Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-23 / 145. szám

2005. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK 5 AHOL ÉLÜNK Közös útépítés közös finanszírozással összefogás A város önkormányzata anyagilag segíti az ingatlanok tulajdonosait A lakosság és az önkor­mányzat közös erőből kezdi el Tiszaföldváron a burkolatlan utak építését. A példamutató összefogás első lépéseként a Vadvi­rág utcában vonulnak fel a munkagépek. Pókász E. Mindössze a belterületi utak harminc százalékát borítja szi­lárd burkolat a városban. Meg­felelő pályázati forrás'nélkül ez az arány csak nagyon lassan változhat, márpedig a lakosság jogosan várja el a fontos közmű kiépítését. Tiszaföldváron az önkormányzat jelentős anyagi segítséget nyújt az ingatlanok tulajdonosainak, hogy utcájuk­ban minél hamarabb aszfalt­csík húzódjon.- Először a strand melletti Vadvirág úton kezdődik el a be­ruházás, ami több szempontból is fontos számunkra — mondta lapunknak Borza Attila polgár- mester. — Az idegenforgalmi szempontból nagyon fontos te­rületen kezdődik a program, melyhez egyre többen csatla­koznak a városban. Először az önkormányzati víz- és csatornamű kft. munka­Az önkormányzat igyek­szik ösztönözni az építke­zést, s ezt nem csupán anya­gi támogatással teszi. Egy új rendelet szerint ahol a tulaj­donosok kétharmada hozzá­járul az útépítéshez, ott a többi tulaj kötelezhető a fize­tésre. társai cserélik ki az ivóvíz-be­kötő vezetékeket, majd jöhet­nek a munkagépek. A megyében egyedülálló kö­zös finanszírozást lakossági fó­rumok sorozatán ismertették meg a helybéliekkel. Azokban az utcákban, ahol útalap már van, harminchatezer forint a la­kossági hozzájárulás, amit 750 forintjával ötvenhavi részletben kell kifizetni. Ehhez a város min­den hónapban 1056 forintot tesz hozzá. Az útalap nélküli utcák esetében ötvenezer a lakossági rész, az önkormányzati támoga­tás havi 3440 forint, amit ugyan­csak ötven hónapig folyósíta­nak. Mindez csak azokban az ut­cákban valósulhat meg, ahol a tulajdonosok legalább kéthar­mada aláírja a szerződést. A to­vábbi aszfaltozási sorrendről a képviselő-testület dönt. Egy emelettel bővül az iskola Megyénk egyik legjelen­tősebb ez évi iskolaépíté­se kezdődik el a napok­ban Tiszaföldváron. Az úgynevezett zöld iskola bővítésére közel kétszáz- millió forintot költenek. Pókász E. Évek óta tervezi a város az in­tézmény bővítését, ugyanis a fő­épületen túl még további öt ki­sebb szórványiskolában tanul­nak a diákok. Ezt szeretné meg­szüntetni az önkormányzat, s terveiben támogatóra is talált, ugyanis pályázati úton 168 mil­Hamarosan épül a harmadik emelet Is lió forintot nyert a kivitelezésre. Az önrésszel együtt 180 milliós építkezés során új emeletet húznak az intézményre, emel­lett az összes burkolatot és nyí­lászárót is kicserélik. Liftje is lesz az iskolának, így az aka­dálymentesítést is megoldhat­ják. A szeptemberi tanévkezdetig a bővítésen kívül mindennel vé­geznek a közbeszerzésen győz­tes Bau Vertikál munkatársai, az új tantermek kialakítását pe­dig folytatják a tanítás megkez­dését követően is. A napokban a cég át is vette az építési terüle­tet, s amint lehet, elkezdődik a konkrét kivitelezés. w Építkeznek a strand jövőjéért Drága az akadálymentesítés A tiszaföldvári gyógyvizű strand mindig is népszerű volt a városban és környékén élők körében, ugyanis szépen gon­dozott füves területei, tiszta me­dencéi igazán megfelelő kör­nyezetet teremtenek a fürdőzni vágyóknak. A fejlesztések azonban nem kerülhetik el ezt a fürdőt sem, a beruházásoknak azonban a pénzhiány határt szab. Elsősor­ban a vízforgató rendszerek ki­építése sürgető, mert bár a ha­táridőt módosították, a jövő év végétől már csak olyan stran­dok kapnak működési enge­délyt, ahol ilyen higiéniai be­rendezés tisztítja a medencé­ket. Mint megtudtuk, a fenntar­tó önkormányzat régiós támo­gatás megszerzésére adott be pályázatot, amennyiben siker­rel járnak, akkor nem lesz aka­dálya annak, hogy megfelelje­nek a hatósági előírásoknak. Igen komoly összeget igényelne, hogy a település minden intéz­ményében megoldja az akadály- mentesítést. A törvény határidő­ket szab, a pénz pedig határokat. Azokban az intézményekben, melyek többszintesek, nem ele­gendő megépíteni egy rámpát a főbejáratnál, bizony a lépcsőn va­ló közlekedést is meg kell terem­teni a kerekes székben élők szá­mára. Márpedig ilyenből több is van Tiszaföldváron. A város ön- kormányzata elkészíttetett egy elemzést, melyben felmérték részletesen, hogy hol milyen fel­adatokat kell elvégezni, s mindez mennyibe kerül. Ez utóbbi adat negyvenmillió forintos végered­ményt hozott, ami azt jelenti, ön­erőből nem tudja megoldani a te­lepülés a kötelező beruházást Sőt, az évek előrehaladtával ez az összeg növekedni is fog, hiszen ez a mai árak alapján kiszámolt költséget jelent Az egyedüli lehetőséget az je­lend, hogy pályázaton teremtik elő a szükséges pénzt. Az építke­zés várhatóan így is évekig elhú­zódik. Jó hír, hogy két intézményben Uyen problémája nem lesz a jö­vőben a kisvárosnak, ugyanis az épülő idősek otthonában már el­készült a lift, míg a Kossuth La­jos Általános Iskolában elkezdő­dő bővítés során ugyancsak épí­tenek felvonót, ami tökéletesen megfelél az előírásoknak. Ugyancsak a települést érintő hír, hogy pénzhiány miatt nem tudja növelni bérlakásainak komfortját, illetve javítani azok állagát az önkormányzat A bér­lők igényeit jogosnak tartják, ám a fedezetet a forráshiány miatt nem tudják előteremteni. Még a szakmai érdekeket szolgáló, úgy­nevezett szolgálati lakások eseté­ben sem tudják megoldani az el­várható korszerűsítést A képvi­selő-testület is foglalkozott leg­utóbbi ülésén a kérdéssel, kide­rült, hogy mindezeken túl az is problémát okoz, hogy nagyon ke­vés a bérlakások száma, így ezen a területen lenne mit javítani. TALÁLKOZÓ. Ezúttal Balaton- földvár adott otthont a Föld­vár nevű települések találko­zójának. Az öt település, köztük természetesen Ti- szafóldvár kulturális és sportegyüttesei tartottak be­mutatót a napokban meg­rendezett eseményen. új osztály. Korábban csak három kilencedikes osztályt akart indítani a város képvi- selő-testülete a Hajnóczy gimnáziumban. Ám az intéz­mény annyira népszerű volt a végzős általános iskolások között, hogy négy tanulócso­port alkotja ezt az évfolya­mot a sok jelentkezőnek kö­szönhetően. önállóság. A város önkor­mányzata úgy döntött, hogy nem csatlakozik egyik okta­tási intézményhez sem az új bölcsőde. így 2006 januárjá­tól önálló vezetéssel kezdi meg működését. igazgatók. Öt intézményben is most járt le a vezetők megbízatása. A képviselők elégedettségük jeleként mindegyiküket újraválasz­tották, így újabb öt esztende­ig ugyanazok látják el az igazgatói posztot. Bürokratikus útvesztő Alighanem a bürokrácia mifelénk oly átláthatat­lan útvesztőinek kö­szönhetően késik a vá­rosi bölcsőde építése. P. E. Elvileg egyszerűnek tűnt min­den, amikor a város komoly összeget nyert a bölcsőde építé­sére. A törvény által 2006 janu­árjától kötelezővé tett intéz­mény tervei már régen elké­szültek, sőt a kivitelezőt is ki­választotta az önkormányzat a közbeszerzési eljárás során, ám egy fontos dolog miatt nem vonulhattak fel a munkagépek.- A humán erőforrás opera­tív program irányító testületé­vel még a mai napig nem sike­rült aláírnunk a támogatói szerződést, enélkül pedig nem kezdődhet a kivitelezés - beszélt lapunknak a késede­lem okáról Borza Attila polgár- mester. — így várhatóan csúszni fog az eredetileg őszre tervezett átadás, de talán a ja­nuári kezdésnek nem lesz akadálya. Az új intézmény kialakítá­sára nyolcvanmillió forintot költhet Tiszaföldvár, a telepü­lés központjában az egyik diszkontáruház közelében je­lölték ki a bölcsőde helyét. Megerősítik a födémet, hogy új tetőt építhessenek rá Elkezdődött a Tiszazugi Földrajzi Múzeum leen­dő épületének átalakítá­sa. A volt iskolát pályá­zati pénzből újítják föl. Az ország első földrajzi múze­umának leendő otthonát a kárpótlási folyamat keretében visszakapja a református egy­ház. Azonban az épületre ko­moly átalakítás vár még, en­nek költségeit a város által pá­lyázaton nyert pénzből fede­zik. A tizenhétmillió forintból többek között kicserélik a bur­kolatokat, s beépíthető tetőte­ret alakítanak ki. Ez utóbbi miatt lebontották a régi tető- szerkezetet, illetve a födémet, hogy később betonkoszorú és új tető kerüljön rá. Amint elkészülnek az épít­kezéssel a szakemberek, ak­kor még várhatóan ebben az esztendőben átadják az új mú­zeumot az intézmény vezeté­sének. A későbbiekben egyéb­ként az elképzelések szerint renoválják az új múzeumi ud­varban lévő úgynevezett Kos- suth-házat, azt az épületet, ahol rövid ideig megszállt tör­ténelmünk jeles alakja. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli. FOTÓK: BUGÁNY I. A f öldvári strandra g ^hamarosan komoly ] felújítások várnak 1

Next

/
Thumbnails
Contents