Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-08 / 132. szám
12 2005. JÚNIUS 8., SZERDA MEGYEI TŰKÖR HIRDETÉS Magyar modell Erdélyben oktatás Konferencia Csíkszeredán A hivatalos román szervek is érdeklődnek a szolnoki Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskolában alkalmazott oktatási modell iránt. A programot a napokban ismertette egy erdélyi konferencián Csilléi Béla igazgató. Teleki József- Mit tud mondani a szolnoki modell egy másik országbéli pedag& gusnak? - kérdezzük Csilléi Bélát — Közös a gond és hasonló a megoldásra tett javaslat. Az uniós csatlakozásra készülő Romániának megoldást kell találnia annak a nagy létszámú hátrányos helyzetű fiatalnak a problémájára, akik jelenleg csak az iskolázatlanok, a munka- nélküliek, a céltalanok táborát szaporítják. És ugyanilyen gondokkal küszködik az a mintegy kétmillió cigány származású állampolgár is, akinek a jövőképe nem valami reményteljes. Elmondtam, a mai magyar gyakorlat milyen eredményeket hozott a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok esélynövelése terén. Mit értünk mi integráció alatt, és melyek a gyakorlati feladatok a megoldás érdekében. — Hasonlóak a problémák. De vajon ugyanúgy gondolják-e a megoldást? — A bukaresti szakértők által bemutatott programtervezet szinte teljesen megegyezett a mi gyakorlatunkkal, amit persze elősegítettek az évek óta tartó rendszeres konzultációink. Másrészt nemcsak kisebb közösségek meghívását kaptuk meg, melynek a jövőben eleget is kívánunk tenni, hanem hivatalos szervek is kifejezték érdeklődésüket a pedagógiai programunk adaptálására. Ennek nincs akadálya, hiszen a szobioki modell alkalmazhatósága közel évtizedes gyakorlatot ültethet át egy kezdeményezőképes közösségbe.- Mennyire tűnt komolynak az elhatározás, hogy javítani kívánják az ottani hátrányos helyzetű fiatalok esélyeit? — Azzal, hogy Románia csatlakozni kíván az Európai Unióhoz, nemcsak szándékot fejez ki, de egyben kötelezettséget is vállal. Annak idején mi is megértettük, nem mehetünk úgy az unióba, hogy az ország lakosságának egy része itthon marad. És természetesnek tartom, hogy ennek a motorja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége lett, hiszen ők közvetlen közelből érzik, mi az, amikor nincs, avagy van mód a tehetség kibontakoztatására, az előítéletek csökkentésére, a szegregáció helyetti integráció alkalmazására. Ezt erősítjük meg a napokban egy közös pályázat benyújtásával, holland, ír és finn testvérintézményeinkkel közösen. Ennek során válik lehetővé a szövetség vezetőinek szobioki tapasztalatcseréje, melyre a meghívást átadtuk. Se internet, se vendégek turizmus Lépéshátrányban a kistelepülések A nyári szezon kezdetén lépéshátrányban vannak a kistelepülések. Ha van is internetes elérhetőségük, bemutatkozó oldalaik sokszor igen keveset árulnak el a turisztikai lehetőségeikről. Molnár G. Attila Habár sok megyénkbeli településnek kiváló adottságai vannak, ezt mégsem tudják kellően kiaknázni. Az egyik lehetséges információforrás, az internetes weboldal ugyanis több helyen még nem készült el, a meglévők rendszeres frissítése, aktuábs információkkal történő feltöltése pedig általában anyagi okok miatt alig megoldható. Tiszasülynek van saját honlapja, amely megad néhány fontosabb információt a településről. Ám sajnos ebből nemigen tudhatja meg az oldal látogatója, hogy mikor, hol és milyen szállások és programok várják a településen. S Mint Baksay Endre polgármondta, ehhez külön munka- N társra lenne szükség, aki gondozza a honlapot, hogy az érdeklődők az ország, de akár a világ távoli pontjain is megtudhassanak minden lényeges adatot a községről. Ám a jelenlegi létszám és a település anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé. Vagyis a turizmus segíthetne a község anyagi helyzetén, ám mivel a világhálón nincs elég információ az esetlegesen ide látogatók számára, így az elmaradó vendégek miatt bevételektől esik el a település. így pedig még kevesebb esély lesz a honlap létrehozására. Azaz ez lényegében egy önmagába záródó ördögi kör. Persze már maga a honlap létrehozása sem egyszerű a települések számára. Pusztamonostornak jelenleg nincs webSzállásfoglalások Ma már a szállásfoglalások, de az üdülések egészének megszervezése is sok esetben az interneten keresztül történik Egyre nő azoknak a száma, akik a világhálóról szerzik be a legtöbb információt a turisztikai célállomásukról. lapja, bár szeretnék létrehozni — tudtuk meg Perez László polgármestertől. Erre azonban eddig sajnos nem volt lehetőség, mivel sok pénzbe került volna, s erre hiányzik a megfelelő fedezet. Segítség látássérülteknek Nagyon sok hátrányos helyzetű fiatal és felnőtt él szűkebb hazánkban, a megyénkben, akik az utóbbi időben valami miatt az élet árnyékos oldalára kerültek. Mert olyan helyre születtek, ahol kilátástalan az elhelyezkedésük, de még a környéken sincsen képzettségüknek, végzettségüknek megfelelő munkaalkalom. D. Sz. M. Ugyanakkor még tőlük is hátrányosabb helyzetben vannak azok, akik - szaknyelven fogalmazva - súlyosan fogyatékos látássérültek. A számuk sem jelentéktelen, hiszen szerény becslések szerint is kétezernél többen élhetnek a megyében. Bizony, nem egyszerű az ő életminőségüket javítani, olyan eszközöket beszerezni, amelyek képzésüket, mindennapjaikat segítik. Szerencsére létesült egy Fényforrás nevű megyei alapítvány, amely a közelmúltban jelentősebb összeget nyert a látássérültek segítésére. Ami a felnőtteket illeti, az alapítvány támogatja a képzést, munkavégzést, információszerzést segítő eszközök és alkatrészek beszerzését, vakvezető kutya élelmezését. Ugyanez az alapítvány támogatást nyújt a látássérült kisgyerekek korai fejlesztésére, valamint a már iskolába járó tanuló korosztály ismeretszerzését segítő eszközök, nagyítók, nyomtatók, magnetofon, diktafon, számítógép és alkatrészei, pontírógép, képernyőolvasó, képességfejlesztő játékok stb. beszerzésére. Pályázni június 30-ig lehet. A pályázati feltételekkel kapcsolatos bővebb felvilágosítás a 0ó-30-3982-280-as telefonszámon kérhető. Szezonnyitó juniális a Milléren Három éve, hogy újra élet költözött az egykor kedvelt szolnoki Millér szabadidőparkba. Köszönhető ez a Teleoptika Kft.-nek, amely fantáziát látott a helyben, és kicsinosította, fejlesztette. A cég ügyvezetőjét, Puskás Bélát arról kérdeztük, hogyan látja az eltelt éveket.- A Millér Panzió és Szabadidőparkba sikerrel csalogattuk vissza a pihenni, kikapcsolódni, sportolni, egy vagy akár több kellemes nap eltöltésére vágyó szolnokiakat, a környékbelieket és az ország más vidékeiről érkező vendégeket.- Kik veszik, vehetik igénybe a szolgáltatásokat?- Röviden fogalmazva: bárki. Az elmúlt szezonban számos cég tartotta itt sport- és szabadidős rendezvényét sikerrel. De ugyanezt elmondhatjuk az óvodákról, iskolákról is, amelyek szervezett keretek között térítésmentesen vehették A vadregényes környezet ideális a pihenésre igénybe a létesítmény szolgáltatásait. Nem feledkezhetünk meg a jó hangulatú családi-baráti ösz- szejövetelekről és a lakodalmakról sem.- Mit nyújt a terület?- A Millér Panzió és Szabadidőpark csodálatos helyen terül el. A városközponttól hat kilométerre, a fehér-piros-fehér túraútvonal mentén, a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzetben, a Tisza és a Millér által határolt területen található. Autóval, kerékpárral és gyalog is jól megközelíthető. Az elmúlt években újítottuk fel a panzió épületét, amelyben 34 fő részére biztosítunk szállást, s kialakítottuk a kemping területét is a sátorozás, táborozás kedvelőinek. Új főző-grille- ző helyeket építettünk, a sörözőben pedig szom- jukat enyhíthetik a kilátogató vendégek.- Mint minden évben, idén is lesz szezonnyitó.