Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-14 / 215. szám

2005. SZEPTEMBER 14., SZERDA MEGYEI TÜKÖR — HIRDETÉSEK A Nagykunságért kitüntetettek csoportja: balról Jobbra dr. Szathmárl István, dr. Ducza Lajos, dr. Tóth Albert, Túri Imre, Ötvös László és FülekI Gábor Összehajoltak a kunok ötleteztek Ismert emberek vitatták meg elképzeléseiket A csinos manöken most a tévében mutathatja meg, mit tud A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal Kemény nép a kun. Ko­nok, szívós, pedig a törté­nelem során irtották őket derekasan: hol a török, hol a tatár, máskor a rác, de megtették helyettük ezt a vissza-visszatéró' járványok is. Mégis meg­maradtak az Alföld egyes részein, mutatva ennek a pár tízezer léleknek az erejét. D. Szabó Miklós Mindez azért időszerű, mert a minap Túrkevén, a város nap­ján előadás hangzott el dr. Hor­váth László és dr. Örsi Julianna jóvoltából a kunok történelmi üzenetéről, a megváltás tanul­ságairól. Nem hiányoztak az ezen té­mához kapcsolódó kiállítások sem. Végül, de nem utolsósor­ban kerekasztal-beszélgetést tartottak azok, akik megkapták a Nagykunságért díjat, szóval talán a legtöbbet tették ezért a népért. Eddig tizenöt efféle elis­Karcag közbiztonsága érdeké­ben végzett többéves eredmé­nyes munkája elismeréseként a Karcag Város Közbiztonságáért Díjat vehette át a napokban dr. Mihály László rendőr őrnagy, aki júliustól a megyei rendőr-fő­kapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője. Kiváló főiskola tanulmányi eredménye alapján az ORFK-n ajánlottak neki beosztást, ám őt hazahúzta a szíve, és elfogadta Szabó Dénes karcagi kapitány­ságvezető ajánlatát.- Szerencsém volt, mert olyan szakemberek mellett dol­gozhattam, tanulhattam a hiva­tás gyakorlati részét, akik kö­zül többet ma már szinte legen­daként, „a szakma művésze­ként” emlegetnek, s nem csak Karcagon. A bűnügyi területen mérést adtak ki - évente egyet de sajnos öten közülük már meghaltak, többen pedig éppen betegek jelentettek. A téma a tájegység jövője volt. És hogy erről mit szólnak a legrangosabb kunok, íme egy kis válogatás gondolataikból. Dr. Ducza Lajos Kisújszállás­ról azt fejtegette, ezt a népet a szigorú összetartás kovácsolta össze, meg az állattartás. Az is­kolák, templomok léte pedig a szellemi táplálékot jelentette. Hogy mit hoz a jövő? Ő az előre­lépést társulások, pályázatok révén gondolja, amelyek végül munkahelyeket is teremtenek. Szintén Kisújszállásról dr. Tóth Albert azt javasolta, talán érde­mes lenne a kun, sőt a jászkun településeknek egy irodát vásá­rolni a fővárosban, ahol az oda A vitát dr. Szabó Zoltán polgár- mester rekesztette be, hangsú­lyozva: a térségben 55 ezer lé­lekről van szó. Érdemes lenne efféle kerekasztal-konferenciá­sokkal inkább sikerélményt je­lentett az elkövetők kilétének felderítése helyett a bűncselek­mények elkövetésének bizonyí­tása, vádemelési szakba jutta­tása. Első komoly szakmai si­keremet a „Karát-ügy”-ként emlegetett büntetőügy eredmé­nyes vizsgálata jelentette, melyben sikerült bizonyitani a Karcagon és környékén hitele­zéssel összefüggésben elköve­tett több tucat csalás- és sik­kasztássorozatot. Aztán jöttek a vezetői kihívások. Dr. Mihály betérő kül- és belföldiek meg­tudhatják, mi minden érdekes­séget, kulturális és történelmi értéket kínál az országnak ez a része. Dr. Szatmári István pro­fesszor, a kunok munkaszerete­tére hivatkozott. Hangsúlyozta, a kiugrást minden korban a tu­dás jelentette. A családokban a tisztesség, a munka, a kun ön­tudat számított értéknek, és ezeket kell megőrizve tovább­vinni. Ötvös László tizenhat évig volt lelkész Kunmadara­son, és helytörténeti munkái­ban örökítette meg a kun embe­rek szellemiségét, emberi böl­csességét. Túri Imre, mint a te­lepülések egyik összetartó ese­ményét, a kétévenként megren­dezett „Nagykun diáksportvia­dalok” összetartó erejét említet­te, amelyik 600-700 diákot kát sűrűbben tartani, a vélemé­nyeket ütköztetni. Hogy mindez ne tűnjön pusztába kiáltott szó­nak, pályáznak is mindenhol, ahol lehet. László 23 évesen Kunmadara­son őrsparancsnok lett, majd Karcagon az igazgatásrendé­szeti osztály vezetője, legutóbb pedig a bűnügyi osztály vezető­jeként teljesített szolgálatot. Eközben szép eredménnyel si­került eleget tennie önkéntes kihívásának: 2001-ben kapott diplomát az ELTE Állam- és Jog- tudományi Kar jogászképző szakán.- A karcagi rendőrök többsé­gét szerencsére még mindig az jellemzi, hogy tényleges mun­mozgat meg. Sajnos egy-egy vi­adal költsége eléri a négymillió forintot. Jó lenne, ha ezt az ősz- szeget a kun települések együtt biztosítanák, mert a rendező város költségvetését nagyon megterheli. Szurcsik István nyugdíjas agrármérnök hozzászólásá­ban a helyi sajátosságokat ecsetelte. A gyógyvizet, vala­mint azt, hogy a foglalkozta­tásban elkerülhetetlen a pro­filváltás. Egykoron volt juhá­szat, talán érdemes lenne tar­tani a szegény ember tehenét, a kecskét. Azután erdősíteni, netalántán olyan gyógynövé­nyeket vetni, amelyekre az unió is vevő. Mindennek mun­ka- és kereseti lehetősége, né­pességmegtartó eleme lenne, ha már a nagypolitika eddig nem sokat törődött a mezőgaz­daság helyzetével. A témához eszembe jutnak az egyik igazi kunnak, Gál La­jos gazdának a szavai, aki egy­szer, nem is olyan régen azt mondta: „Kunnak lenni mindig szíp vót, meg írdemes!” Maradjunk ennyiben ... kaidejüket nem a karóra, ha­nem az aktuális elvégzendő munkamennyiség határozza meg. Azt gondolom, mindent meg­tettem, hogy megfelelő szakmai felkészültséggel végezzem a rendőri munkát. Úgy érzem, ez a díj annak a társadalmi szintű elismerése, igazolása, hogy igenis lehet még Karcagon tisz­tességgel, egyenes derékkal és nyílt tekintettel rendőrként szolgálni. Dr. Mihály László júliustól a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője. Feladata a gazdasági társaságok és a gazdasági élet más szereplőinek törvénysérté­seinek felderítése, bizonyításá­nak irányítása. Ez újabb kihí­vás a számára. ■ Daróczi E. INGATLAN 8 BAROSS úti butiksor felett 3,5 szobás, 3. emeleti lakás eladó. 20/391-8550.----------------------------- *197863* SZ ÁNDASZÖLÖSÖN összközmüves, 342 négy­szögöl építési telek eladó. 06-20/912-6324.-------------------------------------------------------------------------*201274­8 SZOLNOKON családi ház sürgősen eladó. I. ár: 34 M Ft. Tel.: 06-20/4498-445. —--------------------------------------------------------------------*201393* NÉMET - osztrák ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4673. .---------------:--------------------------------------------------------*201863* 8 CSALÁDI házamat elcserélném hitellel, ki­sebb értékű ingatlanra és autóra. Tel.: 20/260-9518.-------------------------------------------------------------------------*201991* 8TISZAJENŐN 2 szobás családi ház, 2,5 M Ft-ért eladó. Érd.: 56/434-372 telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------*201995* OSZTRÁK, holland, német, kínai és magyar be­fektetők részére ingatlanokat keresünk az or­szág egész területén! Tel.: 06/1/789-7201, 789-7202,789-7203.-------------------------------------------------------------------------*202036* SZOLNOK, Konstantin út 48. sz. alatt 166 m2-es üzlethelyiség eladó vagy kiadó. Érd.: KÖPIRAMIS Kft., Szolnok, Konstantin út 44., tel.: 56/419-219, 20/236-5595. -mm­INDÓHÁZ úton 2,5 szobás, egyedi fűtésű, ameri­kai konyhás lakás eladó. Érd.: 06-20/324-9518.-------------------------------------------------------------------------*202152* 8 SZOLNOKON, a Malom úton igényesen fel­újított, 2 szobás, 56 m!-es, ebédlős, parkettás lakás eladó. Érd.: 06-70/2290-331.