Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-02 / 179. szám

2 2005. AUGUSZTUS 2., KEDD MEGYEI TŰKÖR A kánikula áldozatai balesetek Többen lelték halálukat Nemcsak az elmúlt hét vége, hanem az utóbbi egy hét baleseti adatai is alátámasztják, hogy a rendkívüli forróság ha­tással van a közlekedésre. Megyénk statisztikája is tükrözi a kánikulai álla­potokat. HGy Csak szombaton tizenöt halottja volt a közúti és vízi baleseteknek országszerte, a tragédiák sajnos megyénket sem kerülték el. Az utakon ketten vesztették életü­ket, de történt vízi baleset is. Szombaton éjjel Törökszent­A MÚLT HÉT BALESETI MERLÍCE Halálos ____ 3 Sú lyos____________________4 Kö nnyű___________________13 Ös szesen 20 miklósnál, az elkerülő 4-es út Surjány felőli végénél halt meg egy 24 éves törökszentmiklósi fi­atalember, aki figyelmetlenül akart átkelni az úton kerékpárjá­val, és elütötte őt egy német ál­lampolgár által vezetett Audi. Jászberényben pedig egy 73 éves, kerékpárjával a kerékpár­úton közlekedő embert gázolt el egy autóbusz. Az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását köve­tően életét vesztette. A rendőr­ség tájékoztatása szerint idén az elmúlt év hasonló időszakához képest lényegesen több kerékpá­ros-baleset történt megyénkben. Szombaton a déli órákban vízbe fulladt egy férfi Szolno­kon a Holt-Tiszában. Az 53 éves helybeli áldozat úszás közben, vélhetően a hőség, a kimerült­ség és az ittasság együttes hatá­sának következtében merült el a vízben. Törőnek a tízes tetszett A Tisza-tó szépségver­senyének zsűrijébe min­den évben meghívnak ne­ves sportolókat, illetve közismert, valamikori hí­rességeket is, akiket egy ország ismert. így volt már zsűritag Csollány Szilveszter, az idén pedig Törőcsik András, az Új­pest egykoron szuperte­hetségű csatára, aki fény­korában mindent megcsi­nált a labdával, halomra döntötte cseleivel az el­lenfél védelmét. D. Szabó Miklós A most fél évszázados korú úr már tízévesen bűvészkedett a pesti grundokon. Mert akkor még szerencsére minden lakó­telep környékén akadtak beépí­tetlen foghíjak. Táncolj, Törő! - biztatta a publikum, és ő ezt meghallva, csodálatos cselsoro­zatokat mutatott be.- Azt állították rólam: az egyensúlyérzékem átlagon felü­li, különleges - ennyit mond ré­gi önmagáról. Egyébként 1976-79 között volt a csú­cson. Hívták nyugati klubokba, de akkor élt egy olyan szabály, hogy 30 éven felüliek mehet­nek csak. Ő pedig nem akart disszidál­ni, mindennél jobban szerette a fővárost, a családot, a havero­kat. Illetve még valamit: a zsu- gázást, egy állandó társasággal. Egyébként jelenleg újságcikke­ket ír, van egy húszéves fia, aki szintén focizik. Még most is sok helyre hívják: szépségverse­nyek zsűrijébe, kezdőrúgásokat elvégezni bizonyos meccseken, mesélni a régi szép időkről, amikor Nyilasival együtt több évig ő volt az ügyeletes magyar focistasztár kis hazánkban. Kár, hogy nem Európában, mert talán az is lehetett volna. Amikor arról faggattuk, ki tetszett legjobban a harminche­tes létszámú „felhozatalból”, a rá jellemző őszinteséggel vála­szolt:- Többen is, mert akadt köz­tük nyolc-tíz olyan kinézetű, akik bármilyen versenyen szé­pen szerepelnének. A sok csi­nos teremtmény közül nekem a tízes számú tetszett legjobban arcra is, alakra is. Utánanéztünk, ki is volt a tízes. A kunhegyesi Molnár Andrea, aki egyébként az Új Néplap Szépe címet is átvehette. Törőcsik András, a volt híres focista elmélyülten figyeli a versenyzők felvonulását A piac mellett folyik a piacozás ingatlan Kong az ürességtől a vadonatúj csarnok - Kinek a problémája? Nem az arra kijelölt épü­letrészben, hanem az üre­sen kongó vadonatúj pi­accsarnok mellett árul­nak a zöldség- és gyü­mölcskereskedők az ápri­lis 18-án átadott, s főleg a Coop Szolnok Rt. által bé­relt szandaszőlősi üzlet­háznál. Mészáros Géza Számos olvasónk kérésére utá­najártunk, miért is nem nyit ki a fedett helyiség, amely hom­lokzatán azért bőszen hirdeti: Piac. Mint azt a Coop Szolnok Rt.