Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-25 / 120. szám
2 2005. MÁJUS 25., SZERDA VÉLEMÉNY Császárnak, ami a császáré TELEKI JÓZSEF megbukott az adóreform első eleme. No, nem az, amelyen éppen most agyainak országlóink, hanem amelyikre még tavaly adták áldásukat. Hosszú sorokban álltak a postákon azok, akik az utolsó pillanatra hagyták személyi jövedelemadó-bevallásukat. Pedig ezt is elkerülendő találták ki a hatósági adómegállapítást. A zökkenőmentesség érdekében még a határidőt is két hónappal kitolták. Ám a jogosultaknak töredéke élt a felkínált lehetőséggel, és bízta adóbevallását a hivatalra. voltak, akik már tavaly úgy vélték, éppen erre, az adóbevallást az utolsó napra hagyok tízezreire számítottak a vezéreink. Azaz az adómegállapítás rendszere, és a határidők vele járó módosítása csupán arra jó, hogy a már akkor is meglehetősen kongó államkassza tovább használhassa a befizetett, de visszajáró forintokat. Ugyanakkor tagadhatatlan, ráférne adórendszerünkre az egyszerűsítés. Hiszen ma már könnyebb az érettségi tesztlapot kitölteni, mint a személyi jövedelemadó-ívet. miért döcögött mégis az új rendszer? A társadalmunkban mondhatni feloldhatatlan ellentét feszül az adózók és az adóhatóság között. Még azt sem szívesen adjuk oda a „császárnak, ami a császáré”. Az a menő, ki a legapróbb kiskaput is megtalálja a jogszabályokban. így pedig botorság volt arra számítani, hogy tömegek bízzák arra pénztárcájukat, akitől még az állam is azt várja el, hogy abban minél mélyebben kotorásszon. Abonyban debütált az Új Generáció Bugány János Idősebb Gudi Farkas Mihály cigányprímás és a településen élt hajdani zenésztársai emlékére avattak vasárnap emléktáblát Abonyban a Bihari János Zeneiskola, a város kisebbségi ön- kormányzata, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával. A főhajtást követően, ám még ehhez az eseményhez kapcsolódva, a helyi sportcsarnok rendhagyó nótaestnek adott otthont. A fellépők és sztárvendégek között ugyanis bemutatkozott az Új Generáció Zenekar. Egy tizennyolc tagú fiatal cigány muzsikusokból verbuválódott közösség, amely idén januárban alakult, és ebben a felállásban még soha nem szerepelt nagy nyilvánosság előtt. Tolmácsolásukban tradicionális cigányzenén kívül a magyar származású, ám Németországban élő zeneszerző: Rajta János műveit is hallhatta a közönség Rácz László hangszerelésében. HÍRSÁV Szavalóverseny a költő egykori lakóhelyén rangos szavalóversenyt rendeztek a napokban József Attila egykori lakóhelyén, Öcsödön. A költő születésének századik évfordulója alkalmából számos település kisdiákjai léptek a zsűri elé. A rendezvényen részt vett To- kajiné De- mecs Katalin, a megyei ön- kormányzat alelnöke, az ünnepi verset pedig a szomszédos Kunszentmárton nagyhírű szülötte, Szabó Gyula mondta el. (pe) Több mint egymillió a felülvizsgálatra FEGYVERNEKEN idén 1,125 millió forintba kerül a sza- párfalui szeméttelep környezetvédelmi felülvizsgálata és az esetleges rekultivációs terv elkészítése, (mg) A „Nyitott Kórház” program a Hetényiben EZEKBEN A NAPOKBAN immár harmadik alkalommal rendezik meg a Születés Hete országos rendezvénysorozatot. A „Nyitott Kórház” programhoz több mint félszáz intézmény csatlakozott, köztük a szolnoki Hetényi Géza megyei kórház szülészete. Ennek keretében ma és holnap 8-14 óra között óránként indulnak csoportok, melyekhez bárki csatlakozhat. A résztvevők megismerkedhetnek a vajúdóval, a szülőszobával és a közelmúltban indított babamama szobákkal egyaránt, szülésznőknek éppúgy feltehetik az őket érdeklő kérdéseket, mint az újszülötteket ellátó nővéreknek, (szs) Útépítésre nyertek támogatást A hámán kató, Zöldmező és a Bem utcák vizesmakadámútépíté- sére nyert el támogatást a jászjá- kóhalmi önkormányzat a megyei területfejlesztési tanács területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú alapjából, összesen 20 millió 902 ezer forint értékben. (bgy) Új fejezetet nyitottak a horgász-halász vitában MOZGALOM Az együttműködés, közös fellépés segíthet MEGYEI TŰKOR _____________________ Ho rgászok a Tiszáért. Ezt a nevet viseli az a megyénkben év eleje óta szárnyait bontogató mozgalom, amelynek kezdeményezői nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy - az Európai Unió tagországainak többségéhez hasonlóan - hazánkban is elérjék a természetes vizek halászatának megszüntetését. Bugány János A Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetségének legutóbbi küldöttközgyűlésén elhangzott: a társulás - amely az érdekvédelmi szervezet nyolc tagegyesületének összefogásával január utolsó napjaiban alakult - a folyó érintett szakaszának halászati hasznosítóját teszik felelőssé a tavalyi év siralmas fogási eredményeiért. Több hozzászóló szerint nem véletlenül, hiszen a környék pecásai alig fogtak valamirevaló kopoltyúst az elmúlt esztendőben. A kapitális ponty- és ragadozóhalmatuzsálemek pedig végképp eltűntek e területről. A kritikákra reagálva a kezelői joggal rendelkező Halász Kft. ügyvezetője elismerte: jogosak a szákba került uszonyosok mennyiségének csökkenésére vonatkozó kifogások. Hangsúlyozta azonban, hogy ez a jelenség nem az állomány pótlásának elégtelenségéből fakad. Telepítési kötelezettségüket ugyanis maradéktalanul teljesítik. Tény azonban - és ezt a haljelölések tapasztalatai is igazolják -, hogy a Tiszán e tevékenység elenyésző mértékben befolyásolja a horgászzsákmány alakulását. A kihelyezett példányok ugyanis nem ritkán több tíz, sőt akár száz kilométer távolságra is elvándorolnak. Ráadásul a fogási naplók adatai alapján összeállított statisztikák - a papírok szabályos vezetésének közismert hiányosságai miatt - nem festenek teljesen hiteles képet a helyzetről - vélekedett a szakember, aki elsősorban az együttműködésben és a rabsicok elleni közös fellépésben látta a problémák megoldását. A biztonságpolitikát tanulmányozták kurzus Az USA kormányzati rendszerével is ismerkedtek li magyar tagjaként a tengerentúlra. A háromhetes körút első állomása Washington volt, ahol a kormányzati rendszer működést tanulmányozták, látogatást tettek a Külügyminisztériumban, jártak a Pentagonban működő Védelmi Minisztériumban is. Több más helyet is felkerestek, például Norfolkban a NA- TO-parancsnokságon látták őket vendégül. H.Gy. merteti meg a résztvevőket. Az ségükben civil — társával hamaezredes pályázott és 17 - több- rosan utazott a csoport egyedüTengerentúli látogatáson vehetett részt Orosz Zoltán ezredes, az MH. 86 Szolnok Helikopterezred parancsnoka. Az USA nagykövetsége pályázati lehetőséget kínált egy olyan civilek számára szervezett kurzuson való részvételre, ami elsősorban az Egyesült Államok biztonságpolitikai kérdéseivel isBoldogok és felszabadultak Orosz Zoltán sok érdekeset látott és tapasztalt „odaát”, ám ami a leginkább szembeötlő volt számára - és talán irigylésre méltó lehet mindannyiunknak -azazamerikai társadalom mentalitása volt. Az amerikai emberek szemlátomást boldogok és felszabadultak - mondta. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL jászladány. Húszezer forint támogatásban részesült a megyei közgyűlés oktatási, művelődési és vallásügyi bizottsága döntése értelmében a Közművelődési Alapból a Jászladányért Önszervező Lokálpatrióták Egyesülete, bgy Karcag. A helyi Nagykun Gazdakör kezdeményezésére indulhat majd országos gyűjtés a Rákosi-rendszerben lerombolt, a budapesti Felvonulási téren állt Regnum Marianum- templom újjáépítésére - tudtuk meg Hubai Imrétől, a gazdakör elnökétől. A fővédnök Jakab István, a Magosz elnöke ■lesz, s a végső szót az akció meghirdetéséről a Magosz idei kongresszusa mondja ki. bgy Hagyományőrző májusi „komázón” — ismerkedési napon — vettek részt a napokban Karcagon a Táncsics körút 19. alatti óvodában a helyi és püspökladányi művészeti óvodák kicsinyei. A komázáson megjelent Csokonai, Jókai úti és püspökladányi ovisok és óvónők tapasztalatcserére érkeztek, de Szolnok. A megye vadászai május 27-én pénteken tartják küldöttgyűlésüket a szolnoki Hemóban. A rendezvényen a megyei vadászszövetség elnöksége, a megyei vadászkamara hivatásos, illetve sportvadászszakosztálya az elmúlt ciklusban végzett munkáról ad beszámolót, és ekkor választják meg az új vezetőségeket is. mg törökszentmiklós. A képviselő- testület csütörtöki ülésén a városi rendőrkapitányság tavalyi tevékenységéről adnak beszámolót, valamint a helyi civil szervezetek idei programjának pályázati támogatásáról és a város turisztikai, idegenforgalmi vonzerejének növelését célzó feladatokról esik szó. mg FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS