Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-21 / 92. szám
2005. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Versenyhátrányban a megyei tógazdaságok? halpénz Az uniós konkurenseket kisebb járulékos költség terheli Ami az agrárium egy speciális ágát, a haltermelést illeti, a szakemberek szerint sajnos nem mondható el, hogy megyénk tógazdaságainak piaci pozíciói az olcsó cseh ponty múlt év végi „karriertörténete” óta erősödtek volna az uniós versenyben. Bugány János Kovács Zoltán állítja: a szakma megyei képviselői idén a túlélésnél aligha tűzhetnek maguk elé derűlátóbb, ám még a realitás talaján nyugvó célt. Pedig kilátásaikat nem is any- nyira a meglehetősen szerény honi halfogyasztási mutatók, mint inkább az uniós versenyben példátlanul hátrányos pozícióik befolyásolják kedvezőtlenül. A térség egyik legnagyobb — mintegy 400 hektáros vízterülettel rendelkező - tógazdaságának irányítója érdeklődésünkre kifejtette, a cseh konkurensekkel szemben már- már behozhatatlannak tűnik a- hátrányuk. Ott ugyanis akár negyven százalékkal kevesebA hazai vásárlók többségét ma még sokkal inkább az ár, mint a minőség érdekli be kerül egy kiló hal előállítása, mint hazánkban, ahol az egyébként is magas áfa és közterhek mellett - az EU-tagálla- mokban egyedülálló módon - vízszolgáltatási díj és vízkészlet-használati járulék is sújtja a termelőket. Mindez fokozottan érezteti hatását régiónkban, ahol az alacsony fizetőképes kereslet miatt a vásárlásnál nem a minőség, hanem az ár a meghatározó szempont - vélekedett a tiszasülyi Tiszahalker Kft. ügyvezetője. Éppen ezért nem terveznek, nem is tervezhetnek ez évben jelentős emelést. A hétszáz forint körüli ponty és amúr, illetve a fele ennyiért megvásárolható busa vagy keszegféle így még a karácsonyi akciókat megelőző, tavalyi árakat idézi. Az itthon 1300 forintért már luxusnak számító harcsa és süllő pedig - szerencsés esetben — a német, olasz és belga fogyasztók asztalára kerül. Ingyenhagyma... Kevesebb állástalan (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A megyei regisztrációban szereplő pályakezdő munkanélküliek száma az országos, 8,7 százalékos mutatóval megegyezett. Létszámuk márciusban 1894 volt. A diplomás munkanélküliek aránya februárhoz képest nem változott, alig három százalékot tett ki. A megye munkaerő-piaci körzeteiben a regisztrált munka- nélküliek számának alakulása hónapról hónapra változó. Ennek eredményeként a megye munkanélküliségi rátája az első negyedévben megyei szinten lassú javulást mutatott, márciusban 13 százalék volt. (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Keserűen állapította meg a me- zőgazdasági fantázianévre keresztelt ladányi télálló hagyma egyébként remekül vizsgázott idén. A mai napig - pedig már április közepénél járunk - kiváló minőségű maradt a vöröshagyma. Árudömpingnél azonban a minőség a legkevésbé sem számít. A számítások szerint mintegy 300 - 400 millió forintnyi bevételtől estek el az Rt. által integrált termelők, a tavalyi termés nagy része - úgy hatvan százaléka - a mai napig prizmában áll a portákon. Pedig már tavaly ősszel is volt olyan gazda, aki be sem takarította a termést. — Ilyen helyzetekben látszik, hogy milyen szükség volna a hazai piac hatékony védelmére - tette hozzá Dankó István -, az pedig szintúgy elgondolkodtató, hogy az óriási árudömping ellenére a hagyma fogyasztói ára továbbra is 30-80 forint körül mozog. Veszélyeztetett pénzintézetek (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A legutóbbi rablótámadás tavaly decemberben, a Sólyom úti takarékszövetkezetben történt a megyeszékhelyen. Ez ügyben még keresik a tettest. A másik, korábbi szolnoki eset a Szolnoki Főiskola épületében kialakított bankjegykiadó automata helyiségéhez kötődik. Akkor az elkövetők behatoltak az épületbe, majd megkötözték az ágyban fekvő biztonsági őrt, de magát az automatában tárolt pénzt nem tudták megszerezni. A zsákmány nélküli rablókat pár perc alatt elfogták a rendőrjárőrök. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL jásztelek. A Hunyadi Általános Iskolában Hunyadi-kupa néven tartanak sportversenyt május 11-12-én, melyet a megyei közgyűlés egészségügyi és sportbizottsága 30 ezer forinttal támogat az idei sportalapból. BGY Szolnok. A katasztrófahelyzettel érintett szervek együttműködésének tapasztalatait összegezte tegnap az állam- igazgatásban dolgozó szakemberek előtt Csíkos Zoltán, a megyei közigazgatási hivatal vezetője. A megyei államigazgatási kollégium tagjai ugyanakkor előadást hallgathattak meg a romák társadalmi integrációját segítő kormányzati programról is. tj Tiszai kaleidoszkóp címmel a víz napja, valamint a madarak és fák napja program keretében a szolnoki TEMI Borostyán Művelődési Ház általános Iskolás és óvodás gyermekeknek szervezett programot a természetben. A kicsik a Tlszaligetben Ismerkedtek a tiszai halfajtákkal, a madarak hangjával, a vízpart, a mocsár és a liget növényeivel. Tiszafüred. Orvosok, köror- vosok Tiszafüreden címmel kedden orvostörténeti tanácskozás zajlott le a Városi Könyvtár és Információs Központban a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Kiss Pál Múzeum és a Tariczky Endre Helytörténeti-helyismereti Alapítvány rendezésében. Az előadások, melyek szerzői Pusztai Gabriella, Szalay Annamária, Györfiné Szalay Erika, ár. Bariba Júlia, Orbánná dr. Szegő Ágnes, dr. Füvessy Anikó és dr. Vadász István voltak, a 18. századtól és idegen földrészeken is megfordult magyar orvosoktól az elmúlt évszázad helyi emlékeiig tekintették át a medicina históriáját, szí Túl sok már az esőből mezőgazdaság A talaj-eló'készítéssel jól haladtak A gazdák manapság nem esőért fohászkodva kémlelik az eget, hanem azért, hogy kiderüljön. Mert ami eddig lehullott, az már túlontúl sok, teljesen eláztatja a földeket, akadályozza a vetést, elősegíti a gyomoso- dást. Laczi Zoltán Ez év elejétől napjainkig a sokéves átlagot több mint 150 milliméterrel meghaladó mennyiségű csapadék áztatta megyénket, csupán az elmúlt tíz nap alatt mintegy 100 milliméternyi égi áldás mértek. Mindez egyre komolyabb mértékben akadályozza a tavaszi munkákat — mondta érdeklődésünkre Gombár Mihály. Az FM megyei hivatalának vezetője beszámolt arról, hogy bár a talaj-előkészítéssel jól haladtak a gazdák, ff*'* vaszi árpa és csak a tervezett terület ötödén sikerült földbe juttatni a magot, nem is szólva kukoricáról. Ha pedig áttevődik májusra például a tengeri vetése, kétséges lehet az eredménye. A szakember szerint bizonytalan kimenetre nincs értelme vetni, ezért megfontolandónak tartja az elvizesedett táblák, parcellák ugaroltatását. ígéretes a búza Az ősszel 128 ezer hektáron elvetett búza ígéretes képet mutat. Bár még sokat alszik kinn a határban, s az esőzések miatt számolni kell kipusztulással, valamint erőteljes gyomosodással, jó termésre van kilátás a megyében. Szivattyúzniuk kellett a tűzoltóknak Horváth Győző Megyeszerte sok csapadék esett tegnap éjjel és napközben, emiatt több esetben is kérni kellett a tűzoltók segítségét. Mint azt a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság központi ügyeletén megtudtuk, kedden négy, tegnap kora délutánig pedig újabb három helyre riasztották vízszivattyúzásra a tűzoltókat. Volt ilyen munkájuk Szolnokon, Cserkeszőlőben és Kunszentmártonban is. Ez utóbbi város közigazgatási területén harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el. Engesztelő zarándoklat gyalogút Pünkösdre Erdélybe akar érni a polgármester Április 9-én gyalog indult el engesztelő zarán- dokútjára a tatabányai polgármester, Bencsik Já nos, hogy pünkösdkor részt vegyen a csíksomlyói búcsún. A 800 kilométeres út részeként teg nap Karcagra érkezett, ahol a katolikus plébánián szállt meg. Daróczi Erzsébet Bencsik János tegnap érkezett Karcagra, a plébániára-Mi a célja az útjának?- Egyrészt ki kell engesztelni a Nagyboldogasszonyt, akinek felajánlotta népünket István ki rály, ezer esztendővel ezelőtt. Másfelől úgy gondolom, ki kell engesztelni erdélyi testvéreinket is, hiszen decemberben komoly trauma érte őket, miután a kettős állampolgárságot nem biztosítottunk a számukra. Valamint hálát szeretnék adni Nagyboldogasszonynak legkisebb gyermekem születéséért is. Ami az ide érkezésemet illeti, Kunhegyesről keresztül jőve a határon, eléggé csuszamlós és ragadós volt időnként a talaj és délután még jött az égi áldás is, így most ki kell szárítani a menetfelszerelésem. Sikerült egy kicsit eltévednem is, senki nem akarta elhinni, hogy reggel 10- kor már láttam a nagy épületeket. Azt mondták, nem jó irányba jövök, így elkacskaringóz- tam a gátoldalakon. Talán a kisújszállási harangot hallottam délben, de azután sikerült jó utat választanom és ideértem.