Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-28 / 175. szám

2005. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK 9 MEGYEI TŰKÖR — HIRDETÉS Kötél Orsolya már akkor tudta, hogy színész akar lenni, amikor a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakkö­zépiskola kommunikáció és drámapedagógia tago­zatára felvételizett. Itt megtanulta, hogyan hasz­nálja a kommunikáció eszközeit, hogyan nyilvá­nuljon meg különböző helyzetekben. Karsai Zita Érettségi után elsődleges cél a Színművészeti Főiskola volt, de két sikertelen próbálkozás után, a most 22 éves Orsi a ceg­lédi Patkós Irma Művészeti Is­kola növendéke lett. A felvételi Orsi véleménye szerint kemé­nyebb volt, mint a Színművé­szeti Főiskolán. Orsi ez év szeptemberében a 3 esztendős képzés utolsó évé­nek néz elébe. Olyan neves ta­nároktól tanulhat az intéz­ményben, mint Csombor Teré­zia, valaha ünnepelt kecskemé­ti színésznő, valamint a Művé­szed Iskola mesterkurzusaira a Szigligeti Színházból, illetve pesti társulatoktól is várnak színészeket a növendékek. Érdekes órákban nincs hiány. Orsi a színészmesterségtől kezdve tanul szolfézst, beszéd- technikát, nyelvművelést, sőt, anatómiát is. A színházi fellépés lehetősé­gét a Művészeti Iskola és a szol­noki Szigligeti Színház szerző­dése biztosítja. Orsi legelső szerepét a Teli- hay Péter által rendezett Oresteia című darabban kapta, ahol a kar tagja volt. Ebben az évben pedig Szikom Jánossal dolgozhatott együtt, a Képzelt Riport egy amerikai popfeszti­válról című darabban játszott. Igen változatos szerepeket osz­tottak rá, alakított drogos hippit Valami jót adni Orsi sokszínű egyéniségéből adódóan a színpadon volt már vérmes cigánylány, de házsártos, megkeseredett nő is. Azonban korántsem ját­szott még el minden szere­pet, ami benne rejlik, de a végső célt már látja maga előtt: - Valami jót akarok adni. Ha még megérem a száz évet, akkor is a színpa­don lehessek, és bebizonyít­hassam az embereknek, hogy van még igazi színját­szás. A színpadon az egyéniséget becsülik portré Egy színész csak úgy tud hitelesen játszani, ha önmagát adja és zsidót is. A Patkós Irma Mű­vészeti Iskolának még nem ala­kult színtársulata, de szerző­désben áll más városokkal, ahol évadokat rendeznek. Szeptem­bertől újra indulnak ezek a bér­letes előadások, hat színdarab várja, hogy a nagyérdemű elé tárják. Orsi egyénisége mit sem vál­tozott az évek során, tapasztala­tai szerint tanárai nem igyekez­tek megváltoztatni személyisé­gét.- Ha a testeddel keresed a ke­nyered, az arcoddal, a mimikád­dal, önmagaddal, a zavaró sze­mélyiségjegyeket le kell vetkőz­ni, különben nem maradsz meg a pályán. De becsülik benned azt, amilyen vagy, mert egy szí­nész úgy tud hitelesen játszani, ha önmagát adja. Több mint ötszáz szolnoki igénylő kap levelet bérlakások Pályázni háromhavonként A szolnoki közgyűlés jú­niusban új rendeletet al­kotott az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, valamint elide­genítéséről. A rendelet jú­É lius elsején táiyba. Romhányi osztálya ve­zetőjét arról kérdeztük, milyen változásokat hoz az új rendelet a lakás­igénylők számára. B.A. A válaszból kitűnt, hogy első­sorban a bérlakáshoz jutás módjában lesznek változások. Eddig lakásigénylést nyújtott be aki bérlakást szeretett volna, most pályázatot kell benyújta­nia, amit változatlanul a köz­gyűlés egészségügyi, szociális- és sportbizottsága bírál el, a ko­rábban