Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-26 / 121. szám
6 HAZAI TŰKOR 2005. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK «ifflEFgrErmri Falusi polgármester, ha elindul az árvízi gátra TIBAY GÁBOR ä polgármestereknek a jövőben kötelező lesz részt venniük egy olyan tanfolyamon, amelyen megtanítják nekik, hogyan viselkedjenek, ha katasztrófahelyzetben kell helytállniuk. Még szerencse, hogy a későbbiekben nem lesz sok dolguk a tanultakkal. Mert bár hazánkban volt baj bőven, eddig mégsem nyilvánítottak katasztrófa sújtotta térségnek egyetlen települést sem. szóval a kormány 1,2 milliárd forintot különített el, ennyibe kerül a tervek szerint a településmentő szellemi táplálék. Csak félve merjük megkérdezni: tényleg kell ez vagy nem lenne jobb ezt a hatalmas összeget megelőzésre és kárenyhítésre költeni? Persze ha nem, nem: nem vagyunk egyformák. Mert hiszen mást gondolnak erről a falujukat - nyilván tévesen - katasztrófa sújtotta térségnek vizionáló mátrakeresztesiek, és megint mást a tanfolyamot majdan szervező vállalkozások. meg kell HAGYNI egyébként, a kabinet meglehetősen pesszimista: a következő önkormányzati választásig hátralévő alig egy évre is szükségesnek tartja a jelenlegi polgármesterek kiképzését, mintegy jelezve, hogy az idei esőcskék csak előjátékai voltak a várható földindulásoknak. Ők tudják. Igaz, állítólag sok településről jelezték, hogy a helyzet amúgy is katasztrofális. De ezeknek a jelentéseknek vajmi kevés közük van a tanfolyamhoz, a jégveréshez, meg a földcsuszamlásokhoz, úgyhogy maradjunk ennyiben. Megállapodtak az elnökválasztásról az országgyűlés ügyrendi bizottságában megállapodás született a köztársaságielnökválasztás lebonyolításáról. Államfő a harmadik fordulóban az lehet, akire a legtöbb érvényes igen szavazatot adták le. Ha a harmadik forduló eredménytelen lenne, új köztársaságielnök-válasz- tást kell kiírni. A voksolás során többes jelölés esetén nincs mód nem szavazat leadására. Félmilliárdos átutalás a viharkárokra a kormány 456,6 millió forintos keretösszeget biztosít a múlt heti viharkárok enyhítésére - jelentette be a kabinet tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón Batiz András kormányszóvivő. Ismertetésében kifejtette: az ítéletidő három megye 66 településén 4436 lakóingatlant rongált meg, ezek teljes helyreállítása mintegy 900 millió forintba kerül. A pénz az önkormányzatokon keresztül jut el a jogosultaknak-tette hozzá a kormányszóvivő. Start Program állástalan fiatalok foglalkoztatására A tanulmányaikat lezárt pályakezdők foglalkoztatása után októbertől kedvezményt kaphatnak a munkaadók. A kormány döntése értelmében az állástalan fiatalt foglalkoztató cég a Start-kártya két éve alatt például felmentést kap az egészségügyi hozzájárulás alól. A munkaadót az első évben a pályakezdő bére 15, a második évben 25 százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli. (bm) Bezárják Tapolcán a kiképzőbázist ötszáz katona munkahelye szűnik meg, ha az év végén bezárják a honvédség’tapolcai kiképzőbázisát - mondta Simicskó István. A parlament honvédelmi bizottságának alelnöke, aki a testület fideszes tagjaival járt Tapolcán, kijelentette: tragikus döntés ez, nemcsak a városban élő katonáknak, hanem a Magyar Honvédség számára is, hiszen egy hadseregben nélkülözhetetlen a kiképzés. Finomítják a kedvezményt családi kassza A kábái Bangóék egy tízessel kapnának többet Bangóné (32) két kisebb gyermekével, Fannyval és Rebekával Fejenként plusz két gombóc fagyi naponta További módosításra szorul a miniszterelnök által bejelentett családpolitikai csomag. A tegnapi tárgyalásokon több lehetséges módosításról egyeztek meg a felek. Tibay G. - Körmendi G. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel tárgyalt a Parlamentben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOÉ). A civil szervezet több pontban javasolt módosításokat a bejelentett család- politikai változtatásokhoz. Katona Sándor, a NOÉ elnöke lapunknak az egyeztetés után elmondta: a kormányfő nem támogatta azon javaslatukat, hogy három vagy több gyermek esetén töröljék el az adókedvezmény igénybevételéhez szükséges 3,4 millió forintos éves felső jövedelemhatárt. Annyiban megállapodtak Gyurcsány Ferenccel, hogy a harmadik utáni minden további gyerek félmillióval emeli az összeget. A NOÉ kezdeményezte, hogy a rászorulók gondjait enyhítendő, állítsák vissza a 13. havi családi pótlék intézmé- nyét. Ezt Gyurcsány Ferenc nem a tudta elfogadni, ígéretet tett » azonban segélyezési rendszer § kidolgozására. £ A nagycsaládosok javasolták: s. a segélyhatárt éppen átlépők ne teljes összeget, hanem arányosan csökkentett támogatást kapjanak. A miniszterelnök ezzel a kezdeményezéssel is egyetértett. Katona Sándor elmondta, nem sikerült elérniük a gyes és a gyet összegének egyébként kívánatosnak tartott emelését. ígéretet kaptak ugyanakkor arra, hogy a tárgyaláson szintén jelen lévő Göncz Kinga szociális, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter vezetésével családi kedvezményeket lehetővé tevő kártyát terveznek a nagycsaládosok számára. Ezzel a kártyával az érintettek például olcsóbban utazhatnának majd. Azt, hogy az eredetileg tervezett változtatások nem csak a viszonylag magasabb jövedelemmel rendelkezőket érinthetik hátrányosan, jelzi: az ellenzék szerint a nagycsaládosok jelentős részét kitevő roma családok számára is rejt buktatókat a családpolitikai csomag.- A férjemnek havi 110 ezer forint a bruttó fizetése. A három gyerek után 22 330forint adó- kedvezményt kap, így a nettója 107 ezer forint. Nekem havonta összesen 75 776 forintot hoz a postás, ebből 52 876 forint a gyed, 23 400 forint pedig a családi pótlék - mondta lapunknak Bangóné Borbély Ildikó (32) háromgyermekes ' kábái családanya. A CSALÁD KÖLTSÉGVETÉSE: Bevétel: szülők jövedelme 182 776 forint Kiadás: 33 000 forint lakáshitel _________15 000 forint autórészlet _________15 000 forint futás____ _________3 000 forint vízdfj_____ _________6 000 forint villany____ _________3 000 forint biztosítás _________1300 forint szemétdíj _________3 000 forint kábeltévé Ki adás összesen: 79 300 forint_____ MA RAD: 103 476 FORINT- A 100 lépés programjának köszönhetően nagyjából 10 ezer forinttal nő családunk nettó bevétele. Spórolni nem tudunk, nyaralni tizenhárom éve nem voltunk. Egyébként mi Kábán jómódú családnak számítunk -jegyezte meg Ildikó. A család költségvetése alapján szerkesztőségünk kiszámolta, hogy jelenleg Ildikónak naponta 3449 forintból kell megoldania családja megélhetését. Az új támogatási rendszerben Bangóéknak a családanya várakozása szerint 113 476 forintja marad a számlák befizetése után. Ez azt jelenti, hogy a család naponta 3782forintot költhet. Ez pedig pontosan 333 forinttal több, mint eddig, azaz Ildikó fejenként napi két gombóc fagyival vehet többet gyermekeinek. farkas flórian, a Fidesz képviselője szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök családpolitikája a lehető legrosszabbul érinti a cigányságot: részben azért, mert nem motivál, nincs a gyermek iskolai jelenlétéhez kötve sem. Lapunknak elmondta, bár a kormányfő szóban a nagycsaládosokat támogatja, a valóságban a változtatások mindössze alig néhány száz, jobb esetben ezer forint többletpénzt jelentenek. A nagycsaládos cigányság szempontjából azonban a jól hangzó szavak - véli a képviselő - köny- nyen a visszájukra fordulhatnak: a pótlékemelés előítéleteket fokozó irányba is mutathat, mondván, egyesek munka helyett csak a megemelt támogatásokból élnek. Farkas Flórián rámutatott arra is, hogy nem lehet a családtámogatási rendszer reformját a korábban bejelentett foglalkoztatással kapcsolatos változások nélkül szemlélni. Szerinte a jórészt alkalmi munkából élő cigányságot sodorja még nehezebb helyzetbe a kabinet. A képviselő szerint a változtatás választási fogás, indulásának időpontja egyértelműen önmagáért beszél. Úgy véli, a kormány a kampány finisére időzítette a módosítást. Kijelentette: mindez azt is jelzi: a kormány- koalíció kétféle cigányt ismer, olyat, akit már becsapott, és olyat, akit még be akar csapni. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke lapunknak ezzel szemben úgy foglalt állást: a családpolitikai változtatások ugyanúgy érintik a romákat, mint a nem romákat. Horváth egyetért azzal, hogy a családi pótlékot egységesíteni kellett. Az elnök hozzátette, a változtatás egyértelműen pozitív mindazok számára, akik esetében a családi pótlék számottevő bevételt jelent. Szerinte azzal, hogy a korábbi kormányzat befagyasztotta a póüékot, s az adó- kedvezményekkel a középosztálynak kedvezett, éppen a szegényebb rétegek problémáit nem vette figyelembe. Emlékeztetett arra: a cigányság jelentős része pontosan ebbe a csoportba tartozik. Azzal kapcsolatban, hogy kampánytéma-e a pótlék kérdése, azt mondta: arra a pártra kell szavazni, amely tényleg segít a rászorulókon. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK OROSZ SÁNDOR (49} MSZP-S képviselő civilben a Haltermelők Országos Szövetségének elnöke, de nem csak hivatásából fakadóan szereti a halat. Legutóbb sajtos ponttyal lepte meg a felesége. Ő a család egyetlen olyan tagja, aki nem szereti a halfejet. A többiek mind elsőként ugranak érte. Még a kutya is. (pp) MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (64) független országgyűlési képviselő Gyulán szerette volna megnézni a szépen felújított várat, de nem jutott rá ideje. A határ menti város református gyülekezetének vendégeként ugyanis a hitről beszélt szenvedélyesen, s hallgatói alig akarták elengedni. Főleg azt követően, amikor kijelentette: jézus tanításával nem csak élni lehet, de politizálni is. (pp) TABAJDI CSABA (53) európai parlamenü képviselő élete második felében „fedezte fel” a magyar bort. Amikor Ma- lév-repülőgéppel utazik munkahelyére, Brüsszelbe vagy Strassbourgba, a fedélezeten is magyar bort Botrányos Trabant-tologatás rendezvény Megakadályozták a Fiatal Baloldal akcióját Tegnap botrányba fulladt az MSZP ifjúsági szervezete úgynevezett „Kihívás napi” Trabant-to- logató akciója. A lobbik Magyar- országért Mozgalom aktivistái ugyanis a Móricz Zsigmond körtérnél elállták az útjukat, sőt élő kordonnal a Trabant felett is „átTrabantot tolnak Budapesten a Fiatal Baloldal szimpatizánsai vették a hatalmat”. A párt szimpatizánsai azt követelték, hogy a „magyarellenes Fiatal Baloldal szüntesse be akcióját”. A helyszínen félóráig szócsatát vívott egymással a két tábor. A provokációt szervezők egyike „Nesztek, kihívás: magyar elA Móricz Zsigmond körtérnél útjukat állják a Jobbik aktivistái lenállás!” feliratú táblát tartott. Az „állóháborúnak” végül a rendőrök vetettek véget. Az ellenakciót szervező fiatalembert előállították. A Fiatal Baloldal tegnap közleményben fejezte ki felháborodását a rendezvény megzavarása miatt. ■ Sz. Sz. A rendőrség előállítja Novák Elődöt, az ellentüntetés főszervezőjét Alkotmányossági ellenőrzést kérelmeznek Az ügynöktörvény hétfői záró- szavazása után a szocialista és a szabad demokrata képviselők közös levélben fordulnak Mádl Ferenc államfőhöz: kérje a törvény kihirdetése előtt az Alkotmánybíróság alkotmányossági kontrollját. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szerint így kiderülhet, hogy alkotmánymódosítás nélkül, a történeti levéltárról szóló törvény módosításával hozzá lehet-e jutni a múlt dokumentumaihoz. Az Ország- gyűlés hétfőn nem támogatta az ügynöktörvénnyel összefüggésben az alkotmány módosítását. A Fidesz azt az álláspontot képviselte, hogy szükséges az alkotmánymódosítás.