Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-26 / 96. szám

2005. ÁPRILIS 26., KEDD KÉK TÜKÖR Bűnpártolások száma Magyarországon 2000 2001 2002 2003 2004 FORRÁS: OI Irányrthatatian hajó a Dunán beakadt egy farönk egy sze­mélyszállító hajó propelleré­be, emiatt a jármű irányítha­tatlanná vált. Egy arra úszó másik hajó vontatta ki az el­akadt járművet a Duna buda­pesti szakaszán, (vz) Megerőszakolta saját húgát leitatta és megerőszakolta saját húgát egy férfi Somogy megyében.A lány elmene­kült a helyszínről, és felje­lentette a bátyját. A férfival szemben erőszakos közösü­lés és vérfertőzés miatt emeltek vádat, (vz) Előkerült a Némádba fulladt férfi holtteste MEGTALÁLTÁK annak a fiatal­embernek a holttestét, aki még februárban fulladt bele a jeges Hernád folyóba. A férfi nagymamájával együtt tűnt el a télen. Az i-# dős asszony tetemére már két hónapja ráleltek, (vz) Brácsát lopott a parkoló autóból elfogták azt a férfit, aki a fővárosban az Üstökös utca és Árpád fejedelem út keresz­teződésében különleges zsák­mányt szerzett. Az elkövető feltörte az ott álló lakóautót, és elvitte a benne lévő 2,5 millió forintos brácsát, (vz) Kastélyból csenték el a radiátorokat betörték az ablakokat, így jutottak be a Szigetvár kör­nyékén lévő kastélyba a tol­vajok. Az elkövetők harminc darab lemezradiátorral tá­voztak. A szobák így fűtés nélkül maradtak. A kár két­százezer forint, (vz) Segítettek a tolvajoknak a biztonsági őrök biztonsági őrök segítségével fosztogatott egy bűnszövetke­zet több áruházat Kecskemé­ten. Az őrök nemcsak falaz­tak nekik. Azt is megmutat­ták, hogyan kell eltávolítani a lopásvédő kis kártyákat az árukról, (vz) Sodrófával verte férjét az asszony kihallgatták, azt a dunaújvá­rosi asszonyt a rendőrségen, aki sodrófával verte agyba- főbe a férjét. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülé­seket szenvedett. A feldühö­dött nővel szemben büntető- eljárás indult, (vz) Vízi csempészek ellen akcióznak ellenőrzési akciót kezd a vám- és pénzügyőrség dél­dunántúli parancsnoka a ví­zi- és vasúti áruforgalomban. Sejtéseik szerint az illegális áruk jelentős része már nem közúton, hanem vízen és vasúton érkezik, (vz) Megkéselte, mert leöntötte ruháját bosszúból ragadott kést egy férfi Zalában. Az áldozatnak azért kellett meghalnia, mert előzőleg leöntötte itallal a másik férfit. A gyilkost a presszóban fogták el, s eljá­rás indult ellene, (vz) Bombával fenyegették a kecskeméti Tescót felrobbantja a kecskeméti Tesco áruházat, ezzel fenye­getőzött egy ismeretlen sze­mély vasárnap. Fél tizenegy­kor kellett volna robbannia a bombának. Ám a kiérkező rendőrök végül nem találtak bombát az üzletházban, (vz) Megmenti Vargát a politika? szópárbaj Pártok közti harc lett az egykori Fidesz-tanácsadó ügye Kulcsár Attila brókerbot­rányához hasonlóan Var­ga Tamás is a politikusok össztüzébe került. Ráadá­sul Kulcsárhoz hasonlóan Varga sem akarja, hogy hamar Magyarországra hozzák. Nagy E. D. - Izing A. Az MSZP és a Fidesz közötti szó­csatává vált az április elején elfo­gott Varga Tamás ügye. A Fidesz egykori tanácsadója már két jog­erős ítéletet tudhat magáénak, harmadik ügyében még ítélet előtt áll. Az MSZP a volt minisz­terelnök és Varga közti kapcsola­tokat firtatja, míg Orbán Viktor az egykori tanácsadót csupán az ismerősének nevezte. A Hollandiában elfogott és azóta rács mögött ülő Vargával eddig csak holland védői beszél­tek. Zamecsnik Péter, Varga Ta­más magyar ügyvédje. A védő holland kollegáival egyeztet, s a hatóságoktól arra is engedélyt kapott, hogy Vargával beszéljen. Zamecsnik nem kívánt találga­tásokba bocsátkozni arról, mi­kor hozhatják Magyarországra védencét. Az biztos, a volt Fi­desz-tanácsadó nem járult hozzá egyszerűsített kiadatásához, így várhatóan leghamarabb a nyár közepén történhet meg átadása. Hatéves bujkálás után, április 5-én fogták el az egykori Fidesz- tanácsadót. Hazatértekor kapásból börtön­be kerül. Jogerősen kétszer két és fél éves büntetéséből Zamecs­nik szerint csak az egyiket kell leülnie. Az autócsempészet miatt született ítéletnél ugyanis nem volt jelen Varga. Ezért perújrafelvételre van szükség. Uniós csatlakozásunk miatt vi­szont már nem számít csempé­szetnek Varga vádja. így ettől a felelősségrevonástól megszaba­dul. Zamecsnik a másik ítéletet is jogilag aggályosnak tartja, ám részleteket nem közölt. Szerinte Vargának nem a politikai kap­csolatok, hanem a hatályos jog­szabályok segíthetnek. Kérdéses az is, hogy a holland hatóságok mivel indokolják a kiadatást. A két lezárt, vagy a még folyamatban levő, csalás miatt Indult üggyel. Ha nem mind a hármat, csak például az egyik eljárást jelölik meg a kiadatás indokaként, itthon csak azt tudják vizsgálni. Révész Máriusz nyílván nem vé­letlenül nevezte Orbán Viktor is­merősének Var­ga Tamást, aki 1992-ig volt a *g& Fidesz gazdasá­gi tanácsadója - mondta a Reggelnek révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. Varga ha­marabb távozott a pártból, mint Fodor Gábor - tette hozzá Révész. Ám Varga távozása nem volt feszültségmentes, vol­tak bizonyos pénzügyi problé­mák. Fontos tény, de a szóvivő szerint elsikkad, hogy Varga Ta­más ellen az Orbán-kormány idején tett feljelentést Simicska Lajos, az APEH akkori elnöke. Török Zsolt áz MSZP szerint mai napig szo­ros gazdasági kapcsolatban van a Varga és az Orbán csa­lád TÖRÖK ZSOLT, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a volt minisz­terelnöknek tisztáznia kell ezt Török szerint Varga Tamás és Orbán Viktor egykoron közös tu­lajdonosai voltak a Centrum Kft.-nek. A volt kormányfő apjá­nak tulajdonában lévő Dolomit Kft könyvvizsgálója pedig Varga Sándor, Varga Tamás apja. Tö­rök úgy fogalmazott, az MSZP joggal szólíthatja fel Orbánt a kapcsolatok tisztázására. Öt és fél milliót ér a kisfiú élete megállapodás Egyezség az albertirsai strandbaleset kártérítési perében Megegyeztek a felek, ezzel lezá­rult az albertirsai strandbaleset két éve húzódó kártérítési pere. Az albertirsai önkormányzat el­len a tragédia után nem sokkal, még 2003-ban nyújtott be kere­setet Czékus Dávid családja. A hétéves kisfiú 2003. május 26-án halt meg, miután a helyi strandon a medence lefolyója be­szippantotta. A gyermek testét végül másnap találták meg. Az ügyben büntetőeljárás in­dult a strand vezetője és az úszó­mester ellen. Úgy tudjuk, az el­járásban néhány hónapon belül születhet meg az elsőfokú ítélet. Ezzel párhuzamosan az üzemel­tető ellen a családtagok, akiket időközben újabb gyermekkel ál­dott meg a sors, kártérítésért ke­resetet nyújtottak be. Ezt az ügyet sikerült lezárni hétfőn. Az egyezség részletei azonban hiva­talosan nem ismertek, mert a felperes és az alperes beadvá­nyukban zárt tárgyalást kértek a Pest Megyei