Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-24 / 119. szám
8 2005. MÁJUS 24:, KEDD GAZDASÁGI TŰKÖR Kommandósok felvágottal POftm Már az országúton kiszűrik az egészségtelen élelmiszereket Nem minden arany, ami fénylik. Legalábbis a régi szólás szerint, ami újabban úgy is módosítható, hogy nem minden sonka, ami annak látszik. Palásti Péter A paprikaügy óta egymást érik az élelmiszerbotrányok. Felrobbant a tojásbomba, az egyik áruházlánc vizeleteiből 300 ezret kellett visszagyűjteni, s megsemmisíteni. Az agrártárca vizsgálatot rendelt el, de ennek még nincs eredménye. Gőgös Zoltán, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke is ezért kezdeményezte az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés hatékonyságának növelését. Az MSZP-s politikus a mezőgazdasági bizottság hétfői ülése után utalt arra a szomorú történetre, hogy Pest megyében heten lettek rosszul , egy szalmonellás disznósajttól. A példa nem egyedi. Eddig legtöbbször a külföldi árukról derült ki, hogy nem felelnek meg semmilyen előírásnak, mégis ott vannak a polcokon. Ezek kiszűrésében volna meghatározó szerepe az úgynevezett élelmiszerkommandó tagjainak, akik a következő napokban a felvágottak között néznek szét A „csapatok” tagjai között ott vannak az ÁNTSZ, a fogyasztóvédelem, továbbá a növény-és állategészségügyi állomások szakemberei. Ők bármilyen terméket elvihetnek laboratóriumi vizsgálatra. Amennyiben megállapítható a szabályok megszegése, bírságot szabhatnak ki. Többszörös ismétlődés esetén az üzletet akár fél évre is bezárahatják. A fokozott ellenőrzéseket hazánkban nem az élelmiszerhelyettes vezetője azt tette szóvá tegnap, hogy a szegedi Pick Rt- nél - egy minisztériumi telefon után - leállították az élelmiszerkommandó vizsgálatát Ezt ösz- szejiiggésbe hozta azzal, hogy az érintett igazgatótanács tagja, gyárók telephelyein kívánják végrehajtatni, hanem a kereskedelemben. Ráadásul nemcsak az üzletek polcain, hanem már az oraszágúti szállítások során. Éppen ezért kívánják a honatyák most lehetővé tenni az élelmiszer-biztonsági rendszer intézményi szigorítását is. Bálint Tibor országos főállatorvos, akinek e két funkciója összeférhetetlen egymással Gráf József agrárminiszter hétfő délután bejelentette, hogy Bálint Tibor főállatorvost felmenti tisztségéből, de még nem tudta közölni vele, mert külföldön van. A vizsgálatot leállították, a főállatorvost menesztették ÉfNWffc mm a Fidesz-frakció A tisztességes kereskedőknek is kárt okoz, ha megtévesztik a vevőt HIRDETÉS i í I(fill t,f- ...’ So ny Ericsson K508i Akcióban legyőzhetetlen Mostantól jó filmeket nem csak a moziban nézhet. A beépített kamerával is rendelkező Sony Ericsson K508i-vel például mozgóképeket is rögzíthet. Forgassa le és nézze vissza kedvenc filmjeit a saját mobilján! Ráadásul most a t-zoneson, a T-Mobile WAP oldalán ingyenesen letölthető tartalmak várják a készülék tulajdonosait. ■ mozgóképrögzítés ■ beépített kamera ■ mp3 lejátszó ■ ingyenesen letölthető tartalmak A készülékajánlat 2005. május 1-től a készlet erejéig tart és 2 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén érvényes. A készülék csak a T-Mobile Magyarország Rt. előfizetői kártyájával használható. További részletek az üzletekben. Információ: 1230 (T-Mobile Magyarország Rt. hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. Jobb veled a világ FOTC* webshop.t-mobile.hu Uj előfizetéssel vagy készülékváltással Fokozottabban ellenőrzik a strandok vizét NffttfFiWff fognak bakteriológiai vizsgálatot tartani a vízforgató nélküli strandokon a nyáron. Az ÁNTSZ azokat a medencéket ellenőrzi keményen, amelyek most kaptak jövő év végéig haladékot a vízcserélő berendezések cseréjére. A vizsgálatok eredményét a fürdők bejáratánál közszemlére teszik, (bm) Női kártyák a Budapest Banktól öf-fí£ ilAIAiÉk kedvezményt kapnak a megjelölt üzletekben a termékek árából a Lady Hitelkártya birtokosai. A legalább hatvanezer forint nettó jövedelem esetén igényelhető hagyományos hitelkártyát a Budapest Bank elsősorban nőknek kínálja, (bm) Nyögi a Kulcsár-ügyet a brókerház M/ÍSG&K Éviik» szenved el milliárdos veszteséget a K&H Equities brókerház. A Kulcsár-ügybe belekeveredett társaság 2003-ban 9, tavaly 3,8 milliárd hiánnyal zárta az évet. A tőkeemelés ellenére előállt deficit hátterében a törvényben előírt, a várható kötelezettségekeket fedező céltartalék képzése áll. (bm) Lehet, hogy megbukik az egykulcsos adó A2 ÉMSfftf* 30 százaléka jövedelmének romlását, 40 százaléka annak változatlanságát érzi Szlovákiában - derül ki egy közvélemény-kutatásból. Vagyis - vonja le a következtetést a közzé tevő Sme című lap - a 2004-ben bevezetett 19 százalékos egykulcsos szja, áfa és társasági adó nem érte el a kívánt célt. A pénzügyi tárcánál nem értenek egyet ezzel, (bm) Öt biztosító visszaesett az első negyedévben Ai Arim JóóVfr/ÉtMi biztosító, a Groupama, a Magyar Exporthitel Biztosító, az AHICO és a QBE Atlasz biztosítók árbevétele alatta maradt az egy évvel korábbi első negyedévinek - hozták nyilvánosságra tegnap. Tíz másik társaság viszont növelte eredményét, ezzel részesedését is. (bm) Az adó miatt kevesebb alkoholos üdítő fogy riAIVAtm §ZA1A4£MM1 kevesebb úgynevezett alcopop (alkoholos üdítő) fogyott az év elején Németországban, mint egy évvel korábban. Az elsősorban a fiatalok által kedvelt italokra tavaly óta külön adót vetnek ki. (bm) A BUX-index 2005. május 23-án OTi#ff§ik 2005. 05. 23. Részvény Utolsóar(Ft) Valtozas(%) "M6FT TVK 5750 2,04 35 Egls 17 240 1,71 509 Elmü 22 800 1,42 86 Richter 24815 1,31 712 Antenna 4115 0,37 20 VESZTÉSEK FORRÁSÁÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változási») Millió Ft MTELEKOM 805-7,26 8310 FHB 12250-1,72 104 OTP 6215-1,35 2 577 Mól 15260-1,07 2705 BorsodChem 2128-0,09 188 A BÉT indexe az elmúlt napokban 16700 16550 16400 16250 16100 15 950 15 800 15 650, 16353 16 329 BtmCr .....'w~-....... 165 04 16447 15 963 15816 05.13.05.17.05.18.05.19.05.20.05.23. FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. május 23-án. €/Ft $/Ft €/$ $ B f i 252,88 201,56 1,25 +1,14 Ft +2,37 Ft-0,01 cent