Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-23 / 145. szám

2 2005. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK Suvad a gátrézsű TA A Tisza apadása következtében Szolnok belterületén, az úgyne­vezett téglaházi szakaszon (a papírgyár mögött) jelentős ré- zsűsuvadás keletkezett. A to­vábbi közvetlen veszély elhárí­tása érdekében nyolc fa kivágá­sára volt szükség a megcsúszott rézsűn. A további felmérések és vizsgálatok jelenleg is folya­matban vannak. A partmozgá­sok nem álltak meg, ezért a te­rületet biztonsági okokból le­zárták. A lezárt területen a köz­lekedés és az ott-tartózkodás ve­szélyes, ezért kérik a lezárás tiszteletben tartását - közölte lapunkkal Lovas Attila , a Köti- kövízig műszaki igazgatóhe­lyettese. Videonaplót készít a látogatásáról kapcsolat Durhamből érkezett Junius 13-an Jasz-Nagy- kun-Szolnok megye test­vérmegyéjéből, Durham­ből második alkalommal érkezett megyénkbe az ottani tanács egy fiatal munkatársa, hogy tapasz­talatokat szerezzen. Mark Hendersonnal főleg arról beszélgettünk, hogy mi­lyen tapasztalatokkal gaz­dagodott tíznapos itteni tartózkodása során. Bistey András- Mióta és milyen területen dol­gozik az angol közigazgatás­ban? — A jelenlegi az első munka­helyem, 2003 októberétől kezd­tem dolgozni. A Durham me­Mark Henderson gyei tanács keretében működő európai ügyek irodáján dolgo­zom, az európai uniós progra­mok koordinálásában veszek részt. Fő feladatom, hogy segít­sek eligazodni szervezeteknek, cégeknek, magánszemélyek­nek az Európai Unió „útvesztő­jében".- Milyen szisztéma alapján esett a választás éppen önre, amikor eldöntötték, hogy kiutaz­zon Magyarországra?- Tájékoztatták a munkatár­sakat a lehetőségről, és sok je­lentkező volt. Valószínűleg azért esett rám a választás, mert én látszottam a légelszán- tabbnak. Főleg azért, mert még nem jártam Közép-Kelet-Euró- pában, és érdekelnek ezeknek az országoknak az európai uni­ós kapcsolatai.- Milyen területen tájékozó­dott elsősorban, és milyen ta­pasztalatokat szerzett?- Nagyszerű programot állí­tottak össze a vendéglátóim, sokféle dolgot szerettem volna látni, és ez sikerült is. Jártam óvodában, a Tisza-tónál, Kétpón a hulladéklerakónál, tájékozód­tam a megyei önkormányzat felépítéséről, szerepel a prog­ramban látogatás a megyei mú­zeumban és a megyei könyvtár­ban... Fantasztikus dolog volt a találkozás angolul tanuló'óvo­dásokkal.- Hazatérve hogyan ad szá­mot a tapasztalatairól?- A megyei önkormányzat már látott vendégül durhami kollégát, nem én vagyok az el­ső. Elolvastam a jelentését, és elhatároztam, én valami mást csinálok, másképpen számo­lok be a tapasztalataimról. Ezért videonaplót készítek, vi­deón mondom el a tapasztala­taimat, és természetesen meg­örökítem azt is, hogy hol jár­tam, kikkel találkoztam. Ha ez lehetséges lesz, szeretném föl­tenni a naplómat az internet­re.- Volt-e itt olyan tapasztalata, amit véleménye szerint érdemes lenne felhasználni Durhamben is?- Nem is egy ilyen tapaszta­latom volt. Tetszett például, hogy a megyei művelődési, to­vábbképzési és sportintézet munkájában nem válnak el a különböző területeken végzett tevékenységek. így könnyebb a kapcsolatteremtés rokon mun­katerületek között. Nálunk ezek jobban .elkülönülnek, ■nem ártana oldani az elszige­teltségüket. MEGYEI TÜKÖR W Állam jött létre Szajolban diáktábor Kikiáltották a községben a köztársaságot A BGYÖK állampolgárai a katasztrófaelhárítást is gyakorolták a szolnoki tűzoltóság szakembereinek segítségével Államcsíny nélkül egy autonóm demokratikus köztársaságot hoztak lét­re Szajolban, amelynek szerény méretei okán nem elnöke, hanem pol­gármestere lett. Mészáros Géza A Boldog Gyermekek Összetar­tó Köztársasága (BGYÖK) erő­szak nélkül, vidáman moso­lyogva vette fennhatósága alá a szajoli Alcsi-Holt-Tisza Szabad­időközpont egész területét. A ti­zenhét fiatalból álló államban először hatan jelentkeztek pol­gármesternek, majd a jelöltek tábora két főre olvadt. Végül 10:7 arányban a 11 esztendős Angyal Szabolcsot választották meg titkos szavazással vezető­jüknek a gyermekek, Papp Ro­land ellenében. Négy családra szakadt a politi­kai hatalom, amelyek, a demok­rácia szabályait betartva, egy- egy főt adtak a képviselő-testü­letbe. Az önkormányzat, a nép javaslatait meghallgatva kidol­gozta az alkotmányt, majd közö­sen zászlót és címert tervezte­tett, s fizetőeszköz gyanánt beve­zettette konvertibilis valutáját, a pitykét. Mindezeket a falugyűlé­sen hirdették ki. Az állampolgár­ok egytől-egyig munkával keres­ték a kenyerüket, vannak büfé­sek, diszkósok, állatgondozók, növényápolók, fodrászok, takarí­tók, sütő-főző mesterek, tisztasá­gi járőrszolgálatosak. Mindenki tehetségének, tudásának, kreati­vitásának, munkabírásának függvényében kapta meg fizetsé­gét, ezáltal gyarapodott saját és családja vagyona. Erőszakszervezete ugyan nem volt a köztársaságnak, ta­lán ezért történhetett meg, hogy az éjszakai figyelőszolgá­lat éberségét kihasználva a sö­tétségben bujkáló rabolok - ta­nár néniknek álcázva magukat - egyik este elcsenték az állami címert. Másnap szerencsére előkerült a történelmi ereklye, így aztán nyugodtabban tölthet- ték a polgárok szabadidejüket strandolással, vagy pingpongo­zással. Egyéb rendbontásra egyébként nem került sor, mi­vel a polgárok betartották és be­tartatták az alkotmányban fog­laltakat. A családok egyik nap a BGYÖK helyi televízió műsor- programját is megszerkesztet­ték, majd lottósorsolást is tar­tottak maguknak. Az állampolgárok részéről sajnos kérészéletűnek bizo­nyult e példaértékű demokrati­kus köztársaság. A harmadik napon kirakodóvásárral és falu­gyűléssel véget vetettek az álomállamnak, előtte kidobol­ták a pitykében legtehetősebb polgár és család nevét. Felbom­lott a szajoli Kölcsey Ferenc Ál­talános Iskola 4/a osztályának köztársasága, ám a közösség még sokáig megmarad. Pün­kösdi királyságnak bizonyult Angyal Szabi polgármestersége is, s majd egyszer kiderül, sike­rült-e kamatoztatni valamit is a vezetői pozicióból. Kállay Sándorné tanárnő, a tábor egyik vezetője elmondta, a Közoktatási Modernizációs Közalapítványtól elnyert 1,5 millió forintból valósítják meg „A faluközösségben nevelkedő európai polgár” elnevezéssel ki­írt programot. Három héten ke­resztül három turnusban is­mertetik meg játékos keretek között a gyermekekkel az alkot­mánytervezés, a jogalkotás sza­bályait. Elsősorban azért a 4-5. osztályos diákokat táboroztat- ják, mert ebben a korban talál­koznak közelebbről a diákön- kormáityzati formával. A prog­ram megvalósításához segítsé­get nyújtott a szajoli önkor­mányzat is, Szabó Zsigmond polgármester és Udud Róza jegyző pedig elméletben is fel­vázolta a jogszabály- és rende­letalkotások menetét. S JJ Angyal Szabolcs polgármester kortesbeszédé- _ ben olcsó diszkóbelépőt, sok játéklehetőséget IB és a rendesen dolgozó állampolgároknak ma- i, - gas pitykefizetést ígért. Még az sem tekinthető ■ s4| választási csalásnak, hogy Szabi ezen szóla- ^ mok többségét ellenlábasától hallgatta el... RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL jászkarajenő. A településen tovább folytatják a szakembe­rek a Dózsa György út építé­sét, valamint megkezdték a Zrínyi utca vízvezetékhálózat­rendszerének a kivitelezését is. LÁ Szolnok. A Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériuma az „art” mozihálózat fejlesztésé­nek támogatására pályázatot írt ki, amelyen a szolnoki ön- kormányzat is pályázott a Tal­linn mozi felújítása céljából. A pályázat beadásának határide­je április 30-a volt, ezen idő­pont előtt azonban, április 15- én, jogerőre emelkedett a me­gyei bíróságnak a Tallinn mo­zit működtető Movie Center Kulturális Szolgáltató és Ke­reskedelmi Kft. felszámolását elrendelő végzése, ám ez az információ a pályázat beadá­sakor nem állt az önkormány­zat rendelkezésére. A felszá­molás miatt az önkormányzat a pályázatát visszavonja, és mivel erre a konzorciumi partner hiányos tájékoztatása miatt kényszerül, a partnert emiatt érő esetleges hátrányo­kért nem vállal felelősséget, ba Szolnok. A szabadság napján Somló-hegyen lépett fel a szol­noki Tiszavirág Daloskor. A „csapat” - egy baráti társa­ságból - önmaguk szórakozta­tására alakult, ám az utóbbi időben mind több helyre hív­ják szerepelni az együttest, tj pusztamonostor. A helyi honismereti szakkör országjá­ró túrával zárja az idei sze­zont. Egyebek mellett megte­kintik a Grassalkovich-kas- télyt, de útjukba ejtik a veres- egyházi harangöntő műhelyt, illetve a vácrátóti arborétumot is. BCS TISZAFÜRED-TISZAÖRVÉNY. A ti­szaörvényi hajókikötő ad ott­hont június 25-én, szombaton az immár második „Tiszavirág ünnepének”. A rendezvényen többek között horgász-, illetve szabadtéri főzőverseny, hely- történeti kiállítás, valamint íjászbemutató várja az érdek-' lődőket, de a színpadon is egy­mást váltják majd az előadók. A nap folyamán fellép például a mezőkövesdi Matyó nép­táncegyüttes, a Szőke Tisza népzenei együttes, a tiszacse­gei Őszirózsa népdalkor, to­vábbá a Pesty party rendez­vényzenekar is. Az ünnepsé­get egyébként délelőtt 10 óra­kor Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere nyitja meg. fi tiszagyenda. Ha hihetetlen is, de a település lakossága nem­hogy fogyna, hanem szerény mértékben még nő is az oda- költözések miatt. Tavalyelőtt a községnek 1131 bejelentett la­kosa volt, tavaly 1137, míg ez évben már 1145-en vallották magukat gyendainak. dszm törökszentmiklós. Evangeli- záció címmel a Krisztus Sze- retete Gyülekezete rendezvé­nyét tartja a városi művelődé­si központban, június 25-én 10 órától, mg FOTÓ: A SZERZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents