Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-07 / 80. szám
6 2005. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK HAZAI TÜKÖR MAGYARORSZÁG Megint csak hallgatott néhány szeszélyes sziréna BÁLÁI F. ISTVÁN még nem fordult elő, hogy a csengőm ne szólalt volna meg, ha megnyomták, pedig tizenhét éve lakom ugyanabban a lakásban. Ezért is felfoghatatlan a számomra, hogy a paksi atomerőmű esetleges balesetére figyelmeztetni hivatott szirénák úgynevezett morgatópróbája során mindig akad több készülék is, amelyik néma marad. Pedig ezek a szirénák rendszeres műszaki felügyelet alatt állnak, havonta próbálgatják őket, s gondolom, javítgatják is. Azt is furcsállom, hogy a katasztrófavédelem szóvivője szinte büszkén jelenti be, hogy az üzempróba 97,9 százalékos eredményességgel zárult. így történt ez példá ul a napokban is, amikor hat sziréna fütyült némán arra, hogy neki most hangosan kellene morognia. Ez az arány rosszabb, mint ha évente hatszor romlana el a csengőm (napi egy csengetés mellett). nem tudom, mitől Ilyen nyugodtak ezek a szirénák. Talán biztosak benne, hogy Pakson semmi baj sincs, és persze, nem is lehet, így csak feleslegesen akarják brummogtatni őket. Való igaz, bizonyára nem könnyű szirénának lenni, s lehet, hogy engem is idegesítene a felesleges munka. De az is előfordulhatna, hogy fontosságom tudatában akkor is süvítenék, amikor senki se kért rá. így lehetnek ezzel a paksi szirénák is, hiszen az adatátviteli forradalom után mi mással lehetne magyarázni ekkora hibaszázalékot. így hát ki vagyunk szolgáltatva a szirénák szeszélyének. Remélem, az atomerőműben jobban bízhatunk. HIRDETÉS JSMiHysgBS) Akciós termékeink: * OSB-3 Bolgár 549,-Ft/mMől, 54900,-Ft/nr4ől * OSB-3 Német 479,-Ft/nr-től. 59900,-Ft/nf-től • gipszkarton 288,-Ft'nf-től • Borovi beltéri ajtók 22990,-Ft-tól • lambéria 699,-Ft/m2-től • hajópadló 899,-Ft/nv-től • járó hajópadló 999,-Ft/mMől * rétegelt ragasztott tartók HSGOO.-Ft/mMőI 1 Komplett tetőszerkezetek megrendelése esetén, egyedi igények alapján 5% kedvezménnyel. Ajánlatunk nagykereskedelmi mennyiségekre, a készlet erejéig érvényes. Áraink a 25%-os ÁFÁ-t nem tartalmazzak. Részletes akciós feltételeinket keresse telephelyeinken! Átutalással fizető vevőinknek készpénzfizetés esetén további 2% kedvezmény! Bekeményített az MSZP? államfőjelölés Egyelőre a koalíciós pártok egyike sem enged Egyértelműen Szili Katalin házelnök államfői ambícióit erősíti az SZDSZ- szel konzultáló szocialista tárgyalódelegáció váratlan kibővítése. Szakács Árpád Vélhetően nem találták elég erősnek a szocialista párt álláspontjának megvédése terén az MSZP-ben Hiller István pártelnököt és Lendvai Ildikó frakcióvezetőt. Ezért dönthettek kedden este arról, hogy helyettük három < új személyt bíztak meg az | SZDSZ-szel való mai egyeztetés- | sei. A tárgyalók így „nagyobb 2 nyomatékkai érvelhetnek” Szili f Katalin házelnök mellett. Infor- í mációinkat tegnap a szocialisták 2 felső köreihez tartozó megbízha- | tó forrásaink is megerősítették, s Toller László pécsi polgármestert azért találták a feladatra alkalmasnak, mivel a politikus közismerten határozottan képes érvelni az álláspontja mellett, s ha kell, szembe mer menni másfajta érdekekkel is. A múlt év