Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-02 / 127. szám

2005. JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR — HIRDETÉSEK Fontos a diákoknak a természet Áttekintett gyermekvédelem A hét végén Kisújszállás adott otthon a Herman Ot­tó országos biológiaver­seny döntőjének. A ver­seny szakmai vezetője dr. Tóth Albert főiskola tanár, tanszékvezető volt, aki el­ismeréssel szólt a diákok természetszeretetéről és tudásáról. DE — Egyre jobbak a tapasztalataim ezeken a versenyeken. Nagyon jó dolog, hogy két nagykunsági vá­ros, Mezőtúr és Kisújszállás tart­ja ezeket a megméretéseket. Az elmúlt héten Mezőtúron volt a Kaán Károly, most pedig Kisújon a Herman Ottó, mindkét vetélke­dés szellemiségében nagyon ro­kon, a természet értéséről, szere- téséről, óvásáról, értékeinek mi­nél jobb megismeréséről szól. A gyerekek ebből kitűnően vizs­gáztak — summázta tapasztalata­it a szakember. A versenyen a tudás nemcsak az iskolapadban megtanultakra szűkíthető le, hanem a legszéle­sebb körben a helyi táj ismereté­től a világörökségi értékeken át a világ globális problémájáig ter­jed. A tizenéves gyerekek felnőt­teket meghazudtoló jártasságról tettek tanúbizonyságot Kisújon. Kiválóan felkészültek, elhivatott­ságukat bizonyítja, hogy a szom­bati kánikulát egy zokszó nélkül, teljes figyelemkoncentrációval és élményszerű megéléssel visel­ték el, a nyűglődésnek semmi nyoma nem volt. A terepgyakorlat útvonala a Nagykunság volt, ahol megis­merték a táj problémáit, az örök­ségeket Jártak Kisújszálláson a Papp-gátjánál, a karcagi Zádor- hídnál, mely szintén tájtörténeti emlék, a régi vízi világról vall, de ugyanilyen érték a kutatóintézet arborétuma is, mely jelentős sze­repet tölt be a tájkutatásban is. A szakember számára is tanulsá­gos volt, amit a kunmadarasi re­pülőtéren láttak, hiszen neki is nagy kérdőjel, hogy mit lehet kezdeni az itt hagyott örökség­gel.- A három nap alatt egy na­gyon meghitt, családias légkör­ben, ismereteket bővítve folyt a verseny, ahol a teljesítmény mel­lett az igazi jutalom a szerzett is­meret volt. Megdöbbentő, hogy a több mint félezer információból a gyerekek 75 kérdésre adott vála­szait értékelve kiderült, a legjobb teljesítmény meghaladta a 90 százalékot, és a leggyengébb is messze meghaladta az 50 száza­lékot Ez egy olyan teljesítmény, amit sok esetben a felnőttek sem tudnának produkálni, hiszen a gyerekek mindent megfigyelő, lényeget meglátó képessége itt óriási erény volt S ez biztató is a jövőre nézve, hogy vannak még lelkes pedagógusok és általuk di­ákok, akiknek fontos a természet védelme, a táj értékeinek megis­merése - vélekedett dr. Tóth Al­bert. A karcagi képviselő-testület átte­kintette a helyi gyermekvédelem helyzetét A beszámolóból kide­rül, a Családsegítő és Gondozási Központ Gyermekjóléti Szolgála­ta egyik sarkalatos és igen sokré­tű alapfeladata a családgondozás, melyet az alapellátáson belül, vé­delembe vétel alatt, utógondozás elrendelése kapcsán, átmeneti nevelésbe vett gyermekek szülei­nél, valamint családba fogadott gyermekek esetében végeznek. Mint elhangzott, az elmúlt idő­szakban 246 volt a gondozásba vett gyermek, ez 134 családot je­lent A szolgálatnál 320-an for­dultak meg önkéntes álapon, és 679 volt a gyermekjóléti szolgálat általi megkeresés. A problémák jellemzően szülői elhanyagolás­ból, gyermeknevelési gondokból fakadnak, de emelkednek a csa­ládi jellegűek is, ezen belül is a szülők közötti viszony megromlá­sa, elmérgesedése. Az elmúlt időszakban megala­kult a helyettes szülői hálózat, melynek célja ideiglenesen pó­tolni a gyermek számára a szülői gondoskodást A gyermekjóléti szolgálat munkájához kapcsoló­dóan a szakemberek végzik a ta­nácsadást szülők, pedagógusok, jelzőrendszeri tagok számára, szerveznek esetmegbeszélése­ket, esetkonferenciákat is, vala­mint bekapcsolódnak a hátrá­nyos helyzetű gyermek- és ifjúsá­gi csoportok prevenciós prog­ramjainak a szervezésébe is. En­nek részeként pályázati forrás­ból kialakítottak egy játszószo­bát is, melynek játékait és eszkö­zeit a hátrányos helyzettel küzdő dsaládok vehetik igénybe, de A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN VÁROSMAJOR úti 1.5 szoba + étkezős, III. em.