- Valóban. A szabadidőpark területén június 11-én harmadik alkalommal rendezzük meg a szezonnyitó juniálist. A programok a reggeli órákban kezdődnek és folyamatosan tartanak a 17 órás ünnepélyes díjátadásig. AIII. Aktív Rádió - Millér kupa kispályás labdarúg torna már kora reggel kezdődik. Kilenc órakor kezdődik az AGILITY kupa országos kutyás ügyességi minősítő verseny. Ismét megszervezzük a gyerekek számára a „Ki fog több halat?” horgászversenyt, akik délután „gyékény, csuhé, szárazvirág” kézműves-foglalkozáson vehetnek részt. Első alkalommal hirdetünk kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek terep- és tájékozódási versenyt „Kerékpározz! vagy Fuss! vagy Gyalogolj!” néven. A részvételhez csak kedv szükséges, a lényeg a mozgás. Reméljük, hogy a kevésbé sportosak is az egészséges életmód jegyében, aktív pihenéssel tölthetnek el egy napot a szabadban. A legtöbb gyermekkel és szülőkkel részt vevő, versengő óvoda, iskola 75 000 Ft kü- löndíjazásban részesül. Érdeklődni, nevezni az 56/410-130 és a 06/30/993-21-67 telefonszámokon, e-mailben info@millerpart.hu címen vagy június 11-én helyszínen a versenybizottságnál lehet. A programokon, versenyeken való részvétel ingyenes, a kerékpárral érkezőket megvendégeljük egy pohár sörrel, vagy egy üdítővel - felelte Puskás Béla. (X) Civilizált remete sorskép A mumpsz tette tönkre az életét Magányban tengeti életét az 51 esztendős Szalai Imre a szolnoki Millér környékén álló kicsiny tanyáján. A hívő remete biztos benne, hogy van Isten, mert ha nem volna mondja —, ő bizony már nem is élne. Mészáros Géza A falécekkel fedett betonbunkerben kétféle erős dohányszag fogadja a betérőt Az egyik a szárí- tott-morzsolt levelek jellegzetes illata, a másik az elfüstöltté. Kicsit bentebb meglepődik az ember a látottakon: könyvespolc sorjázó kötetekkel, három televízió, piciny szeneskályha, lámpa és egy töltődő mobiltelefon(!). Csodálkozásunkat csak tetőzi, hogy Szalai úr, akit a hozzáérke- zők csupán remetének neveznek, megmutatja a vityillóra szerelt napkollektorát, melyből szerény áramforrását gyűjti. Kint a láthatóan gondozott kertben egy kismotor, valamint egy rotálógép áll. Van mit a tejbe aprítania — mondhatnánk, ám életében felhalmozott értéinek csupán töredékét tudta megtartani.- Négyszer voltam házas, háromszor hivatalosan, egyszer meg csak együtt éltem egy teremtéssel. Hogy mi tette tönkre ezeket a kapcsolatokat? 23 évesen a heréimre ment a mumpsz, így nem lehetett gyermekem, s mivel a nők többnyire anyaságban is gondolkozik, hát elhagytak. Azóta mar mindegyiknek van saját aprónépe — lát örömet a másokéban a civilizált remete.- Mindig is dolgos ember voltam, nem lehetett rám panasza senkinek. Kezdetkor hízókat neveltem, fel- duzzasztottam a számukat 310-re. Meg volt még 12 tehenem. A kolibakterium a hízókat egyik napról a másikra elvitte, tulajdonképpen egy szolnoki lakás akkori árát. A teheneket pedig a rendszerváltás vitte el, miután a tejágazat, majd a húspiac is tönkrement. A megmaradt megspórolt pénzemből vettem egy Skodát, ezzel jártam üzletelgetni. Vettem-ad- tam kávét, konyakot, cigit. Megint talpra álltam, s a profitból zöldségkereskedést indítottam be, többek között Martfűn, Tiszavárkonyban, Tószegen, Rákócziban. Volt 4-5 alkalmazottam is. Még egy 1.6-os injektoros VW Golfra is tellett. Ám bármennyire is sokat dolgoztam, a harmadik feleségem felélte a pénzünket. Megint tönkrementem, később festőmunkákat vállaltam, s újból volt miből élnem. Egy barátom segítségével haszonélvezettel jutottam ehhez a portához, majd apránként a porckorongsérvvel szerzett rokkantnyugdíjamból berendezgettem a kunyhót —Nem vagyok boldogtalan, hiszen nálam százan és százszor is rosszabbul élnek. Még terveim is vannak. A 40 ezres nyugdíjamból, meg alkalmi munkákból a fogamat szeretném megcsináltatni, a villanyt szeretném bevezettetni és egy szobácskával megtoldani a házacskámat. Megvalósítható álmok, hiszen alkoholra nem költők, mert nem iszom. Hetí két alkalommal bejárok a Kék Kereszt Dömösi köréhez, ahol Hamar Pista bácsi lelkész prédikációját hallgatom, és legalább nem vagyok egyedül. Az idejáró ügyvédekkel, orvosokkal egyformának érzem magam, nagyon sokat segítenek ne- ke»i komfortosabb életet élni. Ember maradhatok az embertelenségben... FOTÓ: CSABAI ISTVÁN