Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-08 / 158. szám

2005. JÚLIUS 8., PÉNTEK KÉK TÜKÖR Tasnádi októberig előzetesben marad MEGHOSSZABBÍTOTTÁK októ­berig Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. Az ügyben Tasnádi Pétert és társait többek között életveszélyt okozó testi sértéssel, sik­kasztással és zsarolással gyanúsítja a rendőrség, (szí) Szórakozóhely előtt akartak fosztogatni ELFOGTÁK L. K.-t (16) és F. Róbertét (22) tegnap 0 óra 30 perc körül, miután a XI. kerületi Goldmann György téren kétszer is rablást kíséreltek meg, ám ebben egy szórakozóhely bizton­sági őrei megakadályozták őket. (szí) Négymilliárd forintnyi csempészett áru tetten értek a vámőrök hat főt, akik százmillió forintnyi számítástechnikai csempé­szett cikket pakoltak le egy fővárosi telephelyen. . Hat cég érintett az összesen négymilliárd forintnyi csempészetben, (ned) Volt barátját vádolta rablással BEJELENTÉST tett egy dunaúj­városi hölgy a rendőrségen, hogy a Bartók Béla téren volt barátja arcul ütötte, majd elvette tőle ékszereit. Kiderült, a nő zálogházba adta arany ékszereit. Hamis vád miatt felelnie kell. (szí) Nyíregyházán kapták el a budapesti támadót BUDAPESTEN rabolt B. Ernő ] (19), akit tegnap Nyíregyhá­zán kaptak el a rendőrök. A férfi K. N.-nel (18) együtt egy IX. kerületi ruhaüzlet el­adóját combon szúrta, majd a pénzzel elmenekült. ! A váci nőt elfogták, (szí) Orvhorgászok buktak le a Kis-Balatonnál halőrökkel együtt razziáz- tak a sármelléki körzeti megbízottak tegnap hajnal­ban a Kis-Balatonnál. Két óra tájban Balatonma- gyaródnál két zalakarosi férfi autójában illegálisan fogott süllőket és keszege­ket találtak, (szí) Börtönkutyákkal a drog ellen konferencia Idén már hat fogvatartott bukott le az őrök előtt kábítószer miatt A büntetés-végrehajtási intézetben ugyanúgy bűncselekménynek számít drogot fogyasztani, mint az épület falain kívül. Ám a büntetés szigorúbb, hiszen a fogva­tartott ellen fegyelmi eljárás is indul. Nagy Eszter Dóra Budapest ad otthont a börtönök­ben használt kábítószerekről és a fertőzések megelőzéséről szó­ló nemzetközi konferenciának. A tegnap kezdődött, háromna­pos tanácskozáson kétszáz kül­földi és ötven magyar szakem­ber vesz részt. A megnyitón el­hangzott: a drogfogyasztásra azért kell kiemelt figyelmet for­dítani, mert a fertőző betegségek terjedése is összefügghet ezzel. - Magyarországon jóval keve­sebb a büntetés-végrehajtási in­tézetekben a drogfogyasztások száma, mint a nyugat-európai országokban - mondta lapunk­nak Huszár László dandártábor­nok. A Büntetés-végrehajtás Or­szágos Parancsnokságának he­lyettes vezetője hozzátette: volt olyan eset, hogy magát a kábító­szert találták meg, ám olyan is, amikor fogyasztáson kapták a fogva tartottat. Huszár szerint le­hetőség van arra, hogy alapos gyanúnál gyorstesztet végezze­nek, ánt bizonyító erejű csak a pontos vizsgálat lehet. Ezt azon­ban már nem az intézetek végzik. Huszár László szerint többfé­leképpen próbálják kiszűrni a drogfogyasztókat. Egyes intéze­tekben például kábítószer­kereső kutyákat is bevetnek. Ha­zánkban a rácsok mögött eddig főként könnyűdrogokat, amfeta- min- és cannabis-származéko- kat találtak. Több országban a börtönökön belül is működik a tűcsereprog­ram. így próbálják kiszűrni, hogy egy tűt ne használjanak többször, illetve többen, és így csökkentsék a fertőzésveszélyt. A program működik már többek között Németországban, Svájc­ban, Spanyolországban, Francia- országban és Kanadában is. Ma­gyarországon azonban ilyen nincs. Elsősorban azért, hogy a tűt ne fordítsák az elítéltek egy­más ellen. Érdekesség, hogy 2003-ig kötelező volt az AIDS- szűrés a büntetés-végrehajtási Módosítást terveznek petrétei József igazságügyi miniszter lapunknak azt mond­ta, várhatóan ősszel kerülhet a parlament elé a Büntető Tör­vénykönyv módosítása a kábító­szerrel kapcsolatos bűncselek­mények tekintetében. E szerint módosulhat az együttes fogyasz­tás, illetve az elterelés (azaz a leszoktató tanfolyam) fogalma. Pebétei kijelentette: semmiképp sem súlyosbítják a jogszabályt, de enyhítésre, illetve legalizá­lásra sem lehet számítani. Az őrök a legleleményesebb helyekre eldugott tiltott szereket és tárgyakat is megtalálják az intézetekben intézetekben, ma már azonban nem. Ez elsősorban azzal ma­gyarázható, hogy a rácsok mö­gött ugyanazokat az egészség- ügyi feltételeket kell megterem­teni, mint az épület