-i lakás, felújított állapotban eladó. 20/464-6242.--------------------------------------------------------------------------------*189822* * Ú J 5 lakásos társasházban lakások eladók. Szolnok, Széchenyi kit 6/b. (a mentőállomás mellett) Érd.: 06-20/316-8292.--------------------------------------------------------------------------------* 187433* A C EGLÉDI gyógyfürdőtől 300 m-re 1050 m!-es telkek eladók. Tel.: 30/2199-297.---------------------------------------------------------------------------------*188883* POZSONYI u. 10. sz. alatt épülő társasházban lakások, üzletek leköthetők. Tájékoztató a helyszínen, június 19-én 10 órakor. Tel.: 30/2070-097. • ---------------------------------------------------------------------------*189577* 2 SZOBA + ÉTKEZŐS, járólapos, beépített konyhás, loggiás lakás az Aranyi S. úton 4 emeletes ház első emeletén eladó vagy szolno­ki kertesre cserélhető. Ár: 6,2 M Ft Csere 8 M Ft-ig. 30/279-1526.---------------------------------------------------------------------------------*189598* NÉMET - osztrák ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4673---------------------------------------------------------------------------------* * * 189626* SZOLNOKON, a Botár I. úton 2 szobás, V. em.- i lakás eladó. 56/220-550, 30/3410-184.---------------------------------------------------------------------------------*186432* 8TISZAFÖLDVÁR0N nagy telken 60 m!-es, 2 szobás, összkomfortos, tornácos családi ház eladó, lár.: 3,7 M Ft. Érd.: 20/2004-288.--------------------------------------------------------------------------------*189717* 8 SZÁNTÓ krt.-on 2 szobás, erkélyes, III. em.- i lakás eladó. Ár: 8,9 M Ft. 30/5618-785.--------------------------------------------------------------------------------*189967* 8 F RISSEN felújított, 56 m2-es, gázos lakás Szolnokon a vasútállomásnál eladó. 06- 30/337-4579.---------------------------------------------------------------------------------*190021* a A SZOLNOK ispán krt.-on 49 m2-es, felújí­tott lakás, hőfokszabályzós eladó. Irányár: 6,8 M Ft. 56/419-144.------- *190196* IN GATLAN befektetésekkel foglalkozó kft. érték­határ nélkül eladó ingatlanokat keres. 23/359- 812, 30/570-5300---------------------------------------------------------------------------------• 190203* KASSAI úti 3 szobás, 2. emeleti, 66 m2-es la­kás eladó. 30/490-9808. Megegyezünk.---------------------------------------------------------------------------------*190069* aSZANDASZŐLÖSÖN telek eladó. 30/2609- 639.---------------------------------------------------------------------------------* 190329* a SZOLNOKON, a József A. úton családi vagy társasház építésére alkalmas telkek eladók. Tel.: 06-70/594-1028.---------------------------------------------------------------------------------*190430* 8 SZOLNOK belvárosában, a Rákóczi úton 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2 konyhás, tetőteres, padlőfűtéses, kábeltévés, kamerás családi ház + garázsok eladók. 160 E Ft/m2 + garázs. Tel.: 06-70/594-1028.---------------------------------------------------------------------------------*190430* ■ SZOLNOKON, az Abonyi úti Autóbontó, 40.000 m2 zárt, őrzött telephely épületekkel, raktárakkal, tovább építési engedéllyel bármi­lyen tevékenységre, megosztva is eladó. Tel.: 06-70/594-1028.---------------------------------------------------------------------------------*190430* SZOLNOKON, a Szabó Lőrinc utcában busz­megállóhoz közel 90 m2-es, 2 + 1 fél szobás, amerikai konyhás, kitűnő állapotú családi ház 46 m2-es lakható alsóépülettel, 1500 m2-es te­lekkel eladó. Irányár: 13,9 M Ft. Tel.: 06- 30/9314-869, 06-20/9215-500. —---------------------------------------------------------------------------*190450* SÜ RGŐSEN eladó Kunszentmárton lakótelepen III. em.-i, 2 szobás lakás. 20/3211-683.---------------------------------------------------------------------------------*190537* ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (1054, Budapest, Zoltán u. 16., a továbbiakban árvereztető) a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005 (IV.4.) Korm. rendelet vonatkozó fejezetei alapján árverés keretében értékesíti Magyar Állam tulajdonában és az árvereztető vagyonkezelésében lévő alábbi vagyonelemeket: Észak-Alföldi Regionális Igazgatóság Szolnoki Kirendeltség s-sz Ingatlan címe Hrsz. Térmérték Megnevezés (m2) 1\il. h. Kikiáltási ár (bruttó, Ft) ÁFA (Ft) 1. Szolnok, Ságvári krt 8. 1981/9 Árverési előleg összege: 240 000 Ft 16 Gazdasági épület és udvar í/i 2 400 000 480 000 2. Szolnok, Ságvári krt 9. 1981/10 Árverési előleg összege: 225 OOO Ft 15 Gazdasági épület és udvar í/i 2 250 000 450 000 3. Szolnok, Verseghy u. 7. 94/2/A/6 Árverési előleg összege: 327 500 Ft 56 Irattár í/i 3 275 000 655 000 4. Szolnok, Verseghy u. 7. 94/2/A/7 Árverési előleg összege: 462 500 Ft 80 Műhely í/i 4 625 000 925 000 5. Szolnok,Verseghy u. 7. 94/2/A/9 Árverési előleg összege: 462 500 Ft 81 Raktár í/i 4 625 000 925 000 6. Szolnok,Verseghy u. 7. 94/2/A/13 Árverési előleg összege: 520 OOO Ft 56 Lakás í/i 5 200 000 0 A felsorolt 1-6. tételek: per-, teher- és igénymentesek Az árverés időpontja: 2005. június 27.10 óra Az árverezőnek személyesen, vagy képviselője útján az árverés időpontját megelőzően legkésőbb 1 órával kell jelentkeznie az árverésen való részvételre. Az árverés helye: 5000 Szolnok, Baross u. 20.1 em. Az árverési eljárással kapcsolatban további felvilágosítás, az ingatlanok megtekintésének lehetőségéről információ kérhető: Szabó Józseftől. Telefon: 56-422-029,56-422-544 A árverési hirdetmény teljes szövege a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjének 2005. május 25. napján megjelent 21. számában, valamint a KVI honlapján iwww.kvi.hu) az .Árverések, értékesítés, pályázatok” címszó alatt olvasható. SZOLNOKON, a Széchenyi-lakótelepen a Lovas I. utcában 5. emeleti, 51 m2-es, 2 szobás, er­kélyes, társasházi lakás hideg-meleg vízórával, hőfokszabályzóval felszerelve, olcsón eladó. Irányár: 6,1 M Ft Tel.: 06-30/9314-869, 06- 20/9215-500.----------------------------------------------------------*190451* SZ OLNOK, Búvár u. 22. alatt 660 m2-es telken kertes családi ház alsóépülettel (víz, gáz, vil­lany van), üdülőövezetben eladó. Tel.: 06- 70/360-7721.-------------------------------------------------*-------------------------------*190454* SZ OLNOKON, a Városmajor úton másfél szo­bás + étkezős, I. emeleti lakás eladó. Tel.: 56/411-689.---------------------------------------------------------------------------------*190458* SZOLNOKON, a Malom úti 4 emeletesben 3 szobás étkezős lakás, garázzsal is eladó. Érd.: 06-30/9583-243.----------------------------------------------------------------------I----------• 190554* GARÁZS V ÉSŐ úti aknás garázs eladó. Tel.: 30/2199 297. iööööj JÁRMŰ a CITROEN Jumper 2.5D 2001-es évjáratú, gyári 9 személyes személygépkocsi eladó. 800 E Ft-ig csere érdekel. Érd.: 53/361-405, 70/365-3322.---------------------------------------------------------------:-----------------*189982* ■ FULL0S 1.4-es sport Honda Jazz eladó 11E km-rel. Érd.: 06-30/337-4579.------------;---------------------------------------------------:---------------*190022* 8 3 ÉVES Ford Focus megkímélt állapotban eladó. Ugyanott Skoda Pick-up kisteherautó 9 évesen eladó. Érd.: 06-20/9643-204.---------------------------------------------------------------------------------*190476* Albea Active 1.999.000,- Ft 0,- Ft befizetéssel m m 'Ajánfaiunk 2005.05.11 -08.31-ig étvérryas. Ring Autóház Kft. 5000 Szolnok, Fék út 4. Telefon: 56/512-432 20/361-1482 20/954-8161 FIRT a VW GOLF III. 1993.12. hó, 1.4, benzin, 5 aj­tós, műszaki 2007.04. hó eladó. Érd.: 30/233- 2229.