Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-05 / 78. szám
4 2005. ÁPRILIS 5., KEDD FIGYELŐ HÍRSÁV Támogatás a hulladékgyűjtéshez az észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács idén összesen 208 millió forinttal segíti az önkormányzatok hulladékgazdálkodási programjait. A hulladékgyűjtő szigetek, komposztálótelepek kialakításához, szemeteskocsik beszerzéséhez 70 százalékos, míg hulladékudvarok, szennyvíz- tisztító telepek gyűjtőmedencéinek kialakításához 60 százalékos támogatást igényelhetnek a települések, (tj) Növekvő reálkereset a gazdaság az elmúlt év második feléhez hasonló, 3,8 százalékos növekedésére számít a GKI. Az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzés szerint az év egészében a reálkeresetek 4,5% körüli emelkedése várható. Az infláció januárban és februárban tapasztalt mérséklődése azonban megáll, sőt némileg emelkedik. Ám az év végén is 4 százalék alatt marad, (tj) Köztisztviselő-képzés EU-forrásból A köztisztviselők továbbképzéséhez európai uniós pén- zekre nokon elmondta: novemberig 115 ezer köztisztviselőnek kell elsajátítania az új köz- igazgatási eljárási törvény passzusait. Erre a célra a költségvetésben 260 millió forintot különítettek el. ugyanakkor számítanak európai uniós forrásoka, illetve az önkormányzatok továbbképzésre szánt forintjaira, (tj) Cégalapítás nyolc nap alatt? szerződésminták egyszerűsítik majd az alapítók és a bíróság dolgát az új most készülő cégtörvényben. így - az igazságügy tárca reményei szerint - akár nyolc nap alatt bejegyezhetek lesznek a kisebb gazdasági társaságok. Az ügyvédkényszer azonban megmarad. (VG) Tiszta program A KÖZOKTATÁSBAN és a felső- oktatásban továbbra is legálisan használhatók a Microsoft egyes termékei, miután az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) és a Microsoft 3 évre szóló licencmegál- lapodást kötött. A szerződés értelmében az oktatási intézmények számítógépein, a felsőoktatási intézmények oktatói, hallgatói, valamint az általános és középiskolák pedagógusai otthoni számítógépein is jogtisztán használhatók a Microsoft Windows Frissítés, valamint a Microsoft Office termékek, (tj) Tőkebeáramlás A MAGYAR NEMZETI BANK adatai szerint 2004-ben közel 3 milliárd euró értékű külföldi közvetlen tőkebefektetés valósult meg Magyarországon; az egyéb (működő)tőkemozgások során 416 millió eurós nettó beáramlás mutatkozott. Ez 2001 óta a legmagasabb működőtőke-beáramlást jelzi. A gazdasági minisztérium várakozásai szerint folytatódik a kedvező trend, és idén 3,5-4 milliárd euró értékű külföldi tőkebefektetés történik Magyarországon. 1990 óta Magyarországon 48,3 milliárd eurót fektettek be a külföldiek. Ezzel a Kelet-Kö- zép-Európában hazánkban a legmagasabb az egy főre eső magyarországi működőtőke-állomány. (iz) Hét hónap „dologidő” Majd ötvenmillió forinttal támogatta a munkaügyi tárca megyénkben azt a három közmunkaprogramot, melynek révén hetvenhárom fó' foglakoztatására nyílik lehetőség. Teleki Több mint 1400 település nyújtotta be igényét arra a másfél- milliárd forintra, amelyre az országos közmunkatanács írt ki pályázatot. Megyénkből három önkormányzat kérelmét támogattak a szakértők, összesen majdnem ötvenmillió forinttal. Térségünkből- a legnagyobb összeget Kunszentmárton nyerte, ahol nyolc települést érintően 65 tartósan munkanélküli foglalkoztatását tervezik. Kisújszálláson öten, míg Tiszabőn hárman juthatnak hét hónapon át kenyérkeresethez a megítélt közel három-, illetve kétmillió forintos támogatásból. A Baross úti butiksoron lévő gyermekcipőboltba megérkeztek az akciós Killefeet szandálok. Ugyanitt Woolf lányka cipők, szandálok 28-36-os méretig, 1200 Ft-os egységáron kaphatók. I Szolnokon, a Közgazdasági Iskola mellett. A Construma csempe újdonságai már a boltunkban! Tomy Trade Fürdőszoba Szalon 5000 Szolnok, Szántó körül 42. Tel.. 56-420-133 A közmunka feneketlen zsákja integráció Valódi foglalkoztatási programokat sürgetnek a romák A közmunka nem megoldás a foglalkoztatási problémákra Idén hatmilliárd forinttal jut kevesebb közmunkára, mint tavaly - állítja a parlament kisebbségi