Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-26 / 173. szám
2005. JÚLIUS 26., KEDD SPORT 15 Sztárok a volán mögött gokart Döntőzött az Old Spice Challange mezőnye Bár eredetileg szombatra hirdették meg a szervezők minden idők legnagyobb magyarországi gokartversenye, az Old Spice Challange döntőjét, a szakadó esőtől életveszélyesé vált pálya miatt egy nappal kénytelenek voltak elhalasztani a finálét. tezőkben. A fináléra százötven pilóta kvalifikálta magát - közülük többen is régiónkból érkeztek -, akik látványos előzésekkel tarkított futamokon döntötték el a végső sorrendet. A külön e célra kialakított, 900 méter hosszú, technikás versenypályáján 15 kört tettek meg a futamok indulói. A legnagyobb figyelem enezüstérmet, illetve Bajnokok Li- gája-kupát vehetett át. Persze magyar sztárokból sem volt hiány, hiszen taposta a pedált többek közt Nacsa Olivér, Forgács Gábor és Maksa Zoltán humorista, Szuper Levente jégkoron- gozó, Harsányi Levente, Villám Géza és Ferenc József - utóbbi nyerte a versenyt - rádiósok, Vladan Filipovics futballmeneperdöntő volt, amelyen az Old Spice-futam legjobbjai ragadtak kormányt: 2005 legjobb amatőr gokartosának Vákics Károly bizonyult, ő az egy hét múlva megrendezendő 20. Forma-1 Magyar Nagydíj all-inclusive Gold Tribün belépőjét nyerte, mellette a dobogóra Jakob Kis Barnabás és Németh Gábor állhatott fel. Gokarton szállni élvezet Géléi József Áfcán másnapra kiderült az ég; s a ragyogó napsütésben, szépszámú közönség előtt, kiváló hangulatú versenyeket rendeztek a fővárosi Műjégpályán. Rengeteg érdeklődő állt a pálya szélén, de a Városligeti-tó felett átívelő Millenniumi hídról is számos néző követte nyomon az eseményeket. Több mint ezren álltak elébe az Old Spice nyílt kihívásának és próbálták ki magukat a selejnek ellenére a sztárok viadalát követte. Nem véletlenül, hiszen számos Ismert sportoló, színész, modell vagy éppen popsztár állt rajthoz a betétfutamban. Sőt, a verseny nemzetközivé is vált, hiszen részt vettek rajta a jelenleg Magyarországon táborozó világhírű futball- klub, az AC Milan edzői, egykori labdarúgói. Volán mögé ült például a mennyasszonya révén Szolnokhoz is kötődő egykori „gólzsák”, Daniele Massa- ro, aki 1994-ben világbajnoki dzser, Gianni, Sebeők János és Dopeman, míg a hölgyeket Pok- rivtsák Mónika, illetve Szijjártó Brigitta playmate képviselte. Szintén kiemelt versenyként rajtolt a médiafutam mezőnye, amelyen a magyar sajtó számos reprezentánsa rajthoz állt. A győzelmet végül Kovács Bence (Népszabadság) szerezte meg Kováts Viktor (MTI) és közvetlen kollégája, Sopronyi Gyula (Nép- szabadság), valamint lapunk munkatársa, Géléi József előtt. A viadal csúcspontja a szukörpálya, hét kanyarral megspékelve Szélessége: 6-12 méterig Borítása: beton Versenytáv: 15 kör Motor: Honda (200 can) Fék: tárcsafék hátul Váltó: automata A gokartfutamok mellett színes kiegészítő programok tették még kellemesebbé a rendezvényt: az egész délutánt és estét betöltő buli méltó lezárásáról Ganxsta Zolee és a Kartell gondoskodott élő koncertjével. Elfáradtak lányaink kosárlabda Női