---------------------------------------------------------------------------------* 190482* _________GÉPEK_________ EL ADÓ T088 trágyaszóró, UNC 151 homlokra­kodó, gyűrűshenger, 3 és 5 fejes ekék, E514 kombájn, rendsodró 30/239-1509.---------------------------------------------------------------------------------*190046* ELADÓ motoros háti permetező S0L0.410 Ju­nior. Szolnok, Gólya u. 10. 06-30/521-1463.---------------------------------------------------------------------------------*190532* ÁLLÁST KÍNÁL 8SZ0LN0KI presszóba szakképzett pultost felveszek. 56/377-552.---------------------------------------------------------------------------------*188713* a SZOLNOKI munkahelyre lehetőleg megvál­tozott munkaképességű, helyi lakosú, női és férfi takarítókat felveszünk. Érd. a megjelenés napján 8-tól 12 óráig: 06-30/9351-680.---------------------------------------------------------------------------------* 188983* BRUTTÓ 158.000 Ft! Területi képviselőt kere­sünk! 06/70/292-0644---------------------------------------------------------------------------------*189581* Skoda Márkakereskedés dinamikusan fejlődő csapatába, autóápolásban, tisztításban jártas kollégát keres autómosó feladat ellátására. Jelentkezés a hirdetés megjelenését követő 5 napon belül az alábbi elmen: Juvenal r 5000 Szolnok, 4. sz. főút 104 km ORSZÁGOS ingatlaniroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673--------------------------------------------------------------------------------*189621* ME GVÁLTOZOTT munkaképességű munkaválla­lókat keresünk gépi varrt munkakörbe. 20 km- es körzetből várunk jelentkezőket Érdeklődni lehet 56/422-046 (Mester út 4.), 56/412- 150 (Thököly út 90.).---------------------------------------------------------------------------------*189773* PUCHER Partner modellügynökség keres höl­gyeket és urakat fotózásokra. 3-55 éves korig. 06-70/538-6246 www.pucherpartner.com---------------------------------------------------------------------------------*189672* Nemzetközi vizsgával és gyakorlattal rendelkező tehergépjármű-vezetőket keresünk uniós munkára, kedvező feltételek mellett. Jelentkezni lehet 8 órától 16 óráig az 56/550-126 telefonszámon vagy | V05 Logistics Hungary Kft. 5400 Mezőtúr, Földvári u. 6. alatti irodában. A SZOLNOKI Garden City-be és a Drótos kocs­mába pultosokat keresek. 06-20/310-2552.---------------------------------------------------------*189972* 24 T autóra nemzetközi gyakorlattal gépkocsi- vezetőt keresünk. 20/598-3539.----------------------------------------------------------*189985* NE MZETKÖZI fuvarozási tevékenységet végző cég, megbízható és gyakorlott gépkocsivezető­ket keres nyergesszerelvényekre! Érdeklődni: 06-56/524-160. —-------------------------------------------------------*169992* PÉKSÉGBE szakmunkást vagy betanított péket AUTÓBONTÓBA autószerelőt felvételre kere­sünk. Érd.: 20/9353-853. 8 HOLT-TISZA-PARTI üdülő (Alamand dűlő) kertjének gondozására keresek elsősorban nyugdíjast heti egy alkalomra. Tel.: 20/9618- 695.---------------------------------------------------------*190014* SZ OLNOKI székhelyű fémipari vállalat admi­nisztrátor és titkárnői állás betöltésére mun­kavállalók jelentkezését váija. Feltétel: né­metnyelv- és számítógép felhasználói isme­ret előny angolnyelv-tudás. Leveleket „Fele­lősségűi dat-189913” jeligére a kiadóba várjuk. *189913* HEGESZTŐT, csőszerelőt lakatost gyakorlott segédmunkást változó munkahelyre keresünk. Érdeklődni: 06-20/960-7672.----- *190040* ÉR TÉKESÍTŐKET keresünk, kizárólag értékesí­tésre. Bővebben: www.gportal.hu/swlmlife.----------- *190055* ÁL LANDÓRA keresünk kőműveseket budapesti munkavégzésre. Érd.: 20/950-9782.----------------------------------------------------------*190066* (Fo lytatás a 14. oldalon.) Munkatársat keresünk... )-| 111 ■"" - - 1 1 . a megyei napilap kézbesítésére HOMOK területére. Jelentkezni lehet: Vass Sándornál, a III. régió vezetőjénél. Telefon: 06-30/299-1124. k. A 1 I Őr. Tóm Albert a karc$|p kutatóintézet arborétumában^ magyaráz a diákoknak

Next

/
Thumbnails
Contents