Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-14 / 215. szám
Saját magával végezhetett a férfi vizsgálja a rendőrség, mi okozta pontosan annak az 51 éves férfinak a halálát, akinek holttestére egy gombászó talált rá a debreceni Nagyerdőben. Az előzetes vizsgálatok szerint vélhetően öngyilkos lett a férfi, (ned) Garázdaság lett a viszály vége összeverekedett korábban egy házaspár tízéves lánya egy asszony 15 éves lányával Mátészalkán, ez vezetett egy hétfő esti garázdasághoz. A házaspár a történtek miatt bottal verte meg a 15 éves gyermeket és édesanyját, (ned) Előzés közben rohantak egymásba összeütközött egy kerékpáros az őt előzni szándékozó motorossal Nagymányok határában. A 49 éves biciklis nő súlyos, a motort vezető, 21 éves fiatalember könnyebben sérült meg ! a balesetben. A kár kétszázezer forintra tehető, (ned) Terhes, fiatal nőt bújtatott a kocsijában megpróbálta állapotos román élettársát becsempészni az országba egy olasz fér- ! fi. Ártándnál bukott le. A román határőrizeti szerveket kijátszották, ám a magyar oldalon elkapták őket. (ned) Gyerekek pornóképei ügyében indult eljárás nyomoz a rendőrség tiltott pornográf felvétellel visszaélés miatt. A kiskorúakat ábrázoló képeket egy kecskeméti férfi által üzemeltetett internetes oldalra helyezte fel egy ismeretlen. Az j esetről a portál üzemeltetője tett bejelentést, (ned) Lányokat futtattak és tartottak fogva elfogott a rendőrség két férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint Budapesten, a Hungária körúton fogva tartottak két fiatalkorú és két felnőtt lányt. Arra kényszerítették őket, hogy szexuális kapcsolatot ! létesítsenek férfiakkal, (ned) KEK TŰKOR 2005. SZEPTEMBER 14., SZERDA Szerb vádlott a mentő tanú rviAFFiAPER Boros Tamás megvágott videovallomása került elő S3 I Boros Tamás (jobbra, elöl) 1997. Január 19-én, miután rálőttek az autójára. Négy nap múlva videóra mondta vallomását a rendőrségen. Még az is vita tárgya, hogy a maffiaperben felhasználni kívánt Boross-vallomás négy- vagy hétórás volt-e. Az ügyész mindenesetre a megvágott verziót tette le a bíró asztalára. Szemán László Folytatta tegnap a vallomását a kecskeméti maffiaper VI. rendű vádlottja, Nemet Endrigo. A bíróság az éjszakában csalt Ricóként ismert szerbet azokról a telefon- lehallgatásokról kérdezte, amelyek a rendőrség és az ügyészség álláspontja szerint a fegyver- csempészetet bizonyítják. A vád szerint Radnai László társaival tavaly két alkalommal is fegyvereket csempésztetett be Szerbiából az országba. Azért, hogy az ellenlábasuk kivégzése után várható visszacsapást kivédjék velük. Rico még hétfőn beismerte, hogy az egyik együttműködő tanúval, Szlobodan „Szlobo” Szto- janoviccsal együtt ők csempészték be a kérdéses fegyvereket. Rico szerint az egészet Szlobó- ként ismert honfitársa szervezte, irányította és tárgyalta le a megrendelőkkel. Általános meglepetésre Rico még hozzátette: úgy tudja Szlobótól, hogy a fegyvereket egy külföldi csapat rendelte meg, azokhoz Radnaiék- nak nincs köze. Rico vallomása tükrében még inkább érthető, hogy miért is lenne olyan fontos Szlobo felkutatása, akinek egyébként nyoma veszett. A szerb férfi egyébként a Szlávy Bulcsú meggyilkolása miatti ügyben is tanúként szerepel, ám kicsi a valószínűsége, hogy visszatér az országba. Állítólag hazament Szabadkára. A nemzetközi körözés azonban él ellene egy másik, Budapesten elkövetett bűncselekmény miatt. A bíróság még nem döntött arról, hogy elfogadja-e bizonyítéknak a perben a vádat képviselő főügyészhelyettes által hétfőn benyújtott videovallomást. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, ügyész előtt rögzített felvételen Boros Tamás, az Aranykéz utcában később felrobbantott vállalkozó 1997. január 23-án Radnairól és a hozzá kapcsolódó üzletemberekről is beszél. Lapunk tegnap arról értesült, hogy a teljes videovallomásból mindössze azt a mintegy harminc percet adta át a vádhatóság, ami Radnalékra vonatkozik. Pedig Boros egyes hírek szerint négy, más hírek szerint hét órán keresztül elemezte a magyar szervezett bűnözést és a szerinte ehhez kapcsolódó vállalkozók, sőt rendőrtisztek szerepét is. A birtokunkban lévő, négyórás verzióban például név szerint sorolja azokat a rendőröket, akik'szerinte az orosz-ukrán Radnai László mellett vallott a szerb vádlott társa, „Rico” Emberölés kísérlete miatt körözik Szlobót szlobót egy Budapesten tavaly elkövetett merénylet miatt körözik. 2004. június 24-én éjszaka, a XV. kerületi Késmárk utcában lévő diszkó előtt egy Mercedesből kis kaliberű fegyverrel golyózáport zúdítottak egy fiatalemberre. A súlyosan sebesült férfi túlélte a támadást. A rendőrök szerint Szlobo volt az egyik elkövető. Az emberölés kísérlete pedig egy III. kerületi gyilkosság folyamodványa volt. Óbudán egy albán heroinkereskedőt szurkált valaki halálra. maffia és a „conticaros és ener- golos csapat” biztonságán őrködtek. Az említett rendőrök többsége ma már nem szolgál a hatóságnál, ám ellenük nem indult egyetlen büntetőeljárás sem a Boros-vallomás kapcsán. Rendőrségi forrásunk szerint Boros Tamás az ő szempontjából érthető módon csak azokra vallott a rendőröknek, akik konkurenciái voltak az éjszakában. Informátorunk szerint legalábbis érdekes, hogy a bemártottak közül csak a Radnai-féle csapat tagjai ellen indult már korábban is büntetőeljárás. Most, a maffiaperben is csak a rájuk vonatkozó részek kerültek elő. Pedig Boros vallomásában több, a fővárosi éjszakai életben ma is meghatározó csapatra is rávallott. A kecskeméti ügyben vádlottként szereplő „conticaros” Radnai László és Csüllög Zsigmond mellett az „energolos” Ferencsik Attila is vádlottjai az idén márciusban első fokon újrakezdett Energol-pernek. Ez az ügy a Boros Tamás videovallomásán alapuló nyomozás eredményeként indult még 1997-ben. A körözött együttműködő tanú, Szlobo sej- tetése szerint éppen a video- vallomás miatt kellett meghalnia Borosnak, akit a szerb szerint Radnai öletett meg, méghozzá oroszokkal. Igaz, Szlobo szerint Radnai Fenyő Jánost is megölette az „albánjaival”. Három sírköves verhette szét a zsidótemetőt Napokon belül áttörést érhet el a BRFK Bűnügyi Főosztálya a Kozma utcai zsidótemető júniusi fel- dúlása ügyében indított nyomozásában. Ezt erősítették meg tegnap lapunknak illetékes rendőrségi forrásból. Ismeretes: június 15-én hazánkban eddig példátlan méretű temetőgyalázás történt. A Kozma utcai zsidótemetőben 132 sírt rongáltak meg ismeretlenek. A síremlékeket felborogatták, összetörték. Az már a többnapos helyszíni szemle során kiderült, hogy a rongáláshoz nem használtak semmilyen eszközt. A rögzített ujjnyomatok, a DNS-minták és a helyszín alapján már akkor kijelenthető volt, hogy két-három elkövetőt kell keresni. A vandálok a temető három különálló részében egyszerre követték el tettüket. ■ DNS-vizsgálat dönti el, hogy az alkalmi munkás gyanúsított lesz vagy sem. A rendőrség már a nyomozás elején szinte teljesen elvetette azt a verziót, hogy a temetőt vallási okokból dúlták volna fel, bár száz százalékban ma sem zárható ez ki. Horváth Ferenc alezredes, a bűnügyi főosztály vezetője szerint az elkövetők tettét nem motiválhatta antiszemitizmus, hanem sokkal inkább anyagi érdekeltség állhat a háttérben. A nyomozók több száz embert hallgattak ki eddig, valameny- nyiüket tanúként. Köztük volt egy olyan férfi is, aki sírköveseknél vállalt munkát. Erre a férfira vonatkozóan merült fel több olyan adat is, hogy köze lehetett a temető feldúlásához és legalább kettő, eddig még nem azonosított társával követhette el azt. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a sírköveseknek szervezetten nincs köze a történtekhez, mint ahogy azt néhány hete megírta az egyik napilap. A most képbe került férfi ugyanis nem vállalkozó, hanem sírköves mesteréknél alkalomszerűen munkát vállaló személy. Megdönthetetlen bizonyítékot az éppen folyó DNS-azonosítás hozhat. Néhány napon belül végleg eldőlhet, hogy a szóban forgó munkást meggyanúsítják- e a bűncselekmény elkövetésével vagy sem. Mindenesetre az ügy megoldása érdekében felajánlott kétmilliós nyomravezetői díjat egyelőre nem vonták vissza. ■ Szemán L. Öt év börtönt kaptak a válogatott-tagok a nemi erőszakért ítélet Sem a vádlottak, sem a sértett nem jelent meg a jogerős döntés kihirdetésekor a bírósági tárgyaláson Jogerősen öt-öt év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a három fiatalembert, akik megerőszakoltak egy fiatal lányt 2000 novemberében. Az elsőrendű vádlott, Sz. András és a sértett kapcsolata még kibontakozóban volt, amikor az eset történt. Egy fővárosi diszkóban szórakoztak együtt, amikor a fiú azt mondta a lánynak, hogy ismerősétől kapott egy lakáskulcsot, és ott megbeszélhetik közös dolgaikat. Elmentek a lakásra, ahol később az ingatlan tulajdonosa és annak barátja, vagyis a másod- és harmadrendű vádlott is megjelent. Azt egyikük sem tagadta, hogy a három fiú közösült a lánnyal, ám a sértett szerint megerőszakolták őt. A vádlottak viszont azt állították, hogy az aktusban ő is benne volt. A lány azt vallotta, többször próbált hazamenni, de csak órákkal később sikerült, amikor a vádlottak elaludtak. Az ítélet szerint Sz. András orális kielégítésre kényszerítette a lányt, illetve testápolót adott a másik két fiúnak, hogy megkönnyítse a dolgukat. Ezért őt a bíróság bűnsegédként ítélte el, nem pedig tettesként, mint a másik két elkövetőt. A bíróság a sértett vallomását fogadta el, és az ítélet indoklása során kifejtette: az első fokon eljáró fórum helyes következtetéseket vont le. A bíró utalt arra, objektív bizonyíték, hogy a sértett nem távolította el a tamponját, és a közösülés során ez sérüléseket okozott. Ezt végül orvosnak kellett eltávolítania. Megjegyezte azt is, hogy a lánynak komoly traumát okoztak a történtek. Á sértett egyébként a másodfokú eljárás tárgyalásain már meg sem jelent. Az ítélethirdetésen a vádlottak sem voltak ott, akik közül ketten az elkövetéskor a magyar teremlabdarúgó-válogatott tagjai voltak. ■ Nagy E. D. Csak az ügyvédek hallgatták végig az ítéletet, az érintettek nem Baseballiitős elégtétel koczka Éva, a sértett jogi képviselője úgy tudja, miután a Katalin bírónő című televíziós műsorban nyilvánosságra kerültek a korábban zárt ajtók mögött zajló per adatai, vizsgálat indult. Ezt végül lezárták. Az ügyvéd szerint mivel nem történt súlyos testi sértés, abban az ügyben sem lett eljárás, amelyben a sértett testvérei voltak az érintettek. Ők a történtek után felkeresték az érintett lakás tulajdonosát egy baseballütővel, hogy így vegyenek elégtételt a lány megerőszakolásáért.