Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-12 / 110. szám
KÖZÉPISKOLAI AJÁNLATUNK ÉRETTSÉGIZETTEK RÉSZÉRE TANDÍJMENTES, EMELT SZINTŰ ÜZLETI SZAKKÉPZÉSEINK! • Felsőfokú jogi asszisztens • Logisztikai ügyintéző • Irodavezető • Gazdasági informatikus • Pénzügyi, számviteli ügyintéző + számítógépkezelő • Marketing és reklámügyintéző • Protokoll ügyintéző 2005. szeptemberi kezdéssel Szolnokon KorHatár: 18-22 év. Kollégium megoldható. Jelentkezési cím: Perfekt Közgazdasági Szakközépiskola Szolnok, Verseghy park. 8. _____________ Email: szolnok@perfekt.hu A Infévonal: 56/422-276 perfekt Horgászok a holtágpartért Egy év múlva ismét pályázni kell az ország legnagyobb holtágának, a cibakházinak a halászati jogáért. Ezúttal a helyi horgászok is versenybe szállnak. +3. OLDAL Vége a csípős napoknak T.l. Már most vasárnap elkezdődhet a szúnyogirtás Szolnokon és a környező településeken. Korábban még úgy volt, hogy erre május 20-a előtt semmiképpen sem kerülhet sor. A múlt héten azonban a megyeszékhely önkormányzata eredményt hirdetett a közbeszerzési eljáráson. A győztes, egy szegedi cég pedig vállalta, hogy a szerződés aláírásával a szúnyogirtást is megkezdi - tudtuk Barta István alpolgármestertől. Az egészségügyi előírásoknak megfelelően az irtás élő vizet nem érinthet, így most az ártereken - a magas vízállás miatt - nem tudják elvégezni a munkát. Szolnokon, illetve azokon a környező településeken, amelyek azt igénylik, már vasárnap elkezdődhet a repülőgépes, illetve meleg ködös gyérítés. Egyetlen akadályt csupán az időjárás jelenthet. Ahhoz ugyanis, hogy beboruljon a szúnyogoknak, pünkösdkor derült időre és szélcsendre van szükség. Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-2Hn Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 248,0000 253,0000 USD 193,0000 198,9000 SKK 6,2000 6,7000 Közületeket is kiszolgálunk! írvényben: 2005. május 11. Téglát rakott a házelnök beruházás Címzett támogatással épül az új kórház Az új kórházépület első tégláit Szili Katalin tette le Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke rakta le tegnap a mezőtúri kórház új épületének első' tégláit. Szilvási Zsuzsa A házelnök volt tegnap Mezőtúr vendége, s az agyag városához méltó módon nem alap- kő-letételi ünnepségre érkezett, hanem az első téglákat rakta le Rózsa Endre ország- gyűlési képviselő, dr. Drasko- vits Dénes polgármester és dr. Károssy Csaba megbízott igazgató segítségével. Szili Katalin szerint egy ilyen beruházás létrejötte különösen fontos akkor, amikor a kormány lépéseket fogalmaz meg az egészségügy átalakításáért A jobb munkakörülmények, európai színvonalú ellátás érdekében zajló másfél milliárd forintos kórházrekonstrukció terveinek módosítására készül a parlament - jelentette be Rózsa Endre néhány héten belül ugyanis döntenek arról, hogy a támogatás átcsoportosításával előteremtik a B épület felújításához szükséges összeget is. A 2006-ra tervezett ünnepélyes átadásra pedig szintén Szili Katalint kérték fel. A címzett állami támogatással megvalósuló beruházás eredményeként egyébként a kórház hamarosan talán kistérségi egészségügyi centrumként működhet. Dr. Draskovits Dénes polgármester a városházán fogadta Szili Katalint, tájékoztatást adva a mezőtúri beruházásokról, az utóbbi évek fejlődéséről, a program zárásaként pedig a delegáció rövid látogatást tett a Teleki Blanka Gimnázium és Köz- gazdasági Szakközépiskolában, ahol többek között érdeklődött a város középiskoláiban most folyó érettségi vizsgák körülményeiről. „Becsülettel kell az érettségit letenni" Az érettségi tételek körül kipattant botrány következtében tegnap már teljesen új módon juttatták el az iskolákba a feladatlapokat. A matúra körüli bonyodalmak régiónkban mintegy tizenötezer diákot érintenek. M. G. A.-L. Á. Az új történelem érettségi tételeket keddről szerdára virradó éjszaka nagyjából éjfélre sokszorosították és csomagolták, majd a Belügyminisztérium autóin szállították el a megyei közigazgatási hivatalokba - tájékoztatta lapunkat dr. Polonkai Mária, az OKÉV Észak-alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője. A tételek eljutottak valamennyi intézménybe, az átvételnél az OKÉV egy-egy munkatársa is jelen volt. A biztonságot rendőri jelenlét is garantálta. A rendszer főpróbáját szerdán éjszaka, illetve reggel lényegében megtartották, így csütörtökön és pénteken is hasonló módon történik a feladatlapok továbbítása, vagyis a vizsgák kezdési időpontja is tíz óra marad. Várhatóan a későbbi napokban sem lesz ehhez képest változás. Dr. Polonkai Mária elmondta, a magyar írásbeli napján semmilyen problémáról nem kaptak jelzést a régió középiskoláiból, a matematikamegméretéssel kapcsolatban azonban már akadt néhány, nem a tételsor kiszivárgásával összefüggő bejelentés. A vezető véleménye szerint egyébként a három megyében is lehettek olyanok, akik előre ismerték a tételeket. (FOLYTATÁS A 3. OLDALON) Visszaszorítani a feketegazdaságot Megújította együttműködési megállapodását az APEH és a fogyasztó- védelmi felügyelőség. Letenyei Ágnes Az adóhatóság és a fogyasztó- védelem országos szervezete között már évek óta van együttműködési megállapodás. A megyei szervezetek kö- zöttit minden évben felülvizsgálják, és szükség esetén módosítják. Ennek megkötése a megyei közigazgatási hivatal vezetőjének egyetértésével történt.- A felülvizsgálatkor szükségesnek éreztük, hogy áttekintsük a közös munka eredményét, levonjuk a következtetéseket, és a jövőre vonatkozóan megfogalmazzuk a célkitűzéseinket, kötelezettségvállalásainkat. Évek óta eredményes a két szervezet közötti együttműködés, számos területen folytatunk közös ellenőrzéseket, mely mindkét fél számára hasznos, szakmai és munkamódszerek szempontjából egyaránt - mondta dr. Boieru Ildikó, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatója. Majd hozzátette: a megállapodással a célunk a feketegazdaság visszaszorítása, az egyes bírságnemek behajtása, az ellenőrzési tevékenység összehangolása, a megállapodást kötő felek közötti kölcsönös szakmai tájékoztatás, segítségnyújtás. Kisorsolták a településeket Laczi Zoltán A megyében több mint 12 ezer tulajdonos kérte az osztatlan közös földek megosztását, önálló ingatlan kialakítását, de ez eddig pénz, valamint jogszabályi hiányosság miatt nem valósulhatott meg. Most azonban indulhat a program végrehajtása. Azt, hogy mely településeken kezdődhet az osztatlan közös kimérése, tegnap sorsolással döntötték el a megyei földhivatalban. Tizenkét éve rendezetlen a részarány kiadása során keletkezett, úgynevezett osztatlan közös földtulajdon ügye. Megyénkben több mint 85 ezer hektárt tesznek ki ezek a területek. A rendszerváltozást követően hiába született törvény minden fólddarab nevesítésére, ha ennek eddig nem volt meg a pénzügyi fedezete. A kormány közelmúltbeli döntése értelmében idén megkezdődik az osztatlan közös földtulajdon megszüntetése. (FOLYTATÁS A 2. OLDALON) Közjegyző jelenlétében húzták ki a települések nevelt HVB Lépéselőny Megtakarítási Program Már 100 ooo ft inegwka( fástól'BETÉTKAMAT: ÉVI (EBKM: 8,5%) Várjuk bankfiókunkban: Szolnok, Baross Gábor út 27. HVB Bank A HVB Bank (tev. eng. száma: l-l 523/2003, a BÉT tagja) akciós ajánlata 2005. május 9-től június 9-ig érvényes. A termék 50% bankbetétet és 50% HVB Lépéselőny Alapot tartalmaz. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a Bank a kamat és egyéb kondíciók változtatásának jogát fenntartja, további részletek a Bank Hirdetményében és Üzletszabályzatában.