Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-06 / 156. szám

2005. JÚLIUS 6.,SZERDA 5 AHOL ÉLÜNK Elfeledett ízeket kóstoltatott Béres Mlhályné különlegességei a birkafőzőversenyen Tavaly még a bir­kafőzőverseny szakmai zsűrijé­ben vett részt Bé­res Mihályné, idén pedig a szü­leitől tanult ju­hász ételspeciali­tásokkal mutatko­zott be. Valaha hatszáz juhot gondozott, ma már csak egy kis- bárány szaladgál a portáján. Béres Mihályné na­gyon szerencsésnek tartja magát, amiért egy juhászdinasztia tagja. Szülei - mind a Márki, mind pedig a Makai-ágon - generá­ciókra visszamenőleg juhászok voltak a karcagi határ­ban. Édesapja, a Kossuth-díjas Márki Elek, az ötvenes években 150 saját juhot vitt be az akkori Táncsics Tsz-be, majd szülei ja­vasolták a vezetőségnek, állítsa­nak be törzsállományt. Ezt szak­értelmükkel és hozzáértésükkel hamarosan meg is valósíthat­ták. Az állomány gyarapodott, a családfő fokozatosan bevonta 8 gyermekét is a munkába. Piros­ka ötévesen először csak játékos formában kapott feladatot. Az édesapa folyamatosan magyará­zott, így észre sem vette, hogy a szaktudást is megszerezte. Álta­lános után szeretett volna to­vábbtanulni, de édesapja a 14 éves gyerekkel felnőtt módjára elbeszélgetve felajánlotta: dol­gozzon mellette juhászsegéd­ként. így a Lenin Tsz 600 férőhe­lyes juhhodályában együtt kezd­ték a munkát.- Szerettem a munkámat, az édesapámtól kapott irányítással mindig megoldottam a nehézsé­geket is, jókedvűen, vidáman dolgoztunk együtt. Amit erővel nem bírtam, azt szakmai tudá­sommal megoldottam. A következő nagy lépés Piros­ka életében akkor következett, amikor férjhez ment. Férje Sán­dor testvérével Kunhegyes ha­tárában juhászkodott. Az eskü­vő után Piroska is itt dolgozott, aztán fél év után édesapja haza­hívta őket Karcagra. Béres Mi­hály nagyon szerette apósát, akivel eredményesen tudtak dolgozni, s kitanulta tőle a juhá­szat minden fortélyát. Márki Elek szakmai tudását igyeke­zett átadni gyermeke­inek. Több szabadal­ma volt, kiváló mun­káját pedig Kossuth- díjjal is elismerték. A kutatóintézet juhá­szaiéban is szívesen emlékeznek a család­ra. A nagy családban természetes volt, hogy hetente megfőzték a birkapörköltet, s a bá­rányból is finom étke­ket készített az édes­anya. Piroska is megta­nulta a töltött bárány­hús, a juhtúró, a juhgo- molya és a zsendice készítését A juhászdi­nasztiáról most könyv készül, melyben Piros­ka feleleveníti a híres édesapa életútját és persze a ma már fele­désbe merülő juhászételek készí­tését is. A könyvet az önkor­mányzat jelenteti meg. Béres Mihályné gyermekei ugyan nem folytatják a szak­mát, de az alapokat ők is megta­nulták.- Nagyon büszke vagyok ar­ra, hogy tanyán nevelkedett, egyszerű emberek gyerekei­ként is megállják a helyüket és bizonyítanak. Piroska a kórház­ban az ápolási igazgató titkár­nőjeként, a fiam a Laboncfánál asztalosként dolgozik. A kicsik csillogd tekintete a legfontosabb Szarka Lászlóné, a Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat vezetője aktívan bekapcsoló­dik a város kulturális életébe. Három évtizedes kiemel­kedő munkájáért a napokban megkapta a Karcag Város Kultúrájáért Díjat is. Szarka Lászlóné Gyöngyösön született, Pécsen nevelkedett. Valahogy úgy alakult, hogy so­sem járt óvodába. Ennek okáról most gondolkodott el.- Már akkor nagyon önálló kislány lehettem, mert édesanya három műszakban dolgozott, én pedig egyedül voltam otthon. Amikor iskolába kerültem, min­dig szerettem a kisebbeket pá- tyolgatni. Egy nővérem van és a családban sem voltak gyerekek, de a lakótelepünkön lévőkkel szí­vesen foglalkoztam. Két pálya ér­dekelt, a jogi és az óvónői. Végül' a kicsiket választottam. Amikor pályakezdőként 1975-ben Kar­cagra kerültem, gyütt-mentként - ahogy itt nevezik az ideérkezőt -, nagyon nehéz volt megtalálni a helyem. Kiss Mihályné Jolika szakmai iránymutatásával és hu- mánusságával sokat segített a beilleszkedésben. Szerencsés­nek mondhatom magam, hogy együtt dolgozhattam vele. Van-' nak példaképeim: az édes­anyám, az elsős tanító nénim, s a középiskolából is néhány igazi pedagógus, az óvónői munkám során pedig Jolika az, akitől so­kat tanulhattam. Szarka Lász­lóné hitvallása: líisgyermekem csak nézzél szerte szét, éretted van itt minden, ami szép. Erika mindennap e szerint dolgozik. Vezetőként az elmúlt tíz év­ben, az egyesített intézmény lét­rehozása óta olyan közösség ki­alakításán munkálkodik, amely­ben jól érzi magát gyermek, szü­lő, óvónő, dajka. Testvéróvodai, intézményi kapcsolatokat alalu- tott ki országos szinten és Kar­cag testvérvárosával, a franciaor­szági Longueau óvodájával. Ve­zetőként elkötelezetten tevékeny­kedik az intézmény partnerköz­pontú működtetéséért. Az óvoda és pedagógiai szakszolgálat fel­adataihoz kapcsolódóan szoros kapcsolatot épített ki a város is­koláival és kistérségi partnerek­kel. Bár már egy évtizede veze­tőként dolgozik, a kicsiktől soha nem szakadt el. Ma is naponta megnézi az ovisait, egy csoport­tal együtt is ebédel. A csillogó te­kintetű csöppségek, azonnal szaladnak hozzá, ha meglátják. A szakmai munka irányítása mellett ma is nagyon fontosak számára a gyerekek visszajelzé­sei, ahogy elmondják gondjai­kat, örömeiket. Szarka Lászlóné a Táncsics körúti ovisok között KARCAG Sikert sikerre halmoz Kele János most volt he­tedikes a Györffy István Általános Iskolában. Az elmúlt tanévben több or­szágos és megyei ver­seny helyezettje volt, amiért városi elis­merésben is ré­szesült. János nagyon komo­lyan veszi a tanulást, eddig végig kitűnő volt. Egy-egy verseny előtt sokat áldoz szabadidejé­ből a sikeres felkészülésre. Idén az országos történelem versenyen 8., a Simonyi Zsig- mond Kárpát-medencei helyes­író versenyen 2., a nyelvész­akadémián országos 6. lett. A megméretésekre Rapi Lajosné és Posztósáé Gyarmati Éva szaktanárok készítették fel. A szavalóversenyeken is több si­kert tudhat magáénak Kele Já­nos, aki úgy véli, a sok íróasz­tal melletti görnyedést úszással lehet feloldani. Először csak azért ment le az uszodába, hogy mozogjon, ám a szobáját díszítő kupák és elismerések bizonyítják, itt sem adja érmen alul. A KSE úszószakosztályá­nak oszlopos tagjaként, Kövest Tamás edző felkészítésével két diákolimpián is sikeres volt, 100 méter háton és gyorson is országos második lett. János nem sajnálja, hogy nincs annyi sza­badideje tévénézésre, számítógépezésre mint társainak, mert a sike­rek bizonyítják, hogy érdemes tanulnia. A versenyzésre az is motiválja, hogy szülei és az isko­latársai is büszkék rá egy-egy dobogós helyezés után. Bár ja­vában tart a nyár, az ifjú tudós a nyolcadikos történelemkönyvet már kiolvasta. A jövő tanév vé­géig angol alapfokú nyelvvizs­gát szeretne tenni, hogy próbá­ra tegye magát ezen a téren is. Érettségi után talán az ügyvédi pályára megy, de ez a választás még messze van. Az idei nyár sok közös játékot tartogat szá­mára a barátokkal és kisöccsé- vel, a 4,5 éves Ádámmal. SZARVASRA LÁTOGATTAK A Városi Csokonai Könyvtár Nyugdíjas Olvasókörének a könyvtáro­sok rendszeresen szerveznek programokat. így az író-olvasó találko­zók mellett minden évben tartanak anyák napját, karácsonyi ünnep­séget és játékos vetélkedőt Is számukra. Az Intézményben működő alapítvány anyagi támogatásával pedig kirándulásokon fedezik fel hazánk értékeit, tájait. Legutóbb a 84 hektáros szarvasi arborétum­ba látogattak, ahol tettek egy nagy sétát és élvezték a csendet. A napot hajókirándulás zárta a Holt-Körösön. Elégedett betegeket szeretne látni osztályán Több mint két évtizede dolgozik a Kátai Gábor Kórház neurológiai osztá­lyán Budai Antalné. A fő­nővér sikeres és eredmé­nyes munkájáért az el­múlt héten Rácz Jenő egészségügyi minisztertől miniszteri dicséretet ka­pott. Budai Antalné tősgyökeres kar­cagi, 1978-ban végzett a helyi gimnázium egészségügyi sza­kán, azóta dolgozik a kórház neurológiai osztályán. Az egészségügyi pálya mindig von­zotta. Az emberek szeretetét szüleitől örökölte.- Az első gyakorlati élmé­nyem alkalmával kiderült, hogy szeretem ezt a szakmát - idézi fel a kezdeteket. - Az az elvem, hogy dolgozni akkor lehet jól, ha az ember azt a munkát vég­zi, amit szeret. Én nagyon sze­retek embereken segíteni, nem­csak a munkám során, az éle­temben is. A beteg emberen va­ló segítés, az ellátása egy szép feladat.- Az idegosztály nem a leg­könnyebb terület. Hogyan lehet feldolgozni az ott történteket?- Nem tagadom, megviselnek a tragédiák. Nem szoktam ha­zavinni a gondomat, bajomat, a munkatársakkal beszéljük meg azokat. Minden esetet átbeszé­lünk dr. Nagy István osztályve­zető főorvossal. Úgy tudjuk le­zárni a munkánkat, ha azt érez­zük, hogy amit lehetett, azt megtettük a betegért. Sok idős beteget elveszítünk, hiszen az 50 kilométeres körzetben az agyvérzéstől, az agydaganaton, a Parkinson-kóron át sok olyan betegség van, ami előfordul. Minden beteg egyéniség, más­más ellátást kíván, hiszen a 18 évestől a 100 évesig sokan meg­fordulnak itt. Vallom, hogy min­den ember egyedi, megismétel­hetetlen, akinek joga van az őt megillető bánásmódhoz. Mi is arra törekszünk, hogy minél elégedettebben távozzon innen a beteg. Budai Antalné nagyon szereti a munkatársait, úgy érzi, jó kis kollektívát vezet. Szeretnek sza­bad idejükben is együtt lenni. Julika többször hívja meg be­osztottjait is vendégségbe, szívesen főz nekik. Kollé­gái azonban nemcsak a szakmáról kérik ki véleményét, hanem magánjelle­gű gondjaikat is elmondják ne­ki.- Úgy érzem, nem a főnővé­rük vagyok, hanem egy támasz számukra. Nagyon megtisztelő, hogy odafigyelnek és adnak a véleményemre. Ez az elismerés is kollektív munka, hiszen egy vezető sem lehet egyedül sike­res, csak ha olyan munkatársai vannak, akik hagyják dolgozni, a nővérek és a kisegítő sze­mélyzet odafigyel és betartja azt, amit kérek. A 25 ágyas osztályon nyolc ápolónő végzi becsülettel a munkát. Mindannyian gyakor­lott nővérek, többgyerekesek, s elmondhatom, családias a nő­vércsapatom. Julika napi munkájához sok segítséget, támogatást kap csa­ládjától is. Férje a szociális ott­hon ápolójaként dolgozik, lánya a környezettudományi szakra jár a Debreceni Egyetemre. El­ért szakmai sikereire nagyon büszke lánya és édesanyja is.- Van-e olyan dolog, amire a munkája miatt nem jut idő?- Nagyon szeretnék színház­ba járni, hangversenyre. Szere­tek énekelni, valamikor ének­karos voltam. Nem vagyok egy sportolós típus, de ha a csapat­ról van szó, bármiben benne va­gyok. Ha újrakezdhetném, ak­kor is ezt a pályát választanám, mert nagyon felemelő érzés a beteg mosolygó arca, visszajel­zése, amikor meggyógyultan tá­vozik tőlünk. Ez mindig erőt ad a napi munkához. Nem vagyok elégedetlen ember, mindenünk megvan, amire szükségünk le­het. Igyekszünk a pénzünket mindenre beosztani. Idén saj­nos nyaralás nem lesz, de ha lenne lehetőségem, egy hetet szívesen eltöltenék a tengerpar­ton.

Next

/
Thumbnails
Contents