Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-07 / 80. szám
2005. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 „Célzott" forintok fejlesztésekhez Csaknem négy és fél milliárd forintra írt ki pályázatokat az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. A támogatást Hajdú, Szabolcs és Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzatai és vállalkozói igényelhetik fejlesztéseikhez. Teleki József A legjelentősebb összeg, több mint 3 milliárd forint a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat keretében áll rendelkezésre. A pénznek 27 százaléka juthat megyénkbe — mondta el tegnapi tájékoztatóján a megyei közgyűlés elnöke. Tokár István a programból külön kiemelte a munkahelyteremtő és -megőrző beruházások, a vállalkozóvá válást segítő programok, az idegenforgalmi fejlesztések, intézmény felújítások támogatását. Mindezekhez a pályázók 70 százalékos támogatást kérhetnek, a két hátrányos helyzetű - a Tiszafüredi és a Tiszazugi — kistérségben azonban a 90 százalékot is elérheti a régiós hozzájárulás. Az Észak-alföldi Fejlesztési Tanács ugyanakkor külön keretből 860 millió forintot biztosít a belterületi utak korszerűsítésére, illetve 210 millió forintot hulladékgazdálkodási programok megvalósításához. Továbbra is igazoltatnak változatlanul A rendőrök az érvényes szabályok szerint intézkednek Horváth Győző Egyes hírek szerint a rendőrség a jövőben csak azokat az autósokat állítja meg igazoltatásra, akik nyilvánvalóan valami szabálysértést követtek el. Az, hogy a közlekedők közül látszólag minden ok nélkül kiintenek egy-egy járművet, majd igazoltatják a vezetőt, állítólag megszűnik. Az ezzel kapcsolatos hírekről a médiából értesült a megyei rendőr-főkapitányság köz- biztonsági igazgatója, Molnár Miklós ezredes is. Mint mondta, nemhogy intézkedés nem született ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban, de még fel sem merült a sajtóban napvilágot látott változtatás gondolata a szakmai körökben. Munkájukat, így az igazoltatással kapcsolatos tevékenységet a rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat alapján gyakorolják, ez a hatályos jogi háttér pedig lehetővé teszi az igazoltatások jelenlegi módszerét. Amennyiben változik a jogszabály, a rendőrök természetesen az újnak megfelelően fogják végezni a munkájukat — mondta. Megfelelő önismeret kell (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Mint hangsúlyozta, az elég jó szülővé váláshoz a megfelelő önismereten át vezet az út, csak ezáltal lehet a képességeknek megfelelő pályát és hasonló értékrendű párt választani, akivel a folyamatos, a nehézségek közepette is jól működő, őszinte, szeretetteljes kapcsolatot tudunk kialakítani. S hogy miért ilyen fiatal korosztályhoz szólt az előadás? Főként azért, mert a szülővé válásra való felkészülést nem lehet elég korán elkezdeni. A családból hozott minta végigkíséri életünket, s bizony tizenévesen gyakran mondogatjuk: „én biztosan nem így nevelem majd a gyermekemet”. A későbbiekben azonban hajlamosak vagyunk ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint a szüléink, s innen gyakran egyenes út vezet a családok felbomlásához, aminek legnagyobb vesztesei a gyermekek. A témához kapcsolódva a WHO magyarországi irodája rajz- és esszépályázatot hirdetett általános és középiskolás diákok számára, melynek célja az volt, hogy az anyaság/apaság örömének, szépségének, semmivel sem pótolható élményének bemutatásával erősítsék a gyermekvállalás motivációját, hangsúlyozzák az egészséges életmód fontosságát, az egyéni felelősséget. A pályázat esszé kategóriájában Dósa Edina (Szolnok) és Bernáth Barbara (Szolnok) lett első helyezett, a rajzok közül Marsi Nikolett (Szolnok) és Tóth Emese (Törökszentmiklós) munkáját tartották legkiemelkedőbbnek, sőt, Tóth Emese országos második helyezést ért el rajzával. A nők egészsége A magyar nők egészségi állapota jelenleg messze alatta marad az európai átlagnak. Az uniós átlagnál háromszor gyakoribb a méhnyakrák, a keringési betegségek halálozási aránya meghaladja az Európai Unióban élő férfiakét, a hazánkban élő nők legalább fele túlsúlyos és 28,5 százalékuk dohányzik. Pedig a nők életmódja kihat az egész családra... RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Gazdára találtak a Tisza-Coop Rt. „Gazdálkodj coop-osan” nyeremény- játék ajándékai. Képünkön a Coop Szolnok Rt. Tiszavidék Áruházának vásárlói veszik át nyereménytárgyaikat. Megyénkben összesen nyolcán — a Szolnok ABC, a Bőség ABC vásárlói, valamint tószegi és tisza- süiyi lakosok — vehették át a DVD-lejátszókat, televíziókat, illetve a hűtőszekrényeket. Továbbra is érdemes játszani a Coop által