őszén például egyedül utasította el a sebtében összehívott elnökség tagjainak azon akaratát, hogy Kiss Péter legyen az egyedüli miniszterelnök-jelölt Med- gyesi Péter lemondása után. Szabó György a Szili Katalin mellett álló megyéket képviseli. Szabó az MSZP-n belül az egyik legjelentősebb súllyal bíró megye, Borsod-Abaúj-Zemplén szocialista párti elnöke. A köztudottan liberális nézeteket is valló Steiner Pálnak, Budapest V. kerülete szocialista polgármesterének feltűnése viszont a „kemény szocialista magot” ellensúlyozhatja. Egyébként Toller tegnap egy lapinterjúban azt hangoztatta, pártjának ragaszkodnia kell Szili jelöléséhez. A szocialistákat is keményen bíráló polgármester szerint megkérdőjeleződhet a pártvezetésének legitimitása, ha nem Szili Katalin lesz az államfő. Azt is elmondta: az MSZP gyenge politikai erőnek tűnhet, ha nem tudja keresztülvinni Szili jelölését. Úgy véli, az MSZP hibája, hogy állandóan kompromisszumokra törekszik, „de ez egyszer az SZDSZ-től is el lehetne ezt várni”. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke tegnap úgy fogalmazott: azt nem tekintik kompromisz- szumnak, hogy „az összes lehetséges Szili Katalint elénk tárták, és közülük kiválaszthatjuk az egyiket”. Közben a szocialisták tegnap az ellenzéket is tájékoztatták arról, milyen köztársasági elnököt szeretnének. Hiller István ebben a kérdésben Orbán Viktor Fidesz-elnöknek fejtette ki a korábban már több helyen is megismételt álláspontját a leendő államfő szociáldemokrata gondolkodásáról. Jelzésértékű változások ELŐSZÖR fordult elő a Hiller- Gyurcsány páros vezetése óta, hogy a párt hivatalosan is azt jelzi, elégedetlen a folyamatokkal, és bele akar szólni a döntésekbe. GIRÓ-SZÁSZ ANDRÁS politikai szakértő így kommentálta az SZDSZ-szel tárgyaló MSZP-dele- gáció kibővítését. Hozzátette: az SZDSZ.számára nem a legkedvezőbb, hogy az MSZP álláspontját legmerevebben képviselőkkel kell egyeztetniük. Bírálatot kapott a tárca iskolatáska-rendelete indok Őszig nem lehet felkészülni Nehézségekre készüljenek a temetési zarándokok búcsú Nyolc-tizenkét órás várakozás Nem lehet bevezetni szeptemberben az alsó tagozatosok iskolatáskájának súlyát meghatározó rendeletet, jelen formájában ugyanis ellehetetlenítheti a tanévkezdést - mondta Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Magyar Bálint oktatási miniszter a múlt héten jelentette be, ősztől nem cipelhetnek naponta három kilogrammnál nagyobb összsúlyú könycsomagot az általános iskolák alsó tagozatára járó diákok. Kerpen szerint a rendelet azért sem megalapozott, mivel meghozatala előtt fel kellett volna mérni, milyen tényezők okozhatják a gyermekek mozgásszervi problémáit. Hozzátette: a kormányzat megint a saját felelősségét áthárító, a legkevésbé hatékony módon viszonyult a probléma megoldásához. A Külügyminisztérium figyelmezteti a Rómába indulókat: nehézségekre számítsanak az örök városban. Mint ismert, több millió zarándok érkezését várják II. János Pál holnapi temetésére. Polgár Viktor külügyi szóvivő megerősítette, Rómában már nem lehet szálláshelyet találni. A hatóságok sátortáborokat alakítanak ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy az idősebbek és a gyenge egészségnek csak kifejezetten alapos