Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-22 / 93. szám
4 MEGYEI TŰKOR 2005. ÁPRILIS 22., PÉNTEK — HIRDETÉS Megújított koncepció a megye fejlesztésére tájékoztató A versenyképesség, a lakhatóság és a kiegyensúlyozottság igénye A megújított megyei területfejlesztési koncepció vitára bocsátása is szerepelt a tegnapi megyei területfejlesztési tanácsülésen. Baranyi György A megyei területfejlesztési tanács februárban döntött arról, hogy felülvizsgálják a megye 2002-ben elfogadott területfejlesztési koncepcióját, és azt a 2007—2013 közötti stratégiai célokhoz igazítják - mondta Tokár István, a tanács elnöke az Túligényelt keretek Az Észak-alföldi regionális Fejlesztési Tanács pályázati rendszereinek első körére összesen 245 pályázat érkezett be, 117 milliárdos támogatási igénnyel. Ebből 72-t megyénkből nyújtottak be, 3,1 milliárdos támogatási igénnyel, amely több mint duplája a lehetőségeknek. A megyei pályázati rendszerek első körére 138 pályázat érkezett be. Ebből 76 a területi kiegyenlítést szolgáló keretre, 1,2 milliárdos igénnyel (a szétosztható összeg 767 millió), 62 pedig a céljellegű decentralizált keretre, 750,5 millió forintos igénnyel (itt 330 millió forint áll rendelkezésre). ülés után. Ennek alapján elkészült a megújított koncepció vitaanyaga, melyben öt átfogó célt tűztek ki: lépés- és léptékváltást a megye elérhetőségében (közúti, vasúti és légi megközelíthetőségében), a társadalmi-gazdasági felzárkóztatás elősegítését, az életkörülmények javítását, a felszíni és felszín alatti vizek védelmét, hasznosítását, illetve a megyén belüli területi különbségek csökkentését. Célként pedig a versenyképes, lakható, kiegyensúlyozott megye kívánalma fogalmazódott meg. A koncepciót vitára bocsátják, majd az a véleményeket beépítve kerül a megyei közgyűlés elé. A tanács tájékoztatót hallgatott meg a „Tisza-tó térsége befektetési lehetősége” címmel, melyen bemutatták a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács által elkészíttetett magyar és német nyelvű CD-Romot. Ennek célja, hogy a Tisza-tó környékére csalogassák a befektetőket, s minél nagyobb legyen turisztikai területként a tőkevonzó képessége. Ugyancsak szó esett tájékoztató szintjén az energiaültetvények jövőjéről. Mint az elnök fogalmazott, megtermelt potenciális energiaforrásként ugyan lehetőséget ad az energiaültetvény, ám még igencsak kezdeti stádiumban jár a mechanizmus, azaz nincs kitalálva, megszerkesztve, miként lesz belőle energia, ki finanszírozza mindezt Tizenegy megyei város nyert Teleki József Tizenegy város nyert megyénkből támogatást az idei Európa Napok ünnepségsorozathoz. A miniszterelnöki hivatal (MÉH) összesen 360 millió forintot osztott szét a pályázók között A legtöbb megyénkbéli település a megítélhető legmagasabb ösz- szeghez közeli - megyei jogú városok esetében 5 millió, más településeknél kétmillió forintnyi — hozzájárulást könyvelhet el. Ennek megfelelően 1-2 millió forint között összegre számíthat Jászapáti, Jászárokszállás, Kisújszállás, Kunszentmárton, Martfű, Mezőtúr, Tiszafóldvár, Török- szentmiklós, Újszász. Túrkevei programokat 240 ezer, a szolnoki rendezvényt pedig több mint négymillió forinttal segíti a MÉH. A megyei jogú városoknak a tervezett programok költségeinek felét, a városi önkormányzatoknak 30 százalékát saját forrásból kell biztosítaniuk. Az óvónő, aki minden kérdésre válaszolt életút Mindig voltak olyan tanárai, akik melléálltak A gyereknek az ég világon minden kérdésére kell, hogy válaszolj, és ha már akkora, hogy úgy érzi, el kell mennie, ne pör- lekedj vele, hanem engedd el, mert akkor biztos lehetsz abban, hogy vissza fog jönni hozzád. D. Szabó Miklós Tulajdonképpen ebben a mondatban benne van a Tiszaörsön lakó Szabó Gyuláné Jónás Etelka vezető óvónő életről alkotott ars poétikája, az édesanyáknak ajánlott intelme. Nem másért, mert ő is háromgyerekes anya. Ma már a postás hordja neki a havi járandóságot, hiszen talán nem árulunk el titkot, ha leírjuk: hála Istennek, egészségesen eljutott a nyugdíjas korba. Pedig nem akárhonnan került a diplomás pedagógusok közé. Egyszer az egyik csillagszemű apróság meg is kérdezte: — Eta óvó néni! Igaz, hogy te cigány vagy? — Igaz, kis szentem, és ez baj? — Nem, csak azért kérdeztem, mert hallottam otthon. Szóval, ő olyan ember volt és ma is az, aki előtt nincs tabu kérdés, megkérdezhetetlen titok. Tiszaszentimrén érkezett erre a világra, szentestén. Hatan voltak testvérek, nem dúskáltak a földi javakban, örültek amikor ennivaló jutott az asztalra. A kis Eta mindig jó tanuNagy utat járt be Mindennek ellenére Etelka óvó néni elégedett ember, aki nagy utat járt be Tiszaszent- imrétől Tiszaörsig, hiszen eljutott a diplomáig. Ha újra kezdené — állítása szerint — megint mindent hasonlóan csinálna, hiszen azokat az apróságokat tanította, nevelte, akik mindig is a kedvencei voltak: a három-hétéveseket. ló volt Tiszaörsön is, ahol elemi iskoláit végezte. Kertész szeretett volna lenni, fel is vették Karcagra a szakközépiskolába, de mivel kollégiumot nem kapott, a család az albérletet képtelen volt fizetni. így Tiszafüreden tanult tovább: naponta ingázott ki s be a vicinálissal. Már ott kerek perec kijelentette, főiskolára iparkodik. Ezt az igyekezetei akadt, aki így kommentálta:- Mit akarsz te Jónás Eta? Nem lesz tebelőled semmi, a cigányok nem szeretnek tanulni! Parázsként perzselték a szavak, összeszorította a száját: csak azért is megmutatja! Szerencsére a „jóakarókon” kívül mindig voltak tanárok, akik mellé álltak. így végezte, végezhette el Szarvason az óvónőképző főiskolát. Mivel remekül tanult, így kapott havi négyszáz forint ösztöndíjat, amelyből kétszáz volt a kollégium, százötven az étkezés és neki is maradt havi ötven zsebpénzre. Ezért ahol és amikor lehetett, dolgozott. Mivel síkvidéki lélekként a hegyek közé vágyott, így amikor végzett, Nógrádban dolgozott négy évig. Majd dr. Sári Béla hazahívta, és tizenhat évig vezető óvónő volt Tiszaörsön, ugyanannyi ideig Tiszafüreden. 1974-ben bekötötték a fejét, Szabó Gyuláné lett. Három fiuk született, a legkisebb még tanul, ötödéves egyetemista. Noha Etelka már nyugdíjas, de a közéletben szívesen részt vesz. Önkormányzati képviselő, a kisebbséget is képviseli. Fura helyzet, annyi tény. — Se ide, se oda nem tartozom, mert sokszor mondják a cigányságból már a végzettségem, iskoláim miatt kikerültem, a magyarok meg úgy vannak vele: jó, jó, diplomás, dehát nézzük meg, honnan jött — kommentálta helyzetét. Úgy tanultam Szarvason, hogy havi ötven forint zsebpénzem m; — emlékezik vissza azokra az évekre Szabó Gyuláné Jónás Etelka, nyugdíjas óvónő LEGYEN JO, TEGYEN JÓT! ADJON ESÉLYT MÁSOKNAK ÉS ADJON ESÉLYT MAGÁNAK, HOGY JOBB LEGYEN! SOKSZOR ELÉG CSAK EGY MOZDULAT. 1 SZÓ. 1 PERC. 1 %. AJÁNLJA FEL ADÓJA 1 %-ÁT VALAMELY CIVIL SZERVEZETNEK! Információért hívja a 06-80/ 200-074-es zöldszámot vagy keresse fel a Civil Szolgáltató Központ munkatársait. Elérhetőségeink: 5000 Szolnok, Baross u. 56. Tel./fax: 56/376-782, e-mail: ciszok@externet.hu „MOSOLYOGJ, AZ ÉPÜLETBEN VIDEÓ-RENDSZER MŰKÖDIK” AZ ÉPÜLETBEN VIDEÓ-RENDSZER MŰKÖDIK! Az INFRA-ELEKTRONIK KFT. 1991-ben alakult, legfőbb tevékenysége az elektronikus vagyonvédelmi rendszerek kiépítése, távfelügyelete, járőrszolgálat biztosítása. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma az egyik legkorszerűbb távfelügyeleti központtal rendelkezik a cég. Nem csak telefonvonalas riasztó berendezések jelzéseit tudják fogadni, hanem a legkorszerűbb vezeték nélküli URH rádiós és kamerás megfigyelő rendszerek jelzéseit is. A riasztó jelzéseket korszerű számítógépek rögzítik és dolgozzák föl a másodperc tört része alatt, ami alapján a járőrszolgálat a helyszínre indulhat. A legkorszerűbb technika jelenleg a video távfelügyelet, mely segítségével riasztások esetén azonnali képi informá- ciók is bejutnak a felügyeleti központba, ekkor láthatók az elkövetők, számuk, mozgásuk. Az adatok rögzítésre is kerülnek, megkönnyítve a bűnüldözők munkáját. „Tavasz akció keretében távfelügyelet belépési díj nélkül, 2 hónapig díjmentesen, URH rádiós távfelügyelet 0 Ft-ért.” (x) INFRA-ELEKTRONIK KFT. 5000 Szolnok, Mártírok útja 32. Tel/fax: 56/424-628 E-mail: info@infra.hu http://www.infra.hu