Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-28 / 98. szám

MEGYEI TŰKOR 2005. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK Artéri orvhalászt fogtak tettenérés Lakossági bejelentések vezették nyomra a vízi rendőröket Számolhatjuk a vacsoránkat kalóriatáblás étlapok Uniós terv az éttermekben A tavaszi árhullám idén a megszokottnál is több rabsicot vonzott a Tisza- tóra és a medréből kilé­pett folyó középső szaka­szának ártereire. A sza­bálytalankodók közül azonban az eddigi nyolc tettenérés során jó néhá- nyan „horogra is akad­tak” a hatóság szakembe­rei, a halőrök és a lakos­ság egyre hatékonyabb együttműködésének kö­szönhetően. Bugány János Legutóbb éppen a vezsenyi komp közelében vesztett rajta egy orvhalász - tájékoztatta la­punkat Ondók István főhadnagy és Pásztor Tibor törzszászlós, a Tiszai Vízi Rendészeti Kapi­tányság két munkatársa. A tet­tenérést előkészítő szolnoki őrsparancsnok és az akciót irá­nyító helyettese érdeklődé­sünkre válaszolva elmondta: közel két hétig figyelték az érin­tett személyt, mielőtt április ló­én késő délután - több lakossá­gi bejelentés alapján - lecsap­tak volna rá. Az ellenőrzés során - amely­ben a folyószakaszt kezelő Ha­lász Kft. hivatásos halőrei is közreműködtek - az ártéren gumiruhában tevékenykedő férfi kelléktárának néhány da­rabja is előkerült. Ráadásul az így lefoglalt kenu és speciális halászszerszámok mellett egy későbbi házkutatás alkalmával újabb, több száz méter hosszú­ságú hálóval egészült ki a terhe­lő bizonyítékok sora. Mindez elegendő volt ahhoz, hogy a megyei halászati fel­ügyelőség engedély nélküli ha­lászat, míg a területileg illeté­kes Tiszafóldvári Rendőrőrs lo­pás kísérletének alapos gyanú­ja miatt eljárást indítson a rab- sic ellen, akinek ügyében a ha­tályos jogszabályok szerint pénzbüntetést, sőt, akár két évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. Vízi rendőrségi „forródrót” A hatóságok és a halőrök munkája kizárólag a lakosság - ezen belül is a szabályokat tiszteletben tartó horgászok és halászok - eg}'üttműködésével lehet igazán eredményes - állítják a szakem­berek. Mindezt felismerve ma már a Tiszai Vízi Rendészeti Kapi­tányság is rendelkezik olyan telefonszámokkal, amelyeken éjjel- nappal bejelenthetők a vízparton észlelt visszaélések. A két „for­ródrót” a következő: 30/908-7856, illetve 30/358-4432. Levették az emléktáblát szs A művészeti egyesület tagjai a napokban leszerelték Petten- A Szolnoki Művészeti Egyesület kofen emléktábláját, amely ide- tagjai az utolsó pillanatig bíztak iglenesen a művésztelepre ke- benne, hogy August von Petten- rül. ígéretet kaptak viszont ar- kofen osztrák festő, a szolnoki ra, hogy az új épületen ismét festészet elindítója egykori la- elhelyezhetik az emléktáblát, kóhelyét Szolnok városa meg emlékeztetve a hely jelentősé- tudja menteni. Végül mégis tár- gére - tudtuk meg Pogány Gá- sasház épül az egykori ház he- bor Benőtől, az egyesület elnö- lyén. kétől. Ha a házat nem is, legalább az emléktáblát sikerült megmenteni Brassói, milánói sertés­borda, csülök pékné mód­ra... és még számos fi­nomság közül válogatha­tunk az éttermek étlapjai­ról. Elsősorban ízlésünk szerint, az árak is befo­lyásolhatnak, és a jövő­ben talán az ételek kaló­riaértéke is meghatároz­hatja döntésünket. Egy uniós terv szerint ugyan­is az étlapokon a fogások ára mellé a kalóriaértéket is oda kell majd írni. Rimóczi Ágnes A fogyókúrázók nap mint nap szembesülnek az ételek ener­giatartalmával, hiszen közülük sokan úgy próbálnak megsza­badulni felesleges kilóiktól, hogy minél kevesebb kalóriát „vesznek magukhoz”. Az unió tisztviselői is a kalóriaértékeket szeretnék felhasználni ahhoz, hogy Európa elhízott polgárait rábírják az egészséges táplálko­zásra. Az EU jövőbeli terve sze­rint az étlapokon a fogások mel­lett nemcsak azoknak árát, ha­nem kalóriaértékét is fel kell tüntetni. A vendéglősök szerint alapvetően ez nem rossz dolog, hiszen így a vendég maga dönt­het arról, hogy a hizlaló vagy éppen a diétásabb ételt választ­ja. Egyetlen „szépséghibája” a dolognak, hogy ennek megvaló­sítása - az egyébként is sok ad­minisztráció miatt - még bo­nyolultabbá teszi az étteremve­zetők dolgát.- Mindenki tudja, hogy az el­hízás nagyon sok problémát okoz a lakosság körében, de nem hiszem, hogy - bár tulaj­donképpen nem rossz dolog - egy ilyen újítás segítene ezen — mondta el Gaál Zoltán, az egyik Szolnok belvárosában lévő sö­röző és étterem tulajdonosa. - A magyar konyha nem éppen a kalóriaszegénységről híres, vannak kimondottan olyan ét­termek az úgynevezett well- nessközpontokban -, ahol a táp- és energiaértékek alapján lehet menüt választani, de azt hiszem, hogy a hagyományos vendéglátóhelyeken még jó ide­ig nem a kalóriaérték dönt. Aki mondjuk csülkös bablevest kí­ván, az nem nézi a számokat - tette hozzá. Abban is egyetértenek mind az étteremvezetők, mind a sza­kácsok, hogy ezek az adatok csupán tájékoztatnak, hiszen a leggyakorlottabb mestersza­kácsnak sem sikerül egy ételt kétszer egyformán elkészíte­nie. S ha a vendégek mégis min­denképpen a kalóriatábla alap­ján akarnak ételt választani a tányérjukba, akkor úgy van ér­telme ennek az egyelőre csak tervezetnek, hogy ha azt is oda­írják az étlapra, hogy mennyi fehérje, zsír és szénhidrát van az ételben, hiszen az egyes al­kotóknak különbözőek a test­súlyra gyakorolt hatásaik. InAPI KALÓRIASZÜKSÉGLETÜNK (KCAL). 1 KILOKALÓRIA 4.2 KILOJOULE Nők Férfiak Gyerekek 1500-2000 1500-2000 Serdülők 2300 2500 Könnyű fizikai munkások 1800-1900 2400-2700 Nehéz fizikai munkások 2400 3100 Időskorúak 2000 2300 Hátrányos helyzetre szabott program Hátrányos helyzetű, lemaradó diákok fejlesztésére dolgozott ki nyelvoktató programot a jászladányi Mó­ra Ferenc Általános Iskola pedagógusközössége. BCs Berkes Anna igazgatónő el­mondta, hogy a „Let’s go” névre keresztelt nyelvoktató projekt kidolgozására, illetve a hiányzó képességeket fejlesztő program megvalósítására a Tempus köz- alapítványtól nyertek összessé­gében 1,65 millió forintot. A tá­mogatás segítségével már elké­szült egy angol nyelvkönyv, il­letve a hozzá tartozó tanári ké­zikönyv, mindezzel párhuzamo­san pedig kidolgoztak egy fej­lesztő munkafüzetet, és termé­szetesen ehhez is a tanári kézi­könyvet. A program tényleges megvalósulásának feltétele, hogy azt a gyakorlatban is elfo­gadtassák a pedagógustársada­lommal. A kísérleti projekt ré­szeként ezekben a napokban, hetekben zajlik a programot ké­sőbb alkalmazó tanárok felké­szítése, ezt követően pedig gyermekcsoportok bevonásával bemutató órákat tartanak. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL jászladány. Az önkor­mányzat pályázatot nyújt be a megyei területfejlesztési tanácshoz tíz utca út­alapépítésének támogatására. Dankó István polgármester elmondta: a szen­nyvízberuházás megkezdése előtt aszfaltosat már nem akarnak készíteni, de azért járható utakat szeretnének. A nagyközségben egyébként még mindig 50 százalék alatt van a portalanított utak aránya, bgy kuncsorba. A hagyományos Csorba Kupát immár 23. alkalommal rendezik meg szombaton a településen - tudtuk meg Rédai János pol­gármestertől. A játékos, sport­darúgóképzés, hiszen a fiúknál most is hét különböző korosztá­lyú csapat vitézkedik százötven játékossal. A kor szellemének megfelelően mostanság már a lányok is rúgják a bőrt, így a 6- 10 évesek között mintegy harmincán vállalták a heti három edzést Sőt a 7-8. osztá­lyos kisasszonyok focicsapata bejutott a megyei bajnokság döntőjébe. A csapatokat D és B licences edzők pallérozzák, dszm TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Az 1992- ben készült legendás filmsza­tírát, a Roncsfilmet vetítik az Almásy utcai moziban május 5- én, 18 órától. Az előadás után kötetlen beszélgetés lesz Szőke András színész-rendező- mókamesterrel. mg nap utcabállal és tűzijátékkal • kunhegyes. A helyi Kun FC- zárul. szs : ben hosszú idő óta folyik lab­Sokan hagyják ott illegálisan hulladékukat az állat-egészségügyi telep környékén Kunszentmártonban. A városgondnokság munkatársai a tavaszi bejárás során mintegy ötven köbméternyi szemetet szedtek össze, melyet a szelevényi hivatalos lerakóba szállítottak át. pe lUAJSZTRÁClÓHrrÓ: B AKOS JUDIT

Next

/
Thumbnails
Contents