Bíróságtól. Nem hivatalos források sze­rint a család öt és fél millió forin­tot kap, szemben a keresetben szereplő harmincmillió forinttal. Az önkormányzat azonban vál­lalta, hogy az összeget harminc napon belül kifizeti. ■ Nagy E. D. Dávid (+7) élete egy rácson múlt KERESZTÜL MAGYARORSZÁGON Zalaegerszeg :gerszeg-kártya Hamarosan kezdődik a nyári szezon, kinyitnak a strandok, a termálfürdők és a vízipar­kok. A zalaegerszegiek ked­vezményes belépőt válthatnak a fent említett fürdőkbe, ha érvényes Egerszeg-kártyával rendelkeznek, (szpa) Felsőszentiván rózsák Büszkén viselheti a Rózsák falva elne­vezést a község. A 3000, ta­valy elültetett rózsatő kihaj­tott. Két év alatt a dűlőutak mentén 8500 akácfát, a tele­pülés belterületén 500 nyírfát, 110 gömbjuhart, 50 hársot és 50 szilfát ültettek el. (szpa) Kurd faültetés Facsemetéket ültettek a kurdi általános isko­lások a Gyulaj Rt. Hőgyészl Erdészetének területén. Az akcióban harminchat diák vett részt Pethő Györgyi tanár vezetésével, (szpa) Szeged hitel Három és fél mil­liárd forint fejlesztési hitelt vesz fel a szegedi önkormány­zat az Erste Banktól. Húsz év­re, 47 millió forintos fedezet­tel, 3,5 százalékos Induló ka­mattal. Ekkora kölcsönt még egy városvezetés sem vett igénybe, (szpa) Debrecen ÁRVERÉS Négymillió­négyszázezer forintért kelt el Markó András Pihenő pász­torlány című festménye a Vil­lás Galéria és Aukciósház tizennyolcadik árverésén. A százötvennyolc tételből ez kelt el a legnagyobb leütési áron. Összesen 31 millió fo­rint jött össze, (szpa) Nyírbogdány testvérváros Hét­főn írták alá Nyírbogdányban a település és az ukrajnai Nagydobrony közötti testvérte­lepülési megállapodást, (szpa) Keszthely civilek A város szá­mos lakónegyedében működ­nek közvetlen környezetükért munkálkodó civil szervezetek. Hasonló közösség létrehozásá­ra indult kezdeményezés a belvárosban, a kereskedők és vendéglátók körében is. (szpa) Békéscsaba diákcsere öt éve írták alá az együttműködési szerződést Békés megye és a franciaországi Deux-Sevre megye képviselői. A Leonardo­program keretében Békés me­gyéből hetven diák vett részt 3-4 hetes szakmai gyakorlaton Deux-Sevrében. Hamarosan a falusi vendéglátás területén dolgozó szakemberek utaznak a francia partnermegyébe, (j) Vizsoly ünnep Vizsolyban ün­nepeltek a hét végén a magyar reformátusok az első teljes magyar nyelvű biblia kiadásá­nak évfordulóján. A Vizsolyi Bibliának köszönhető, hogy ma magyarul beszélünk, (szpa) Szombathely útburkolat Jelen­tősen elkoptak, néhány he­lyen alig látszanak az útbur­kolati jelek. Idén 15 millió fo­rint áll a Szombathelyi Város­gazdálkodási Kft. rendelkezé­sére a sávhatárok, Irányjelzé- sek megerősítésére, (szpa) Jutalomban részesített két Bács-Kiskun megyei rendőrt dr. Tóth József, a Tlszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ elnöke szombaton Kecskeméten. Kakulya Pál hadnagynak (képünkön jobbról) és Dakó József zászlósnak a cég ve­zetője nevében Takács István kereskedelmi Igazgató adta át az oklevéllel együtt járó vásárlási utalványokat. A két rendőr azért kapta az elisme­rést, mert március 3-án egy betórőbandát füleltek le Tlszaugon. A tette­sek hajnalban törtek be az áfész boltjába, de nem vihették el az 1 millió 74 ezer forint értékű árut, mert a gyorsan helyszínre érkező rendőrök elől nem tudtak Ladájukkal elmenekülni.

Next

/
Thumbnails
Contents