Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-27 / 122. szám
2005. MÁJUS 27, PENTEK AHOL ELÜNK Nyeregbe termett hagyományőrző portré Csikósból lett huszár. Lehet, hogy a kisunoka követi a példát „Lovas nemzet a magyar, amelynek hagyományait meg kell őriznünk.” E gondolat, s a patások iránti szeretet volt az, ami miatt a jászteleki Lajkó Zoltán a lovas hagyományőrzést választotta, s csatlakozott előbb a jászberényi Lehel-huszárokhoz, majd a jászfényszarui Szűcs Mihály Lovasbandériumhoz. Az egész már a gyermekkorban eldőlt. Lajkó Zoltán annak idején a tsz-tanyán nőtt fel, így kötődése a mezőgazdasághoz, a földhöz, az állatokhoz korán kialakult. Amikor felcseperedett egy ideig a gazdaságban csikósként tevékenykedett. Háztájiban mindig volt odahaza valamilyen állat, s ez természetes mostanság is, amikor családi gazdaságban próbálják előteremteni az asztalra valót. — A lányom szerette volna megtanulni a lovaglás fortélyait. Először berénybe jártunk rendszeresen, majd úgy gondoltuk, hogy inkább itthonra is veszünk egy hátast. Ennek már jóval több mint egy évtizede. — Akkor ismét előjött mindaz, amit csikósként megtanult? — Ezt a dolgot nemigen lehet elfelejteni. így amikor alakulóban volt a Lehel huszárbandérium Jászberényben, szinte természetes volt, hogy ott voltam az alapító tagok között Először a jászberényi hagyományőrzők, majd a jászfényszarui Szűcs Mihály HuszárbandéA „francia ügető” Csalfa nyergében jó néhány történelmi lovastúrán vett már részt Lajkó Zoltán MÉ hagyományőrző huszár eltökélte, amíg bírja magát és meg tudja ülni a lovat, bizony nem hág fel ezzel az életformával Mfc rium tevékenységéhez kapcsolódott. A lovak szeretete, a múlt tisztelete és örökségének megtartása mellett a rendkívül jó baráti társaság is fontossá vált a mindennapokban. A bandériumban mindenki — mivel ő a legidősebb — csak Zoli bácsinak szólítja,^ úgy érzi, kötődnek is hozzá. Ott van a történelmi lovastúrákon, díszszemléken, csataimitációkon. Ha kell, huszár egyenruhában, de ha a rendezvény úgy kívánja, csikós vagy betyár gúnyában jelenik meg, egyik sem idegen számára.- Miért érzi fontosnak a hagyományőrzést? — Egyrészt lovas nemzet a magyar, s olyan örökséggel rendelkezik, amit úgy érzem, mindenképp meg kell tartani. Másrészt nagyon jó érés az, amikor a ló és a huszár közös munkáját sok száz vagy akár sok ezer ember lelkes tapssal fogadja. Végül is sem a fiam, sem pedig a lányom nem érzett igazi indíttatást, hogy folytassa ezt a hagyományt, nem is akartam ezt erőltetni. Kétéves unokámat azonban egyre többet viszem ki a lovakhoz, hátha idővel kedvet kap ahhoz, hogy meg is ülje a számára még óriási patásokat. Továbbra is önállóan oktatás Csak a pályázatokra számíthatnak a felújítások alkalmával Igaz, rendkívül nehéz anyagi helyzetben van a település önkormányzata, a képviselő-testület mégis úgy döntött, hogy a helyi iskola működtetését továbbra is egyedül, s nem társulási formában próbálja megoldani. Mint azt Tuzáné Farkas Katalin polgármester asz- szony elmondta, az intézmény fejlesztéséhez számos pályázatot céloztak meg. A forráshiányos költségvetés nemigen ad lehetőséget arra, hogy saját erőből oldják meg az iskola és az óvoda felújítását, ezért is próbálnak minden lehetőséget megragadni, amelynek segítségével a szükséges rekonstrukciókat megvalósíthatják. Az Európai Szociális Alap által kiírt pályázaton például pedagógusok továbbképzésére mintegy húszezer eurót, az iskola épületének felújítására, nyelvi labor, és informatikai szaktanterem kialakítására pedig további kilencvenezer eurót sikerült megszerezniük. A felújítást és átalakítást a nyári szünetben szeretnék megvalósítani. Mindezek mellett a Regionális Operatív Programhoz beadott, szintén az óvoda és az iskola felújítását pélzó pályázati anyagukat is pozitívan bírálták el, de egyelőre a kifizetés „várólistára került”. Az itt megszerezhető 46 millió forintból az épületek teljes felújítását megvalósíthatnák, Reménykednek abban, hogy törekvéseiket pozitívan értékelik a helybéliek, és azok közül is sokan „hazaviszik ” gyermekeiket, aki jelenleg még Jászberény valamelyik iskolába járatják csemetéiket. JÁSZTELEK HIRSAV Forráshiány az ÖNKORMÁNYZAT mindennapjait, az intézmények működtetését alapvetően határozza meg, hogy a helyhatóság bevételei ebben az évben is jóval kisebbek, mint a szükséges kiadások. A település költségvetését 39 millió forintos forráshiánynyal fogadták el a képviselő- testület tagjai. Már ahhoz is külön pályázatot kellett tehát beadni, hogy működni tudjanak intézményeik. A Belügyminisztériumhoz a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatására nyújtottak be igényt összesen harminc millió forintra. Az önhibán kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása pályázati alapjából pedig további 16 millió forintra számítanak. Nagyon számít arra a település, hogy megkapják ezeket az összegeket, mert nélkülük az év végéhez közeledve ellehetetlenül helyzetük. (bcs) Testvértelepülés június 16-a és 20-a között Jásztelek lengyelországi testvértelepülésére indul egy delegáció. Az önkormányzati képviselőkből, pedagógusokból, illetve helyi lakosokból álló küldöttség a korábban helyben vendégül látott Kozy csoportjának látogatását viszonozza, (bcs) Nem könnyű feladat a közösségszervezés A civil élet szervezésében szeretne még több eredményt elérni a helyi művelődési ház, fogalmazta meg törekvéseiket Túró- czi Lászlóné, az intézmény vezetője. A meglévő civil közösségek mellett azonban meglehetősen nehéz újak létrehozását elérni. A település kulturális, közösségi életének koordinátoraként is megjelenő művelődési ház munkatársai szeretnék azt elérni, hogy a meglévő számos csoport - horgász- és sportegyesület, dalkör, gazdakör, nyugdíjas klub stb. - mellett újak is létre jönnének. Véleményük szerint egy olyan lokálpatrióta baráti társaság megalapítására volna szükség, amely ugyanúgy felvállalja a település történetének felkutatását, mint mondjuk a faluszépítési akciók szervezését. Törekvések persze ezen a területen is vannak, de egy ilyen civil kör megalakulása egyelőre várat magára. Fontos volna azt elérni, hogy a jelenleginél többen érezzék fontosnak a településszépítés ügyét. A művelődésszervezők persze tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen kör létrehozása nem megy egyik napról a másikra, de nem tettek le szándékukról. Az mindenesetre biztatónak tűnik, hogy a meglévő helyi közösségek saját területükön . megpróbálnak minél többet tenni tagjaikért, s ezzel együtt a faluért is. RÖVIDEN A TELEPÜLÉS ÉLETÉBŐL ivóvíz. A település csatlakozott a Kisújszállás önkormányzatának gesztorságával beadott ivóvízminőség-javító regionális programhoz. Jásztelek mintegy 16 millió forintra számít a brüsszeli elbírálás szakaszában lévő pályázatból. Az összegből korszerűsítenék víztisztító-berendezés seiket, s néhány helyen megújítanák a vezetékhálózatot is. szennyvíz. Továbbra is problémát jelent a szennyvíz kezelése a településen. A falu ugyan csatlakozott a Jászladány gesztorságával beadott, hat jászsági település szennyvízcsatorna-hálózat építését célzó pályázatának előkészítéséhez. A nem hivatalos információk szerint azonban erre nem nyertek egyelőre pénzt a települések. zöld forrás. A cigánytelep környezetének rendbetételére nyert pályázatokat a település önkormányzata. A Cigány-ér kotrására, gaztalanításra, tereprendezésre, illetve a foglalkoztatott közmunkások bérére összesen egy millió forintot nyertek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól, illetve a Foglalkoztatáspolitikai Minisztériumtól. Erre a célra további forrásokat tudott pályázati úton nyerni a Cigány Kisebbségi Önkormányzat is. fotó - tárlatok. A művelődési házban megkezdték a településről készült régi képek gyűjtését. A szándék az, hogy a fellelhető GYERMEKNAP. A helyi óvoda szülői munkaközössége, az óvónők, illetve a művelődési ház közös szervezésében tartották meg a legkisebbek gyermeknapi kavalkádját. A nap a jászberényi Kelepelő Bábcsoport műsorával kezdődött, majd a gyermekhad átvonult a művelődési ház udvarára. Itt tűzoltó- és rendőr autókkal ismerkedhettek meg, kipróbálhatták azokat, felülhettek a járművekre. A szülők felkutatták a környék legnagyobb traktorát is, hogy azt is szemügyre vehessék a csöppségek. fénykéjjeket digitalizálják, s megőrizzék az utókor számára. Itt nem csak a régi épületekről, utcarészletekről készült felvételeket várják, hanem a családi eseményekről készült fotókat is. Egyértelmű, hogy ezek is részei a község közelebbi és távolabbi múltjának. A képekből egy kiállítást szeremének összeállítani, amelyet várhatóan az augusztus 6-án, 7-én megrendezendő falu- najxik eseménysorának részeként mutatnának be. Tervezik, hogy a Jászság több településén már eredményes tevékenységet folytatott Duflex Fotóstúdió tagjainak munkáiból is kiállítást mutatnak be, de szeretnék elérni azt is, hogy a fénykéjjészek Jásztelek értékeit is örökítsék meg. Az oldalt írta és szerkesztette: Banka Csaba A fotókat készítette: Sárközi János Új Néplap, Jászberényi szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. (a Coop-áruház emeleti galériáján) Tel.: 57/ 501-710 (újságíró) Tel.: 57/ 501-711 (hirdetésfelvétel, terjesztés)Fax.: 57/ 501-711 ^Pfegyvervizsgan 1 NAP ALATT • Vadászni vágyók, vagyonőrök, sportlövők, fegyverszeretők Minden kategóriából megszerezheti hatósági fegyverismereti vizsgáját 2005. június 5-én 9.00 órától Szentlőrinckátán, az általános iskolában. Információ: 06-20/434-2353 telefonon. ) m -------------------------------------