Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-29 / 150. szám
12 2005. JÚNIUS 29., SZERDA HATVANON TÚL Jubileum és vendégvárás A Pedagógusok Szakszervezete Szolnoki Körzeti Bizottsága nyugdíjasklubja és tagozata a huszadik jubileumát ünnepelte június 21-én. Ferencz Tiborné, a klub elnökének megnyitó szavai után Botka Lajosné, Szolnok polgármestere, majd a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjasklub részéről Pacsa Klára és Barcsy Lajos köszöntötte a megjelenteket. A műsorban, nagy sikert aratva, fellépett Vörös Lászlóné és a fiatalokból álló Fortissimo fúvósegyüttes. Az ünnepségnek helyet adó Hild Viktor Városi Könyvtárban kiállítás is nyílt a nyugdíjasklub húsz évéről, melyet egy cikk keretében lehetetlen ismertetni, annyira sokrétű. Egyet azonban feltétlenül ki kell emelni: A szolnoki Pedagógus Nyugdíjasklub és a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjasklub kapcsolata példaértékű. Ennek az összmunkának eredményeként állíthatták fel - Ferencz Tiborné ötlete és kezdeményezőkészségének köszönhetően - Költőn a Petőfi Sándor—Szendrei Júlia páros szobrot, ami az erdélyi magyarok zarándokhelyévé vált. A szolnoki példa nyomán Nagybányán is rendszeresen, minden évben megrendezik a magyar irodalomból a költészeti szemlét. Gondolkodásmódban, tenni akarásban az ilyen példák szerint nem akadály, csupán látszólagos vonal az országhatár. Megpróbáltatásokkal teli asszonysors 1953-ban, a téesz női brigádjáról készült ez a kép. A bal alsó sarokban Mondzinger Andrásné A szajoli Mondzinger Andrásáénak élete száz éve alatt annyi megpróbáltatásban volt része, hogy az három asszonynak is sok lett volna. Születése előtt meghalt az apja, anyját pedig hatéves korában veszítette el. Saját gyermekei mellett a nővére nevelte. Gyermekkorát így summázta:- Akkor még nem sokat törődtek az iskolával. Ha ment a gyerek ment, ha nem ment, nem ment. Velem sem sokat törődött senki. Tizenhét éves korában már asszony volt. A Léderer családnál szolgált A harminckét tagú személyzeti gárdának főzött. Tizennégy gyermeket szült. Azt mondta erről:- Antikor terhes maradtam, én voltam a legboldogabb a világon. A háború vihara őt is elsodorta. Csendőrök kíséretében hajtották az uraság jószágait Sza- joltól Pásztóig. Hajtotta a saját, huszonnégy liter tejet adó tehenét, disznóját és hízóját is. A végén mind veszendőbe ment, ugyanúgy mint az otthon hagyott hat süldője. Negyvennégy végén, szilveszter estéjén szintén gyalog értek haza. Új bútoruknak nyomát sem lelték. Ötvenben tizedmagával maradt özvegyen. A legkisebb gyerek három hónapos volt, a többi közül az egyik pici, a másik kicsi. Nevelte őket, ahogyan tudta. Téeszben is dolgozott, bejárónő is volt. Még kilencvenöt évesen is rendben tartotta a portát. Ásott, kapált. Azóta - szavaival élve - jól ismerik az ápolónők. A július 18-án esedékes századik születésnapon méltó a virágcsokrokra. AZ OLDALT ÍRTA: SIMON BÉLA Evezővel a távoli Japánba portré Kedvtelésből űzött lapátolással indult a tartalmas életpálya A Japántól való búcsúzáskor készült fotón lévő felirat is Várkonyl Géza eredményes munkájára utal Várkonyi Géza megérdemli, hogy ráirányítsuk a figyelmet. Ugyanis az átlagból messze kiemelkedő buzgalom, a célok elérésére való határozott törekvés jellemezte életét. Ezért lett osztályrésze egy, a szolnoki közemberek sorsától eltérő életút. Ifjúkorában ő sem gondolt másra, mint a felhőtlen kikapcsolódásra - ez derül ki szavaiból:- A vízügy igazgatóságnál volt egy kollégám, Pálhidi Csaba, 1961-ben vele kezdtem kajakozni. Vasadi János, az akkori igazgató szerette volna, ha az igazgatóság tevékenységébe illő sport is lenne Szolnokon. Ezért vásároltatott két cseh versenykajakot, amelyeket senki sem tudott megülni, annyira billené- kenyek voltak. Csabával próbálgattuk azokat, s igyekeztünk fiatalokat toborozni magunk mellé. Szakosztály megalapítására akkor még nem volt tervünk, csak úgy evezgettünk. Később felmerült bennem a gondolat: ki kellene próbálni magunkat versenyen is. Ahhoz viszont egyesületet, azon belül pedig szakosztályt kellett alapítani. így jött létre a vízügy igazgatóságon belül a Vízügy Medosz Kajak Sportegyesület, azon belül a kajak-kenu szakosztály. A MUNKA KEZDETE Várkonyi Géza budapesti kapcsolatai révén gazdagodott a szolnoki szakosztály:- A szövetség tulajdonában lévő, a második világháború előtt az esztergomi repülőgép- gyárban gyártott, de kezdő kajakosok képzésére alkalmas, és az egyesületektől leselejtezett hajókat szedtünk össze és hoztunk Szolnokra. Felújítottuk azokat. így indult meg a szakosztályi munka. Amikor a szakosztály már elég jól működött és Martfűn is próbálkoztak ezzel a sportággal, megalakították a megyei kajak-kenu szövetséget. Az évek során Várkonyi Géza a segédedzőitől kezdve a középfokú edzői tanfolyamon át az edzői ranglétra minden fokán áthaladt. A Testnevelési Főiskolán elvégezte a szakedzői szakot. 1963-ban felvállalták az országos vidékbajnokság rendezését. Rendkívül nagy elismerést jelentett a szolnokiak számára. Akkor már Várkonyinak volt olyan versenyzője, aki országos bajnokságon első lett. 1967/68-ban a sikersorozat folytatódott. Deme József tizennyolc évesen az országos felnőtt bajnokságon bronzérmet nyert, s bekerült a felnőtt válogatottba. Attól kezdve három olimpiai cikluson át a nemzetközi élvonalba tartozott. Három világbajnoki, világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett, 1972-ben pedig olimpiai ezüstöt. AZ EVEZŐSPÁLYA SZÜLETÉSE 1972-ben ismét megrendezték Szolnokon az országos vidékbajnokságot, de akkor már nem az élő Tiszán, mint 1963-ban, hanem a Holt-Tiszán. Várkonyiék száz méterenként kezdetleges bójasor kijelölésével pályát építettek. Nagy Illés, a vízügy igazgatóság akkori vezetője segítségével kotrást is végeztek a pályán. 1974-ben a válogatott keretnél kifejtett többévi munka eredményeként, Várkonyi Géza versenyzőivel kijutott a mexikói olimpiára. Gondolatai akkor is Szolnokon jártak.- Hasonlóságot véltem felfedezni az ottani és a szolnoki pálya között. Fotókat készítettem, s azok nyomán egy volt versenyzőm, Ceglédi Lajos vízügyi tervezőmérnök segítségével megterveztük, s felépült a Holt- Tiszán az új céltorony. A pályát társadalmi összefogással fejlesztettük. 1980-tól kezdve hazai és nemzetközi versenyeket rendeztek a szolnoki evezőspályán. Mindig felmerült azonban, hogy a partszakasz, a vízterület, a pálya korrekcióját el kellene végezni, fejleszteni kellene az infrastruktúrát, de minderre sajnos kevés volt a pénz. A szolnoki ezért lett a szegedi pálya után második vonalú. A sportolók így is nagyon kedvelik, mert emberközeli, s kedvezőek itt az időjárási viszonyok. IRÁNY JAPÁN Várkonyi Géza 1994-ben történt nyugdíjazása előtt négy évig szakfelügyelőként dolgozott az országos szövetség testületében. Az utánpótlás szakmai nevelőmunkáját irányította. 1994-ben két hónapra meghívták Japánba, hogy segítsen a sportág fejlesztésében. Az ottani bemutatkozás annyira jól sikerült, hogy öt éven át minden nyarat japán sportolók felkészítésével töltött, sőt 1996 őszétől egy teljes évig tevékenykedett egy tokiói egyetemi klubnál. Bár ottani versenyzői is sikeresek voltak, egyikük első lett az ázsiai viadalon, Várkonyi Géza többet akart elérni. Munkájáról így vall:- A téli felkészülés során nem tudták biztosítani az uszodai pályalehetőséget, a technikai eszközöket - bár egy olyan klubnál dolgoztam, amely Japánban az elsők között rendelkezett medencével, de annak alkalmassá tételével voltak gondok. A tanmedencében például csak kenusokat tudtam foglalkoztatni. A kajakmunkához szükséges feltételrendszert nem tudták kialakítani, bármennyire kértem. A japánok értékelték erőfeszítéseit. Rendkívüli barátságot, figyelmét tanúsítottak iránta. Az egyik városban, ahol évenként igen népes táncfesztivált rendeznek, még a zsűribe is beválasztották. Nyelvi nehézségei kezdetben természetesen voltak, hiszen mindössze alapfokú angol nyelvtudással rendelkezett, de gyorsan elsajátította a japán szakkifejezéseket. így néhány hét után elküldték mellőle a tolmácsot. Egyszer meg is tréfálta vendéglátóit A felkészülést értékelő beszédet kellett tartani. Mondandóját leírta, a tolmáccsal lefordíttatta, s a meghökkent hallgatóság előtt japán nyelven adta elő értékelését. Várkonyi Géza most már búcsút mondott a sportágnak. Indoka - sajnálattal bár - elfogadható:- Az életpályám alatt szerzett fizikai sérülések miatt nem tudok a sportág számára eredményesen tevékenykedni, mert az egész embert kíván. Harmincöt éven át megfelelt ennek a követelménynek. Gyimesvölgy üzenetét hozták A zagyvarékasi Kékibolya amatőr művészeti csoport tavalyi látogatását viszonozva a minap megyénkbe érkezett a gyimesközéplaki Ordasok Hagyományőrző Néptáncegyüttes. A csoport tagjai ellátogattak Cserkeszőlőre, a rékasiakkal karöltve feledhetetlen hangulatú műsort adtak a rékasi művelődési házban, felkeresték a Parlamentet; fogadták őket a A gyimesközéptakiak a megyeház! gálán megye vezetői, -s felléptek a megyeházán is. A rékasi találkozón részt vett Iván- csik Imre államtitkár, Tokajiné Demecs Katalin, a megyéi közgyűlés alel- nöke és Botka Lajosné, Szolnok polgármestere. Ez esetben azonban jelzésértéke volt részvételüknek, kimondatlanul is kifejezte azt, hogy magunkhoz tartozónak tartjuk a határ túloldalán élő magyarokat, és testvérként fogadjuk őket. A gyimesvölgyiek tánca, zenéje pedig ékes bizonyság volt arra, hogy még a kicsiny erdélyi településeken is híven ápolják a magyar hagyományokat. Bizonyára ezért volt olyan érzelemgazdag a gyimesközéplaki- ak látogatása.
