Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-15 / 216. szám

Életét vesztette a kocsi sofőrje j meghalt egy személyautó I vezetője, amikor egy busz szabálytalan előzése közben belerohant egy szemből ér­kező sóderszállító teherautó­ba Nagyc enknél. Sem a buszban ülők, sem a teher­autó vezetője nem sérült meg a balesetben, (ned) Megrendezett betörés után igényelték a pénzt ' elfogta a rendőrség azt a nőt és azt a két férfit, akiket biztosítási csalással gyanú­sítanak. A hatóság szerint egy óbudai lakásról azt je­lentették hogy betörtek oda, és jelentős kárigényt nyúj­tottak be. A három személyt őrizetbe vették, (ned) Felborult hősugárzó okozta a tragédiát ( kigyulladt egy győri lakás, ' a tüzet feltehetően egy felbo­rult hősugárzó okozta. A lángok gyorsan terjedtek, a füst miatt az ott lakó 91 éves férfi életét vesztette. A tár­sasház többi lakóját nem I érintette a tűzeset, (ned) Nyoma veszett az egyetemistának eltűnt egy 24 éves miskolci lány. Antal Anita szeptem­ber 10-én távozott ismeret­len helyre. A szegedi egye­tem hallgatója barna szemű, fekete hajú, 165 centiméter j magas és mintegy nyolcvan | kilogramm, (ned) Rádőlt a háza az idős asszonyra | felrobbant egy gázpalack Dombrádon, s ezáltal össze­dőlt egy ház. A tragédiát az okozta, hogy egy 81 éves asszony, feltehetően öngyil­kossági szándékkal leszerel­te a nyomáscsökkentőt a pa­lackról. A nő meghalt, (ned) Több milliós dohány lapult a mikrobuszban | lebukott egy cigarettacsem- ; pész Kecskemét és Soltvad- kert között. Egy magyar mikrobusz átvizsgálásakor 12 millió forint értékű do­hányárut találtak a vámo­sok. A sofőr ellen orgazda­ság miatt indítottak büntető- eljárást. (ned) KÉK TÜKÖR 2005. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Harminchatmilliárd a tét postabank-per A volt igazságügy-miniszter védi Princz Gábort Princz Gábor ma már nem bankárkodik, hanem a művészetekkel kacér­kodik, és vagyontalannak mondja magát. Keresetét a gyermekeire költi. Hat év után sem várható ítélet a volt bankelnök-ve- zérigazgató és hat vád­lott-társa ügyében. A vád­irat szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okoztak. Ami egyébként jóval kisebb a bank tény­leges veszteségénél. Szemén László Tanúk meghallgatásával folyta­tódik ma a Fővárosi Bíróságon Princz Gábor és társainak pere, amit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával indítottak ellenük még tavaly. Az ügy azonban már hat éves, és a bonyolultsága miatt nyilvánvaló, hogy idén biztosan nem lesz ítélet benne. A nyomo­zás az Orbán-kormány megala­kulását követően szinte azonnal megindult. A Postabankot ugyanis több százmilliárd forint­tal konszolidálni kellett. A Fővá­rosi Bíróságra 2003. június 2ó- án érkezett meg a Fővárosi Fő­ügyészség vádirata, amelyben leírják, hogy mi vezetett a Posta­bank nagy mértékű vagyonvesz­téséhez. A főügyészség szerint a vádlottak 1995-től hűtlenül ke­zelték a pénzintézet vagyonát, amikor sorra rossz döntéseket hozva helyeztek ki nagy kocká­zatú hiteleket. A vádirat szerint a helytelen üzletpolitikát még 1997-ben is folytatták, pedig ak­kor már az Pénzügyi Szerveze­tek Állami Felügyeletének jog­elődje is figyelmeztette a bank­vezetést a problémákra. A vád­irat szerint a bank vezetői a vesz­teséget termelő tevékenység folytatásával egyértelműen meg­szegték kötelezettségüket, mi­szerint mindenkor megfelelő gondossággal és szükséges szakértelemmel, a jogszabályok szerint kell eljárniuk. A főügyészség vádiratában a hét vádlottat társtettesként vá­dolta meg, ám külön nem neve­sítette, hogy kinek milyen része volt az állítólagos bűncselek­mény elkövetésében. A vádlot­tak által okozott kár a vádható­ság szerint 36 milliárd forint volt. Azaz a korábban hosszas politikai vitákat is kirobbantó Postabank-konszolidációk több százmilliárdos tételének „csak” töredéke. Egyes elemzők szerint egyébként politikai okok miatt fejezték le az 1998-as kormány­váltást követően a bankot, és in­dítottak büntetőeljárást Princz és hat vezetőtársa ellen. A vádirat benyújtása után egy nappal, 2003. június 27-én a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal is vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bíróságra. Ezúttal csak Princz Gábor ellen, ugyancsak különösen nagy vagyoni hát­rányt okozó hűtlen kezelés mi­att. Ebben a vádiratban az MSZP egykori pénztárnoka, a Máté László érdekeltségébe tartozott Budai Hengermalom Kft. meg­vásárlásával kapcsolatos 121 milliós kár okozásával vádolják Princzet. Az ügyet a gazdasági ügyek avatott bírájára, dr. Diós Erzsé­betre osztották, akinek közel százezer oldalnyi, 72 kötetbe, 231 kötet mellékletbe és 12 da­rab TV dobozba tárolt melléklet­be rendezett nyomozati iratot kellett áttanulmányoznia. így érthető, hogy csak 2004. októ­Nem konkrét a vádirat princz Gábor első védőjének, Nehéz-Posony Istvánnak a vá­ratlan halála miatt is csúszott a per. A védelmet a fia vette át, és a felkészüléshez időre volt szüksége. A Medgyessy- kormány egykori igazságügy­minisztere tavaly novemberben vállalta el Princz Gábor védel­mét Nehéz-Posony Márton mel­lett. Bárándy Péter nem sokkal | a megbízása után véleményt nyilvánított a vádirat pontosító- I sónak bírói igényéről. Akkor azt nyilatkozta egy napilapnak, hogy „a vádirat a védelem sze­rint sem elég konkrét ahhoz, hogy a tárgyalás alapjául szol­gáljon”. Mára a bank épületét is eiadták bér 19-én jutott el odáig, hogy megalapozottan szólíthassa fel a Fővárosi Főügyészséget a vád­irat pontosítására. Többek között arra kérte a vádhatóságot, hogy közölje: az egyes vádlottak eseté­ben mi a cselekmény kezdő és befejező időpontja. A főügyész­ség azonban megtagadta a kér­dések megválaszolását. Ami az ítélet meghozatalát akár évekre is kitolhatta. A per végül tavaly október 19- | én az ügyész vádbeszédével megkezdődött. November 16-án Princz Gábor vallomásában nemcsak tagadta, hanem cáfolta is a vádakat. Mint mondta: a pénzügyi kormányzat és az álla­mi felügyelet is tudott a banknál történtekről, és egyetlen alka­lommal sem hívták fel a bankve­zetés figyelmét a pénzügyi hely­zet javítására. Jogász körökben a Postabank­ügy és a bróker-botrány hasonló­ságát vélik felfedezni. Mindkét ügynek a politikai állítólagos vonzatait, mellékzöngéit emel­ték ki, bonyolultságuk miatt több éves eljárásra számítanak. Vissza kellett adnia a beteg lányát az anyának Zatykó Attilának pénteken kelle­ne visszaadnia kilencéves kislá­nyát az anyjának. A férfi elvált feleségétől, a gyermeket a bíró­ság az asszonynak ítélte. Attila azonban azt mondja: a gyermek jobb helyen lenne nála, és a kis­lány is ezt szeretné. Zatykóék történetéről először a Délma- gyarország számolt be. Akkor még apa és lánya együtt voltak, ám kedden este a férfi volt anyó­sához vitte a kislányt. így akar­ja elkerülni a további vitákat. A gyerek útlevelét viszont egye­lőre visszatartotta. ■ A gyermek elhelyezé­séről októberben döntenek. Boglárka az apjával maradna. Zatykóék kálváriája évekkel ezelőtt kezdődött. A férfi a jobb megélhetés reményében Olasz­országba ment dolgozni. Lóápo­ló volt, ám hazajött. Később visz- szatért az országba, és felesége a kislánnyal együtt követte őt. A kapcsolatuk hamar megrom­lott, a nő beleszeretett a főbérlő­jükbe. Mindez három éve tör­tént. Attila július elsején haza­jött Magyarországra. A nyári szünetben egy hónapra lánya is vele tartott. A férfi Makón alapí­tott betéti társaságot és karosz- széria-lakatosként motorokkal és autókkal kezdett foglalkozni. Közben a kislánya, Boglárka megbetegedett. Illetve Attila sze­rint ez a betegség már három éve húzódik. A nőgyógyászati prob­lémákból azonban nem kezelték ki a kislányt. Attila azt állítja azért, mert az orvos hiába írt fel a gyereknek gyógyszert, az anya egy idő után nem adta be neki.- Az orvos a haját tépte, hogy a kislánynak ilyen problémái vannak - mondta lapunknak Zatykó Attila. Hozzátette: az anya jogi képviselőjével történt egyezkedések alapján az asz- szony megígérte, hogy nem viszi rögtön Olaszországba Boglárkát, hanem jövő héten hétfőn felkere­si az orvost, és egyeztet vele. Ám Attila azt mondja: nem hisz volt feleségének. Boglárkát időköz­ben a férfi beiratta iskolába, rá­adásul az elhelyezés ügyében októberre tűzték ki a bírósági tárgyalást. Attila szerint lánya azért nem akar visszamenni anyukájához, mert nem foglal­koznak vele, az asszony és új élettársa pedig kiabálnak vele. Attila azt mondja: a kislány sír, ha szóba kerül az utazás. ■ Nagy E. D. Ismét biztonsági őrt lőttek meg egy budapesti bankban bankrablás Egymillió forint jár a motoros gengszter fejéért, aki valószínűleg a héten már próbálkozott Kispesten mazottakat, majd kiszaladt a bankfiókból az utcára. Itt az épü­lettől nem messze várta a társa, egy kék színű motorkerékpár­ral. A bankrabló felugrott társa mögé, és elmenekültek a hely­színről. Később állítólag Újpes­ten látni vélték őket, ámint kife­lé tartottak a fővárosból, de lap­zártáig nem sikerült a nyomuk­ra bukkanni. A sérült őrt az Ár­pád kórházba szállították, sérü­lése nem súlyos, de délután megműtötték: kivették a lábszá­rából a lövedéket. A budapesti rendőrfőkapitány I gyobb mennyiségű bankjegy át- ‘egymillió forint nyomravezetői Hétfőn is támadott a rabtó? adására kényszerítette az alkal- díjat tűzött ki az ügyben. Még január 11-én, Érden egy pénzszállító autó őrét hasba lőt­ték. Április 21-én az Örs vezér te­rén lőtték meg az őrt. Május 14- én a budaörsi Tescónál lőtték meg az egyik biztonsági embert. Az utóbbi rablás gyanúsítottjai már rendőrkézen vannak. Vizsgálja a BRFK, hogy a teg­napi tettes azonos-e a szeptem­ber 12-i bukósisakos rablóval, aki a XIX. kerületi Fő utcai ban- _ kot akarta kirabolni. Elvette az f őr fegyverét, ám mivel a trezor jj időzárja bezárt, pénz nélkül me- I nekült el, ugyancsak a társa ál- 2 tál vezetett motorkerékpáron. 2 ■ Sz. L.-N. E. D. A helyszínelők nyomokat keresnek a támadás után, a bank előtt Tegnap ebben az évben már a negyedik olyan bankrablás tör­tént az országban, amely során a tettes emberre lőtt. Eddig még szerencsére nem halt meg senki. Szerdán nem sokkal 13 óra után egy bukósisakos férfi lépett be az Inter-Európa Bank óbudai kirendeltségére, a III. kerületi Vízimolnár utca 2-4. szám alatt. Azonnal rárontott az ajtóban ál­ló biztonsági őrre, és a földre rántotta, majd lövöldözni kez­dett. Az egyik lövedék eltalálta az őr lábát, rajta kívül más nem sérült meg. A támadó ezután na­>

Next

/
Thumbnails
Contents