Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-14 / 163. szám
4 2005. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK AHOL ÉLÜNK KISÚJSZÁLLÁS Hegedűs Endre ismert gyógyszerész a városban pedig édesanyja és gyógyszerész édesapja nyomdokain halad. A gimnáziumi évek alatt dr. Kiss Kálmánnak és Balló Károtynak köszönhetően nagyon megszerette a történelmet és irodalmat, tagja volt az irodalmi önképzőkörnek, majd belépett a Kovács József vezette énekkarba is, ahol tenorszólista volt. így érthető, hogy érettségi után magyar-történelem tanári szakra adta be jelentkezését. Származása miatt nem vették fel, így gyógyszerésznek jelentkezett, ahová szintén csak miniszteri fellebbezés után jutott be. Édesapja minden vágya az volt, hogy egy patikában dolgozzanak és ő taníthassa. Ez 1965-ben, ha néhány hónapra is, de sikerült. Édesapja halála után még a nagy gyógyszertárban dolgozott, majd átkerült a Zöldy csaA körelnök Hegedűs Endre 1960-ban érettségizett a Móricz gimnáziumban. Az 1929-ben alakult, majd 1975-ben Zsoldos István által újjáalakított öregdiákok baráti körének két éve az elnöke. Több mint 1400 tagja van a körnek, akik közjil többen adományokkal támogatják a munkát, így idén is jutalmazhatták a legjobb végzősöket. már megnősült, nagyobbik fia pedig gépészmérnökként Öhda- pesten dolgozik. Hegedűs Endre, mint mondja, már vágyik a nagyapai szerepre, s reméli, nem sokáig kell várnia az első unoka érkezésére. A városi napközis táborban 61 gyermek vett részt, akik a két hét alatt megismerkedtek a város nevezetességeivel, voltak a könyvtárban, Kenderesen, strandoltak és lovasíjász-bemutatón is részt vettek. Képünkön a tűzoltólaktanyával és a lánglovagok munkájával ismerkednek a diákok. tMtyltm A diákok városukért dolgoztak A sérült embereket segíti Immáron harmadik éve segíti a sérült embereket a Belszervi Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesülete. A nonprofit szervezet vezetője Kovács Kálmán, aki a hétfős elnökséggel és az öt csoportvezetővel igyekszik tartalmassá tenni a 114 sérült fiatal és felnőtt tag mindennapjait. Az egyesületnek 14 fogyatékkal élő fiatal tagja is van, akiknek munkát biztosítanak egy rehabilitációs cégen keresztül. Ez sokat jelent a fiataloknak a beilleszkedésben és a családjaik megélhetését is segíti. Kovács Kálmán vezetésével az egyesület rendszeresen ír pályázatokat, hiszen a tagdíjakból nem tudnának évi 16-17 programot szervezni. Idén a városi és megyei önkormányzattól és az NCA-tól is kaptok támogatást. így rendszeresen járnak kirándulni, ismerkednek a környék gyógyfürdőivel. Éves programjukban több egészségügyi előadás is szerepel, ahol a város háziorvosai és meghívott szakemberek válaszolnak a kérdéseikre. A közös vacsorák is fontosak, hiszen sok sortárs csak Uyen alkalmakkor tud kimozdulni otthonról. Horváth György kunkapitány tanyáján szeptemberben rendeztek egy családi napot, július 30-án ugyanezt tervezik, de erre meghívják a helyi Nagykunhalmi Belszervi Betegek, a Városi Nyugdíjasklub, a Nagykun Nyugdíjasklub, a Móricz Klub, a '48-as Olvasókör és Asszonykórus, valamint a rákó- czifalvai Belszervi Betegek és Rokkantak Egyesületének a tagjait is. A rendezvényre közel 300 főt várnak. Az estig tartó programban lesz vetélkedő, ügyességi játék, lovas harcászati bemutató is. Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a napokban a Városvédő és Szépítő Egyesület a városszépítő hetet, melyen általános, középiskolás és főiskolás diákok, pedagógusok és egyesületi tagok vettek részt - tudtuk meg Nagy Gy. Róza titkártól és Rácz lánosné tanárnőtől. Az 1987-ben alakult egyesület kiemelt feladatának tekinti az ifjúság nevelését és bevonását a városvédelembe. Az országban rajtuk kívül csupán két egyesület szervez nyaranta városszépítő tábort gyerekeknek. A tábor népszerűségét jól mutatja, hogy most is kétszeres volt a túljelentkezés. Sok a visszatérő gyerek, van, aki már kilencedik alkalommal volt itt. Az egy hét alatt 68 felnőtt és diák dolgozott a város tisztaságáért, így teljesen rendbehozták az IfjúA diákok majd' ezer órát dolgoztak városukért ság utcai játszóteret, megszépítettek több buszmegállót, padokat festettek a Kálvin téren, a n. vüág- háborús emlékmű mellett, három délelőtt dolgoztak a strandon és a zsidó temetőben, besegítettek a városháza parkgondozásába, rendbe hozták a Déli temetőben a katona- és pedagógussírokat, dolgoztak a Morgóban és a Papi Lajos Alkotóház udvarán, és rengeteg szemetet is összegyűjtöttek a városban. Új feladatként vállalták három virágágy létrehozását a Városgazdálkodási Kft vezetésével. Összesen 988 órát dolgoztak a résztvevők a városért, több mint 300 ezer forint értékben. A táborozok a strandon végzett munka jutalmául ingyen strandolhattak. Megemlékeztek a holokauszt kis- úji áldozatairól, és ellátogattak még Jászberénybe