Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-20 / 168. szám

2 2005. JÚLIUS 20., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Felújításokkal teli nyár Tiszavárkony intézménye­ire nagy felújítás vár a nyári szünidőben. Erről beszélgettünk a község polgármesterével Mészá­ros Zoltánnal. Letenyei Ágnes A nyári felújítási munkálatok még folyamatban vannak, így az általános iskolában, az óvo­dában, az orvosi rendelőben is. A védőnői szolgálatnál már megtörtént a padlóburkolat-cse­re, a festés és a mázolás.- Az iskolában már elkészült a vizesblokk felújítása, jelenleg az étkezdét, a melegítőkonyhát festik, mázolják. Ezután a szak­emberek a számítástechnika­szobában folytatják a munkála­tokat, ez várhatóan egy-másfél hét múlva kezdődik, és többek között a villanyhálózatot is kor­szerűsítik. Az óvodában szintén a melegítőkonyhát, és azokat a helyiségeket újítják fel, ame­lyek a használat során szennye­ződtek. Szeptember elsejére, mire a tanév kezdődik minden­nel végezni kell — tudtuk meg a polgármestertől. Az intézményfelújításokon kí­vül az Árpád út járdáját mintegy 360 méter hosszban cserélték ki, az Ady Endre út páros olda­lán pedig közel 150 méternyit. Emellett rendszeresen karban­tartják a közterületeket. Fűnyí­rással, parkosítással csinosítják a falut. A parlagfű elleni védeke­zés a faluban már május végén megkezdődött és októberig tart — Az intézmények és a járdák felújítására az önkormányzat több mint egymillió forintot köl­tött már. Ezeket a beruházásokat önerőből fedezzük - tette hozzá Tiszavárkony polgármestere. A szabály a rendőröknek is szabály Horváth Győző Falusi Tibor nem titkolja, „házon" belül is komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a szolgálatban lévő rend­őrök járjanak jó példával a többi közlekedő előtt és ne mulasszák el ők sem bekapcsolni a biztonsági öveket a szolgálati járművekben, amikor azt kell A nyomaték kedvéért, hogy a 4 rendőrök ne feledkezzenek meg erről a máso­kon keményen számon kért KRESZ-szabályról Szolnokon a városi rendőrkapitányság és a megyei főkapitányság épületénél is elhelyeztek egy-egy figyelmeztető táblát az úrnak in­duló rendőrök számára (fenti képünkön). Szó ami szó, a megye­székhelyen a rendőrök övhasználati gyakorisága szemlátomást sokkal jobb, mint a többi közlekedőé. Hazánk és megyénk is megle­hetősen elmaradottnak számít a biztonsági övhasználat gyako­riságát kifejező mutatót illető­en. A rendőrségi felmérések eredményei arról árulkodnak, hogy jó esetben minden máso­dik ember használja az előírt passzív biztonsági eszközöket: a biztonsági övét, a biztonsági gyermekülést vagy a bukósisa­kot. Falusi Tibor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedés-rendészeti osztály- vezetője úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évben megyénk útja­in történt sérüléses balesetek esetében a biztonsági eszközök használatára kötelezetteknek csupán háromnegyede tartotta J be az előírásokat. Az pedig még 1 inkább elgondolkodtató, hogy I az elmúlt évi 47 balesetben 5 meghalt 51 embert érintő vizs- S gálát adatai szerint, a biztonsá­gi eszközök használatára köte­lezetteknek csupán egyharma- da kapcsolta be övét, használt gyermekülést vagy tette fel a bukósisakot. Mivel az országos átlag sem sokkal kedvezőbb a nálunk ta­pasztaltaknál, ezért a rendőrség országszerte akciósorozatot indí­tott a biztonsági eszközök hasz­nálatának „kikényszerítése” ér­dekében. - Úgy tűnik, már nem elég a felvilágosítás, az észér­vekkel való