U19-es világbajnokság Miután nem sikerült a bravúr, s a negyeddöntőben az Egyesült Államok ellen vereséget szenvedett a három szolnoki játékost is felvonultató magyar U19-es női kosárlabdaválogatott a Tunéziában megrendezett világbajnokságon, az 5-8. helyért léphetett pályára. Sajnos az alsóági rájátszásra elfáradt a Tursics-csapat, s előbb Dél-Koreával szemben maradt alul 92-70-re — a Ti- sza-parti Hord 10, Somogyi 6, míg Tajkov 2 pontig jutott -, majd Ausztráliától kapott ki 68-62-re. Ez pedig azt jelenti, a magyar együttes a nyolcadik helyen fejezte be a tizenkét együttest felvonultató világ- bajnokság küzdelmeit. Búcsúzik a fejelöművész gála Fellép a Puskás-stadionban Géléi József Búcsúra készül az ország legismertebb fejelőművésze, a szolnoki Polonkai Zoltán. Hosszú pályafutása méltó lezárása lehet az elkövetkezendő három hét, hiszen olyan programsorozat részeseként léphet közönség elé, mely nyugodtan állíthatjuk, párját ritkítja. Először 1983-ban kápráztatta el az akkor még Népstadionnak nevezett sportlétesítmény nézőit: a Magyaror- szág-NSZK 1-1-re végződött válogatott labdarúgó-mérkőzés szünetében tartotta fejjel, vállal közel negyedórán keresztül a levegőben a labdát.- Sok szép fellépés van a hátam mögött, ám valameny- nyi közül a tavalyi, Brazília elleni válogatott focimeccs a legemlékezetesebb számomra, amikor az írott sajtóban is az jelent meg: „Még Ronaldi- nho is eltátotta a száját” - eleveníti fel a közelmúltat Polonkai Zoltán. - Most azonban úgy érzem, elérkezett az idő, leteszem a labdát. A visszavonulást már holnap megkezdi a Tisza-parti „művész”. Szerdán este igazi gálameccsre kerül sor Budapesten, a Puskás-stadion gyepszőnyegén. A hét végi, 20. Magyar Nagydíjra érkező Forma-l-es autóversenyzők csapata egy magyar All Star-gárdával méri össze futballtudását. Michael Schumacher és társai nem nevezhetők ügyetlen kétévesek gyülekezetének a focilabdával sem, hiszen immár évek óta rendszeresen pályára lépnek a viadalok helyszínén. A magyar együttes - melybe számos ismert közéleti személyiség kapott meghívást - keretében ott van a szolnoki fejelőművész is. Hogy magán a mérkőzésen labdába rúg-e, még nem tudni, ám az biztos, a szünetben ő lesz a főszereplő.- Michael Schumacher nagy óragyűjtő hírében áll, s szeretném meglepni egy általam készített kőórával, melynek lapjára Szolnok város címerét véstem — tudtuk meg Polonkai Zoltántól. Az első búcsúfellépést még további kettő követi: augusztus 14-én a Real Madrid, majd három nappal később, 17-én, az argentin válogatott vendég- szereplése alkalmával lép közönség elé. evezés. Már a kiutazás során megpecsételődött az amszterdami U23-ás evezős világbajnokságra készülő szolnoki Szabó Kornél sorsa. Miután a hajóját szállító járműbe belerohant egy kamion, s péppé zúzta hajóját, minden reményét elvesztette az egyébként éremesélyes fiatalember a dobogóra kerülésre. Ugyan a mexikóiak segítőkészségének köszönhetően kölcsönhajóval elindulhatott a vb-n, ám csak a D-döntő harmadüt helyén ért célba. kajak-kenu. A csehországi Tyn- ben véget ért a kajak-kenu maratoni Európa-bajnokság, melynek