is alkalmazott szem­pontok szerint. Pályázni háromhavonként (januárban, áprilisban, július­ban és októberben) lehet a ren­delkezésre álló lakásokra, ame­lyeket a polgármesteri hivatal hirdetőtábláin és az önkor­mányzat internetes honlapján hirdetnek meg, először kivéte­lesen augusztusban, mivel a jú­nius végén hozott rendelet al­kalmazásához felkészülési idő­re volt szükség. A hirdetményt a három hónapos ciklus első hónapjának első napjától a hó­nap végéig tartják kint, ez idő alatt lehet benyújtani a pályáza­tokat a szociális támogatások osztályára. A jelentkezne kivá­laszthatják a megpályázni kí­vánt lakást. Korábban előfor­dult, hogy az igénylő a lakást nem fogadta el, ezért az hóna­pokig üresen állt. Ez most vár­hatóan megszűnik. A bérbeadás szociális helyzet alapján szociális bérlakásban és fiatalok házában lévő szociá­lis bérlakásban történhet Nem szociális helyzet alapján történ­het fiatalok részére biztosított garzonlakásban és nem szociá­lis bérlakásban. Ez utóbbi eset­ben a pályázók közül az kapja a lakást, aki a legmagasabb ösz- szeget ajánlja. Egyébként a ko­rábbi elvek alapján dönt a bi­zottság, sőt bővül az igényjogo­sultság köre, mivel pályázhat­nak olyanok is, akiknek koráb­ban volt saját tulajdonú laká­suk vagy önkormányzati lakás bérlői voltak. Ez elsősorban a közös lakást elhagyó elváltak helyzetét könnyiti. A rendelet hatályba lépését követően a korábbi 541 lakás­igénylő kérelmét a bizottság megszüntette. Erről és a további lehetséges teendőkről az érde­keltek a napokban írásban tájé­koztatást kapnak. Kerékpárosokat találtak el a szalmabálák HGy Különös közlekedési baleset történt kedden késő este Tisza- földvár belterületén. A rendőr­ségi vizsgálat adatai szerint egy szalmabálákat szállító pótko­csis IFA teherautó két kerékpá­rost előzött. A manőver során azonban a rakományból több bála leesett, amik eltalálták a biciklizőket. A két kerékpáros ­egy 18 és egy 24 éves helybeli hölgy - a baleset során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenve­dett. A rendőrség szerint a rako­mány azért eshetett le a szállító- járműről, mert azt nem megfe­lelően rögzítette a sofőr, de vizs­gálják azt is, hogy a teherautó gyorsabban ment-e a megenge­dettnél. Az eset kapcsán a Szol­noki Rendőrkapitányság indí­tott eljárást. Nyitva tartás: H.-V.: 07.00' kötő! ; Szeletelt baconszalonna • 200g-43% m 169 J }26% /J29 Erntekorb \ Csemegeuborka • 9-12cm 19 # • 1700ml ifiéit--. w .äJm Pool Wash&Finish ,* Sampon és I hajápoló balzsam I egyben, 300ml Snack Day SA* aprósütemény • 300g Ketchup • 1000g Icefield Franciasaláta alap • Zöldborsó, sárgarépa, t burgonya, kukorica • 1000g Tokaji szamorodni Dzaraz borkülönleqesséq * Heti akció - érvényes: 07.28-08.03-ig kizárólag jelen újság terjesztési területén, Szolnok Délibáb u. MVM=maximálisan vásárolható mennyiség Az akciós (érmék esetében előfordulhat, hogy a bőséges készlet ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből, kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget. Araink tartalmazzák az áfát és forintban értendők. A termékek más kiszerelésben is előfordulhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák, kártyás fizetés áruházainkban nem lehetséges, kiszolgálás csak háztartásban szokásos mennyiségben. Lidi Magyarország kereskedelmi Bt. 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. (székhely), Tel : (1)3406510

Next

/
Thumbnails
Contents