meggyőzés, tehát ha szükséges, szankciókat fogunk alkalmazni a KRESZ előírásait megszegőkkel szemben — mondta az osztályvezető. A nyá­ron, de ha a tapasztalatok indo­kolják, azt követően is fokozott figyelemmel lesznek a napi munkájukat vagy éppen foko­zott közlekedés-biztonsági ellen­őrzést végző rendőrök a bizton­sági övék használatának ellenőr­zésére. Elsősorban - 10 ezer fo­rintig terjedő - helyszíni bírság­ra számíthatnak, akik ezt a sza­bályt megszegik, súlyosabb eset­ben, ha például egy autóban egy­szerre többen feledkeztek meg az övről, szabálysértési eljárás eredményeként fizethetik ki a bírságot, ami az előbbinek a többszöröse is lehet. Kevesen használják a biztonsági övét SZANKCIÓ A rendőrség hadjáratot” indít a Sokan úgy vélik, saját tes ti épségük kérdése másra nem tartozik, ezért fogják fel „lazán” a biztonsági övék használatával kap­csolatos rendelkezéseket. Csakhogy ez nem felfo­gás, hanem jogszabály kérdése, a rendőrség pe­dig egyre szigorúbban lép fel azok ellen, akik nem használják az előírt biz­tonsági eszközöket. Az iskola melegítőkonyhájában ottjártunkkor Is dolgoztak a szakem­berek, hiszen szeptember elsejéig el kell készülniük Művésztelep ismert alkotókkal Idén is színvonalas mun­kák születtek Abádszaló- kon, a Tisza-tavi nemzet­közi művésztelepen. Farkas István Az egymás kultúrájának megis­merése, illetve a vizualitás fon­tosságának népszerűsítése ér­dekében létrejött hagyományos alkotótábor - mint azt a telep vezetőjétől, Lugosiné Urbán Er­zsébettől megtudtuk - több új­donságot is tartogatott a ma­gyar, osztrák, svéd, francia, ku­bai és spanyol vendégművé­szek számára. Idén először ugyanis lehetőség nyílt kerá­miakészítésre, valamint a strandon felállított szabadtéri színpadon, díszletfestésre is. Szép számmal születtek emel­lett a különböző festmények is, amelyeket a helyi és az európai közönség is megtekinthet majd. Nagy érdeklődés kísérte továb­bá a Képzőművészek és baráta­ik című műsort, mely során más területen is megmutathat­ták tehetségüket a vendégek. A hatodik alkalommal megtartott eseményen egyébként közel 25 elismert művész vett részt. Elmaradt vendégek a Tisza-tónál Miközben több régióban nőtt az idegenforgalom, addig a megyénket is ma­gában foglaló észak-alföl­diben csökkent. Drámai­nak mondható a vendégek elmaradása a Tisza-tó üdülőkörzetben. A KSH Turizmus, 2005. január­május című július 11-én publi­kált tájékoztatója alapján min­den idők legjobb első öthavi for­galmát bonyolították a hazai ke­reskedelmi szálláshelyek. Az év első öt hónapjában a vendégfor­galom területén tovább folytató­dott - az elmúlt év vége óta ta­pasztalható — dinamikus fellen­dülés. 2005 első napjától május végéig terjedő időszakban a ma­gyarországi kereskedelmi szál­láshelyek 2 mülió 277 ezer ven­déget fogadtak, akik 5 millió 807 ezer vendégéjszakát töltöttek ezen egységekben. Az év első öt hónapjában á vendégek száma több mint 8 százalékkal, míg a vendégéjszakák száma 5 száza­lékkal gyarapodott. A vizsgált időszakban a kereskedelmi szál­láshelyek összesen közel 74 mil­liárd forint bevételt realizáltak, amely folyó áron 16 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest 2005. első öt hónapjában az át­lagos tartózkodási idő 2,5 éjszaka volt a külföldi vendégek áüagosan 2,9 éjszakát a belföldi vendégek átlagosan 2,2 éjszakát töltöttek a magyarországi kereskedelmi szál­láshelyeken. A szállodák a vizs­gált időszakban átlagosan 42 szá­zalékos szobakihasználtsággal működtek. Az előző év azonos idő­szakában e mutató 41 százalék volt A vendégforgalom regionális elemzését elvégezve elmondható, hogy mind a külföldi, mind a bel­földi vendégforgalom régiónkban, az észak-alföldiben visszaesett. Különösen drámai az elmaradás a tavalyi adatokhoz képest a Tisza- tó üdülőkörzet esetében . ta A kereskedelmi szálláshelyek forgalmának régiók szerinti alakulása: Belföldi vendégéjszakák Külföldi vendégéjszakák Index (%) 2005. jan.-máj. ­100% Közép-Magyarország +6,5 +13,5 Balaton +7-3,5 Budapest +3,7 +14,2 Közép-Dunántúl +3,8 +19,4 Nyugat-Dunántúl +1J-5,5 Dél-Dunántúl +3,8 +5,2 Dél-Alföld +0,9-2,1 Tisza-tó-27,8-27,4 Észak-Alföld-7,5-8,9 Észak-Magyarország +3-4,1 Bírságolni fog a nyugdíjbiztosító A nyugdíjbiztosítási igazgatás kimutatása szerint a megyében megközeh'tően háromezer fog­lalkoztató, illetve egyéni vállal­kozó még nem teljesítette adat­szolgáltatási kötelezettségét, holott a határidő már jócskán elmúlt. Az igazgatóság felhívja az adatszolgáltatásra kötelezett egyéni vállalkozók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási köte­lezettségük saját biztosításuk­kal összefüggésben akkor is fennáll, ha az adott évben társa­dalombiztosítási járulék megfi­zetésére nem voltak kötelezet­tek. Ebben az esetben az adat­szolgáltatást „0”-ás tartalmú nyilvántartó lap kitöltésével pa­píron, vagy floppyn kell teljesí­teni. Nemleges adatszolgáltatás csak a biztosítottat nem foglal­koztató, saját jogú nyugdíjban részesülő vállalkozó esetében fogadható el. Kérik az érintette­ket, hogy az adatszolgáltatás te­jesítése érdekében soron kívül keressék meg az igazgatóságot (Szolnok, Kossuth tér 5/a.) ügy­félszolgálati időben, vagy kérje­nek tájékoztatást az 523-020-as telefonszámon. A felszólító levelek nagy ré­szét már kipostázták, ha ennek hatására sem történik adatszol­gáltatás, az igazgatóság mulasz­tási bírságokat fog kiszabnixz. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL jászárokszállás. A csatorna- építési munkák alkalmával egy — vélhetően — második világháborús gránátot talál­tak még hétfőn. Lukács Anita, a Jászberényi Rendőrkapi­tányság sajtóre­ferense elmond­ta, hogy a kivite­lezést végzők a megtalált gráná­tot a kerítés tövé­ben helyezték el, viszont sen­ki nem értesítette akkor a tűzszerészeket. Ezt az érintett ház tulajdonosa tegnap tette meg. Először a helyi járőr őrizte a gránátot, amit a tűz­szerészek kiérkezéséig egy önkormányzati alkalmazott folytatott. A gránátot tegnap elszállították, bcs — Nincs nagy forgalmunk, pedig Javában zajlik a Cseresznyefesztivál — mondja Bozsó István kompkalauz a Nagykörűt és Fegyverneket össze­kötő tiszai átkelőnél. — Meglátszik, hogy idén gyenge a szabad strand, magas a vízállás, rossz a part, így hát kevés a vendég. Ez persze ránk is kihat, de hát, még ha kevés is, tesszük tovább a dolgunkat, m.g. nagykörű. írásunk után (is) számos helyről érkezett a „Cseresznyefalván” táborozó csángómagyar gyerekek szá­mára kisebb-nagyobb aján­dék. Legutóbb Harangozó Im­re újkígyósi református se­gédlelkész ajándékcsomagjait fogadták nagy-nagy lelkese­déssel a fiatalok. Jó hír a „ke­resztapa-program” segítségé­vel megyénkben nyaraló mintegy húsz moldvai gyer­meknek, hogy a nagy kiterje­désű romániai áradások sze­rencsére elkerülték falvaikat; családjaik házát, kertjét nem vitte el az özönvíz. A csángó­magyar fiatalok egyébként csütörtökön indulnak haza, előtte Ópusztaszerre is elláto­gatnak, MG * JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents