Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-14 / 163. szám

2005. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK KEK TŰKOR Sorozatrabló a postásgyilkos díjkitűzés Már hatmillió forint üti a markát a nyomravezetőnek Júliusban minden nyug­díjas kézhez kap egy fel­hívást. Ebben a veszpré­mi postásgyilkos fantom­képét közük és azt, hogy újabb egymillió forintot ajánlottak fel kézrekerítőjének. Nagy Eszter Dóra A Magyar Posta Rt. két nappal ezelőtt kezdte meg a nyugdíjak kézbesítése mellett szétosztani azt a felhívást, amelytől remélik, rövid időn belül kézre kerülhet a veszprémi postásgyilkos. A 25- 30 év körüli fiatalember 2003. június 24-én lelőtt egy 46 éves postai kézbesítőre. F. János Györgyöt életveszélyes sérülé­sekkel szállították kórházba, ám nem tudták megmenteni az éle­tét. A rendőrség és a Magyar Posta Rt. még aznap másfél mil­lió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel. Az összeget később megemelték, és a kezdeménye­zéshez Herend Város Önkor­mányzata is csatlakozott. a pénzt, és így az használhatat­lanná válik. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője sze­rint erre a beruházásra több mint félmilliárd forintot fordított a cég. Vidus szerint a biztonsági in­tézkedések hatására ötödére csökkent a postások elleni táma­dások száma. Emlékeztetett rá, legutóbb június 20-án fosztottak ki egy kézbesítőt. A rabló fegy­vert fogott áldozatára, közben azt mondta: ha ellenállsz, úgy jársz, mint a veszprémi postás! A kézbesítőt mégsem riasztotta el a fenyegetés, ugyanis követni kezdte a pénzes táskával távozó tettest. Ekkor a tettes megfor­dult, és ismét ráfogta a fegyvert, így már sikerült a rablónak ke­reket oldania. A hatóságok arra következtetnek, hogy ezt a rab­lást is ugyanaz a fiatalember kö­vette el, aki a veszprémi postás­gyilkosságot. ■ A nyomozók azt gyanít­ják, hogy Tatabányán vagy környékén lakhat a fiatalember. Ezeket a fantomrajzokat juttatják el a felhívással a nyugdíjasokhoz Csorna Lajosné jól ismeri a postást, Lohner Lajos kézbesítő mindig pontosan hozza neki a nyugdíjat Ma már kevesebb küldeményt dézsmálnak meg a postai feldolgozókban A nyomravezetői díj ötmillió forintra nőtt, ám ezt tegnap még egymillió forinttal megtoldotta a Magyar Posta Rt.- Magányos elkövetőről lehet szó, akiről a környezete nem is gyaníthatja, hogy ő a tettes - je­lentette ki Csízner Zoltán. A Nemzeti Nyomozó Iroda külön­leges ügyek osztályának vezető­je lapunknak azt mondta: ösz- szesen hat rablással hozták ősz- szefüggésbe az ismeretlen fiatal- | embert. A bűncselekmények q Győrben, Veszprémben és Tata- | bányán történtek. Az eddig be- | szerzett adatok alapján azt gya- £ nítják, hogy Tatabánya környé­kén élhet a tettes. Vidus Tibor, a Magyar Posta Rt. biztonsági főigazgatója kije­lentette: a két évvel ezelőtt tör­téntek arra késztették a postát, hogy növelje a biztonsági intéz­kedéseket. Példaként említette, hogy ma már a kézbesítők ki­lencven százaléka rendelkezik pénzfestő patronnal. Ennek az a lényege, hogy támadás esetén a postás működésbe lépteti a biz­tonsági eszközt, amely megfesti- nem A posta napos oldalai­hoz tartoznak ezek a kérdéskö­rök - fogalmazott Vidus Tibor, amikor a küldeményfosztogatá­sokról beszélt. Azt azonban hozzátette, hogy a biztonsági in­tézkedések révén jelentősen csökkent az ilyen típusú esetek száma. A bekamerázott feldol­gozóhelyeken már több alkal­mazott lebukott. Példaként em­lítette, hogy tavasszal egy ki­lencfős tápióbicskei csoportot lepleztek le. Ők az értékesnek vélt csomagok címkéit átragasz­tották és saját maguknak pos­tázták. KÉT MÁSIK CSOPORT is lebukott vidéken, ők CD-kre és kozmeti­kai termékekre utaztak. A biz­tonsági főigazgató azt ígérte, a belföldi küldeményeknél min­dent megtesznek azért, hogy a jövőben egyetlenegy csomag dézsmálás se legyen. Arra azonban felhívta a figyel­met, hogy a külföldről érkező szállítmányoknál sokszor már a határátlépéskor sérülten érke­zik a csomag. A posta felhívásában az elmúlt hetekben elszaporodott, nyugdí­jasokat megkárosító csalókra is figyelmeztet. A tettesek rendőrnek adják ki magukat és arra hivatkozva, hogy hamis pénzt kapott az idős sértett a kézbesítőtől, lefoglalják nyugdíjat. A posta arra figyel­meztet, hogy ők sosem visznek hamis pénzt. Az álrendőrök felismerésére Krauzer Ernő, az Országos Rendőr-főkapitányság alezrede­se adott tippeket. Például azt, hogy rendőrjelvény vásárolható, de olyan nem, amely azonosítót is tartalmaz. Ez alapján ellen­őrizhető a rendőr. Krauzer la­punk kérdésére azt mondta, a 107-es segélyhívónál gyorsabb, ha a gyanakodó nyugdíjas előre felírja magának a helyi rendőr- kapitányság vagy őrs telefonszá­mát. Ott az ügyeletvezető azon­nal meg tudja mondani, hogy valóban kiküldték-e a helyszín­re az adott munkatársat vagy csalóról van szó. A rendőrnek felszólításra meg kell neveznie szolgálati helyét is. hírsáv Nevelt lányát erőszakolta meg elfogták azt a 46 éves bu­dapesti férfit Sajószentpé- teren, akit nevelt lánya ma- lesztálásával gyanúsítanak. A hatóságok szerint 2003 nyarától idén júniusig több­ször megerőszakolta a ló éves lányt, családtagjait pe­dig bántalmazta, (ned) Nyakára tekerte a nadrágzsinórt megsérült az a 17 éves bu­dapesti fiatalember, aki Bu­dapesten, a XIX. Kerületi Rendőrkapitányság fogdájá­ban a nadrágjába varrt nad­rágkötő zsinórt a nyakára tekerte. A fiatalt rablás miatt vették őrizetbe, (ned) Sört osztogatnak a rendőrjárőrök megajándékozzák a szabá­lyosan közlekedő autósokat a rendőrök Miskolcon. Egy doboz sör a jutalma ma an­nak, akinél mindent rend­ben találnak. Az alkohol- mentes habzó frissítővel az ittas vezetésre hívják fel a figyelmet, (ned) Megint rablás volt Budapesten elmenekült az a 30 év kö­rüli fiatalember, aki millió­kat vitt el a Gizella út és a Thököly út kereszteződésé­ben levő pénzintézetből. A tettes fegyverrel rabolt a bankban, (ned) Megszüntették Kulcsár házi őrizetét feloldották a brókerbot­rány első számú gyanúsí­tottjak, Kulcsár Attila házi őrizetét. Helyette lakhelyel­hagyási tilalmat rendeltek el. A volt brókernak hetente kell jelentkeznie a bírósá­gon. (ned) Földre teperték a benzinkútkezelőt kiraboltak egy benzinku­tat Kiskunmajsán szerda hajnalban. A három elköve­tő 140 ezer forintot vitt el. Az egyedül dolgozó kútke­zelőt az épületbe rángatták és a földre teperték, majd jött értük egy autó és elme­nekültek. (ned) Padlólemez alatt milliárdos heroin rajtakapták Az ukrán határon még nem próbáltak ennyi drogot behozni Forró gulyáslevesbe esett egy nyírbélteki kislány Lebukott egy 53 éves magyar so­főr a barabási vámhivatalnál - tudta meg lapunk Sipos Jenőtől. A Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnokságának szóvi­vője szerint munkatársainak a férfi terepjárójához tartozó után­futó padlólemeze lett gyanús. Azon ugyanis sérülések voltak láthatók, így elrendelték a jár­mű tételes vizsgálatát. A padló­lap alatti üregből 125 csomag he­roin került elő. A hatvanöt kilo- grammnyi drog feketepiaci érté­ke az egymilliárd forintot is meg­haladja. A sofőrnél házkutatást tartottak, és olyan műhelyt ta­láltak, amely alkalmas a csem­pészésre használt utánfutók át­alakítására. A vámhivatal a kábí­tószert és az utánfutót is lefoglal­ta, a sofőrt pedig a határőrség közreműködésével őrizetbe vet­ték. Kábítószerrel való vissza­élés miatt indult ellene eljárás. Legutóbb csaknem két hete volt hasonlóan nagy drogfogás, akkor az ártándi vámhivatalnál, egy tehergépkocsi textilrakomá­nyába tekerve találtak kilenc- venkét kilogramm heroint. Sipos Jenő szerint a tegnap reg­geli eset azért is érdekes, mert az ukrán-magyar határszakaszon még nem volt ilyen nagy értékű drogfogás.- Idén eddig hetvennyolc ese­tet derítettünk fel, ez összesen Idén különösen sok a heroinfogás 215 kilogramm kábítószert je­lent - mondta lapunknak a szó­vivő. Hozzátette: a hatalmas mennyiségű drog nagy része - százhatvan kilogramm - heroin. Ez a szám jóval magasabb, mint az elmúlt években. Ha csak a tavalyi statisztikát nézzük, akkor máig már több mint kétszer annyi heroint fog­laltak le, mint tavaly egész év­ben. Ráadásul a vámosok jelen­tése megállapítja azt is, hogy a hazai heroinfelderítések többsé­ge a szerb határszakaszokon tör­tént A mostani esetek azt igazol­ják, a futárok új útvonalak után néztek. ■ Nagy E. D. Egy két és fél éves kislány élet- veszélyes égési sérüléseket szenvedett hétfőn este a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbélteken. A lakásban tartóz­kodó családtagok szerint a sze­rencsétlen baleset játék közben történt. A kislányt a nyíregyházi kór­ház gyermekosztályára szállítot­ták'és jelenleg is ott kezelik. A gyerek a konyhában labdázott. A tűzhely előtt a padlón egy négyliteres, gulyáslevessel teli edény volt, amibe játék közben beleesett.- A felelősség kérdését még vizsgáljuk - mondta el lapunk­nak Fülöp Gergely, a Szabolcs­Szatmár-Bereg Megyei Rendőr­főkapitányság szóvivője. Úgy tudjuk, hogy a felelősség megál­lapításának érdekében a rend­őrség - kiskorú veszélyeztetése miatt - ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.- A kislány állapotát stabili­záltuk, tehát már nincs életve­szélyben. Gyógyulása legalább három-négy hetet vesz majd igénybe - tudtuk meg dr. Dicső Ferenctől, a nyíregyházi kórház gyermekgyógyászati osztályá­nak vezető főorvosától. További információk szolgál­tatásához a szülők - érthető okok miatt - nem járultak hoz­zá. ■ Vég M. 1

Next

/
Thumbnails
Contents