Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-29 / 176. szám
8 2005. JÚLIUS 29., PÉNTEK GAZDASÁGI TÜKÖR Kötelező árkiírást javasolnak a kutakon benzin Nem bíznak a piac önszabályozásában, segítenének a fogyasztóknak Ismét megjelenhet minden ár a benzinkutakon. Az illetékes tárca javaslatát ellenzők szerint nincs szó különleges áruról. B. M.-H. Á. Miért rosszabb, ha az állam rendeli el az árak kiírását, mintha a szolgáltatók önként teszik meg ezt? - tette fel a viszontkérdést a Reggelnek Mesterházy Attila politikai államtitkár. A fogyasztóvédelemért is felelős ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi tárca második embere szerint a fogyasztók érdekében van szükség a benzinkutakat kötelezni arra, hogy ne csak a kútfejeken, hanem az úgynevezett totemoszlopokon is tüntessék fel áraikat. A minisztérium ezért elkészítette, és a gazdasági tárcához továbbítja a jogszabály- tervezet szövegét. A sok kút által alkalmazott, s most kifogásolt eljárás, vagyis hogy nem tüntetik fel az árakat szemmel láthatóan, nem sérti a jogszabályt - mondta el lapunknak a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség helyettes szóvivője, Siklósi Máté. Az FVF mégis csatlakozott a javaslathoz, hogy ne csak a kutakra behajtva lehessen megismerni az árakat, hanem már az úton haladva. Az államtitkár szerint az egyéb kiskereskedelmi boltok gyakorlatával szemben éppen fordított a helyzet a benzinkutakon. Előbbiek - önként - az épületek előtt táblákon vagy más módon öles betűkkel kiírva az akciókra, másokénál alacsonyabb áraikra hívják fel a figyelmet. A benzinforgalmazók egy része viszont a csak a kútfejeken látható árakkal éppenhogy azt titkolja el, hogy drágábban adja az üzemanyagot. Szerinte ezért kell besegítenie az államnak, nem várva meg, hogy a kereskedők maguk lépjenek a vevők érdekében. Lapunk munkatársainak személyes tapasztalatai szerint néhány társaság (például Esso, Agip) általában kiírja nagy oszlopain az árakat. A Jet az utóbbi hetekben a 10 forint” feliratot helyezi el az út mentén. A Mól, a Shell és az OMV csak a kútfejeken tünteti fel az árakat; a Shell hat éve így jár el, de eddig ezt nem kifogásolták hivatalos helyeken. A kötelező árfeltüntetést elutasítók egyebek mellett azzal érvelnek, hogy az üzemanyag nem különleges áru más termékekkel szemben. A Gfk Hungária felmérése alapján 2004-ben a magyarok napi fogyasztásának 48 százaléka a „hagyományos” kiskereskedelmi üzletekben történt, s a jövedelem 25 százaléka élelmiszerre ment el, nem pedig benzinre. Hamarosan kiderül, túlerőbe kerülnek-e az árfeltüntetés támogatói HIRDETÉS 10.990,- helyett uly.i: kb 1.79 6.990,- helyett Hintaágy párna „DODO” darálthabos párna többféle mintával Hintaágy váz „DODO” méret: 150x150 cm megerősített 40 mm átmérőjű csőváz ernyőrésze több fokozatban állítható Akciós ajánlatunk 2005. július 29., péntektől július 31., vasárnapig érvényes az INTERSPAR áruházakban. Engedményes kínálatunk a készlet erejéig érvényes. 11.990,- helyett ___ Wa llis 4 személyes hazsator 240x100/150 cm 70% poliészter, 30j%-pT)nnTt ezüstözött h öté tői bejárat szunvö'gíTáTó'yal 3 utastcipzan Aszfaltkréta SS'A 399,- helyett 2.990,- helyett B,. fijpi Ulőpárnáktáskában 4 db/csomag 40x40x6 cm kék-fehér zöld-fehér színben 1 csomag Telekadóvá alakulhat át a helyi iparűzési adó Az állam a tulajdonában lévő, s parlagon heverő ingaüanokat fokozatosan átadja az önkormányzatoknak, az uniós pályázatokon a szükséges önerőt állami forrásból kiegészíti, s az önkormányzati fejlesztésekhez szükséges hitelekre állami garanciát vállal. Egyebek között erről állapodott meg Gyurcsány Ferenc kormányfő és a Települési Ön- kormányzatok Országos Szövetsége. Az önkormányzatok fejlesztéseikhez előleget kaphatnak a nekik járó állami forrásokból. Egyetértettek abban, hogy az iparűzési adót a hatályos törvények alapján kell kivetni és befizetni. Új rendszert dolgoznak ki a helyi adókra. Az iparűzési adó nem vész el, csak átalakul. A helyi adóztatásban nem a lakosság terheit kívánják növelni, hanem a vállalkozások telephelyeire vetnének ki új típusú telekadót. ■ B. K. il 7,1 százalékos a munkanélküliség 2006 második negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 892 ezer, a munka- nélkülieké pedig 300 ezer volt. A munkanélküliségi ráta nem változott az év első három hónapjához képest, de jóval magasabb, mint a 2004 második negyedévi 5,8 százalék, (ot) Praktiker-akció a panellakoknak A KKC9KKMÍTI. a szolnoki és a szegedi Praktikerben a panelházakban élőknek indult július 15-én akciósorozat. Az áruházak olyan termékeket kínálnak, amelyek az úgynevezett házgyári lakások felújításakor haszálhatók. (ot) Csőd szélén Amerika egyik óriási légitársasága K DELTA AIR LINES légitársaság papírjai mélyrepülésbe kezdtek a tőzsdén, miután az a hír kapott szárnyra, hogy nem elégséges a vállalat megmentéséhez az újjászervezés. Elemzők véleménye szerint a Delta csődjével kapcsolatos félelmeket megerősítette a ki- szivárgott információ, (ot) A HIKSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT NVt;N! É _____________________________2005. 07, 28. Részvény PFLAX Utoteóár(R) 993 Változás (%) Millió Ft 3,44 5 RICHTER 31 720 2,17 2652 EGIS 20 815 2,03 468 DÉMÁSZ 15 500 1,97 11 GLOBUS 437 1,63 3 FORRÁS: BÉT VSS2T6SÍK Részvény KARPOT Utolsó ár (Ft) 1050 Változási») Millió R-4,02 5 RÁBA 750-1,96 42 FOTEX 386-1,53 59 MTELEKOM 904-1,53 1022 TVK 5720 00 00 tH 13 MNB-árfolyamok A BUX-index 2005. július 28-án A BUX-index az elmúlt napokban Hivatalos devizaárfolyam 2005. július 28-án €/Ft $/R €/$ 4 IMI 245,15 203,22 1,20-03 Ft-1,31 Ft Ocent