Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-29 / 99. szám
2005. ÁPRILIS 29., PÉNTEK 5 AHOL ÉLÜNK Névjegy: Magéra Gyuláné tanítónő. Született: Jászkisér, 1947. május 28. Úttörője volt az iskolaotthonos NYIK-es program megvalósításának. Sok más mellett a megyei pedagógiai intézet felkérésére öt éven át szaktanácsadóként segítette a megyei alsó tagozatos pedagógusok munkáját. Az Országos Tankönyvbíráló Bizottság felkérése alapján számos alsós tankönyv szakértésében, bírálatában vett részt. A mai napig tagja a TIT-nek. „Egyértelmű volt, hogy hivatást választom” életpálya Osztályidegenből elismert pedagógus nítói A pedagógus szakma egyik legjelentősebb elismerését, a Karácsony Sándor-díjat vehette át nemrégiben a jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola tanítónője, Magéra Gyuláné, Erzsiké néni. A pedagógust több mint három évtizeden át folytatott áldozatkész munkája elismeréseként a tantestület terjesztette fel a magas kitüntetésre. — A kiséri tanyavilágban, nevezetesen a Szellőháton nőttem fel, ott is jártam iskolába. Csodálatos volt a gyermekkorom mondta Erzsiké néni. - A tanyán élő parasztcsalád kulák- nak, osztályidegennek számított abban az időben, így — a kitűnő bizonyítványom mellett is - csak nehezen jutottam be a középiskolába. A jászapáti gimnáziumban tanító - azóta már nyugalmazott főiskolai tanár - Farkas Ferenc tanár úr közbenjárása kellett, hogy egyáltalán megkezdhessem a gimnáziumot. Személyes kisugárzásának, tanári képességeinek pedig azt köszönhetem, hogy jómagam is a pedagógushivatás felé indultam el. — Folyamatosan a helyi iskolában dolgozott?- Be kell vallanom, hogy néhány évre elhagytam a katedrát. Budapesten könyvtárosként próbáltam elhelyezkedni. Rövidesen azonban rá kellett jönnöm, hogy hiányzik a gyermekzsivaj, a becsöngetés, s minden, ami a pálya velejárója, így visszatértem tanítani.- Az életpálya elismeréseként vehette át a Parlamentben a díjat. Nyugdíjazásával búcsút intett az iskolának? — Teljes állásban már nem vállalnám a munkát. Az embernek tisztában kell lennie teherbírásával. Óraadóként maradtam, főként az úgynevezett integrált órákon veszek részt, a felzárkóztatásban segítek, de néha persze — ha helyettesíteni kell - számíthatnak rám az alsós osztályok bármelyikében.- Milyennek kell lennie egy tanítónőnek? — Nem lehet ezt egyértelműen meghatározni. Eredményeket viszont csak abban az esetben érhet el a pedagógus, ha személyes kapcsolatba kerül tanítványaival. A kontaktus kialakulásának hiányával a nevelői munka lényege veszik el. Az évtizedek tapasztalata rávilágított, hogy a kezdő pedagógusoknak sokkal több pszichológiai ismerettel kellene rendelkeznie ahhoz, hogy a különböző élethelyzetekben a megfelelő megoldásokat találja meg. Mindezzel együtt, azt hiszem, ha újra választanom kellene, akkor is tanítónő szeretnék lenni. Nagyok a terhek Tartani szeretnék az elért színvonalat — A pénzeszközök megosztásakor az amúgy is nehezebb gazdasági helyzetben lévő településre rótták arányaiban a legnagyobb terheket — mondta keserűen Hajdú László, Jászkisér polgármestere, amikor a szennyvízberuházásról kérdeztük. Rámutatott, hogy a fejlesztés finanszírozása évekre lenullázta a nagyközség hitelképességét.- Jászkisér jövője szempontjából fontos a szennyvízberuházás. Nem volt tehát kérdés, hogy belevágunk-e a fejlesztésbe, amikor négy másik településsel (Jászberény, Jászárokszállás, Jászapáti, Jászszentandrás) együtt az állami támogatást elnyertük. Az állami pénz megosztásakor azonban településünk mindössze a beruházási összeg 53,8 százalékához jutott. A fennmaradó 46,2 százalékot - ami 750 millió forintot jelent - kell kigazdálkodniuk. A beruházáshoz kapcsolódó lakossági befizetéseket kell kiegészítenie az önkormányzatnak, illetve garanciát kellett vállalnia a vízi- közmű-társulat által felvett hitelekre. Idén ez 36 millióval, de 2008-ban például már 60 millió forinttal terheli meg a községi kasszát. Jászkisér éves költség- vetése 785 millió forint jelenleg.- A legnehezebb pénzügyi helyzetben lévő településnek kell a legnagyobb arányú saját erőt kigazdálkodnia. Csődhelyzetbe ugyan nem kerülünk, de a továbblépés lehetőségei - egyéb fejlesztésekhez aligha vehetünk fel hiteleket - szűkültek - mutatott rá a polgármester. Vélekedése szerint ez mindenképpen rossz fényt vet a társulási formában megvalósuló fejlesztésekre. A kulturális rendezvények szervezésében a település köz- művelődési dolgozói az elmúlt években megvalósított rendezvényekkel megmutatták, hogy milyen színvonalon képesek egy adott pénzügyi keretből az egyes rendezvényeket megvalósítani.- Ettől a színvonaltól azonban nem szeretnénk visszalép- ni, még ha kern ű vei ődési ház vezetője. A programszervezés - pedig eddig sem volt egyszerű feladat — az elmúlt évekhez képest is jóval nehezebb. Az önkormányzati finanszírozás jórészt arra elég, hogy az intézmény dologi, illetve személyi kiadásait fedezze. A programszervezéshez szükséges anyagi hátteret az elmúlt években is a pályázatokkal tudta fedezni az intézmény. Balogh György megjegyezte: az ilyen irányú megyei pályázataikat idén rendre elutasították.- Az elért színvonaltól azonban nem szeretnénk visszalépni. A probléma viszont az, hogy a környéken egyre kevesebb az olyan vállalkozás, amely anyagiakkal is hozzá tud járulni egy település kulturális életének „mozgatásához”. Mindenesetre nem adjuk fel a reményt, és a hagyományos, évek óta várt rendezvények szervezését tovább folytatjuk. Próbaterem az ifjúsági házból Mint arról korábban beszámoltunk, pályázati segítséggel alakítanak ki az egykori Ifjúsági Házból egy próbatermet, ahol a későbbiekben színvonalas körülmények között gyakorolhatnak a település táncostehetségei. Az épület nemrégiben került a művelődési ház kezelésébe. Pályázati segítséggel az átalakítás első ütemében elkészül a próbaterem és a művelődési ház közötti összekötő folyosó, illetve maga a próbaterem belső átalakítása. Az egyelőre kérdéses, hogy a második ütem megvalósítására — amelynek részeként új raktárak, öltözők alakulnának ki - vajon lesz-e pénze a településnek. <«>B-METAL KFT. mjgll|ptiely: 5137 Jászkisér, Apáti út 14. H^ll!ffSfe'S7/451 -767 _________________________ • Forgácsolás CNC- és hagyományos gépeken- Lemezmegmunkálás (darabolás, élhajlítás)- Hegesztés (AWI. MIG/MAG)- Présmunkák A JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYIFELSŐSZENTGYÖRGYI MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA értesíti a szövetkezet tagjait és külső üzletrész-tulajdonosait, hogy a 2004. évi zárszámadó, 2005. év tervtárgyaló közgyűlést 2005. május 20-án, pénteken 10 órakor tartja a jászfelsőszentgyörgyi Vörös Sarok Vadász Társaság jászfelsőszentgyörgyi „faházában”, melyre ezúton meghívjuk. Amennyiben a meghirdetett időpontra a közgyűlés határozatképtelen, úgy az azonos napirendi pontokat a közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül 2005. május 20. 10.30 órakor megtárgyalja. Kérjük pontos megjelenését, aktív részvételét. Igazgatóság RÖVIDEN A TELEPÜLÉS ÉLETÉRŐL kiállítás. A Jász AJkotók Köre művészeinek közös tárlata nyílik meg május 7-én a művelődési házban. Az épület galériájában a közösség 15 alkotója mutatja be munkáit. A kiállítást dr. Gomola György író, költő, kollazsőr, illetve Balogh György, a művelődési ház igazgatója nyitja meg. REDEMPTio. A jászkun re- demptió 260. évfordulójának tiszteletére a településen egy emlékművet állítanak fel. A talapzatra állított márványtáblákra az egykori kiséri re- demptus családok nevét írják fel. Ä nevek gyűjtését, illetve az ünnepség megszervezését a Jászkisériek Baráti Köre vállalta fel. Mint ismeretes, redemptusoknak azokat nevezzük, akik 1745-öt követően saját pénzükkel járultak hozzá a térség régi szabadságjogainak megváltásához. A jászok és kunok összesen 500 ezer rajnai forintot fizettek ki, ami óriási összegnek számított annak idején. testvértelepülés. Néhány hónappal ezelőtt kötötték meg a kiséri önkormányzat és a lengyelországi Sczyrk városának képviselői testvértelepülési megállapodásukat. A lengyel város delegációja június közepén érkezik megyénkbe, amikor is a „Közös úton Európában” című konferenciáján vesznek részt a megyeszékhelyen. Az itt-tartózkodás idején természetesen ellátogatnak testvértelepülésükre, Jászkis- érre is. kertbarátok. A jászberényi kertbarátokat fogadja május 21-én a jászkiséri kertbarát kör. A civil szervezetek közötti kapcsolat erősítésének egyik fontos eszköze a másik megismerése, a baráti beszélgetés, szakmai tapasztalatcsere. Higiénia magas fokon Olaszországi és hazai termelőktől közvetlenül beszerzett folyékonyszappan-, kéztörlőpapír-, toalettpapír-adagolók, “akár zárható kivitelben, több méretben és minőségben szerezhetők be a jászberényi székhelyű Bóna Hygilux Kft-től. Bó- na Nándor 1991-ben magánvállalkozóként kezdett hozzá a higiéniai termékek nagybani forgalmazásához. A vállalkozás folyamatos fejlődése következtében 2004 őszén kft.-vé alakult át, amellyel párhuzamosan kialakították székhelyükön bemutatótermüket is. Az adagolókat, illetve az utántöltő anyagokat, papírárukat (kéztörlők, szalvéták) tetszetős kább Jász-Nagykun- Szolnok, Heves, illetve Nógrád megyében szállítanak közületi megrendelőkhöz (iro- környezetben választhatják ki a dák, üzemek, műhelyek, ven- megrendelők, de kérésre köz- déglátók, benzinkutak stb.), de veüenül a megrendelőnél is be- ezenkívül az ország számos mutatják árukínálatukat. Légin- pontján van megrendelőjük.(x) BÓNA HYGILUX KFT., 5100 JÁSZBERÉNY, SÁNDOR U. 6. Mobil: 30/3353-347, Tel/fax: 57/410-011 E-mall: bonahygl@invitel.hu