Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-01 / 152. szám

2 2005. JÚLIUS 1, PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Bekötőút épül a bevásárlóközpontokhoz A nyár végére elkészül az a bekötőút, amely a 4-es főútról a Szanclai bevásár­lóközpontok felé vezet. A város legnagyobb felújítá­si munkája a Gépipari teljes körű átépítése lesz, az iskola tornacsarnokkal is bővül. Fodor Beáta Úgy tűnik, az év második fele az útépítéseké lesz, ugyanis egyszerre több projekt indul el -jelentette be tegnapi városhá­zi sajtótájékoztatóján Botka La­josáé polgármester asszony. - Útfelújításra 470 millió forintot szánunk, amelyhez elsősorban pályázati úton kívánunk támo­gatást szerezni. Az Észak Alföl­di Regionális Tanács döntésére várunk, hozzájuk szilárd bur­kolatú belterületi közutak bur­kolatfelújítására nyújtottunk be A gazdasági fejlesztés alapja Az iskola rekonstrukciója a város gazdasági fejlesztésé­nek alapja, ugyanis a tervek szerint az épületben a Térsé­gi Integrált Szakképző Köz­pont is helyet kap. A beruhá­zást várhatóan 2007-ben fe­jezik be, az első ütemben a tornacsarnok építése kezdő­dik el, majd lecserélik a kor­szerűtlen, energia pazarló épületgépészeti rendszereket és a nyílászárókat. Az iskola nem zár be teljesen, a tanév­ben az órákat a tagintézet­ben tartják meg. pályázatot. A belváros úthálóza­tának, valamint Szandaszőlős, a Tallinn városrész és a Széche­nyi városrész főközlekedési út­jainak felújítását a közeljövő­ben kezdjük el. A burkolatlan utak leburkolására közbeszer­zési eljárást indítottunk, várha­tóan 2006 első télében fejezzük be az 1 milliárd 200 millió fo­rint értékű beruházásokat. Befektetői csoport pénzéből valósul meg a szandai bevásár­lóközponthoz az a 613 méter hosszú útszakasz, amely az új Tisza híd felől, a 4-es és 442-es főútról fogadja az autósokat. Az önkormányzat határozata alap­ján a1 Média Markt kivitelező­je akkor kap használatbavételi engedélyt, ha új nyomvonalat épít. A kétszer egy sávos útsza­kasz nyomvonalát már kijelöl­tük - tette hozzá a polgármes­ter asszony —, jelenleg a befelé vezető sáv kivitelezési munkái folynak, az átadás határidejé­nek augusztus 30-át jelöltük meg. A bevásárlóközpontoktól ki­felé vezető sávot azoknak a be­ruházóknak kell majd kiépíte­niük, aki a jövőben szeretnének betelepülni erre a területre. Az utak kezelése és karbantartása viszont már az önkormányzat feladata. A Gépipari, Közlekedési Szakközép és Szakképző Iskola és Kollégium épületegyütte­sének felújítására és bővítésére 887 millió forint címzett támo­gatást nyert a város - jelentette be Botka Lajosné. Az udvaron új tornacsarnok épül, az épület pedig hat tanteremmel, kiszol­gálóhelyekkel és három tanári szobával bővül. HÍRSÁV A szecesszió vidéke - a vidék szecessziója A több éves munkával újjá­született Szolnoki Galéria júli­us 5-én a Szecesszió vidéke — a vidék szecessziója című kiál­lítással nyílik meg. Tegnap a már majdnem kész tárlat tár­gyai között tájékoztatták az új­ságírókat a felújításról és a ki­állításról. Tokár István, a me­gyei közgyűlés elnöke elmond­ta, hogy a raktár és a galéria felújítása együttesen 940 mil­lió forintba került, ebből a ga­lériára kerekítve 486 milliót költöttek. Az épület-nemcsak kiállítóhelyiség lesz, konferen­ciákat, hangversenyeket is le­het benne tartani. Dr. Vígh An­namária a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma főosz­tályvezetője tájékoztatása sze­rint a szecesszió-kiállítás 19 megye múzeumainak összefo­gásával jött létre. Dr. Vándor László a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége elnöke rámutatott, a most nyí­ló szolnoki kiállítást vándorol- tatják, eddig 13 megye jelent­kezett a bemutatására. Dr. Hor­váth László, a Damjanich mú­zeum igazgatója pedig utalt ar­ra, hogy megyénkben tovább gyarapodik és megújul a mú­zeumi hálózat, amiben a fenn­tartónak hatalmas szerepe van. (ba) Sporthétvége a ligetben a szolnoki TiszALiGETi stran­don július 2-től augusztus 28- ig minden hét végén változa­tos programok várják a für- dőzőket. A rendezvények szervezésével a szolnoki Víz- és Csatornaművek Koncesz- sziós Rt. vezetőségének nem titkolt célja, hogy visszahódít­sa a szolnokiakat és környék­beli települések lakóit. A für­dővendégek a lubickolás mel­lett a színpadon különböző kulturális és sportprogramo­kon vehetnek részt, kipróbál­hatják a mászófalat is. Hétvé­genként éj­szakai is ki­nyit a strand, szombaton este 9 órá­tól hajnali fél egyig úszhatnak a vízimá­dók. (fb) A végéhez közeledik a rendszer kiépítése hulladékgazdálkodás Kötelező lesz majd a heti egyszeri edényürítés Sokan hallgatták meg a hulladékgazdálkodási rendszert ismertető tájékoztatót Szerdán este egy tájékoz­tató keretében mutatták be a Szolnok térségi hul­ladékgazdálkodási rend­szer jelenlegi helyzetét. Az ismertetőn elhangzott, a rendszer kiépítése már az utolsó stádiumba lé­pett, hiszen jövő év janu­ár 1-jével használatba ke­rül. Bozsó Anikó A konzorcium része huszon­négy település és két beszállító, Tiszabő és Kisújszállás. Az új hulladékgazdálkodási rendszer lényege a régihez képest, hogy a lakossági hulladék begyűjté­se után a nem szelektíven gyűj­tött része a szolnoki tömörítőbe kerül, onnan pedig a kétpói hulladéklerakóba jut. A szelek­tivitás megoldására Szolnokon hoztak létre egy válogatót, ahonnan felhasználás céljára szállítják el a válogatott és bá­lázott hulladékot. A lakosság aktív részvételének segítése ér­dekében Szolnokon 110 szelek­tív hulladékgyűjtő sziget és je­lenleg egy — a későbbiekben három - hulladékudvar áll ren­delkezésükre. Ennek alapvető előnye, hogy a szelektív gyűj­téssel és azok felhasználásával akár 30-40 százalékkal csök­kenthető a lerakókba kerülő hulladék. Szolnok városában a hulla­dékgazdálkodáshoz kapcsoló­dóan ez év december 31-ig kell elfogadnia a közgyűlésnek, egy új rendeletet, mely a lakosságra vonatkozó változásokat tartal­mazza. Ebben megfogalmazzák töb­bek között, hogy minden lakos­sal vagy használóval külön szerződést fog kötni a szolgálta­tó. Mindenki szabadon választ­hat gyűjtőedényt, melyet át­vesznek és nem megvesznek a lakosok. Választható lesz a sze­métdíj befizetés módja, bár a díjszabás még további tárgyalá­sok témája. A többlet hulladék tárolásá­ra szolgáló gyűjtőzsákok is forgalomba kerülnek. Mind­ezek mellett kötelező lesz a he­ti egyszeri edényürítés, mely­nél kikötik, hogy csak reggel hat és este nyolc óra közötti időszakban lehetnek az utcán az edények az esetleges továb­bi szemetelés elkerülése érde­kében. Szemétszállítás a régi úton Tóth András Egyelőre a meglevő úthálózaton lesznek kényte­lenek a szemetet szállítani a kétpói hulladékle­rakóhoz Szolnokról. A kétpói regionális hulladéklerakó építési projektben benne szerepelt egy közveüen út építése Szolnoktól Kengyelen át Kétpóig. Ezt azonban az Európai Unió nem támogatta, így hi­ába készült el az út építési engedéllyel rendel­kező terve, nem valósulhat meg a kiépítése. Az­óta több próbálkozás is volt, hogy milyen forrás­ból lehetne megépíteni az utat, de pillanatnyilag nincs rá megoldás — tudtuk meg. Az út közel 16 kilométeres lenne. Megépítése több mint 3 milliárd forintot igényelne, hiszen több csomópontot és egy hidat a Nagykunsági­főcsatorna felett kellene megépíteni. Az útról azonban nem mondtak le az érintet­tek. Építése attól függ, hogy a 2007-től életbe lé­pő nemzeti fejlesztési tervben lesz-e olyan jog­cím, amire vele kapcsolatban lehet pályázni. Amíg tehát nincs közvetlen út a kétpói hulla­déklerakóig, addig kénytelenek lesznek a 4-es és a 46-as úton szállítani a szemetet. Verseny­eredmények A megyei pedagógiai intézet a Közoktatási törvényben megha­tározott feladatai alapján szer­vezi megyénkben az általános és középiskolai tanulók részére a tanulmányi versenyeket. Ez több mint harminc megmére­tést jelent, amelyek között or­szágos és megyei meghirdetésű versenyek is találhatók. A vetélkedők évente több ezer tanuló tehetségfejlesztését szolgálják. Ebben a tanévben a tanulmányi versenyek első há­rom helyezettjeiről, valamint szaktanáraikról kiadványt állí­tottak össze. Az egységes szerkezetbe fog­lalt adatok összesített megjele­nése folyamatában ad áttekin­tést a tanulók által elért ered­ményekről. TA Hőlégballonnal a város felett A környezetvédelmi világnap alkalmából június 9-én a RE- MONDIS Szolnok Rt. szervezé­sében általános iskolások tekin­tették meg Szolnokon, az Újszá- szl úton megvalósult hulladék­átrakóállomást és válogatócsar­nokot. Ez a csarnok egyéb­ként a megyeszékhely és térsége hulladékgazdálko­dási rendszerének egyik fontos eleme. A programban részt vevő diá­kok környezetvédelmi totó szel­vényt töltöttek ki, melyben a vá­rosban és közvetlen lakókör­nyezetükben előforduló hulla­dékgazdálkodási kérdésekre válaszoltak. A helyesen vála­szolók közül hét gyermeket sor­soltunk ki, akik július 2-án (szombaton) hőlégballonos vá­rosnézésen vehetnek részt: Sós Dorottya, Abonyi Zoltán, Tánczos Ivett, Szabó Dorottya, Sebők Krisztina, Barta Bence és Bartos Csaba. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a gyerekeknek mi a véle­ményük arról, hogyan lehetne Szolnokot szebbé és tisztábbá tenni. A tanulók által adott vála­szokból kiderül, nagyon jól lát­ják, mennyire nincs megbecsül­ve környezetünk és mit kellene tenni a tisztaság érdekében: „Mindenki a szemetesbe dobja a szemetet ", „Mindenki gyűjtse sze­lektíven a szemetet”, „Az embe­rek ne szétdobálják a szemetet, hanem szedjék össze”, „Sehogy, Szolnokon már nem lehet segíte­ni”, „Utóirat: Szelektíven jobb a világ!”, „Több szemétgyűjtő konténer és több kuka a sar­kon”, „Őröket tenni a kukák­hoz, és ha valaki szemetel megbüntetni”, „Több szelektív hulladékgyűjtőt kellene létrehoz­ni”, „Nem dobok el szemetet és rászólok másra, ha ő szemetel", „Több fa és virág kellene”, „Töb­bet kellene takarítani”, „Minden ház elé kukát(szelektív)” „Az emberek ne dobják el a cigarettát vagy ne dohányozzanak” (X) REMONDIS FOTÓ: CSABAI ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents