Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-02 / 127. szám

2005. JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Célra tarts! sportlövészet. A kelet-ma- gyarországi sportlövőbajnok­ság színhely lesz szombaton reggel kilenc órakor a szolnoki Véső utcai lőtér. Az eseményen a serdülő, az ifjúsági, a junior és felnőtt korosztály legjobbjai versenyeznek egymással lég­puska, légpisztoly, sportpisz­toly, központi gyújtásos pisztoly és nyílt irányzékú kispuskaszá­mokban. A verseny idején a szokottnál is erősebb hanghatá­sok várhatók a Véső utcában és környékén. Győztes házigazdák minigolf. Szolnok Kupa néven nemzetközi versenyt rendeztek a minap a tízesztendős jubileu­mát ünneplő dr. Szana Antal úti pályán. A nagy érdeklődésre jellem­ző, hogy több mint 40 egyéni versenyző és hat csapat vett részt a küzdelmekben. Közöt­tük voltak a temesvári Riviera Klub és a szolnoki SINA SE ver­senyzői, ez utóbbi klub a na­pokban lett tagja a Magyar Minigolf Sportági Szakszövet­ségnek. Az összetett csapatver­senyben a házigazdák együtte­se, a Szolnoki Minigolf Klub bi­zonyult a legjobbnak az érdiek előtt. Egyéni eredmények. Felnőtt férfiak: 1. Pálinkás Csaba 94, 2. Bartus György 100, 3. Bátaszé- ki János (mind Szolnok) 105. Ju­nior fiúk: 1. Fazekas Ádám (Szolnok) 105, 2. Badiu Liviut (Temesvár) 116, 3. Bognár Ba­lázs (Szolnok) 125. Felnőtt nők: 1. Sörös Andrea (Kápolnás- nyék) 111, 2. Bartal Ágota (Érd) 116, 3. Magyar Marianna (Szol­nok) 120. Junior lányok: 1. Ve­réb Klaudya (Szolnok) 135. Kez­dő férfiak: 1. Pillió Gábor (Szol­nok) 87, 2. Csibrán Krisztián (SINA SE) 87, 3. Tóth Péter 91. Kezdő fiúk: 1. Pillió Krisztián (Szolnok). Kezdő nők-\. Pillió Gáborné (Szolnok) 108, 2. Ko- hári Csabáné (SINA SE) 112. Kezdő lányok: 1. Pillió Patricia (Szolnok) 116,2. Pomázi Adrien (Waldorf DSK) 124, Imrei Jo- hanna (Szolnok) 126 pont. Átszervezés előtt a bajnoki rendszer labdarúgás Csak a Karcag sorsa kérdéses Egyedül a Trencsényi József vezérelte karcagiak sorsa kérdéses az át­szervezés miatt Lassan minden szinten véget ér — sőt az Arany Ászok Liga csapatai meg is kezdhették szabadsá­gukat — a 2004—2005-ös magyar bajnoki labdarú­góidény. Az idei nyár vi­szont nem a megszokott „uborkaszezonnal” ke­csegtet, lévén alapos vál­tozáson megy keresztül a bajnoki rendszer, mely természetesen érintik megyénk csapatait is. Géléi József A Nemzeti Bajnokságban érde­kelt együttesek eddigi négylép­csős - NB I., NB VB, NB II., NB III. — besorolás alapján küzdöt­tek a pontokért. Ez a jövőben lé­nyegesen csökkeni fog, hiszen egy osztályt, az NB I/B-t meg­szünteti az MLSZ. A 2005- 2006-os szezonban 1x16 csapa­tos NB I-ben, 2x 16-os NB II-ben (Keleti és Nyugati csoport), va­lamint óxló-os NB Ill-ban zajla­nak a küzdelmek. Az, hogy az élvonalban a klublicenc alapján mely együt­tesek kapnak rajtengedélyt, még a jövő zenéje. Egyelőre az biztos, eredményei alapján a Nyíregyháza és a Békéscsaba kiesett az első osztályból, s he­lyükre a Tatabánya és a REAC léphet. A második vonalból ez­úttal nincs egyenes kiesés, a 13- 14. helyezettek (most a Hévíz és Mi dönt? Az NB-s bajnokságokban azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a mér­kőzések összgólkülönbsége, azt követően a több rúgott gól dönt a végső sorrendről. A megyei küzdelemsoroza­tokban azonban pontegyen­lőség esetén változatlanul először az egymás elleni eredményeket, majd a jobb gólkülönbséget, a több rúgott gólt veszik figyelembe. a Makó tűnik erre a legesélye­sebbnek) osztályozót játszanak az NB II. Hummel és Winner- Sport csoportjának hetedikjei­vel. A jelenlegi harmadik vonal 1-6. helyezettjei a másodosz­tályba nyernek besorolást a kö­vetkező szezonra, a 8-10. helye­zettek pedig az NB Ill-as bajno­kokkal vívnak párharcot a felju­tásért. A negyedosztály 2-10., a hat csoport négy legjobb 11. he­lyezettje, valamint a megyei bajnokok alkotják majd az har­madosztályt. És akkor nézzük régiónk csa­patainak helyzetét. Az NB I/B-s Szolnoki MÁV Mondi marad a másodosztályban, s hozzá biz­tosan csatlakozik az NB Il-es Jászapáti, mely így három év alatt harmadik osztályváltására készülhet. Kérdéses a Karcag sorsa, hiszen osztályozóra kényszerül: hogy ki ellen (az NB 1/B-s sereghajtó, és az NB III. Alföld-, Mátra-, valamint Ti- sza-csoportjának bajnoka jön szóba), az csak a bajnokság utolsó meccse után derül ki. A Túrkeve, a Mezőtúr és a Jászbe­rény nyugodtan várhatja a haj­rát, ellenben a Szolnoki Sparta­cus borotvaélen táncol, bár je­lenleg bentmaradó helyen ta­nyázik. Nehéz lesz a visszavágó kosárlabda NB II. Bajnoki elődöntő vécsé A bajnoki elődöntő odavágó- ján kedden este Miskolcon lé­pett pályára a Jászberényi KSE legénysége. Azt tudta mindenki, hogy kemény meccs vár a herényiekre, az abszolút ranglistán harmadik Földes KK otthonában. Az el­ső negyedben az állást tekint­ve rendben volt minden, hi­szen a herényiek vezettek négy ponttal. Ám a faultokat tekintve Nagy Róbert és Cseh Tamás révén szintén vezettek a vendégek, talán ezért meg­bomlott a hadrendjük. Kap­csoltak a rutinos miskolciak, akik a második negyedet 10, míg a harmadikat 14 ponttal nyerték meg. Sőt, a záró játék­részben 23 pontos hátrányba kerültek a herényiek, Szeren­csére jó hajrával sikerült koz­metikázniuk az eredményen, csak 83-70-re kaptak ki. A> péntek este fél nyolckor kez­dődő visszavágón a jászsági legénységnek 14 ponttal kell győzni az NB I. B csoportba való jutáshoz, ami nem tűnik lehetetlennek. FÖLDES MISKOLC KK-JKSE 83-70 (17-21,24-14,25-11,17-24) JKSE: Nagy R., Mészáros 13/9, Varga 8/3, Gudmon 7/3, Ma- lick 14. Csere: Túróczi 21/6, Ladányi 7/3, Cseh T. Edző: Nagy József. Három nap a mozgás jegyében szabadidősport Szolnoki Sportjuniális Immár hetedik alkalom­mal rendezik meg a Szolnoki Sportjuniálist, a péntektől vasárnapig tartó eseménydömping színhelye a tiszaligeti sportlétesítmények, il­letve a tiszaligeti strand lesz. A nagyszabású rendezvénysorozat létre­hozója, valamint házi­gazdája a ma már vá­rosszerte ismert Kővári Tamás Alapítvány az Egészséges Életért. vécsé ’ A programhegyek pénteken délután egy órakor kezdődnek a Tiszaligeti Stadionban, ahol az alsó tagozatos futballistapa­lánták lépnek pályára. Alig egy órával később a bitumenes pá­lyákon gyorsasági görkorcso­lya-viadalt rendeznek. Szom­baton tovább pörögnek az ese­mények. A Tiszaligeti Stadion­ban reggel nyolc órakor az álta­lános és középiskolás korú hölgy-, valamint a középiskolás fiúcsapatok kezdik meg csatá­jukat. Ezen a napon sportjuniá­lis epicentruma a Tiszaligeti Strandfürdő lesz, ahol délelőtt 10 órától lábteniszben, strand- röpiben, streetballban és ko­sárlabda-büntetődobó verseny­ben vesznek részt az érdekel­tek. A vasárnapi zárónapon reggel nyolc órától a Tiszaligeti Stadionban általános iskolás korú együttesek fognak zsinór­labdázni és futballozni. A Ti­szaligeti Sportcsarnokot reggel nyolc órakor általános és kö­zépiskolások veszik birtokuk­ba, először a pingpong kedve­lői állnak asztalhoz, majd dél­után fél kettőkor a diákság kö­rében oly népszerű floorball hódolói ragadnak ütőt. Ha lehet hinni a meteoroló­giai előrejelzéseknek, jó idő várható a közelgő VII. Szolno­ki Sportjuniálison, melyre szerettei -várnak minden ér­deklődőt e hét végén a Tiszali- getbe. Ennél is bővebb infor­mációk a 06/20-5412-103-as telefonszámon kaphatók. Bizonyítottak a cserék labdarúgás Vereség Metzben Lothar Matthäus szövetségi ka­pitány úgy véli, hogy a magyar labdarúgó-válogatott csereem­berei bizonyítottak a franciák elleni, kedd este 2-1-re elveszí­tett barátságos mérkőzésen, így a vártnál nehezebb feladatot je­lent majd számára a kezdőcsa­pat kijelölése a szombati, izlan­di világbajnoki selejtezőre.- Az első félidei játékunkról nehéz mit mondani, mert töb­ben is gyengén teljesítettek. A második játékrészben a mély vízbe dobott újonc, illetve ko­rábban nálam nem szerepelt labdarúgók aztán bizonyították, hogy lelkesedéssel, több futás­sal és néhány kombinatív meg­oldással a francia válogatott el­len Is lehet keresnivalónk. Az első játékrészben vissza­tért a magyar együttesbe a bol­gárok elleni, március végi vb- selejtezőt eltiltás miatt kihagyó Gera Zoltán, de a nemrég kéz­műtéten átesett klasszis játéka elmaradt a várakozásoktól.- Nem szeretnék messzeme­nő következtetést levonni: kulcsjátékos, ezért leülök vele beszélgetni az elkövetkező na­pokban. Minden mozdulatát fi­gyelni fogom az edzéseken - je­lentette ki Matthäus. A német szakember kollégája, Raymond Domenech furcsa estét élhetett át, mert játékosai ugyan reme­keltek az első 45 percben, de őt még ekkor sem ünnepelte a kö­zönség. A szurkolók ugyanis nem bocsátották meg a koráb­ban Metzben is játszó Robert Pires mellőzését. - Játékosai­mat sajnálom, hiszen közük sem volt a közönség furcsa vi­selkedéséhez. Csak nekem szólt a tiltakozás. Megértem, hogy az embereknek nem tet­szik néhány döntésem, de a fe­lelősség az enyém - mondta Domenech, majd hozzátette: - Az első félidőben engem Is meglepett, milyen könnyen ala­kítottunk ki helyzeteket. A csa­tárok eredményességén túl, úgy érzem, az új összetételű vé­delem is jól zárt. A szünetben kiválóan cserélt Lothar Matt­häus, így a magyarok feljavul­tak, ám a győzelmünk nem for­gott veszélyben. Második helyen futott be a szolnoki legénység vitorlásverseny Köztársaság Kupa Mészáros Géza Harmadik alkalommal rajtol­tatták el a napokban az Adrián a magyar hajók részvételével zajló Köztársaság Kupa vitor­lásregattát. A régiók versenyé­ben térségünkből két legény­ség szállt vízre a horvátországi Sukosán. A Tisza-tavi csapat a harmadik napon feladta a ver­senyt, miután nézeteltérése tá­madt a versenybírákkal. A szolnokiak azonban remekel­tek. Mint arról Mátyus Ernő kapitány a regattáról beszá­molt, egysége végig egyenle­tes, jó teljesítményt nyújtott. A Mátyus, Buczkó István (kormá­nyos), Bárdos Zoltán, Kun Zol­tán, Bíró Antal, Örlős Gábor, Weszely András, Gidai János összetételű fregatt a 2. nap ki­vételével - ekkor harmadikok lettek - mindannyiszor a má­sodik helyen futottak be állo­másukra, így összetettben ter­mészetesen ugyancsak az elő­Egyenletes, Jó teljesítménnyel rukkolt ki a szolnoki csapat kélő második helyen végeztek. A győzelmet a Szilvási Attila olimpikonnal irányított buda­pesti egység szerezte meg. Minden csapat sorsolt Bava­ria 44-es hajóval rajtolt el, így a feltételek egyformák voltak. A szolnokiak vitorlájukkal jól fog­ták ki a szeleket, az árbocot is remekül tartották, csupán a kri­tikus második napon rongáló­dott meg a spinakkerük, amely időveszteséget okozott számuk­ra. A Sukosan-Vodice-Suko- san közötti, számos chek-point- tal nehezített 150 mérföldes út­vonalat időhatáron belül teljesí­tették, így nem véletlen sikerük.

Next

/
Thumbnails
Contents