Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-28 / 98. szám

2005. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK 13 MEGYEI TÜKÖR Történelemből már egyetemista Halász Ferenc Szolnokon a Varga Katalin Gimnázi­umban még csak a 11. d padjait koptatja, de a har­madikos, eredetileg kun­szentmártoni legény már egyetemista. Legalábbis történelemből. D. Szabó Miklós Mindez úgy történt, hogy Feri előszeretettel foglalkozik az egyetemes és magyar históriá­val. Mással is, hiszen rendsze­rint 4,9-es tanuló, németből fel­sőfokú, angolból középfokú nyelvvizsgával Is rendelkezik. Visszatérve a történelemre, nem most kezdődött a megmé­retés, hiszen több fordulón kel­lett helytállni. Úgy tűnik, jókat kérdezhet­tek, vagy jól felkészült, mert vé­gül a vargás diák harmincad- magával az Országos Középis­kolás Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőjébe jutott, ame­lyet a fővárosi Kossuth Klubban tartottak. Egy komoly tanulmánnyal, az 1885-ben épült kunszentmárto­ni vasút építésével kopogtatott. A szigorú zsűri tudományos­nak ítélte a dolgozatot, ezt meg­hallva felemás érzéseket keltett benne: jó ez, vagy kevésbé az? Igen összetett, bonyolult, renge­teg ismeretet követelő szóbeli után az eredményhirdetés úgy történt, hogy visszafelé sorolták a helyezéseket. Kezdetben azért drukkolt, hogy benne legyen a legjobb ti­zenötben, majd ahogy fogytak a helyezési számok, nőtt a fe­szültség. Amikor még a negyedik hely­nél sem említették a nevét, már tudta, dobogós lett. így a Szege­di György tanár úr és a dr. Bagi Gábor kandidátus (felkészítet­te diák végül harmadik helye­zett lett, amelynek kimondha­tatlanul örült. Ebből a tárgyból már nemcsak hogy megvan az emelt szintű érettségije, de megnyíltak előtte az egyetemek kapui is. Ugyanakkor Feri úgy gondol­kodik, hogy a történelem a vi­lág (egyik) legcsodálatosabb tárgya, de ebből lehetetlen meg­élni, így Inkább valamilyen gaz­dasági vagy diplomata pálya fe­lé kacsingat. Majd kis idő telté­vel, ha már egy kicsit anyagilag összeszedte magát, azt tervezi, mint egykoron tette a kezdő táncos. Csak ő a kályhához tért vissza, Feri pedig a históriához akar.- Imádom a históriát, de abból aligha lehet megélni- állítja Halász Ferenc, az OKTV történelem­döntőjének harmadikja c? Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. környezeti nyilatkozata Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. Hajdú-Blhar, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Jász-Nagykun Szolnok megyék területén végzi a villamos energia beszerzésére, szállítására, értékesítésére és az ehhez szükséges elosztóhálózatok, transzformátorállomások és kapcsoló-berendezések biztonságos üzemeltetésére, karbantartására és üzemzavar-elhárításra irányuló tevékenységét. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. 2004 Júniusa óta működteti az ÖQS által 373/0 számon regisztrált ISO 14001:1996 szabvány szerinti Környezetközpontú irányítási rendszerét. 1. sz. ábra: E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt Környezetirányítási rendszerének szerepel Társaságunk menedzsmentje a környezeti politikájában rögzítette környezetirányítási rendszerünk működésének alapelveit, melyeknek teljesülésétfolyamatosan figyelemmel kíséri: Részlet a környezeti politikánkból:- „a környezet politikai célkitűzések a részvénytársaság stratégiájának részét képezik,- elsődleges célunk a részvénytársaság tevékenységére, szolgáltatására vonatkozó jogszabályi követelmények, szabvány és hatósági előírások betartása,- elkötelezzük magunkat a környezetszennyezés megelőzésére és környezetvédelmi teljesítményünk folyamatos fokozására, káros anyagaink, veszélyes Hulladékaink és energia felhasználásunk fajlagos mennyiségénekfolyamatosancsökkentésemellett,- működési területünkön a nemzeti parkokkal együttműködve, kiemelt figyelmet fordítunk a természeti és épített környezetünk értékeinek megőrzésére, tevékenységünk során a madárvédelmet elősegítő technológiákat alkalmazunk,- munkatársainknak egészségesebb munka-környezetet biztosítunk," Társaságunk környezeti céljainak teljesülésére fordított költségeinket az 1. számú táblázat tartalmazza. 1. számú táblázat: Környezeti célokra fordított költségek Társaságunk 2004-ben is, a környezetvédelmi és munkavédelmi hatóságok előírásainak határidőre, maradéktalanul eleget tett, a hatóságok bírságot nem róttak ki. Tevékenységeinkkel kapcsolatosan környezetvédelmi mutatók a 2. számú táblázat szerinti alakult 2. számú táblázat: Környezetvédelmi mutatók Társaságunk a Nemzeti. Parkokkal való együttműködést kiemelt fontosságúnak tekinti, (lásd: 3. sz. táblázat) 2005-ben kitűzött környezeti céljaink teljesülése érdekében társaságunk együttműködve partnereinkkel kiemelt feladatnak tekinti a következőket:-Transzformátorokfelújltása, cseréje.- Közép-, és nagyfeszültségű olajos kapcsolók cseréje.- Zárt tra nszformátor alapok építése ütemterv szerint.- A PCB tartalmú kondenzátorok cseréje a jogszabály által megengedett határidőig.- Madárvédelmi papucsok és gólyafészektartók felszerelése a Nemzeti Pa rkokka I egyeztetve, igényeik a lapján- A vlzmintavételi és vizsgálati tevékenység fokozott figyelemmel kisérése, eredmények elemzése.- A hálózatbontási hulladékok szelektív és környezetszennyezést kizáró tárolása- Energiatakarékosság 3. sz. táblázat: Madárvédelmi eszközök alakulása 4. sz. táblázat: Munkakörnyezet javítást célzó intézkedések Antal József ügyvezető igazgató az Igazgatóság elnöke Gon „Romákra" okítanák a pedagógusokat Romológiát kellene tanul­niuk a szolnoki pedagó­gusoknak — ebben még egyetértés volt a hátrá­nyos helyzetű tanulók fel­zárkóztatásáról rendezett tegnapi tanácskozáson. Ám abból már vita kere­kedett, honnan lesz pénz mindehhez. Teleki József Elengedhetetlenül fontos, hogy a pedagógusok részt vegyenek egy romológiai kurzuson — állí­totta a szolnoki Roma Integráci­ós Bizottság elnöke. Vincze La­jos szerint a tanárok cigányság­gal kapcsolatos ismeretei bő­vülnének, ami segítené az in­tézmény-összevonások miatt is­kolát váltó roma fiatalok beil­leszkedését is. Bár az elképzelést az önkor­mányzat is támogatná, ám az is­kolaigazgatók jelezték, hogy már lekötötték az idén tovább­képzésekre rendelkezésre álló összeget. A tanácskozást szer­vező Hegedűs T. András szakis­kola igazgató­ja, Csilléi Béla, az integrációs bizottság okta­tási vezetője­ként éppen ezért önkor­mányzati for­rások átcsoportosítását sürget­te. A roma integrációs program­ban rendelkezésre álló forinto­kat azonban a kisebbségi ön- kormányzat szívesebben fordí­taná a cigány gyerekek óvodába járásának megerősítésére, az életkörülmények javítására. A kérdésben újabb egyezteté­sek lesznek. Az idő sürget, hi­szen az áthelyezett tanulók szeptemberben már az új isko­lájukban kezdenek, ahol nem minden esetben vannak a peda­gógusok felkészülve a halmo­zottan hátrányos helyzetű tanu­lókkal való foglalkozásra. Éberség mindenek felett vagyonvédelem Nagy a vándorlás A vagyon- és biztonsági őröket is fokozottabban és rendszeresen kellene ellenőrizni, mégpedig az őket foglalkoztató cégek­nek — mondta Szécsi György. A Személy-, Va­gyonvédelmi és Magán- nyomozói Szakmai Kama­ra alelnökét azzal kapcso­latban kérdezte lapunk, mi a véleménye arról, mi­szerint biztonsági őrök segítségével fosztogatott egy bűnbanda a kecske­méti áruházakban. ~TÄ Az alelnök aláhúzta, alapvető gond a szakmában, hogy nagy a vándorlás. Több ezren váltanak elég sűrűn ahhoz, hogy ez egy bi­zalmi szakma. A közel 100 ezres létszámú tagsággal rendelkező kamara alelnöke azzal sem elé­gedett, hogy vagyonőri végzett­séggel különböző részterületeket lehet ellátni. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki sportren­dezvényt biztosít vagy áruház­ban dolgozik. Mindegyik „kis szakma” speciális követelménye­ket igényel. Ezen területeknek meg kell oldani a sajátos oktatá­sát úgynevezett ráképzéssel. Ha ez megvalósulna, részben ki­szűrné a vándorlást is. Az embe­rekkel való kellő bánásmód is ja­vítana a helyzeten. El kell érni, hogy a vagyonvédelmi vállalatok alkalmazottai érzelmileg, anya­gilag, erkölcsileg, fegyelmileg és azonosulás tekintetében jobban kötődjenek a munkaadójukhoz. Ebben bőven van még mit tenni. Ugyancsak fontos a megbízó és a megbízott cég rendszeres kapcsolata. Ennek során ugyanis folyamatosan lehet át­tekinteni a biztonsági helyzetet. Mindig meg kell ugyanis keres­ni azokat a „fekete lyukakat”, amelyek bűnre csábítják az őrö­ket. A védelmi rendszer gyakori átvilágítása, a veszélyes pontok kiszűrése jelentősen csökkent- heti a belső lopásokat, a külső behatolásokat. Az alelnök kifej­tette, amelyik cég alkalmazottai meglopják azt az objektumot, ahol dolgoznak, számolhatnak azzal, hogy kikerülnek a megbí­zó cégek látóköréből.

Next

/
Thumbnails
Contents