Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-14 / 215. szám
Szélesre tárja kapuit a megyei múzeum raktára Dr. Horváth László, a Damjanich múzeum igazgatója és dr. Kaposvári Gyöngyi igazgatóhelyettes tegnap a múzeum programjairól tájékoztatott. Szeptember harmadik szombatján, ahogy dr. Horváth László fogalmazott, a szokásosnál is szélesebbre tárja kapuit a múzeum. A hagyományos múzeumi nap során ismét megnyílnak a raktárak, látogatható lesz a restaurátorműhely, tárlatvezetéseket tartanak, a gyermekek pedig bábjátékon szórakozhatnak. A látogatók betérhetnek a múzeum új raktárába és a tabáni tájházba is. Szeptember 22-től Chlumetzky Ildikó kerámiáit láthatják az érdeklődők a múzeumban. Kiemelkedő jelentőségű lesz a Ferenczy-család gyűjteményéből összeállított tárlat, amely október 3-án nyílik meg a Szolnoki Képtárban. ■ B. A. 2 Csak orvosok írták alá a beadványt Amint azt hírül adtuk, beadványban fordultak a szolnoki Hetényi Géza Kórház csecsemő- és gyermekgyógyászati részlegén dolgozók az intézményt fenntartó megyei önkormányzat egészségügyi és sportbizottságához és az orvosi kamarához. Szerintük az osztályt vezető dr. Némedi Mária főorvos nem képes maradéktalanul elvégezni az irányítással kapcsolatos teendőit, mióta a megyei közgyűlés a kórház fejlesztési igazgatójává is kinevezte. Dr. Némedi Mária a következőkről tájékoztatta lapunkat: „az emlí tett beadvány aláírója nyolc orvos volt, akik közül véleményük megváltozását ketten írásban, illetve szóban kifejezték, egy kolléga pedig nem jelent meg a bizottsági ülésen. A leírt vélemény nem a 142 dolgozót foglalkoztató csecsemő- és gyermekosztály véleménye, és még egyszer kijelentem: a betegellátást soha semmilyen hátrány nem érte - korábbi cikkekből valós adatokat lehet erre találni. Az pedig, hogy én mennyi munkát vagyok képes elvégezni, rám tartozik (és természetesen nem két fizetést kapok, mert én még a „jó bolond” generáció vagyok).” ■ SZS Jászalsószentgyörgy. cD-re vettek a település Szentgyörgy Himnuszát a helyi templomban. A produkcióban több mint negyvenen vettek részt, köztük a szolnoki Bartók Kórus Molnár Éva vezetésével, kiegészülve számos művésszel. A lemez j bevételének 50 százalékát a szer- j zők — a zeneszerző Tóth János, aki egyben a település polgármestere is és Gaál Áron költő — felajánlották a templom felújítására, a másik | felét pedig közösségi célokra, bgy Jászjákóhalma. Pályázati pénzt nyert el a község a római katolikus temetőben megépítendő ravatalozóra. Az észak-alföldi régió területfejlesztési tanácsának döntése szerint a decentralizált terület- és térségfejlesztési célelőirányzat második döntési körében húszmillió megyei tükör 2005. SZEPTEMBER 14., SZERDA Óriási harcsa akadt a horogra horgászszerencse Hamar feladta a küzdelmet a kétméteres folyami ragadozó A hal megakasztója, Kapocsén Mihály a kétméteres, óriási harcsa meiiett Óriási harcsát fogott egy rákóczifalvi horgász tegnap a Tiszán. A több mint kétméteres óriást csak ketten tudták a csónakba emelni. Pókász E. -- Bugány J. Kapocsán Mihály hajnalban indult szokásos horgászútjára. Beevezett a csónakkal, bedobta az első horgot, majd éppen a csalit rakta fel a másodikra, amikor hatalmas erővel húzni kezdte egy hal a vízben lévő zsinórt. Tapasztalt horgász lévén rögtön tudta, nem mindennapi zsákmánnyal akadt dolga.- Integettem a közelben horgászó cimborámnak. Ő azonban nem kapcsolt azonnal. Kedélyesen visszaintegetett, mivel azt hitte: csak a szokásos módon üdvözölni szeretném. Persze miután látta, hogy kitartóan kalimpálok a ladikban, gyanút fogott és a segítségemre, sietett. Innentől már ketten bir-S koztunk a harcsával — mesélte ” Mihály. - Engem is meglepett,! hogy alig húsz perc alatt sike-E rül kifárasztani. A ragadozóhal valós méreteiORSZÁGOS HARCSAREKORDOK Abszolút rekord (2004): 112 kg Az idei legnagyobb harcsa: 85 kg Az utóbbi hónap csúcstartója: 57,55 kg (FORRÁS: MAGYAR HORGÁSZ) vei akkor szembesültek igazán, amikor beemelték a csónakba. A 2 méter 10 centiméteres, 75 kilogrammos óriás igazi mércének számít. Természetesen Kapocsán Mihály életében is ez az első számú fogás tegnap óta. — Mindig ugyanazzal a csalival, zöld mocsári gilisztacsokorral próbálkozom. Ezúttal is egy jó maréknyit raktam fól a horogra, s szinte azonnal ráharapott a hal. A rengeteg hús és belsőség egyelőre a Kapocsán család hűAz idei legnagyobb megyénk idei legnagyobb hala akadt horogra tegnap Rákóczi- falván - állítják egybehangzóan a hozzáértők. A Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetségének elnöke, Nagy Gyula szerint az ekkora nagybajuszú már igazi kuriózumnak számít. Különösen az elmúlt évi adatok tükrében, amelyek éppen a fo- lyónak ezen a szakaszán tanúskodtak siralmas fogási eredményekről. A Tisza érintett részét hasznosító Halász Kft. ügyvezetője ugyancsak nem tud arról, hogv horgász ennél nagyobb halat akasztott volna január óta megyénkben. A cég halászai közül viszont a Dóba térsé gében tevékenykedő szakember a májusi áradások idején egy 82 kilós és egy hatvan kiló feletti harcsát is fogott. Csorna Gábor azonban elárulta, a mostani rekord méretű zsákmányának jobban örül, hiszen a gyönyörű hal és legyőzője is bizonyítja: korántsem élettelen ez a folyószakasz. tőjébe kerül. Várhatóan egy nagy bogrács halászlét készítenek belőle hamarosan. A hal feje pedig minden bizonnyal a családi ház egyik dísze lesz. Csempészcigit foglaltak le egy családi házban Több mint 12 ezer doboz magyar adójegy nélküli, ukrán zárjegyes cigarettát foglaltak le szombaton a vám- és pénzügy- őrség nyomozóhivatala megyei kirendeltségének emberei Tö- rökszentmiklóson, egy családi házban. Hegyvári György főhadnagy, kirendeltségvezetőtől megtudtuk, a dohányárut, amit a háziak már félig kipakoltak a furgonból, lefoglalták, ugyanerre a sorsra jutott a jármű is. A jövedéki orgazdasággal meggyanúsított tulajdonos nem nyilatkozott az áru eredetéről, sem arról, mi volt a szándéka a rengeteg cigivel. ■ H. Gy. Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint fel lehet számolni a feketemunkát? KUN MIHÁLY, Szolnok — Nem számolható fel. Szerintem a törvénynek mindig lesznek olyan részei, amelyek megengedik a „kiskapukat”. Kibúvók eddig is voltak, ezután is lesznek. A vállalkozók elég szűkösen élnek, úgyis foglalkoztatnak munkásokat. Többször jártam úgy, hogy szerelőt hívtam, és utólag közölte, hogy mennyi a munka számlás, illetve a nélküli ára. Persze a számla nélkülit választottam, hiszen úgy olcsóbb. HEGEDŰS FERENCNÉ, Tiszasüly: — Egyhamar nem fogják felszámolni, hiszen nincs hatásos módszer. Rengeteg ellenőrzésre lenne szükség, ez az egy lehetőség van arra, hogy abbahagyják a feketefoglalkoztatást. A felügyelőségnek ki kell járnia ezekre a területekre, és keményebben fellépni. Egyszerűen az emberek szemléletében, gondolkodásában kellene alapvető változás. A munkavállaló érdeke is ezt kívánná. JOÓ ILDIKÓ, Szolnok — Szerintem nem lehet visz- szaszorítani a feketemunkát. Amíg az emberek nem látják be, hogy nem csak az fontos, hogy a zsebükbe vándoroljon a pénz, hanem ha beteg, legyen biztosítása is, addig nem fog menni. Növelni kell a fizetéseket, változtatni az adózási rendszeren, akkor érhetnek el valamilyen eredményt. A múltkor a gázszerelő megcsinálta a munkát nálunk, de meg sem kérdezte, hogy kérek-e számlát. m FIGUS FERENC, Szolnok — Én tíz éve nyugdíjas vagyok, nem igazán érdekel ez a dolog. A feketemunka visszaszorítása attól is függ, hogy milyen megszorító intézkedést hoznak az ügyben. Ameddig a külföldi „munkavállalók” jelen vannak a hazai munkaerőpiacon, addig nem tudják visszaszorítani a feketefoglalkoztatást. Sokkal olcsóbban elvégzik a munkát, mint aki be van jelentve. A hatékony ellenőrzés lenne a legjobb megoldás. I RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL forintos támogatást ítéltek meg Já- kóhalmának — tudtuk meg Lukácsi Pál polgármestertől, bgy Jászkisér. Minden helyi általános iskolásnak ingyenesen biztosították a tankönyvet. Az önkormányzat ennek érdekében 1,2 millió forintot tett hozzá az állami tankönyvtámogatások összegéhez. Ezen túl a középiskolás korú helybélieknek egyszeri ötezer, míg a felsőfokú oktatási intézménybejáróknak hétezer forintos támogatást fizettek ki az elmúlt napokban — tájékoztatott Hajdú László polgármester, bcs Kunhegyes. A Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményében az idei tanévben hét első osztály kezd. Két gimnázium, egy szakközép-iskolai és Szolnok. Béres Klára ünnepélyesen adta át tegnap a Hetényi Géza megyei kórház onkológiai centrumának azt a gammakamerát, amelynek beszerzését a Béres Alapítvány jótékonysági koncertje tette lehetővé. A közel tízmillió forint értékű műszer — amely első és egyetlen ilyen jellegű eszköz megyénkben — nélkülözhetetlen az emlőrákműtétekhez. Segítségével pontosan behatárolható a rákos sejtekkel „fertőzött" terület. négy szakiskolai. Az őszi becsenge- tést több mint kétszáz új kisdiák várta, dszm Kunmadaras. Két helybeli lakos hétfőn szóváltásba keveredett. A rendőrség ézerint egyikük ugyanis a másik lucernaföldjének szélére állt traktorral, aminek az lett a vége, hogy az idős, traktoros férfit ököllel kétszer orrba vágta és mellkason rúgta vitapartnere. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést, orrcsonttörést szenvedett a bántalmazás során. MRFK MeZŐhék. Nem hiába ajánlotta a megyei területfejlesztési tanács az észak-alföldi döntéshozók figyelmébe a mezőhéki tanyák villamosításának tervét. A térségfejlesztési keretből ugyanis több mint ötmillió forintos támogatást ítélt meg az elképzelések valóra váltásához, tj Szolnok. Változás volt a Tisza Tánc- együttes élén: Simon Gyula az új művészeti vezető. Elődje, Varga Péter, az Állami Népi Együttes szólistája és tánckari asszisztense sok elfoglaltsága miatt mondott le a művészeti vezetői posztról, ba Tiszaroff. Segédmotoros kerékpárjával közlekedett hétfőn délután egy 16 éves fiatalember, amikor az egyik útkereszteződésben valaki váratlanul megdobta őt egy vakolatdarabbal. A kemény tárgy betörte bukósisakjának elejét, és sérülést okozott. Kiderült, hogy a „merénylő” egy 14 éves fiú volt, ellene közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indult nyomozás, hgy