-nél megtudtuk, a társaság a megállapodás szerint csupán a bolti részt bérli, ezért a többi, ez idáig kiadatlan helyiségről nem tudnak nyilatkozni. Az üzletházat építtető Szan- dai Kapocs Kft. képviselője, Kun Zoltán megkeresésünkre elmondta, vállalkozásuknak nem előnyös, hogy az impozáns létesítményben üresen álló In­gatlanok vannak. Őket a beru­házást hitelező bankok szoron­gatják, miközben a város veze­tésével történt korábbi egyezte­tés szerint már hónapok óta egy rendőrőrsnek, egy tűzoltó­egységnek, illetve egy piaci in­tézménynek kellene bérelnie a helyiségeket. Előbbi kettő ugyan ráállt a „boltra”, ám Kun Zoltán úgy tudja, nem szívesen. Utóbbi azonban hallani sem akar a betelepülésről. A kft. egyébként sajnálja a szanda- szőlősieket, akik a polgármes­ter által is megígért szolgáltatá­sok hiányában csalódottnak érezhetik magukat. Radócz Zoltán alpolgármester kérdésünkre hangsúlyozta: a rendőrség saját hatáskörében, az önkormányzati fenntartású tűzoltóság nevében pedig a me­gyeszékhely már megkötötte a bérleti szerződést, és az egysé­gek hamarosan beköltöznek az üzletházba. Az üresen álló piac­csarnok sorsa azonban kizáró­lag az építtető problémája - zárta rövidre a felvetést az al­polgármester. Az árusokkal szerződnének az ÖNKORMÁNYZAT és a Szandai Kapocs Kft. között megrekedt vi­ta után a gazdasági társaság azon gondolkodik, hogy a „visz- szalépő” piaci intézmény helyett esetleg közvetlenül az árusok­kal köt bérleti szerződést Támogatás agrár-környezetgazdálkodásra L. Z. Határidőre, azaz július 31-re be­fejezte a Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Hivatal (MVH) az agrár-környezetgazdálkodási programok támogatására orszá­gosan beérkezett, a várakozáso­kat messze meghaladó számú, majdnem 33 ezer kérelem fel­dolgozását. Miután az előzetes várakozásokat messze felülmú­ló számú pályázat értékelése, pontozása és rangsorolása a múlt héten sikeresen lezárult, a hivatal megkezdte a határoza­tok kipostázását, az érintettek azonban a www.mvh.gov.hu honlapon már tájékozódhatnak az eredményekről. Az interneten az igénylők re­gisztrációs számuk beírásával „on-line” lekérdezhetik, hogy milyen célprogramban, mekko­ra terület, illetve állatlétszám után kapnak támogatást. A honlapon lekérdezhető adatok csupán tájékoztató jelle­gűek, és nem helyettesítik a postai úton megküldött hivata­los határozatot - tájékoztatta la­punkat Varga Sándor, az MVH sajtószakreferense. Hozzátette: az agrár-környe­zetgazdálkodási támogatásra a legtöbben Bács-Kiskun és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyék­ből pályáztak (5700, illetve 4000), megyénkből 1438 kére­lem érkezett. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL abádszalók. A tiszafóldvári születésű Kiss Attila Etele grafi­kusművész kiállítását tekint­hetik meg azok az érdeklődők, akik ellátogatnak a napokban az abádszalóki Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola aulájába. A színes tárlat au­gusztus ötödikéig látható, fi fegyvernek. Horgászirodájá- nak bérletéhez kért támoga­tást a Fegyverneki Horgász­egyesület, mely kérelmet a helyi képviselő-testület pozití­van bírálta el. mg kunhegyes. A helyi férficsa­pat, a KESE röpisei legutóbb az NB II. Keleti csoportjában éppen lecsúszva a dobogóról a negyedik helyen végeztek. Je­lenleg a fiatalok nem pihen­nek, hiszen egyik strandröp­labda-bajnokságról a másikra mennek versenyezni. A többi­ek jól megérdemelt nyári szü­netüket töltik, és csak szep­temberben kezdik a felkészü­lést, mivel a bajnokság októ­berben kezdődik. A hegyesi röpisek 1981 óta megszakítás nélkül szerepelnek az NB II- ben, ahol rendszerint a dobo­gón végeznek, sőt már voltak bajnokok is. A dobogó valame­lyik fokáról nem mondtak le, a régi hagyományaiknak meg­felelően szeretnének hasonló helyen végezni az elkövetke­zendő szezonban, dszm mezőtúr. A kivitelező cég au­gusztus 20-ra kívánja átadni részben a közösségi ház szom­szédságában épülő sarokház első részét. A ház alatt mély­garázsok lesznek, a földszinti részen pedig üzletek kapnak helyet. Az államalapítás ünne­pére az épület környezetét is rendbe teszik, ta A tiszafüredi városközpontban megkezdődött az I. Számú Posta aka­dálymentesítése, melynek első fázisában a bejárati tetőszerkezetet hosszabbítják meg (képünkön). Ennek köszönhetően ugyanis fedett he­lyen lesz majd a mozgáskorlátozottak közlekedését, bejutását meg­könnyítő emelőszerkezet. FOTÓ: A SZERZŐ

Next

/
Thumbnails
Contents