zárónapján került sor a párosok küzdelmeire. A szolnoki Mezőgép KGF KKK fiatalja, a magyar bajnok és Világkupa második Folláth Vivien párjával, Bartha Diánával az ötödikként ért célba a 28.8 kilométeres távon. vízilabda. A Magyar Vízilabda Szövetség játékvezetői tanfolyamot szervez, melyre várja azon fiatalok jelentkezését, akik kedvet éreznek pólómecs- csel dirigálásához. Bővebb információt megyénk OB 1-es csapatának, a Mapei Szolnok SE elsőszámú vezetőjétől, Hol- lóy Tamástól (56-421-001) kaphatnak az érdeklődők. A jelentkezési határidő: augusztus 5. Sorsoltak a kétcsoportos másodosztályban labdarúgás Otthon kezd a Karcag és a Szolnok, idegenben a Jászapáti Géléi József Remekül szerepeltek a Szolnoki MÁV Mondi ifjúsági labdarúgócsapatai a 2004-2005-ös bajnoki esztendőben. A 17 éves korosztályú együttes (felvételünkön) például ezüstérmet szerzett úgy, hogy neki sikerült megtörnie 52 meccses veretlenségi sorozatát a végül bajnokságot nyert Nyíregyházának. A végeredmény: 1. Nyíregyháza 71, 2. Szolnoki MÁV Mondi 57, 3. Makó 55, 4. Eger 53, 5. Szeged 50, 6. Diósgyőr 49, 7. Debrecen 48, 8. Kazincbarcika 42, 9. NYVSC 40, 10. Békéscsaba 19, 11. BFC 16, 12. Nagykőrös 14,13. Orosháza 10, 14. DFC 3 pont. Az egy korosztállyal idősebbeknek, az Üreseknek sincs okuk a búslako- dásra, hiszen ők is a dobogón fejezték be a bajnoki pontvadászatot, pedig alkalmanként több játékost is adtak a felnőttegyüttes keretébe. A végeredmény: 1. Kazincbarcika 62, 2. Békéscsaba 61, 3. Szolnoki MÁV Mondi 60, 4. Szeged 54, 5. Nyíregyháza 54, 6. Makó 51, 7. Békéscsaba 40, 8. Debrecen 40, 9. Diósgyőr 36, 10. Orosháza 18, 11. DFC 16, 12. Eger 15, 13. NYFC 12, 14. Nagykőrös 8 pont. Miközben az utánpótlás-csapatok eredményei most váltak csak hivatalossá, addig a felnőtt másodosztály számára hétfőn délben elkészítették az augusztus 6-7-én rajtoló következő idény sorsolását. Amire régen volt példa, Jász-Nagy- kun-Szolnok megyét három együttes is képviseli a 2005- 2006-os NB Il-es bajnokságban. A labdarúgó liga székházában jelenlévő klubvezetőket telefonon értük el a procedúrát követően. Antal Lőrinc (Karcag-Berek- fürdő): - Első ránézésre jónak tartom a sorsolásunkat: vasárnap otthon kezdünk egy tavalyi riválisunkkal, majd megyünk a csak létszámfeltöltés miatt másodosztályúvá vált ellenfélhez. Az 1-5. forduló párosítása: Karcag-Baktalórántháza, Budafok—Karcag, Karcag—Makó, Vecsés-Karcag, Karcag-Szen- tes. Tajti Gábor (Jászapáti): Mese nincs, valahol el kell kezdeni. A rajtunk kimondottan nehéznek ígérkezik, de legalább az elején letudjuk a bajnokesélyeseket. Az 1-5. forduló párosítása: Nyíregyháza-Jászapáti, Jász- apáti-Szolnok, Bőcs-Jászapá- ti, Jászapáti-Kazincbarcika, Orosháza-Jászapáti. Tóth Dénes (Szolnoki MÁV Mondi): - Mit mondjak, ennél könnyebb rajtot is el tudtam volna képzelni, két rangadó között megyünk a megyei riválisunkhoz, majd kétszer egymás után idegenben lépünk pályára. Az 1-5. forduló párosítása: Szolnoki MÁV Mondi—Vác, Jászapáti-Szolnok, Szolnok- Nyíregyháza, Baktalóránthá- za-Szolnok, Bőcs-Szolnok. Az ezüstérmes U17-es csapat