bizottságának megyénkbéli tagja. Farkas Flórián szerint ugyanakkor nem is annyira közmunkára, mint valódi foglalkoztatási programokra lenne szükség. Teleki József A tavalyinál egymilliárd forinttal többet ígért közmunkára a munkaügyi miniszter. Farkas Flórián számítása szerint azonban legalább hatmilliárddal kevesebb jut majd erre a célra. A szaktárcánál ugyanis 3,1 milliárd forint áll rendelkezésre, melyhez ha a területfejlesztési pénzeket is hozzáadják, akkor szűk négymilliárd forintra számíthatnak a tartós munkanélkülieket foglalkoztatók. A munkanélküliségi ráta ugyanakkor 6 százalékról 6,9 százalékra emelkedett a GKI Gazdaságkutató Rt. adatai szerint A cigányság körében azonban még rosszabb a helyzet. Farkas Flórián állítja, a romák között előfordul kilencven-, de egyes településeken, mint például Tiszabő, százszázalékos munkanélküliség is. Mindezekre a problémákra pedig a közmunka nem jelent igaz megoldást. A közmunka a segélyezés burkolt formája - állítja a képviselő, aki éppen ezért úgy látja, hogy ez a foglalkoztatási forma konzerválja a szegénységet. így végsősoron inkább árt a roma integráció ügyének, mint használ. Nem átmeneti segélyekre, hanem tartós munkahelyekre volna szükség a leszakadó rétegeknek éppen úgy, mint a nem cigányok további süllyedésének megállításhoz. Valódi foglalkoztatási programok kellenének, képzési, átképzési lehetőségekkel. Vesztesek A cigányság az egyik legnagyobb vesztese a rendszerváltásnak, és úgy néz ki, hogy az európai uniós csatlakozásnak is ők lesznek a kárvallottjai - véli Farkas Fórián. A Lungo Drom elnöke szerint a cigányságot érintő kiadások minden területen csökkentek. Az amúgy is szűkös antidiszkriminációs keret például 250 millióról 140 millióra mérséklődött. Alkalmazottak feketén-fehéren ellenőrzés Márciusban kétszer vizsgálódtak Az adóhatóság idén is kiemelt figyelmet szentel a fekete foglalkoztatás felszámolására. A múlt hónapban két akciót is tartottak a társszervek közreműködésével. Laczi Zoltán A tapasztalatok szerint a foglalkoztatók egy része előszeretettel dolgoztat bejelentetlenül dolgozókat, többek között építkezéseken - közölte Soltész Ernőné, az APEH megyei igazgatósága operatív osztályának vezetője. Mint elmondta, márciusban két nagyobb szabású ellenőrzést végeztek a foglalkoztatottakra vonatkozóan. Ezeket az akciókat a társszervek - Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), Vám- és Pénzügyőrség, rendőrség, határőrség - közreműködésével bonyolították le. Az első akció kapcsán több helyszínt jelöltek ki, azonban a szeszélyes időjárás miatt csak két építkezésen sikerült ellenőrzést végezni. A két helyszínen összesen tíz foglalkoztató 42 alkalmazottját nyilatkoztatták a revizorok. A második akció keretében felkeresett építkezésen mindössze négy foglalkoztató 24 fő alkalmazottját találták munkavégzés közben a vizsgálatot végzők. Ez talán betudható annak is, hogy a húsvét utáni első munkanapon még sokan a locsolás, az evés-lvás fáradalmait pihenték ki. A munkáltatók közül kettő kivételével mind megyei illetőségű, akiknél az ellenőrzéseket folytatni szükséges, mivel a helyszínen nem volt bizonyítható a bejelentés ténye. Úgy tűnik azonban, hogy ezúttal a legális munkavállalói kört találták meg a hatóságok - tájékoztatta lapunkat az osztályvezető. SZEMVIZSGALO SZALON m mun ■akció SZEMVIZSGALAT: 50 % SZEMÜVEGKERETEK: 20 % KONTAKTLENCSÉK: 10% NAPSZEMÜVEGEK: 20 % SZOLNOK, BAROSS UT 20-22. TEL.: 56/426-401 NYITVA TARTÁS: H-P.: 9.00-17.30 SZÓ: 9.00-12.00 SZOLNOK, BAROSS ÚT 49-51. NYITVA TARTÁS: H-P: 9.00-17.30 SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATAINK: •Marketing és reklámügyintéző •Társasházkezelő • Ingatlankezelő • Ingatlanközvetítő • Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító • Kereskedő vállalkozó • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Mérlegképes könyvelő A képzés helye: Szolnok. Tankönyvellátás: Szolnok, Verseghy park 8. könyvesboltunkban. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnok@perfekt.hu V* SGS I 01-0507-04/0036 imám m..»* 54/452-276 perreKt „Van gépünk hozzá...” FOTÓ: CSABAI ISTVÁN