Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-19 / 115. szám
9 2005. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Egyre többen ismerik meg Hollik Zsuzsa tevékenységét, aki a megyében a gyermekjogi képviselői feladatokat látja el. Telefonon, levélben és személyesen is keresik az érintettek. Letenyei Ágnes A jogi képviselő látja el a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő törvényben meghatáHollik Zsuzsa lenne. Majd hozzátette: minden szakember megpróbál szívvel és a törvényi lehetőségeket figyelembe véve dönteni, így ő is.- Vannak olyan esetek, amelyek nem az én hatáskörömbe tartoznak. Ilyenkor természetesen a hozzám fordulókat, akik leginkább szülők, vagy a gyermek rokonai, tovább irányítom a megfelelő szervekhez. A fogadóórákon sok esetben találkozom családon belüli, kapcsolat- tartási és oktatási problémákkal. Sok helyen probléma a magatartászavaros, hiperaktív gyerekek tanítása, hiányoznak a kis létszámú osztályok. Ilyen téren egy város mindig nehezebb helyzetben van, mert a pedagógusok magasabb osztály- | létszámmal dolgoznak — tette | hozzá a képviselő. Véleménye | szerint az esetek nagy részében J szerepet kap a családok romló I gazdasági helyzete is. rozott védelmét, valamint segíti a gyermekeket jogaik megismerésében és érvényesítésében. A megyében dolgozó képviselő igen sok felkérést kap, hogy megismerhessék a tevékenységi körét. Hollik Zsuzsa kérdésünkre elmondta: vannak gyermekjogi sérelmek, de a megye gyermekvédelmi eljárásaiban nem talált olyan hibát, amely kirívó Jelen van a bántalmazás A képviselő tudomásunkra hozta, hogy adatvédelmi okok miatt konkrét esetekről nem beszélhet, annyit azonban elárult, hogy egy esetben hatósági eljárást kellett indítani bántalmazás ügyében. A külterületen zajló események zavarhatják a lakók nyugalmát Lassanként megérkezik a nyár, s vele együtt a szórakoztató rendezvények ideje is. A nagyvárosok ilyenkor meglehetősen sok szabadtéri zenei programnak adnak otthont, némileg akár zavarva is a közelben lakókat. Molnár G. Attila Szolnokon a zajosabb rendezvényeket előre be kell jelenteni, tudtuk meg Tábor Péternétől, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezető főtanácsosától. A többször módosított 9/1996. (V.2.) KR. számú helyi rendelet foglalkozik azzal, a különféle rendezvények miként kaphatnak engedélyt. Legkésőbb a program előtti nyolcadik napon be kell nyújtani a hivatalnak a kérelmet, amely alapján az adott területre vonatkozó zajhatárértéket megállapítják. Amennyiben ezt a határidőt nem tartják be, az adott esemény nem engedélyezhető. A közterület-felügyelők jogosultak mérni a zajszintet a rendezvény idején. Amennyiben határérték-túllépést tapasztalnak, helyszíni bírságot szabhatnak ki vagy a mérési jegyzőkönyv alapján zajbírság kiszabását kezdeményezhetik a városüzemeltetési osztálynál. Egy-egy ilyen zajmérés azonban nem olcsó, s ha az esemény időpontjában nem történik meg, utólag már semmilyen módon nem ellenőrizhető a határérték-túllépés. A rendezvények megtartásához a fentieken túl területfoglalási engedélyre is szükség van. A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy a megyeszékhelyen a kereskedelmi rádiók és televíziók gondoskodni szoktak a szükséges dokumentumok beszerzéséről. Zajhatások Az emberi fül fájdalomküszöbe 130 decibel. A különböző zajhatások közül a társalgási beszéd 60-70 decibel, egy körfűrész zaja elérheti a 98-105 decibelt, míg egy sugárhajtású repülőgép közelében állva már a fájdalomküszöböt megközelítő zajerősséggel számolhatunk. A gyermekek jogait képviseli védelem Nem tapasztalt kirívó esetet Engedély kell a zenei rendezvényekhez zajhatás Sokba kerül a mérés, a szabálytalankodók bírsággal sújthatok 40 DIGITÁLIS KÉPÉRŐL PAPIRKEP INGYEN A NYITÁS NAPJÁN! ’Windows Nyitás: 2005.05.20., 9 órakor Cím: SMÜIíCl [HMD + HS-820 BLUETOOTH HEADSET LCD televízió 26” (66 cm) képátló, 16:9 képarány 450 cd/m2 fényerő, 500:1 kontraszt NICAM/A2 sztereó hang DCDi képjavító (Faroudja chip) teletext háromsávos kártyafüggetlen készülék, 65000 színű TFT kijelző beévpített VGA kamera EMS, GPRS, JAVA, MMS, bluetooth MP3-lejátszó, USB port A +25 (elvételről Vastagság digitális fényképezőgép, 3,2 Mpixel felbontás 3x optikai. 3x digitális zoom 7 felvételi mód, korlátlan videofelvétel, panoráma üzemmód 4.6 cm átmérőjű „napfényes” LCD 16 MB beépített memória. + WINDOWS XP HOME OPERÁCIÓS RENDSZER notebook 15”-os kijelzővel Mobil AMD Sempron 2800+, 256 MB RAM 40 GB merevlemez, CD-író/DVD-olvasó kombó 56k modem, 10/100 Ethernet kártya. WLAN támogatás 4xUSB. VGA, PC Card, RJ11, RJ45 csatlakozók +25 felvételről Ajánlatunk kizárólag május 20-22. között, illetve a készlet erejéig érvényes' FOTÓ; CSABAI