Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-07 / 131. szám

6 2005. JÚNIUS 7., KEDD HAZAI TÜKÖR Ha egy párt arcul csapja a mértéknek szánt embert TIBAY GÁBOR AZ első forduló végeredményének ismertetésekor feltűnően sápadt volt Sólyom László arca a karzat homályában. Tizenhárom szavazatot kapott. Vélhetően nem a szerencsét­len szám zaklatta fel, arcán olyan ember zavara látszott, aki alig hiszi el, hogy mindez vele történik. Az őt támogató na­gyobbik párt frakciója ugyanis nem szavazta meg az első kör­ben, erről azonban „elfelejtettek" egyeztetni vele. Kérdés, mennyire tisztelik azok az első polgárt, az állam fejét, a mér­téknek tekintendő embert, akik még esetleges megválasztá­sa előtt gesztusértékűén, magasról tesznek rá. Orbán Viktor pártelnök többek között azt említette meg Sólyom László méltatásakor: olyan embert kell kiválasztani a közéle­ti szereplők közül, akire felnézve azt mondhatjuk gyerme­keinknek: „nézd, ő képvisel a világban bennünket”. Nos, eb­ben a világban, amelyben az ellenzék szándékai szerint Só­lyom képviselne mindannyiunkat - így a Fideszt is -, van egy hely, azt magyar parlamentnek hívják. on pedig jelen állás szerint éppen a Fidesznek kellene méltó mó­don képviselnie jelöltjét, Sólyom Lászlót. És ha már a párt és jelöltje az egészbe belevágott, nem csak akkor kellene „mél­tósággal”, nagy szavakat emlegetve cselekednie, amikor azt a politikai percérdek kívánja. És akkor még a gyermekeinkről nem is beszéltünk. de még nem késő: talán mégis megfontolandó lenne Győzikét ja­vasolni elnöknek. Az eddigiekhez illene. HÍESÁV Erősödő megkülönböztetés a munkahelyeken a foglalkoztatás területén a legerőteljesebb a diszkrimi­náció - foglalta össze az Egyenlő Bánásmód Hatóság működésének kezdeti tapasz­talatait Demeter Judit, az in­tézmény elnöke. A február 1-jén alakult testülethez ed­dig 260 kérelem érkezett - tette hozzá. Halálos fenyegetés a könyvíró politikusnak franka tibor, a Jobbik Ma­gyarországért Mozgalom szécsényi országgyűlésikép- viselő-jelöltje halálos fenye­getést és egy éles lőszert ka­pott postán a miniszterelnök­ről most megjelent könyve miatt. „Ezért kinyírunk, Or­bánnal együtt” - olvasható a fenyegető irományban. Az eset miatt a Jobbik politi­kusa múlt héten feljelentést tett a rendőrségen. Kolompár elismeri, .. túlköltekezett az OCÖ az országos Cigány Önkor­mányzat (OCÖ) közgyűlése elfogadta a szervezet tavalyi mérlegbeszámolóját. Kolom­pár Orbán elnök szerint túl­költekezés jellemezte a testü­letet. Lapunk megírta, egy független könyvvizsgálói iro­da törvénytelenségeket tárt fel az OCÖ gazdálkodásában. Hatalmi játékok és taktikák választás A politikusokat is meglepte a Fidesz távolmaradása A tegnapi eredménytelen államfőválasztás után újra Szili Katalinnal vág neki a választás mai fordulójának az MSZP. A Fidesz várha­tóan ismét azt a Sólyom Lászlót jelöli, akire tegnap taktikai okokból nem sza­vazott. Tibay Gábor-Palásti Péter Eredménytelen, de érvényes volt az államfőválasztás tegnapi első fordulója. Szili Katalin 183, míg Sólyom László 13 szavazatot ka­pott. A Fidesz nem vett részt a hétfői fordulóban: a párt délutá­ni frakcióülésén döntött erről. Vé­gül 221-en vették fel szavazócé­dulájukat, de 19 SZDSZ-es képvi­selő és Németh Zsolt fideszes honatya visszaadta azt. A szocia: listák, az MDF és a független kép­viselők leadták voksaikat. Szin­tén szavazott Tölgyessy Péter Fi- desz-képviselő: ő később úgy nyi­latkozott, nem tudott frakciója döntéséről. A pártok este nyolcig állíthat­tak: jelöltet a további fordulókra. Az MSZP, a Fidesz és az MDF egyaránt eddigi jelöltjeiket ne­vezte meg. Szili Katalin 183 szavazata nem volt elég az első körös győ­zelemhez - ehhez a képviselők kétharmadának támogatását kel­lett volna megnyernie. A házel­nök esélyei a tegnapi eredmé­nyek ismeretében jobbak: ha ugyanis mindenki ugyanúgy szavaz a harmadik fordulóban, és a Fidesz most nem voksoló képviselői is leadják céduláikat, 183-181 szavazatos arányban arathat győzelmet 22 érvényte­len voks mellett. A kérdés természetesen az, hogy honnan érkezhetett Szilire a szocialisták 178 szavazatát ki­egészítő 5 voks. Mécs Imre SZDSZ-képviselő leadta szavaza­tát, vélhetően a házelnökre. A Fi­desz feltételezi, hogy Tölgyessy Péter Sólyom Lászlót támogatta. A Jobbik politikusa, Körömi Atti­la függeüen képviselő minden bi­zonnyal érvénytelen szavazókár­tyát adott le. Ezt alapul véve, csak a többi független honatya és az MDF padsoraiból tehették le négyen a garast Szili Kataün mellett. Az MDF cáfol: Dávid Ibo­lya pártelnök közölte, a Demok­rata Fórum valamennyi szavaza­ta Sólyom Lászlóra érkezett. Ezt a frakciótársak egymásnak meg­mutatott szavazócédulája bizo­nyítja leginkább. Nyakó István, az MSZP frak­ciójának szóvivője lapunknak azt mondta, a Fidesz távolmara­dásával becsapta választóit és megalázta saját jelöltjét. Ha­sonlóan vélekedett Dávid Ibolya, aki úgy fogalmazott, hogy a na­gyobbik eüenzéki párt cserben­hagyta saját jelöltjét. Az SZDSZ továbbra is úgy lát­ja, hogy Szili Katalinnak nincs meg a szükséges többsége. Kuncze Gábor pártelnök tegnap ismételten azt javasolta, hogy a koalíciós pártok álltsanak közös államfőjelöltet. Nagy valószínűség szerűit er­re nem lesz lehetőség, mert a szo­cialisták továbbra is ragaszkod­nak Szili Katalin megválasztásá­hoz, akinek hétfőn valóban nőt­tek az esélyei. A kérdés csak az, hogy a néhány szavazatos előny elég lesz-e a második vagy a har­madik fordulóra is? Török Gábor politológus sze­rint a Fidesz vüágossá tette, hogy az elnökválasztás a pártok szá­mára tényleg nem jelent többet egyszerű taktikai, hatalmi játék­nál. Hozzátette: a Fidesz lépése - bár taktikailag akár ügyesnek is nevezhető - az alkotmányosság szellemével ellentétes, jelöltjük­höz, Sólyom Lászlóhoz méltat­lan, kommunikációs szempont­ból pedig nem könnyen védhető, magyarázható a széles nyilvá­nosság előtt. Török árra a követ­keztetésre jutott, hogy „mindent összevetve felesleges taktikázás­nak és méltatlan eljárásnak tű­nik” a Fidesz magatartása. Hozzátette: a végeredmény alap­ján minden korábbinál kiszámít­hatatlanabbnak látszik a keddi harmadik forduló. Nem lehet tudni, hogy az érvénytelen szava­zatok vagy a Szüire adott ellenzé­ki voksok mögött valós vagy fél­revezető szándék húzódik-e meg. Mécs Imre, a liberálisok pártfegyelmezetlenje- Igaz a hír, hogy egyedüli szabad demokrataként mégis szavaz?- Igen, szavazok, felveszem a szavazólapot, bemegyek a fül­kébe és élek a titkos szavazás adta jogommal.- Engedélyt kért a pártjáról?- Képviselőként jogom van szavazni.- SzUi Katalinra szavaz?- A szavazás titkos.- Értem. De nem tart attól, hogy pártfegyelmezetlensége politikai karrierjének végét je­lenti?- Bízom benne, hogy politikai pályám töretlenül folytatódik. A párt alapító tagja vagyok, és eleget küszködtem már a párt­állami diktatúrában is ahhoz, hogy ez a mozzanat ne jelent­hesse politikai pályám végét. HIRDETÉS Európa itt épül * PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás- fejlesztési Operatív Program és EQUAL Program Irányító Hatósága (HEFOP IH) az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. {ESZA Kht.) közreműködésével pályázatot hirdet „A nők munkaerőpiacra való visszatérésének ösztönzése” címmel. A pályázati felhívás hivatkozási száma: HEFOP/1.3.1 -05/1 A pályázat cél|a: Olyan projektek támogatása, melyek a nők szükségleteihez igazodva szerveznek személyre szabott képzéseket és támogató szolgáltatásokat a munkaerőpiacra való visszatérés vagy vállalkozóvá válás érdekében. További célja a működő női vállalkozások megerősítése a vállalkozó nők vállalkozói készségeinek fejlesztését szolgáló képzések, személyre szabott szolgáltatá­sok, valamint támogató hálózatok kialakítása révén. Rendelkezésre átló keret: 1 milliárd 496 millió Ft (75%-át az Európai Szociális Alap, 25%-át pedig a központi költségvetés biztosítja). Az igényelhető támogatás (millió Ft): min. 10,2, max. 30,6. A támogatás mértéke az elszámolható költségek 100%-a. A pályázatok benyújtási határideje: 2005. augusztus 31. A pályázati felhívás megjelenik a www.hetop.hu honlapon. A teljes dokumentáció letölthető a www.esf.hu honlap címről. Technikai jellegű információk: (1) 471-7696. További felvilágosítás a pályázati felhívás hivatkozási számának megjelölésével írásban kérhető: ESZA Kht, 1385 Budapest, Pl./Rb. 818. E-mail: EUtamogatas@esf.hu, fax: (1) 471-7675 INGYENES INFORMÁCIÓS NAPOK Budapest június 14. Miskolc június 15. Szeged június 20. Szombathely június 22. Pécs június 23. Bővebb tájékoztatás, a jelentkezési lap és a program letöltése a www.esf.hu honlapon. A jelentkezési lapokat az (1) 269-2504-es faxszámra vagy az esza@netaktiv.hu e-mail címre kérjük visszaküldeni. Majdnem 800 fiktív tag a Egyszerre hat országban kőbányai szocialistáknál? vadásznak a gyorshajtókra Tovább gyűrűzik a kőbá­nyai fiktív MSZP-tag-to- borzási botrány. Tegnap az ügyet kirobbantó csoport is nyilvánosság elé lépett. Izing Antal Értesülésünk szerint Szász Csa­ba, az MSZP kőbányai elnöke tegnap felajánlotta lemondását a megtisztulást követelő mozga­lom tagjainak, ha azok elkerülik a nyilvánosságot. Ficsór János képviselő szerint a teljes elnök­ség lemondása esetén veszik fontolóra az ajánlatot. Tegnap Bajkai Vasziliki párti tag elmondta: 2002-ben a kam­pánytól számítva fél évig másod­magával társadalmi munkában, meggyőződéses szocialistaként dolgozott azon, hogy a tagok ada­tait rögzítse a KÁNYA-rend- szerbe. A KÁNYA az MSZP által használt, belső számítógépes nyilvántartási program. - Az adatok felvezetése közben észre­vételeim voltak - írja az önkén­tes amire az irodavezető azt közölte, csak vigyem fel, ne fog­lalkozzam ezzel. Most viszont a kőbányai háború rákénysze- rített, hogy elmondjam, mennyi fiktív belépési, illetve adatlapot láttam egyöntetű kézírással, amely megkérdőjelezte a párt­tagságok érvényességét. A kőbányai MSZP-szervezet a legnagyobb az országban. 1779 tagja van, de a valóságos tagokat 1000 főre becsülik. Az adatrög­zítő a kampányban 1800 tagot rögzített. Papíron még négyszáz fős alapszervezet is műkö­dik, amely példátlanul óriási.- Ugyanakkor az adatlapokon nem voltak saját kezű aláírások- folytatódik a párttag Hiller Ist­ván elnöknek írott levele. - Ami­kor felvittük a tagságot, bizony sokszor cserélődtek a nevek. De nekem azt mondták, fogjam be a számat, nem az a dolgom, hogy figyeljek. Ellenőrizni csak úgy lehet, mint egy lecsapóleltárnál, lefoglalva a nyilatkozatokat és a jegyzőkönyveket - fejezi be le­velét Bajkai. A tegnapi rendezvé­nyen megjelent az a vállalkozó is, aki bejelentést tett az ügyészségen egy vezető tisztség- viselő ellen. A férfi ügyészi ta­nácsra semmit nem mond addig, míg az eljárás be nem fejeződik. Tegnap egyhetes, összehangolt közúti ellenőrzésbe kezdett hat közép-európai ország, köztük Magyarország. A rendőrök első­sorban a gyorshajtást, az ittas vezetést és a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik. Pausz Ferenc alézredes az Or­szágos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztá­lyának vezetője elmondta: ha­zánkban elsősorban az egy számjegyű - köztük az 1-es, a 3- as, a 4-es - főutakon tartanak majd ellenőrzéseket, de más sza­Egy korábbi levelező és két ál­lamvizsga előtt álló hallgató is érintett a debreceni egyetem rektora szerint abban a veszte­getési ügyben, amelyben 30 na­pos előzetes letartóztatásba he­lyezték még szombaton az intéz­mény egyik professzorát. Nagy János hozzátette: az ügyészségi vizsgálat lezárultá­val fegyelmi eljárást indítanak az érintett professzor ellen, s a kaszokon is találkozhatnak rendőrökkel az autósok. Elsősorban azokra az útvona­lakra összpontosítanak, ame­lyek a közös akcióban részt vevő országok felé vezetnek. Pausz Ferenc közölte, a bizton­sági öv, valamint a gyermekülés előírásszerű használatát, moto­rosoknál a bukósisak meglétét is ellenőrzik. Hozzátette: az összehangolt akcióban Auszt­ria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia vesz részt. nyomozás függvényében dönte­nek arról, milyen szankciókat al­kalmaznak az érintett hallgatók­kal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a professzort azzal gya­núsítják, hogy anyagi, illetve va­dásztatást jelentő természetbe­ni ellenszolgáltatást fogadott el sikeres vizsgák biztosítása, szakdolgozatok elkészítése érde­kében - tette hozzá a rektor. Vesztegetés az egyetemen

Next

/
Thumbnails
Contents