Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-27 / 174. szám
2005. JULIUS 27., SZERDA 3 MEGYEI TŰKÖR Helyreállítják a leszakadt partot Tisza A gyors apadás és a szél okozta a bajt Szeptemberig is eltart a megcsúszott partszakasz helyreállítása Kétszázmillió forintba kerül a Tisza szolnoki szakaszán megcsúszott part helyreállítása. A munkálatok várhatóan szeptember végére fejeződnek be. T. J. Az idei árhullám után már felsóhajtottak a megyeszékhelyen élők, amikor május végén a belvároshoz közel leszakad egy partszakasz. A történtek után felmerült, hogy talán nem megfelelőek voltak a 2000-es nagy árvizet követően ezen a szakaszon végzett gátmegerősítések. Éppen ezért döntött úgy Botka Lajosné polgármester, hogy a helyszínen is tájékozódik. A tegnapi bejáráson Varga László, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta: idén minden idők egyik leghosszabb árhulláma vonult le a Tiszán. Hetven napig volt magas a vízszint. Ez, valamint a gyors apadás, illetve az erős szél okozta a partszakadást. De a helyzetet az is rontotta, hogy ezen a szakaszon egykor egy holtág húzódott, valamint hogy Szolnoknál itt a legmélyebb a Tisza. A helyreállítási munkák már július közepén elkezdődtek. A partot 52 méter hosszan vaslemezekkel erősítették meg. A következő napokban egy kavicsszivárgót építenek ki a szakemberek, míg a folyó felöl terméskő bordákkal támasztják meg a töltés. A szakvélemények szerint ugyanakkor az újabb partcsúszások megakadályozására szükség lesz a szakaszon a fák kivágására is. A munkálatok 200 millió forintba kerülnek, melyet a vízügyi minisztérium egy elkülönített keretből biztosított. Egyiptom továbbra is népszerű Felhívták a figyelmet A Magyar Külügyminisztérium közleményben hívta fel a térségbe utazók figyelmét, hogy fokozott terrorveszéllyel kell számolniuk Egyiptomban. (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Ugyanakkor mindenkinek azt javasolják, ha utaznak, egyelőre maradjanak a szállodában. Mindeközben az afrikai ország kormányzata igyekszik a károkat minél előbb helyreállítani. A várost borító törmelék nagy részét már eltávolították Sarm-el Sejkben, a súlyosan megrongálódott épületeket pedig igyekeznek eltakarni a turisták szeme elől. Ezt erősíti meg Tóth Ferenc, az egyik szolnoki utazási iroda vezetője is, aki lapunk megkeresésére elmondta: a magyarok ugyanúgy utaznak Egyiptomba, mint a tragédia előtt. — Szombaton arra kérték a turistákat, hogy ne hagyják el a szállodáikat. Azóta annyit tudni, hogy egy két és fél méter magas „spanyolfallal" vették körül a robbantás helyszínét, hogy ne rontsák a turisták hangulatát, a helyreállítások folyamatban vannak. Úgy tudom, nem volt olyan magyar utas, aki haza szeretett volna jönni, bár erre az irodák biztosítottak lehetőséget. A sajnálatos merényletek a magyarok közkedvelt célpontjaitól mintegy 30 kilométerre történtek - tette hozzá a Holiday Tours vezetője. Az Ibusz szolnoki irodájában megtudtuk, hogy a náluk őszre lefoglalt egyiptomi utak közül az ügyfelek mind ez idáig egyet sem mondtak vissza. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL JÁSZBERÉNY. Két hátizsákot loptak el egy strandról ismeretlenek. A tulajdonosok a táskáikban hagyták irataikat és telefonjaikat is. mrfk kenderes. Egy méhraj okozott kellemetlenséget tegnap a település egyik házában. A rovarok az épület fa födémszerkezetébe fészkelték be magukat. A lakók a hívaüan vendégek eltávolítása érdekében a tűzoltók segítségét kérték, hgy Szolnok. Nyári szünetet tart a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, így az intézmény július 26-tól nem fogad látogatókat. Legközelebb augusztus 23-án várják a látogatókat. u tószeg. Tiszavirág néven új horgászegyesület alakult nemrégiben a településen. A huszonnyolc pecást számláló szervezetet a hónap első napjaiban jegyezte be a megyei bíróság - tudtuk meg a minap a Közép-Tisza Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének vezetőjétől. Nagy Gyula ennek kapcsán elmondta: bár hivatalosan csak a jövő évi küldött- közgyűlésük dönt majd a tagfelvételről, a szövetség - a tószegiek kérésére - már idén is hatvankilencedik tagjaként kezeli a „Tiszavirágot”. Az elnök szólt arról is, hogy a tendenciákból kitűnik: a halak szerelmesei mindinkább igyekeznek helyi szervezetekbe tömörülni. Örvendetes jelenség továbbá az is - hangsúlyozta a szakember -, hogy közülük egyre több közösség jut saját tóhoz, holtághoz, illetve folyó-, vagy csatornaszakaszhoz. így ma már harminckét vízkezelő egyesület működik a Közép-Tisza