is, ahol találkoztak a helyi városvédőkkel Jólesett az elismerés az öreg diákoktól A Móricz Zsigmond Gimnázium Öregdiákok Baráti Körének tagjai Móricz Emlékplakettet adtak Hegedűs Endrének, a Zöldy gyógyszertár tulajdonosának, a kör elnökének. Hegedűs Endre gyógyszerész-dinasztiából származik, anyai nagyapja, Zöldy Dezső már 1922- től gyógyszerész volt, őt követte a pályán a lánya, Erzsébet. Endre Iád egykori gyógyszertárába, amit 1995 decembere óta magángyógyszertárként működtet. Hegedűs Endre volt önkormányzati képviselő is, jelenleg pedig az ÖBK .adminisztrációja és ügyeinek intézése köti le szabadidejét A számítógépes nyilvántartás készítésében segített neki kisebbik fia, aki számítástechnika szakos tanárként jelenleg számítástechnikai menedzser szakra jár a debreceni egyetemre. Ő HÍRSÁV József Attiláról. Az Alkotni vagyunk programsorozat keretében József Attiláról szervez családi vetélkedőt szeptember 10-én a Baba-Mama Klub, a nagycsaládosok egyesülete és az Arany János Városi Könyvtár. A vetélkedőhöz több pályázatot is írt a könyvtár, így többek között a NKÖM-től, az anyanyelvápolók és a TIT helyi szervezetétől és magánszemélyektől kaptak támogatást. Az évfordulóhoz kapcsolódóan több pályázatot is hirdettek a könyvtárosok, melynek díjait József Attila-emlékesten adják majd át, ahol a költő munkásságát dr. Kiss Kálmánná méltatja. képeskönyv. Készülőben van Kisújszállás képesalbuma. A fotóalbum megjelenését az öregdiákok baráti köre szervezi, augusztus elejéig ők gyűjtik a régi fotókat. Az elmúlt hónapokban már sok értékes képet és képeslapot juttattak el hozzájuk a helyiek és az elszármazottak a városról, a városban élő emberek életéről. Az album karácsonyra jelenik meg, s a kezdeti felvételektől az 1950-ig tartó időszak fotóiból lesz benne válogatás. OLVASÓKÖR ALAKULT. A MÓricz Nyugdíjas Klub csatlakozott a könyvtárban a Nagy Könyvhöz, olvasókört alakítottak ebből az alkalomból. A nyugdíjasok a 12-es listából igyekeznek minél több könyvet elolvasni. A könyvtárosok szeptemberben egy vetélkedőt is terveznek a nyugdíjasoknak, ahol főleg az ő kor- ■ i osztályukhoz! közeliéUóköny- i vekből kapnak majd kérdéseket. JÁSZKUN TALÁLKOZÓ. A redemptio 260. évfordulója tiszteletére augusztus 20-án Jászkun Hagyományőrző Találkozót tartanak a településen. Az egész napos programban bemutatkozási lehetőséget kapnak a jász és kun művészeti csoportok, lesz korhű történelmi játék a re- demptióról, lovasfelvonulás és lovasbemutató. kátyúzás. A képviselő- testület idén mintegy 1,4 millió forintot fordít az utak kátyúzására. Ez az összeg azonban csak az önkormányzati tulajdonban lévő utak nagyobb kátyúinak megszüntetésére elegendő. A kivitelező a hónap végéig elvégzi a javításokat. Tízéves a Contarex, a város legnagyobb munkaadója contarex Az 1995-ben alapított Contarex Agrotechnika Kft idén ünnepli 10. születésnapját Mára a környék egyik legnagyobb munkáltatója sikeres AQrOÍGChniKQ Kft. és eredményes évtizedet tudhat maga mögött Az akkor még csak 90 fős vállalatot magyar befektetők privatizálták a Mezőgép csoportból, és alakították a környék egyik meghatározó vállalatává. 1998-ban részesedést vásárolt a Präzi-Flachs- tahl AG a vállalatban, és folyamatos befektetéseivel biztosította a cég nemzetközi versenyképességét. Ily módon épült tavaly egy 1000 m2-es raktárcsarnokuk, és idén egy újabb, körülbelül 500 m2-es új gyártófelület létesítését tervezik. A Contarex mára körülbelül 220 főt - főként helybelieket és a környékben élőket - foglalkoztat a szezonban, ezzel az egyik legnagyobb helyi munkaadó. Év végére az árbevétele meghaladja a 3,2 milliárd forintot. A vállalat fő profiljává a 10 év Elérhetőség: Contarex Agrotechnika Kft. Kisújszállási Gépgyára, 5311 Kisújszállás, Külterület, Pf. 47. Fax: 59/520-040; tel.: 59/520- 144; 59/520-156 alatt az exportpiacokon a tengelyes csigák és a dinamikusan kiegyensúlyozott forgástestek váltak. A magyar piacon saját tervezésű és fejlesztésű csigás anyagmozgató berendezéseit értékesíti. A betakarítási szezonban különösen hatékony és hasznos megoldásokat kínálnak a terménytárolás és - mozgatás terén, mind az egyéni gazdáknak (zsákoló- és felszedő gépek), mind pedig nagy vállalatoknak (be- és kitároló rendszerek, anyagmozgató berendezések). A cég a fenti termékeire folyamatosan várja a megrendelőket Kisújszállásról, a megye és az ország mindpn településéről. (x) Sándor Service Kft Itt a FordFusion Fresh, egy megbízható családi autó, amelyben- klíma -ABS- központi zár- ködlámpa- vezető- és utasoldali légzsák- elektromos ablakemelő- ICE 2500 rádiós magnó- szervokormány található. Válassza a FordFusion Fresht rengeteg extrával most 2 799 000 forintért! FordFusion W-nősí®. SÁNDOR SERVICE KFT. 5310 Kisújszállás, Deák F. u. 69-75. Tel: 59/321-134, fax: 59/322-300 e-mail: fsandor@mail.extemet.hu