előkészítés után induljanak útnak, mivel nyolc-tizenkét órát kell várakozniuk a ravatal elé járulóknak. Mától várhatóan Róma több belső kerületét lezárják, így a temetés és a megemlékezés helyszínét célszerű tömegközlekedéssel megközelíteni. A római magyar nagykövetségen 24 órás telefonügyelet működik. ■ T. G. POLITIKUSOK-MAGÁNÜGYEK Szabó Ferenc nem bánja, hogy otthon nőuralom van SZABÓ FERENC (52), Pest megyei fideszes or- ÁKú szággyűlési képviselő csa- if ládjában nőuralom van, de ezt nem bánja. A „hátrányos helyzetű” honatyának két felnőtt és egy tinédzser korú lánya van. A képviselő úgy véli, szeretett családjának köszönhetően úgy végezheti a munkáját, ahogy kell. Szabóéknál a női nem ereje nemrégiben csökkent Ikerpár unokái közül ugyanis az egyiket Napsugárnak, ám a másikat Máténak hívják, (szs) Pogácsás Tibor honlapján elavult az életrajzi rész POGÁCSÁS TIBOR (41), a monori választókörzet fideszes ország- gyűlési képviselője egy újságcikk alapján jött rá, elavult életrajzi adat szerepel parlamenti honlapján. A minden bizonnyal ebből az információ- forrásból merítő írásban ugyanis az állt, hogy a honatyának két iskoláskorú lánya van. Valójában a Pogácsás család már három gyermeknek örülhet. Réka és Dóra után, másfél évvel ezelőtt, megszületett Fanni nevű lányuk is. (szs) Juhászné Lévai Katalin az érettségi miatt izgul DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (50), a szocialisták Hajdú- Bihar megyei országgyűlési képviselője izgatottan várja, hogyan válik be az új érettségi rendszer. Politikusként és szülőként is érintett, Imre fia ugyanis idén érettségizik. A pedagógus végzettségű képviselő igyekszik segíteni fiának a felkészülésben. Az orvosnak készülő fiú egyébként a matúra előtt angol nyelvből még részt vesz az országos tanulmányi verseny döntőjében, (szs) Havas Szófiát a gipsz sem rettentette el a sízéstől DR. HAVAS SZÓFIA (50), az MSZP fővárosi országgyűlési képviselője legkedvesebb mániája a síelés. Ezt a sportot ifjan is űzte, majd húsz évnyi kihagyás után, negyven felett indult neki ismét. Az újrakezdés nem sikerült tökéletesen. Az első napon a sípályán történtek miatt hat hét járógipszet írtak elő számára. Van, akit ez elrettent a síeléstől, de az egyébként orvos képviselőnőt nem. Három nap múlva ott folytatta, ahol abbahagyta, (szs) A Gyurcsáiwagyon eredetét firtatja Répássy Róbert Majd kétmilliárd forint gyermekek étkeztetésére RÉPÁSSY RÓBERT szerint a kor-mányfő ígérete ellenére nem hozta nyilvánosságra a tulajdonában álló cégek privatizációban való részvételét. A fideszes politikus egy tévéműsorban azt mondta, Gyurcsány Ferenc körülbelül fél éve ígéretet tett arra, hogy a rendszerváltozást követő magánosításokkal kapcsolatban tisztázni fogja a saját szerepét érintő információkat Csak azt mesélte el, hogy „mije van”, de azt nem, az hogyan lett - mondta. A KORMÁNY 1,8 milliárd forintot cső portosít át gyermekétkeztetésre, amelynek e osztásáról az önkormányzatok döntenek - közölte í MSZP-frakció szociális munkacsoportjának vezeti je,VIDORNÉ SZABÓ GYÖRGYI. A kormányi,5 milliárd forintot ad a helyhatóságok számára szeptembertől az óvodai és iskolai étkeztető támogatására. A gyerekek nyári közétkeztetésére továl bi 300 millió forintot adnak