Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-03 / 128. szám
4 2005. JÚNIUS 3., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR Súlyosan fogyatékos jogszabály ítélkezés Ne csupán a papírokból döntsön a bíróság! A két évvel ezelőtt hatályba lépett új büntetőeljárás-jogi törvény egyik vívmányaként a másodfokú ítélkezés gyorsítása érdekében vezették be a tanácsülés jogintézményét is. Ezt azonban a védők a vádlottak jogai védelme érdekében megtámadták az Alkotmánybíróság előtt. Horváth Győző A fellebbezés folytán a másodfokon eljáró bíróság az új szabály értelmében háromféle módon hozhatott érdemi határozatot a büntetőügyekben. Tárgyalást, nyilvános ülést tarthatott, de ha a tanács úgy értékelte, hogy a döntés meghozatalához már nem szükséges a vádlott személyes jelenléte, ehhez elegendőek az elsőfokon született iratok, rendelkezhetett úgy is, hogy tanácsülésen alkotja meg jogerős ítéletét. Ez utóbbi lehetőség - még ha úgy tűnik, átmenetileg is, de - most megszűnt. Az Alkotmánybíróság Át. Dr. Kiszelyné dr. Finta Éva: A terhelteknek volt lehetőségük arra, hogy védekezésükkel kapcsolatban beadványaikban kifejthessék véleményüket ugyanis azonnali hatállyal megsemmisítette a büntetőeljárási törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek lehetővé tették, hogy az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés érdemi elbírálására a másodfokon eljáró bírói tanács elnökének döntése alapján tanácsülésen kerüljön sor. A tanácsülés nem nyilvános, azon a tanács tagjain kívül senki más, így a vádlott és a védő sem vehet részt. Az Alkotmány- bíróság határozata megállapította, hogy a büntetőeljárási törvény vizsgált rendelkezése sérti mind a terheltek, mind a sértettek nyilvános tárgyaláshoz való jogát. Mivel a törvény valóban nem tartalmaz jogi garanciákat a terheltek előbb említett jogait érintően, ezért a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása alapján az a gyakorlat alakult ki, hogy - bár a törvény ezt nem írta elő — a másodfokú tanács idejében értesítette a kitűzött tanácsülés időpontjáról a vádlottakat, a védőket, eljuttatta az ügyészség álláspontját tükröző iratokat hozzájuk. így a terhelteknek volt lehetőségük arra, hogy védekezésükkel kapcsolatban beadványaikban kifejthessék véleményüket - tudtuk meg a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság büntetőkollégium-vezetőjétől, dr. Kiszelyné dr. Finta Évától. Az Alkotmánybíróság az általa súlyosan fogyatékosnak minősített jogszabállyal kapcsolatban úgy látja, van mód a tanácsülés jogintézményének alkalmazására, de a jogalkotónak a törvénybe be kell építenie a vádlottak és a sértettek nyilvánossághoz és a személyes megjelenéshez fűződő jogait figyelembe vevő jogi garanciákat. Ennek rendezésére az Ország- gyűlés október végéig kapott haladékot. Egyelőre nem tartanak tanácsüléseket Az Alkotmánybíróság döntése alapján a megyei bíróságon már nem tartanak tanácsüléseket, az ügyeket nyilvános ülésekre tették át Ez addig működik majd így, amíg várhatóan ősszel meg nem születik az új szabályozás. A kollégiumvezető asszony szerint ez az átmeneti időszak nem okoz fennakadást az ügyfeldolgozásban. A megyei másodfokú ítélkezési gyakorlatban egyébként bevált a tanácsülés alkalmazása. Az elmúlt évben az ügyek közel 80 százalékát bírálták el ilyen módon a megyei bíróság büntető tanácsai A legtöbb fiatal fogyaszt alkoholt riasztó adatok Nagy feladat hárul a felvilágosító munkát végzőkre A Bordásné Ignácz Ildikó irányításával végzett felmérés riasztó adatokat mutat Egyre fiatalabb korban és egyre többen dohányoznak, fogyasztanak rendszeresen alkoholt a diákok, sőt, a drogokat is mind többen próbálják ki. Szilvási Zsuzsa A megyei ÁNTSZ egészségvédelmi osztálya nemrégiben készített el egy reprezentatív felmérést, amelyben 1500, 13-18 éves korú fiatalt kérdeztek meg. A 2001-es hasonló felmérésekhez képest riasztóak a 2005-ös adatok: a dohányzók száma negyvenről hatvan százalékra nőtt, a rendszeres alkoholfogyasztó diákok száma 70-ről 90 százalékra, míg a kábítószereket kipróbálok aránya 5 százalékról 20-ra emelkedett — tudtuk meg Bordásné Ignácz Ildikó egészségnevelőtől. A megyei adatok ráadásul tökéletesen tükrözik az országos tendenciákat. Egyre nyilvánvalóbbá válik tehát, hogy nem csupán a megelőzésre kell gondot fordítani, hanem olyan törvényeket kell hozni és betartatni, amelyek segítségével visz- szaszorítható ez a folyamat. Addig ugyanis, amíg a törvények ellenére is kiszolgálják cigarettával és alkohollal a kiskorúakat a szórakozóhelyeken és az üzletekben egyaránt, amíg meglehetősen könnyen lehet drogokhoz jutni, a fiatalok bizony ki fogják próbálni, és rosszabb esetben rá is szoknak ezekre a szerekre. Természetesen a felvilágosító munkát végzőkre is óriási feladat hárul, hiszen ezek az adatok azt mutatják, hogy 14-15 éves korban már késő elkezdeni a felvilágosítást. Ezért döntöttek az egészségvédelmi osztály munkatársai úgy, hogy az idei nemdohányzó világnap alkalmából az általános és középiskolák drogkoordinátorai számára szerveznek tanácskozást, melyen megvitathatják a legfontosabb teendőket. Telefonon nem gyűjtenek! adományok Személyesen vagy csekken befizetve a legbiztosabb Több olvasónk is arról pa- személyektől. A telefonos meg- naszkodott szerkesztősé- keresés után csekket kívántak günknek, hogy telefonon küldeni, vagy éppen számlaszámegkeresték őket a napokban, és kisebb-nagyobb adományokat kértek tőlük, meglehetősen gyanús körülmények között. szs Az „adománygyűjtők” lélegeztetőgép vásárlására, illetve a mentőszolgálat számára eszközök vásárlására kértek különböző összegeket cégektől, iskoláktól, alapítványoktól, magánmot bediktálni, amelyre várják az összegeket. A Hetényi Kórház gyermek- osztálya javára vásároltak ugyan lélegeztetőgépet a közelmúltban a Dan-Ton kiemelten közhasznú szervezet által kezdeményezett segélyakció keretében, ám telefonon semmiképpen nem gyűjtöttek és nem is gyűjtenek pénzt — tudtuk meg Sülyi Károlytól, a szervezet képviselőjétől. - Bár a berendezést már átadták, az akció tovább folytatódik, hiszen a gép teljes vételárát ez év végéig kell kifizetniük. Telefonon azonban nem kérnek adományokat, kizárólag személyesen, megbízásukat felmutatva keresik fel a segíteni szándékozókat. Mint dr. Cseh Gábor megyei mentőfőorvostól megtudtuk, a megyei mentőszolgálatot valóban megkereste két budapesti székhelyű alapítvány is, felajánlva segítségét, hogy különböző eszközökre gyűjt a mentők javára, így a Segítő Kéz, illetve a Hidd, hogy segíthetünk Alapítvány munkatársai tényleg gyűjthetnek adományokat, legfeljebb a segélyakció módja, a telefonos agitálás vitatható. Mindenesetre azok, akik szívesen adakoznának a nehéz helyzetben lévő mentőszolgálatnak, de nem bíznak benne, hogy a telefonos megkeresés után valóban eljut a címzetthez a felajánlott összeg, a lász-Nagykun-Szolnok Megyei Mentőalapítvány számlájára közvetlenül is befizethetik adományaikat. Az OTP-s számlaszám: 11745004- 20051936. Sok helyen nem érkeztek meg az új bizonyítványok szöveges értékelés Számítógépes szoftver is segíti a tanárok munkáját Számítógépes szoftvert készített az oktatási tárca az elsős diákok szöveges értékelésének elősegítésére, a programot valamennyi általános iskola megkapja. Szintén az új minősítési forma tette szükségessé, hogy mintegy 97 ezer általános iskolás kapjon új bizonyítványt, amelyeknek tegnapig kellett volna megérkezniük az intézményekbe. Molnár G. Attila A beígért új típusú bizonyítványok tegnapig még nem érkeztek meg a szolnoki Herman Ottó Általános Iskolába, tudtuk meg Deák Lajosáé igazgatónőtől. Ám mivel a tanítás június 15-ig tart, egy A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskolába sem érkeztek még meg csütörtökig az új típusú bizonyítványok. A szolnoki intézményhez hasonlóan ide is héten belül remélhetőleg megérkeznek majd. Az említett szoftver azonban már az intézmény birtokában van, a kollégák jelenleg ismerkednek vele. A szöveges értékelés egyébként félévkor is jól szerepelt, a gyerekek és szülők is kedvezően fogadták. Felmenő rendszerben Ettől a tanévtől vezették be felmenő rendszerben az általános iskolák alsó tagozatán a szöveges értékelést. A mostani elsősök tehát csak a negyedik osztály végén kapnak először osztályzatokat. még csak a szoftver érkezett meg. Mivel annak használata nem kötelező, alkalmazásáról az egyes pedagógusok, illetve a nevelőtestületek dönthetnek, az iskolában egyelőre még nem tervezik a használatát. Hogy a jövőben hatékonyabban tudják alkalmazni, ezért kellő időt szeretnének szánni a megismerésére, hasznosíthatóságára. A félév során egyébként a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában sem jelentett nehézséget a szöveges értékelés bevezetése, alkalmazása. A régi típusú bizonyítványokat az újonnan kinyomtatottak váltják fel. (Felvételünk illusztráció)