgazdasági szerves hulla­dékot. Kardot súrol. Császár Péter, a szolnoki Damjanich János Múzeum res­taurátora egy XIII-XIV. századi kard markolatát tisztítja drótkefével. A képünkön is látható műtárgy a tiszaföldvári múzeum tulajdona. A statisztikusok szerint nagyon sok a nehezen járható út Szolnokon. A Bocskai utca is ilyen. Az alpolgármester szerint az arány ennél sokkal jobb. Sáros utcák Szolnokon

Next

/
Thumbnails
Contents