vidékén, bj Tizennyolc millió forintos beruházással újítják fel a tlszaroffl erdei Iskolát, amely három éve működik. Az átalakítás és tornácépítés július 31- re készül el Az utakon is támad a kánikula A rendőrségi statisztikából kimutatható, hogy időjárási frontok, tartós kánikula időszakában megnő a közlekedési balesetek gyakorisága. HGy A meteorológiai előrejelzések szerint a hét második felétől erős felmelegedésre lehet számítani, csaknem mindenhol 35 fok feletti hőmérséklet várható, megérkezik az igazi kánikula - figyelmeztet a megyei balesetmegelőzési bizottság. A hőség sokakat megvisel, időseket, fiatalabbakat, a szív és érrendszeri betegségben szenvedőket és az egészségeseket egyaránt. A nagy melegben gyengül az összpontosítás, lankad a figyelem, ez pedig veszélyes lehet, akár járművel, akár gyalogosként közlekedünk. Hosszabb utaknál célszerű pihenőket beiktatni, a szervezet folyadékpótlásáról is megfelelően gondoskodni kell. A klimatizált autóknál ügyelni kell arra, hogy ne legyen túl nagy a különbség a külső hőmérséklet és belső tér között. Mindezek mellett a forróságban a szokottnál is óvatosabban és figyelmesebben kell közlekednünk. Százmilliókat veszített a város? tájékoztató Visszásságokat sejtenek a képviselők a beruházások körül Csoór György és Lits László szolnoki önkormányzati képviselők szerint ugyanis százmilliókat veszít a város a jégcsarnoki és a művelődési központ ügyén. T.J. ■ A városvezetés a jégcsarnok ügyét úgy igyekszik beállítani, hogy egy szép létesítménnyel gyarapodik a város. Ám szó sincs gazdagodásról - hangoztatta tegnap közös sajtótájékoztatóján Csoór György és Lits László. A két városi képviselő szerint ugyanis nem igaz, hogy az ön- kormányzat telket ad el, és úgynevezett jégidőt vásárol. Éppen ellenkezőleg, a vevő jégidővel fizet 181 millió forintot Ez azt jelenti, hogy amikor senki sem használja a jégcsarnokot, hétköznap délelőtt a város iskolásai tölthetik meg azt. A város vállalta, hogy tizenkét éven át a veszteség felét kifizeti. Ez újabb terhet ró az önkormányzatra, hiszen az országban a jégcsarnokok veszteségesek. Tizenkét év után pedig a létesítmény teljes egészében a vállalkozó tulajdonába megy át - állította Csoór György. Lits László foglalkozott a Városi Művelődési és Zenei Központ (VMZK) felújítása körül történtekkel. Annak idején a beruházás terveinek és költség- becslésének elkészítését 70 millió forintért egy zalaegerszegi cégre bízta az önkormányzat. A munkára körülbelül két hét állt rendelkezésre, ami alapján a képviselő azt feltételezi, hogy a dokumentumok már rég asztalfiókban voltak. A város elnyerte ugyan az 1,2 milliárdos címzett Megszűnt az MDF frakció Megszűnt az MDF képviselő- csoportja - jelentette be az eddigi frakcióvezető. Csoór György elmondta: Lits Lászlóval közösen kiléptek a pártból, így sem joguk, se szándékuk az MDF nevet használni. Döntésüket azzal indokolták, hogy a párt politikájában jelentős változás állt be. A kilépéshez az utolsó lökést az a városi gyűlés adta, melyen eldőlt, hogy Szolnokon az MDF önállóan indul a 2006-os ön- kormányzati választásokon. Csoór György szerint ezzel nem csak annak a lehetősége vész el, hogy önálló frakciót tudjanak alakítani, hanem a jelenlegi szocialista városvezetés újraválasztásának esélyeit javítják. támogatást, ám utóbb kiderült, hogy a költségeket alulkalkulálták 250 millió forinttal. így eny- nyivel kevesebbet kapott az ön- kormányzatnak az államtól. A képviselő szerint az is elgondolkodtató, hogy a közbeszerzési eljárást egy külső cégre bízták, holott a polgármesteri hivatalnak van erre egy osztálya. Ezután az eljárás eredményét megsemmisítette a közbeszerzési tanács. Sőt — a képviselő úgy tudja - még bírságot is kell fizetnie a városnak. Pályázaton kelt el (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A BP Nyelviskola - amely már tíz éve van jelen Szolnokon - vezetőjénél, Bozsó Zoltánnál érdeklődtünk az árról, ám azt nem tartotta publikusnak, bár hozzátette: ha valakit érdekel, nagyon szívesen megmutatja személyesen a szerződést. Elmondta viszont, hogy az önkormányzat a pályázati kiírásban nem kért külön funkciómegjelölést, csakis a megajánlott vételárra volt kíváncsi. A múlt héten egyébként megtörtént az épület átadás-átvétele. Sok munka lesz a felújítással, körülbelül egy év kell ahhoz, hogy az iskola egy részét oda át tudják helyezni. Hangsúlyozta: szeretnének hosszú távra, 30-40 évre tervezni, és a főtéren eredeti szépségében visszaállítani az egyébként helyi védelem alatt álló épületet.