Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-21 / 169. szám

2005. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK KÉK TŰKÖR HÍRSÁV Illegális munkások a győri ítélőtáblán lebukott tizenkét fekete- munkás a győri ítélőtábla építkezésén. Nem először tartottak ellenőrzéseket itt a rendőrök és a határőrök az APEH kezdeményezésé­re. Májusban tizenhármán, később tizenketten buktak Itt le. (ned) Gázolás szemtanúit keresi a rendőrség elütöttek egy férfit Nyírbá­torban, a súlyos sérültet vérző fejjel találta meg ke­rékpárja mellett egy arra já­ró autós. A férfit kórházba vitték, és ismeretlen tettes ellen cserbenhagyás miatt eljárást indítottak, (ned) Gyermekeivel együtt tűnt el az asszony keresi a rendőrség Szőrös Mihályné Tóth Ágnest (37) Dunakesziről. Az asszony­nak június végén veszett nyoma két fiával és két lányával együtt. Azóta életjelet nem adtak maguk­ról. (ned) Még nem tudják, mikor halt meg nem volt hajléktalan az a fiatalember, akinek holt­testét még hétfőn találták meg a budai Tündér-szikla alatt. A balesetet szenvedett túrázóról várhatóan ma derül ki pontosan, mikor is vesztette életét, (ned) Megerőszakolták mindketten a nőt elfogtak két fiatalembert, akik egy 41 éves egyedül élő asszonyra rátörték az aj­tót Vásárosnaményban. Az­zal gyanúsítják őket, hogy egymás után megerőszakol­ták a nőt. A rendőröket a szomszédok hívták ki. (ned) Kazánházból vitték el a vadászpuskákat elloptak két vadászfegy­vert egy akasztói hobbitel­ken lévő vadászházból keddre virradóra. A tettes egyelőre ismeretlen. A tu­lajdonos az előzetes vizsgá­latok alapján nem szegte meg a fegyvertartásra vo­natkozó szabályokat, (ned) Leszámolás vagy rablótámadás? gyilkosság Több lövéssel végeztek a tettesek a presszó középkorú tulajdonosával A sashalmi Viktória presszóba tegnap nem tudtunk bejutni Tóth Lajosné, a szomszéd megdöbbent a történteken A környékbeliek alvilági leszámolásra gyanakodnak Zárás előtt rontott be két maszkos férfi a XVI. ke­rületi, Margit utcai Vik­tória presszóba. A ven­déglátóhely emeleti laká­sában megölték a tulajdo­nost, majd kifosztották a kasszát. Dávid Sz. - Nagy E. D.- Arra ébredtem az éjjel, hogy a szomszéd gyerekek rettenetesen sírnak. Fölkeltem, és akkor tud­tam meg, hogy mi történt. Na­gyon rossz hatással van rám az eset. Sajnálom a családot. A tör­téntek után alig mertünk kimen­ni az utcára, mert féltünk. Sze­rintem végtelenül rendes, jóra- való család volt - mondta la­punknak feldúltan Tóth Lajosné. A szomszéd szerint igényes és kulturált a játékterem, és sosem hallatszott kiabálás, hangosko­dás éjjelente. Ennek a nyilatko­zatnak jelentősen ellentmond a szemben lévő kocsma vendé­geinek véleménye.- Nem akármilyen alakok jár­tak ide. Késő este megérkeztek á nagy Mercédeszekkel a kigyúrt testű fiatalok. Látszott rajtuk, hogy rengeteg pénzük van, tele voltak aggatva ékszerekkel. Ahogy eljött az éjjel, elkezdődött az élet. Én egyébként sosem mertem bemenni. Nem akartam magamnak semmi zűrt - mond­ta lapunknak az egyik vendég, aki csak úgy volt hajlandó pár szót mondani, ha nem írjuk le a nevét. Azt mondta, szeretne élve hazajutni. Megpróbáltunk bejutni a föld­szinten működő játékterembe, de egy fiatal férfi azonnal intett. Közölte, hogy átmenetileg bezárt a helyiség, jobb ha elmegyünk onnan. Az utánunk érkezőknek már az ajtót sem nyitották ki. Ki­csit később két középkorú hölgy kopogtatott az üvegajtón, ők si­keresen be is jutottak. A gyilkosság rányomta bélye­gét a környékre. A szomszédos üzletek dolgozói közül többen is kitették a táblát: zárva tartanak. A lakók pedig gyanúsan és inge­rülten méregették az ismeretlen arra járókat.- Nem tudok igazán semmit az esetről. Tízkor nyitottam ki, akkor még itt voltak a rendőrök. Nekem'egyébként semmi bajom nem volt az emberrel, de azt gon­A rendőrség cáfolta azt a saj­tóértesülést, hogy az elkövetők a helyszínen hagyták volna a gyilkos fegyvert Az első hírek még arról szóltak, hogy a tette­sek eldobták pisztolyukat, ami­ből többen bérgyilkosságra kö­vetkeztettek. Az egyébként nem tisztázott, miért lőtték fejbe a tulajdonost. Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese csak annyit árult el, vizsgálják a bűncselekmény indítékát. az 51 éves áldozatról annyit lehet tudni, hogy más szórako­zóhelyekben is érdekeltséggel bírt, ám a Margit utcai presszó fölött lakott. Ez a vendéglátó- hely nagyon forgalmas, fiata­dolom, hogy másoknak szúrhat­ta a szemét. Elég nagy arccal közlekedett, az a „megveszlek kilóra” típus volt. Azt nem tu­dom, hogy pontosan ml zajlott a játékteremben, de vannak öt­leteim - nyilatkozta a szomszé­lok és idősebbek is gyakran itt szórakoztak. A környékbelieket, bár nagyon megdöbbentette a bűncselekmény, látva a kocs­mába járókat, arra gyanaksza­nak, hogy nem véletlenül tör­tént, ami történt. Az a körül­mény, hogy a családfőn kívül senkit sem bántottak a tettesek, valóban leszámolásra utal. a nyomozók ugyanakkor azt mondják, sem a körülmények, sem a lövések száma nem utal arra, hogy leszámolás történt volna. Sokkal valószínűbb a rablótámadás verziója. Az, hogy csak a családfőt bántalmazták, a nyomozók szerint egyértelmű: csak ő állt ellen nekik. dós műszaki üzlet munkatársa. A Margit utcai presszó környé­kén több üzlet is található, ám a kérdéses időpontban már c|ak ez az egy vendéglátóhely volt nyitva.- Éppen záráshoz készülődött az alkalmazott, amikor két sí­maszkos férfi berontott - mond­ta lapunknak Unger Pál. A Buda­pesti Rendőr-főkapitányság saj­tóügyeletese hozzátette: a presz- szóban már egyetlen vendég sem volt, viszont a helyhez tar­tozó lakásban a családfőn kívül az anya és a két tizenéves gyerek tartózkodott. A két férfi több lö­véssel végzett áldozatával. A he­lyiségben az 51 éves tulajdono­son kívül senki sem tartózko­dott, a családtagok csak hallot­ták a lövéseket. A nyomozók sze­rint egy kis kaliberű fegyvert használtak az elkövetők. A férfi azonnal meghalt. A tettesek azonnal távoztak a helyszínről, de magukhoz vették a presszó kasszájának tartalmát. Lapunk úgy értesült, negyedmillió forin­tot vittek el. Kérdéses, mi volt a bűncselekmény indítéka Mindkét patikarabló rács mögé került elfogás Nem nyugodhattak meg a gyógyszerészek, újabb támadás volt Disznóságra derült fény a disznósajtok ügyében- Hajnalban elfogtuk a patika- rablás-sorozat másik feltétele­zett elkövetőjét is - tudta meg la­punk Szabóné Csontos Stefániá­tól. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság helyettes szóvivője hoz­zátette: ő volt az, aki egyedül is követett el bűncselekményeket. Kiderült a végleges lista is, a gya­nú alapján a két patikarabló megdöntötte a két évvel ezelőtti sorozatrabló rekordját. N. Endre Károlyt akkor tizenkét bűncse­lekménnyel hozták összefüggés­be. A most elfogott fiatalembe­reket viszont már tizenhárom­mal. Kilenc patikarablás, három élelmiszerüzlet és egy lottózó ki­fosztása szerepel bűnlajstromu­kon. Az esetek között több olyan is akad, ahova később visszatér­tek. Az első bűncselekmény március 10-én történt, a II. kerü­leti Hatvány Lajos utcában. Ezt még C. Marcell (33)'egyedül kö­vette el. Ő volt egyébként az, aki visszatért ide május 5-én is. Ezen a napon egyedül három rablást követett el alig néhány perc leforgása alatt. Szintén egyedül járt a Dósa ut­cai patikában is, ám az alkalma­zottak ellenállása miatt innen zsákmány nélkül kellett távoz­nia. A sor két nappal ezelőtt a Szél utcai patikánál ért véget, a rendőrség titkos akciója segít­ségével. Az alkalmazott jelzett a Megdöntötték a rekordot a rablók közelben várakozó rendőröknek, akik a helyszín közelében lecsap­tak az elkövetőkre. Egyikük már itt bilincsbe került, társa ekkor még el tudott menekülni. Lapunk úgy tudja, a Szél utcai gyógyszertár előtt elfogott rabló már beismerte a sorozat elköve­tését, és társát is feladta. így si­került órákon belül a másik elkö­vetőt is kézre keríteniük a rend­őröknek. C. Marcellt óbudai la­kása közelében fogták el. Tegnap késő délután ismét ki­rabolt egy ismeretlen egy pati­kát, most a X. kerületben. A tet­tes fegyverrel lépett be a gyógy­szertárba, és a bevételt elvitte. ■ Nagy E. Dóra A romlott disznósajtok ügyében május óta nyomozott a Pest Me­gyei Rendőr-főkapitányság. Ak­kor több megbetegedés történt a megyében, és ezek két élelmi­szerüzlethez voltak köthetők. Az ÁNTSZ vizsgálatot indított, és egy élelmiszer-áruházlánc nagy­marosi és dányi boltjában rom­lott disznósajtot találtak. A rend­őrség megkereste a beszállító cég ügyvezetőjét, aki azt vallotta, magánnyomozót fogadott az ügy kiderítésére. így derült ki, hogy az egyik fuvarozó volt a tettes.- A férfi azt állította, a Lehel téri piacon szerezte be a húst, ám ellentmondásokba kevere­dett - mondta lapunknak Gu­lyás Krisztián nyomozó. Kide­rült: R. Zsigmond Zsoltnak főnö­ke ajánlott fel ötmillió forintot azért, hogy vállalja magára a bűncselekményt. T. István, a cég ügyvezetője tagadta ezt Nem de­rült ki végül, a pénzt kifizette-e a férfi az alkalmazottnak. Az is kérdéses, honnan származott a romlott hús. A két férfi ellen ár­talmas közfogyasztási cikkel va­ló visszaélés miatt indult eljárás, de várhatóan hatóság félreveze­tése miatt is felelniük kell. Utób­bi eljárásba már mások is gya­núsítottá válhatnak, mivel a dol­gozók elhallgatták, hogy a pénzt nekik is felajánlotta a beszállító cég ügyvezetője. ■ N. E. D.

Next

/
Thumbnails
Contents