falain kívül. Mivel Magyarországon nem kö­telező az AIDS-szűrés, ezért a büntetés-végrehajtási intézetek­ben sem az. A lehetőséget fel­ajánlják a fogvatartottnak, és ő dönt arról, hogy elfogadja-e. Elvonási tünetek esetén is tud­nak segíteni a rácsokon belül. Ezenkívül jelenleg tizenhárom drogprevenciós részleg is műkö­dik az intézetekben. Yazbekné Szabó Katalin, a BVOP szóvivője szerint kábító­szer-fogyasztásnál azonnal érte­sítik a rendőrséget, és az eljárást már ők folytatják le. Emellett a fogvatartott ellen fegyelmi eljá­rás is indul. Ha kiderül, hogy esetlegesen a személyi állomány is érintett, akkor az illetővel szemben már az ügyészség foly­tatja le az eljárást, és belső vizs­gálat is indul. ■ A fogva tartot­taknak pulyka­combba, kenyér­be és plüssállat- ba is csomagol­tak már mobiltelefont. Tavaly kilenc fogvatartottnál találtak kábítószert, idén eddig hatnál. Ha a droglebukások szá­ma nem is oly magas, mobiltele­fonból már annál többet használ­nak a fogvatartottak. Tavaly 793 készüléket foglaltak le, idén ed­dig 407-et. Yazbekné szerint az elítéltek és hozzátartozóik na­gyon leleményesek, mind az in­tézetbe való becsempészés, mind pedig a tárolás tekintetében. Az őrök találtak már készüléket pulykacombba, illetve kenyérbe sütve, savanyúságosüvegbe cso­magolva, borotvahabban és plüss- állatban is. Az intézeten belül pe­dig a mosdó csempéje mögé fúrt lyukban, seprűben és kapcsoló- szekrényben is. Hiába lelemé­nyesek viszont a fogvatartottak, ha az őrök is ismerik az apró trükköket. Illegálisan bevitt tárgy az, amely a zárkában tartható tárgyak listáján nem szerepel. Ha ezt a fogvatartott nem tartja be, akkor az intézet belső szabá­lyait szegi meg, és fegyelmi eljá­rás indul ellene. Ez pedig az ese­tek többségében fogdával jár. Tegnap figyelmetlenség miatt ismét halálos baleset történt műszaki hiba Kora reggel két személyautó vétlen vezetőjét ütötte el nagy sebességgel a Szeged felé tartó kamion Ismét halálos kimenetelű.bal­eset történt az MO-s autóúton. Tegnap reggel 5 óra 45 perckor két gyalogost gázolt el egy kami­on a jobb pályatest szélső sáv­jában, a 22,4 kilométerszelvény­nél. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság Rendészeti Biztonsági Szolgálatának (ReBiSz) tájékoz­tatása szerint az út szélén meg­állt két személygépkocsi, mivel az egyikből kifogyott az üzem­anyag. Az autók vezetői ezt követően kiszálltak. A másik au­tóból szerették volna utántölteni a kifogyott benzint, amikor egy Szeged felé tartó kamion vezető­je nem vette észre az út szélén ál­ló két férfit, és elgázolta őket. A baleset során az egyik autóve­zető több métert repült, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztet­te. A másik személygépkocsi ve­zetőjét súlyos, töréses sérülések­kel szállították kórházba a men­tőszolgálat munkatársai. A hely­színelés idejére a rendőrök telje­sen lezárták a forgalom elől az MO-s jobb pályatestét. A ReBiSz az autópálya-rendőrség szakér­tőinek bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Tegnap lapzártakor még nem lehetett tudni, hogy a kamion ve­zetője miért nem vette észre a személyautók mellett álló két férfit. Az azonban már most biz­A mellény viselésével megelőzhető lett volna ez a baleset is tosnak látszik, hogy elkerülhető lett volna a baleset, ha az autóju­kat elhagyó sofőrök viselik az úgynevezett láthatósági mel­lényt. Vagy legalábbis nagyobb valószínűséggel feltűntek volna az érkező tehergépkocsi vezetőj­ének. A sárga, fényvisszaverő csíkokat is tartalmazó mellé­nyek viselését éppen a jobb lát­hatóság miatt ajánlják a magyar utakon közlekedők számára is a hatóságok. Viseletűk ugyanis egyelőre még nem kötelező Ma­gyarországon. Pedig a közleke­désrendészet területén dolgozó tisztek szerint az lenne a célsze­rű, ha minden autóban ott lenné­nek a mellények, és amikor pél­dául műszaki hiba miatt az út­testen kell tartózkodnia a vezető­nek, utasnak, felvennék azokat. Kísérletileg bizonyított ugyanis, hogy a láthatósági mellényt vi­selőt másodpercekkel korábban észleli az érkező autós, mint azt, akin nincs ilyen. Egyébként május 1-jétől több uniós országban kötelező a mel­lények tartása az autókban, és viselésük az úttesten. így Auszt­riába, Spanyolországba és Olasz­országba be sem engednek a mellények nélkül. Az ORFK egyébként törvénymódosítást kezdeményez a mellények köte­lezővé tétele érdekében. ■ Szemán L.

Next

/
Thumbnails
Contents