Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-07 / 157. szám

2005. JULIUS 7., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Tolvajt fogott a szabadságos rendőr strandlopások Nem használják a vendégek az értékmegőrzőt Minél nagyobb a tömeg a strandokon, a tolvajok annál könnyebben tulajdoníthatják el az őrizetlenül ha­gyott értékeket. Felvételünk illusztráció Arról, hogy elviselhetet­lenül elszaporodtak vol­na a szolnoki strandokon a lopások, szerencsére nem beszélhetünk, ám a jelenség a fürdők meg­nyitásával egy időben fo­lyamatosan érzékelhető: a tolvajok rendre igye­keznek megkeseríteni a pihenni vágyók életét. HGy A villámgyorsan „dolgozó” tol­vajok nyomát azonban legin­kább bottal ütheti a rendőrség, ugyanis a tettesnek bőven van ideje elmenekülni a helyszín­ről, míg a tulajdonos, aki fel­ügyelet nélkül hagyta értékeit, felfedezi a hiányt.- Tapasztalataink szerint a strandüzemeltetők megtesz­nek mindent vendégeik bizton­sága érdekében - nyilatkozta lapunknak Szűcs Zoltán alezre­des, a Szolnoki Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályveze­tője. Mint mondta, a vendége­ket veszélyeztető lopás veszé­lyére a hangosbemondó segít­ségével, illetve írásos formá­ban is felhívják a figyelmet és biztosítják az értékmegőrző­szolgáltatást, de felügyelik a strand mellett kiépített kerék­pártárolót is. A kapitányság is bekapcsolódik ebbe a munká­ba, a nappali járőrszolgálat ugyanis igyekszik szemmel tartani mindkét szolnoki stran­dot. Az viszont tény - tudhattuk meg -, hogy valamilyen oknál fogva a fürdőzők nem élnek az értékmegőrzés adta a lehető­séggel. Táskáikat, amelyek rendszerint értékes holmikat, iratokat tartalmaznak, bízva a szerencsében, inkább őrizet nélkül hagyják. Épp ez történt kedden dél­után a tiszaligeti strandon, amikor egy tolvaj három fel­ügyelet nélküli táskát „talált” és igyekezett meglépni velük. Csakhogy egy férfi felfigyelt a 16 éves fiúra, amint a pénzt, mobiltelefont, ruhákat tartal­mazó táskákat épp a strand ke­rítésén igyekezett áthajigálni. Az illető szerencsére rendőr volt és bár szabadságát töltötte, pihenni jött a strandra, intéz­kedett. A menekülni szándéko­zó fiút visszatartotta, míg a se­gítségül hívott, szolgálatban lé­vő kollégái a helyszínre értek. Szűcs Zoltán elmondta, a fia­talkorú gyanúsított beismerő vallomást tett, a tervek szerint őt gyorsított eljárásban állítják bíróság elé. Nem lesz vidám aratás gabonagondok A termény elhelyezése adja a legtöbb feladatot (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Minden valamire való gazda el­ső dolga az, hogy terménytáro­lót épít, de a kisebb termelők­nek ez nem éri meg. Ezért az egyik legfontosabb feladat, hogy az értékesítésig el tudják helyezni a raktárral nem ren­delkező gazdák gabonáját. A nehézségeket fokozza, hogy az állam jelentős raktárkapacitá­sokat adott bérbe kereskedők­nek. így pedig jó, ha 19-20 ezer forintot adnak majd a legkivá­lóbb, „kifényesített” búza ton­nájáért, ami éppen hogy fedezi a költségeket, azaz a termelő­nek ezen semmi haszna nem lesz. Az unió tagállamai közül továbbra is hazánkban van csak ilyen megalázóan ala­csony ára a búzának. Arra megy ki a játék, hogy a termelő minél olcsóbban odaadja a bú­záját - hangzott el az ülésen. A testület tagjai - bár minden se­gítséget megígértek a kiszolgál­tatott gazdáknak - reményüket fejezték ki, hogy nem kerül majd búza a szabad ég alá, ne­talán - tiltakozásképpen - va­lamelyik forgalmas főútra. A szakemberek egyes keres­kedők magatartásán kívül éles kritikával illették a gabona mi­nősítését is. Mint elmondták, az európai szisztémával ellentét­ben nálunk 20-25 paramétert vizsgálnak, így nem csoda, ha ebből egy nem megfelelő. A sa­játos hazai gyakorlatot jól pél­dázza, hogy amikor kevés volt a búza, senki sem forszírozta az adott minőségi jellemző betar­tását, majd rá egy évre, amikor sok termett, mindenki ebbe kö­tött bele. Ráadásul amikor eny- nyi adalékanyagot használnak a kenyérsütéshez, hókuszpó­kusznak nevezhető az egész minősítési rendszer. Az egyik legnagyobb baj a bizottság tag­jai szerint, hogy a hazai ter­mékelőállítást agyonszabályoz­zák, miközben a külföldről ér­kező árutömeget nem ellenőr­zik kellőképpen. Új helyen a központ (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Csontsűrűségmérésre egyéb­ként orvosi - akár háziorvosi - beutalóval lehet jelentkezni a központban, a társadalombiztosí­tó évi egy vizsgálatot térít Hogy a betegnek valóban szüksége van-e az évenkénti vizsgálatra, azt orvosa határozza meg. Ezt kö­vetően időpontot kell egyeztetni a laborral - melynek telefonszá­ma 56/512-978-ra változott a köl­tözés miatt -, s legfeljebb kéthe­tes várakozási idő után kerül sor a teljesen fájdalommentes vizs­gálatra. Az utóbbi évek kutatásai bebizonyították, hogy ez a tech­nika számít a legkorszerűbb és legbiztosabb módszernek az os- teoporózis (csontritkulás) korai felismerésében. Mindez mostan­tól még könnyebben érhető el a könnyen megközelíthető, város- központban elhelyezkedő rende­lőintézetben. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Karcag. Az 1944-ben depor­tált hozzátartozókra gyászün­nepségen emlékeznek július 11-én, vasárnap délelőtt tizen­egy órakor az izraelita temp­lomban, majd azt követően a temetőben, de kunhegyes. Aratónapot tart szombaton az Ilosvai Varga István Művelődési Ház az egykori hármaskerület tagjai számára. A rendezvény fő­védnöke Herbály Imre, a me­gyei közgyűlés alelnöke. A versenyre kiskunok, nagy­kunok és jászok érkeznek a hivatalban lévő kun- és jász­kapitányokkal. Az ara tó ver­seny közben lesz lovasbemu­tató, főzés, este pedig arató­bál. DE mezőtúr. A város képviselő­testülete elfogadta a második féléves munkatervet. Ebben a szokásos munkarendeken kí­vül a liget rendbetételéről, a vá­rosban élő megváltozott mun­kaképességű emberek esélyei­ről, valamint az önkormányzati kommunikáció helyzetéről szó­ló beszámoló is szerepel, szs Szolnok. Az elmúlt héten már mindenhol regisztrálták a nyá­ri gyomok virágporszemeit. A legerősebben allergén pázsit­fűfélék pollenjei egyre maga­sabb koncentrációban vannak jelen, de az útifű és a hárs is egyre inkább megkeseríti az allergiával küzdők életét. A csalánfélék pollenszórása emelkedőben van, illetve a pe­nészgombák spórái is egyre magasabb szintet érnek el. szs Tiszafüred. Kigyulladt a vas­út menti avar Tiszafüred és Poroszló között kedden este. A tüzet, amit feltehetően egy vo­natból kipöckölt csikk okozha­tott, a füredi tűzoltók oltották el viszonylag rövid idő alatt. HGV Nagykörűben felújították a néhány éve átadott különleges stílusú busz­megállót. Egyelőre nem módosul a szemétdíj közgyűlés Kevesebb technikai dolgozói álláshely Egyelőre nem változik a hulladék elszállításának díja Szolnokon, ugyanis a közszolgáltatóval a mai napig nem egyezett meg a város. Fodor Beáta Tegnap délután a közgyűlés so­ron kívüli ülésen tárgyalta azt az előterjesztést, amelyben a hulladék elszállításának díjfize­tési időszakát hosszabbítanák meg december 31-ig.- Erre azért van szükség, mert a közszolgáltatóval nem sikerült minden tekintetben megegyeznünk, a kétpói regio­nális hulladéklerakó is várható­an csak január elsejétől fogadja a hulladékot — magyarázta a módosítást Barta István alpol­gármester. A tárgyalások elhú­zódnak, addig pedig nem válto­zik a fizetendő díj. A szolnoki iskolákban július elsejétől összesen hatvanöttel csökkent a foglalkoztatott tech­nikai dolgozói álláshely. Valójá­ban nem tudni, hány embert érint ez a leépítés, mert több is­kolában (nem pedagógusként) megbízási szerződéssel is alkal­maztak dolgozókat. Nem a munkanélküliek számát kíván­tuk gyarapítani - tette hozzá Botka Lajosné polgármesterasz- szony - egyrészt intézmény­összevonások, átszervezések Megszavazott módosítás Precedens értékű előterjesz­tésről is tárgyaltak a hon­atyák, ugyanis Szolnokon el­ső ízben van példa arra, hogy egy vállalkozó fogorvos magántulajdonában folytas­son egészségügyi alapellá­tást. Ehhez viszont szerz& désmódosításra van szükség, amelyet az ülésen végül meg­szavaztak a résztvevők. történtek, másrészt a Közokta­tási törvény meghatározza az oktatási intézményekben fog­lalkoztatottak számát, így a technikai létszámra vonatkozó előírásokat is. Az ingatlan rossz befektetés? (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Hitelt nem tudnak vagy nem mernek felvállalni a karcagiak, így a lakáscseréről is lemonda­nak. Korábban szinte vereked­tek a társasházi lakásokért, ma inkább családi ház iránt érdek­lődnek, mert azt olcsóbban vá­sárolhatnak. Csökkent a külföl­diek érdeklődése a magyar ma­gáningatlanok iránt, Berekfür­dőn sem vásároltak az idén tartalom csökkentő hatása így kiegyenlíti egymást. Ennek kö­szönhetően az ingatlanpiacon komoly fellendülésre nem szá­míthatunk. Ha valakinek ma van befekte­tésre szánt pénze, azt ne az in­gatlanpiacon helyezze el, ha­nem a pénzpiaci alapok között nézzen szét. Korábban az adó- kedvezmény vonzóvá tette az ingatlanokat, ma azonban már A megyében az első negyedévben százhatvannégy lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt üdülőt, sőt a korábban megvet­tek közül kettőt el is adtak az idén a németek. Az építőanyag-gyártók inflá­ció körüli (három-öt százalék) emelést szeretnének érvényesí­teni, és erre rakódhat még a ke­reskedők árrése. Tehát ez elvi­leg áremeléshez vezet. Az építő­anyagok áfájának tervezett csökkentése januárban lép ha­tályba — teszi hozzá Erdei Zol­tán, egy szolnoki építőipari be­ruházócég vezetője. A kivitele­zők zöme viszont attól fél, hogy a vásárlók megvárják ezt a lé­pést, elodázzák a vásárlást, ezért valószínűleg már szep­temberben realizálódik az öt százalékos áfacsökkenés. Az infláció áremelő illetve az áfa­Kicsitől a luxusig Az első három hónapban to­vább folytatódott a kis laká­sok térnyerése, Szolnokon a garzont vagy az ötven négy­zetméter körüli lakásokat ke­resték. A másik véglet, va­gyis a luxuskivitelű, magas presztízsű lakások iránti is tovább nőtt az érdeklődés. A beruházóknak kedvez az a tény, hogy tavaly a 20 millió forintnál drágább lakásokat az új tulajdonosok rendsze­rint hitel felvétele nélkül sze rezték meg. 10-12 éves megtérüléssel kell számolni annak, aki lakást vá­sárol és bérbe adja azt. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents