Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-27 / 148. szám

2005. JÚNIUS 27., HÉTFŐ KÉK TÜKÖR Belehalt a zuhanásba az eleki asszony kiugrott Békéscsabán, a Lencsési lakótelep egyik tízemeletesének hetedik emeleti erkélyéről egy 44 éves eleki asszony. A nő a gyors orvosi segítség elle­nére életét vesztette, (ned) Férje találta meg az áldozat tetemét megfojtottak egy 50 éves kaspovári asszonyt, tetemé­re férje talált rá egy lakóte­lepi újságospavilonban. A rendőrség szerint az asz- szonyt nappal ölték meg, vasárnap éjszaka pedig el is fogták a tettest, (ned) Hárman vesztették életüket a balesetben meghalt egy budapesti fér­fi, felesége és tizenkét éves kislánya, amikor autójukkal frontálisan összeütköztek egy román rendszámú ka­mionnal. Még vizsgálják, hogy a személyautó miért tért át a szembejövő sávba. A hétvégén még tizen hal­tak meg közlekedési bal­esetben országszerte, (ned) Tartályokban lapult a kétezer liter szesz lefoglaltak a vámosok kétezer liternyi,'illegálisan előállított szeszt Soltvad- kerten. A hatmillió forint értékű alkohol mellet aro­mákat és különböző beren­dezéseket is találtak, (ned) Egyensúlyvesztés vezetett a tragédiához lezuhant egy 58 éves mun­kás, miután elveszítette egyensúlyát egy gabonatá­roló tetőszerkezetének javí­tása közben Nagybánhe- gyesen. A férfi négy méter magasról esett le, és a hely­színen meghalt, (ned) Hamis munkáltatói igazolást adott ki lebukott M. Gábor, aki a gyanú szerint egy gazdasá­gi társaság tagjaként ötször adott ki hamis munkáltatói igazolást különböző szemé­lyeknek. Ők hitelt próbál­tak felvenni egy budapesti pénzinzézetben, ám nem kaptak, (ned) Szeptemberig retteghetnek maffia-per Kecskeméten a negyedik védett tanú is a vádlottakra tett vallomást Több száz fős bandahábo­rú, milliárdos áfa-csalás, merényletek. A védett ta­núk csak ilyen „aprósá­gokról” beszéltek eddig. Szemán László Május 2-a óta tart a bizonyítási eljárás Kecskeméten, a maffia­perben. A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Radnai László és tíz társa ellen folyó per Fodor Endre bíró bejelentése szerint csak ősz­szel zárulhat elsőfokú ítélettel. A bíró szerint ugyanis elhúzódott az eljárás a tanúk kihallgatásá­nak csúszása következtében. Például ma is terven felül foly­tatódik egy védett tanú múlt ked­den kezdett meghallgatása. Ő a negyedik a sorban, és szerinte az ötödrendű vádlott, M. Richárd testőreként dolgozott. A negye­dik védett tanú is gyanúsított volt a nyomozás kezdetén, ám együttműködése révén átminő­sítették együttműködő tanúvá, így a vádlottak közé már nem ke­rült be. Hasonlóan a korábbi Kommandósok őrzik a vádlottakat három védett tanúhoz, ő is a vád­lottakra tett terhelő vallomást. Elmondta, 2001-ben megnyer­te az Utcai Harcosok versenyét. Ezután alkalmazta őt az ötödrendű vádlott, M. Richárd biztonsági emberként a Dunaúj­városban és Budapesten műkö­dő diszkóiban, többek között a fővárosi Nirvána bárban. Végül előlépett „Ricsi” - ahogy a tanú nevezte volt főnökét - személyi testőrévé. A tanú ezután arról beszélt, hogy idővel megismerte a „cég” hierarchiáját, eszerint Randani László és a másod-, harmad-, ne­gyed- és ötödrendű vádlottak mindent megbeszéltek egymás­sal, de a végső szó mindig Radnaié volt. A vád éppen arra épül, hogy Radnai irányításával működött az a bűnszervezet, amely fegyve­reket csempésztetett be Szerbiá­Kecskeméten kezdődött az ügy, tavaly augusztusban. Az ott elkapott három férfiből kettő védett tanú lett. ból a konkurencia elleni leszá­moláshoz. Konkrétan T. Tibort kellett volna meggyilkolnia a vádirat szerint három szlovák bérgyilkosnak. A tanú szerint Radnai és T. Tibor jóban voltak, ám Radnaiék tudomást szerez­tek egy milliárdos áfa-csalásról, és részt kértek belőle. A megzsa­rolt társaság éppen T. Tibortól kért védelmet. A tanú állítása szerint ezért akarták megöletni T.-t és azért, mert halála esetén megnyílt volna az út az általa vé­dett balatoni szórakozóhelyek­hez. (Egyébként T. Tibort már ki akarták hallgatni tanúként a perben, de az idézésre nem je­lent meg. így az ő meghallgatá­sa is hátravan még.) A védett ta­nú szerint a vádlottak bandahá­borút terveztek kirobbantani, hogy ezzel tereljék el a gyanút magukról. A milliárdos áfa-csalás a tanú szerint a Vertical Invest Ingat­lanhasznosító Szövetkezet nevé­ben elsíbolt milliárdokkal azo­nos. A tanú azt mondta a bírósá­gon, hogy a szövetkezeti csalás­sal meggyanúsított „Klivinyi Zol­tán testőrétől tudom, hogy a milliárdos bűncselekményt Ricsi a börtönből irányított? a testőr tanú szerint az ötödrendű vádlott, M. Richárd letartóztatása óta a börtönből is irányítnai próbálta a pénz­szerző akciókat. Ricsi azt írta a tanúnak: „A havi léket szedd be, a részed levétele után add oda az Évának”. A tanú szerint 5-10 millió forintos ügyletekről volt szó. Ő egyébként Ricsi ta­valy őszi elfogása óta is kapta a havi 170 ezer forintos fizeté­sét M. Richárd barátnőjétől. a tanú egy orvosi szakvéle­mény beszerzéséről is kapott le­velet. Ebben Ricsi arra utasítot­ta őt, hogy egy adott kórházban keressen meg egy adott profesz- szort, aki adjon ki igazságügyi szakvéleményt arról, hogy ha Ricsit Tökölön gyógyítják, akkor meghalhat. Ez azért fon­tos, mivel M. Richárd valóban súlyos beteg. M. Richárd vádlott elfogása H. Tamás követte el”. A tanú sze­rint Radnaiék H.-tól követeltek részesedést, ám ő T. Tibortól kért és kapott védelmet. A Vertical- ügy érdekessége, hogy azt a BRFK vizsgálja, és hiába fogad­ták el a schwechati repülőtéren Klivinyi Zoltánt, és hozatták ha­za, az ügy csak nem akar befeje­ződni. Klivinyi az egyetlen gya­núsított. Ráadásul több jel arra mutat, hogy a Vertical-ügy ösz- szefüggésben - vagy azonos sze­mélyeken át kapcsolatban is - állhat a Corvin-Szigony projekt­tel. Utóbbi esetében milliárdos sikkasztás gyanújával nyomoz­nak a rendőrök. A maffia-per során eddig szó sem volt a Corvin-Szigony pro­jektről. Ma a vádlottak és ügyvé­deik kérdezhetik a tanút. Koráb­ban Radnai csak annyit reagált a tanú állításaira, hogy a vallo­mást betanították neki. ítéletre várnak a Makai-klán tagjai döntés előtt Hamis papírokkal Spanyolországba vitték a fiatal lányokat Újabb rabló, aki először tisztességes, majd támad Tizenhét vádlott áll a héten bíró­ság elé, hogy a Makai-klán ügyé­ben kimondják az ítéletet. A spa­nyolországi szövevényes ember­kereskedelmi ügyben személyi szabadság megsértése, kitartott- ság, közokirat-ha­misítás és bűnpár­tolás is szerepel. Ha a bíróság elfogadja az ügyészi indít­ványt, akár nyolcán is rács mö­gé kerülhetnek. A vádirat szerint 1998 és 2002 között a Makai fivérek irányítá­sa alatt működő magyar bűnözői csoport Spanyolországba jutta­tott ki fiatal lányokat. Ott aztán Barcelona és a környékbeli váro­sok egyikében elszállásolták ál­dozataikat, és prostitúcióra kényszerítették őket. Olyan eset is akadt, amikor egymás között pénzért adták-vették a lányokat. A vádirat szerint a vádlottak a mindennapi megél­hetésükhöz szüksé­ges forrást a lá­nyokkal folytatott kereskedelemből és áruba bocsátásukból nyerték. A fiatal áldozatok eközben állan­dó felügyelet alatt álltak, útleve­lüket elvették, így nem tudtak hazatérni. Ráadásul a vádlottak magatartása meg is félemlítette őket. A kiutaztatott áldozatok többsége hamis okmányokkal jutott Spanyolországba, amelyet a vádlottaktól kaptak. Utóbbiak közül többen szintén hamis ira­tokkal tartózkodtak külföldön. A Makai-klán egyik tagját ko­rábban egy gyilkossággal is ösz- szefüggésbe hozták. A férfit 2002 novemberében fogták el Spanyolországban, és érdi nagy­bátyjának megölésével gyanúsí­tották meg. A tetemet a hatósá­gok szerint feldarabolta, és vöd­rökbe, szatyrokba csomagolva elrejtette a sértett családi házá­nak fészerében. Ő volt egyéb­ként a szövevényes ügy utolsó láncszeme, aki még hiányzott a gyanúsítotti körből. ■ Nagy Eszter Dóra Figyelmeztetés lányoknak AZ OLASZ BELÜGYMINISZTÉRIUM a napokban indított kampányt Magyarországon a hasonló tí­pusú emberkereskedelmek meg­fékezésére. A fiatal lányoknak ugyanis gyakorta ajánlanak ir­reálisan magas fizetésért köny- nyű munkákat Olaszország­ban, majd hasonló sorsra jut­nak, mint a Makai-klán áldo­zatai. Az olasz belügyi tárca „ne dőlj be!” felkiáltással szólít­ja meg a fiatal lányokat, és ar­ra buzdítanak, hogy legyenek körültekintőek, ha külßldön vállalnak - egyébként kedvező­nek tűnő - munkát. Módszerében a pénteki Róna ut­cai bankfiók rablásához hason­lít a szombati, Gyáli úti benzin- kútrablás, ám a rendőrség nem erősítette meg lapunknak, hogy ők találtak-e párhuzamot a két eset között. Mindkét alkalommal a tettes először tisztességes szándékkal ment be a bűncse­lekmény helyszínére, majd visz- szatért, és támadott. Mint ismert, múlt hét pénte­ken hitel felől érdeklődő ügyfél­ként jelent meg a Róna utcai bankban egy férfi, majd távozott. Nem sokkal később fegyverrel tért vissza, és a napi bevételt el­vitte. Hasonló eset történt szom­baton, ahol a Gyáli úti benzin­kútnál a tettes először vevőként tért be a töltőállomásra. Egy do­boz cigarettát vásárolt, majd ő is távozóit. Pár perc múlva vissza­tért, leemelt a polcról egy üdítőt, majd a pénztárhoz lépett, és fegyverrel követelte a bevételt. A zsákmánnyal aztán elmenekült. A férfi 170-175 centiméter ma­gas, átlagos testalkatú. A bűn- cselekmény elkövetéséhez kék színű baseballsapkát, sötét pulóvert, valamint kék farmert viselt. A rabláshoz egy fekete, 20-25 centiméter hosszú, szek­rénytáras pisztolyt használt. A rabló nyomravezetőjének kétszázezer forint üti a markát ■ Nagy E. D. ■ A lányok áruba bocsátása volt a jövedelmük

Next

/
Thumbnails
Contents