szervezett nyereményjátékokon, hiszen 2005-ben 64 autót sorsolnak ki. Szolnok. A Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szak- középiskolában tegnap szakmai tanácskozást tartottak „Fejlődő régió, fejlődő szakképzés címmel”. A rendezvényen szó esett a munkaerőpiaci helyzetről, az érettségi utáni szakképzési lehetőségekről, a munkaadók elvárásairól, valamint arról is, hogy veszélyes-e a kémia tanítása. a Szolnok. Egy megdőlt fa veszélyeztette a közelében lévő épületet tegnap a Széchenyi úton, ezért a tűzoltókat hívták segítségül. A lánglovagok miután kivonultak, kivágták a fát, így a veszély megszűnt. HGY Tiszafüred. Az Alapítvány a tiszafüredi Szőllősi úti óvodásokért idén is megtartotta hagyományos Dorottya-bálját. A rendezvény bevételét a tervek szerint gyermekbútorok vásárlására, cseréjére, felújítására fordítják. Ennek köszönhetően korszerű, modern környezet várja majd a jövőben az ide járó óvodásokat. FI tiszakürt. Kigyulladt tegnap egy családi ház villanyóraszekrénye. A nagyobb bajt sikerült megelőzni azzal, hogy a tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt a szomszéd egy kézi tűzoltókészülékkel eloltotta. Az eset körülményeit vizsgálják. HGY Partraszállás a Holt-Tiszánál (folytatás az 1. oldalról) ezúttal a partfelderítést, a harcA feladat az feladat, végre kell erő partraszállását, a víz alatti hajtani - mondják és egymás partmegközelítést gyakorolták után, szabályos rendben ugra- három fordulóban. Elsőként Jól felszerelt alakulat- A Magyar Honvédség egyik legjobban felszerelt alakulata a miénk - mondta a zászlóalj törzsfőnöke, Deák Péter őrnagy. Ez azt jelenti, hogy eszközeik folyamatosan gyarapodnak és megújulnak. Rendelkeznek olyan, a speciális munkájukhoz ma már nélkülözhetetlen felszereléssekkel, mint például az éjjel látó készülék vagy a különleges feladatokhoz alkalmas kisméretű géppisztoly. Járművekben sem szenvednek hiányt és végre hamarosan hozzájutnak azokhoz a korszerű búvárfelszerelésekhez is, amelyek buborékukkal már nem leplezik le a víz alatt rejtőzködő felderítőket. nak ki a víz fölött szitáló helikopterből, hogy a pár méteres magasságból csobbanjanak a holtág vizébe. Klemann László zászlós szakmájuk részleteibe beavatva elmondta, embereik egy alapugrást hajtottak végre, ezt követte az, amikor már felszereléseikkel együtt kellett a gépet elhagyniuk, végül mindezt csoportkötelékben hajtották végre. Uj igazgató az Erzsébet Kórház élén (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Közben kiírták a pályázatot, amelyre határidőig hárman jelentkeztek. A pályázatokat — tudtuk meg a napirend előadójától, Szántai Tibortól, az egészségügyi és sportbizottság elnökétől — a közalkalmazotti tanács egy tagjával és az orvosi kamara által delegált taggal kiegészült héttagú szakbizottság bírálta el. Az írásban beadott anyagok jogi szakvéleményezését is kérték. Az egyik jelentkezőnél összeférhetetlenséget állapítottak meg, amely összeférhetetlenséget a jelentkező nem kívánta a későbbiekben megszüntetni, így pályázatát nem tudták figyelembe venni. A versenyben maradtak - dr. Czeglédi István jelenleg a megyei Hetényi Géza Kórház Rendelőintézet fül-orr-gégészeti osztályának helyettes vezetője, illetve dr. kárteszi Márta a váci Jávorszky Ödön Kórház Rendelőintézet orvos igazgatója — közül választhattak a városatyák. A meghallgatásokat követően a szakbizottság egyértelműen a váci kórházigazgató asszony | mellett tette le a voksát. Ajánlá- I sukat a tegnapi rendkívüli ülés résztvevői is elfogadták, mert egyhangú szavazással — hozzászólás és vita nélkül — támogatták kinevezését. Ritka születésnapot ültek i I Tiszafüred legidősebb polgárát, a 105 éves Széles Józsefné Lidiké nénit köszöntötték tegnap a helyi Platán Nyugdíjasotthonban. született Lidi nénit. Az immár 105 éves asszony férjével és egyetlen gyermekével, János fiával még a harmincas évek közepén költözött Tiszafüredre, ahol földművesként a továbbiCsaládtagjai körében fogadta a jókívánságokat a 105 éves Lidi néni Farkas István A cseperedőóvoda növendékei szép verssel, a város vezetői virágcsokorral és gyönyörű tortával, a családtagok és az otthonbéli társak pedig közös énekkel és emlékezetes fogadással köszöntötték a jeles napon az 1900. április 6-án, Tiszacsegén akban is rengeteget dolgozott. Ahogy teltek az évek, szép lassan a családi fészek, a Kiss Pál ' utcai ház is benépesedett, olyannyira, hogy Lidi néni jelenleg három unokával, hat dédunokával és kettő ükunokával is büszkélkedhet. Jó egészségének köszönhetően egyébként 101 évesen lett az otthon lakója. FOTÓ: A SZERZŐ Mé g fel sem merült a sajtóban napvilágot látott változtatás gondolata a szakmai körökben