-------------------------------------------------------------------------*202232* SZOLNOKON 4 és 8 lakásos társasházban azonnali, illetve novemberi beköltözéssel igé­nyes kivitelű lakások eladók. Érd.: 20/9452- 454 telefonon.-------------------------------------------------------------------------*202333* SZÉCHÉNYI-LAKÓTELEPEN 2 szobás, étkezős, jó állapotú lakás magántulajdonostól eladó. Érdeklődni: 06-20-39-29-400.------------------------------------------------------------------------*202330* SZ OLNOK belvárosában, a Sajtó utcában 45-69,81 m2-es társasházi lakások leköthe­tők. Ár. br. 225.000 Ft/m2. Érd.: KÖPIRAMIS Kft., Szolnok, Konstantin út 44. Tel.: 56/419-219,20/236-5595. *182323* SZOLNOKON 3 szobás, ebédlős lakás eladó. 06-30/9583-243.------------------------------------------------------------------------*202245* GU TENBERG téren 55 m2-es, felújított, magas­földszinti lakás eladó. T.: 20/560-4392.----------------------------------------- -*202304* AL CSISZIGETEN 200 négyszögöl zártkert ház­zal eladó. Érd.: 06-20/560-4392.-------------------------------------------------------------------------*200304* 8 SZOLNOK, Nagy Imre krt-i, III. em.-i lakás + garázs eladó. Érd.: napközben 56/513-543, mobil: 30/9786-015.--------------------------;---------------------------------------------*202319* 8 SZOLNOK, Ék út 15. sz. alatti tetőteres csa­ládi ház eladó. Érd.: 30/257-0341.------------------------------*-----------------------------------------*202327* SZ OLNOKON, a Bercsényi úton 70 nv lakás + garázs + 15 m2 üzlet eladó. 30/368-8475.-------------------------------------------------------------------------*202341* 8 SZOLNOKON, Széchenyi-ltp.-en, Botár I. u. 10. szám alatt 58 m2-es, kétszobás, felújított amerikai konyhás, szalagfüggönyös, kamrás la­kás eladó, ha szükséges garázzsal együtt lár.: 7,2 M Ft Tel.: 56/425-324,06-30/6388-216.------------------------------------------------------------------------*202677* SZ OLNOK, Liget úton 2 szobás lakás eladó. 30/938-2239.-----------------------------------------------------------------------*202683* BE LVÁROSI, Sarló úti, 55 m2-es, egyedi gázos lakás, 6 lakásos társasházban eladó. Tel.: 20/924-5271.-------------------------------------------------------------------------*202689* (Folytatás a 14. oldalon.) Mindig szerette a kihívásokat dr. Mihály László mindig olyan hivatást szeretett volna, ahol nap mint nap új dolgokkal, új kihívá­sokkal találkozik. Rendőrként meg is találta ezt, hiszen itt minden nap más és más. Kitüntetett szolgálat egyenes derékkal Zita bajkeverőt játszik októbertől egy sorozatban A most 24 éves szolnoki Debre- czeni Zita szépségversenyeken tűnt fel. A 170 centi magas, 60 centis derekú kisaszszony volt a Tisza-tó szépe, a Miss Balaton országos döntőjébe pedig két­szer is bejutott a legszebb tizen­hat közé: egyszer a dobogóra is felkerült. Ezen sikerek után ma­nökenként bejárta a fél világot: Perutól Norvégiáig, Thaiföldtől Törökországig. Legújabban a filmesek is felfigyeltek a fekete hajú, sudár kisasszonyra, és ok­tóber 2-ától az RTL Klubban el­indul egy tizenkét sorozatos té­véjáték Bajkeverők címmel. Az egyik „balhégyáros” Zita lesz, aki rafináltabbnál rafináltabb eszközökkel, módon ugrasztja össze környezete tagjait A fil­mezésen, fotózáson, meg a pár­ján, Harsányi Leventén kívül még egy dolgot imád: a Peugeot 206-osát vezetni. Váltakozó si­kerrel: eddig a járgánya három­szor „csókolózott” össze a vele szemben közlekedő, ismeretlen négykerekűekkel. Pokoli sze­rencsés, mert mindegyik ka­rambolt néhány üde, tavaszi színű folttal megúszta. Ugyan­akkor férfiasán, pontosabban fogalmazva őszintén elismeri, hogy a karambolokban két és félszer ő mélázott el, magyarul volt a hibás. ■ DSZM

Next

/
Thumbnails
Contents