Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-13 / 85. szám

2005. ÁPRILIS 13., SZERDA 13 MEGYEI TÜKÖR HIRDETÉS Gála a hagyományok ápolása jegyében néptánc Verbunk, ugrós Nagy érdeklődés kísérte idén is a tiszaszentimrei Tavaszi néptáncgálát. Farkas István A hagyományok ápolása jegyé­ben létrejött rendezvényen a Pátria Alapfokú Művészetokta­tási Intézmény tiszaszentimrei és tiszafüredi növendékei nyúj­tottak betekintést a magyar tánc szépségeibe. Új koreográfi­ákat is felvonultató műsoruk­ban többek között székely ver­bunk, szatmári játék- és kör­tánc, dunántúli ugrós, dél-alföl­di oláhos, illetve bonchidai ro­mán táncok is szerepeltek. A színes programban fellép­tek a gyermek-szólótáncver- seny középdöntőbe jutott ver­senyzői, valamint a felnőttek­ből, szülőkből verbuválódott he­lyi népi együttes is. A közel száz hagyományőrző előadását az eredeti népviselet és a Bíró zenekar játéka tette teljessé. A művelődési házban megtar­tott gála a Tiszászentimre Nép­művészetéért Alapítvány báljá­val zárult, melynek bevételét a tervek szerint a táncos lábú le­gények és leányok nyári táboro­kon, fesztiválokon való részvéte­lére fordítják majd. A kellemes hangulatú rendezvényen Belez- nay Sándor, a település polgár- mestere és Varga Mihály ország- gyűlési képviselő is részt vett. Látványos volt a szentimrei lányok kalocsai tánca is A jövő Megasztárja lehet Oláh Dániel a szolnoki Körösi Sándor Általános és Konstantin Alapfokú Művészeti Iskola 8. b osz­tályos tanulója. Bár jól ta­nul, mégsem eredményei­vel, hanem az énekhang­jával tűnik ki társai kö­zül. Letenyei Ágnes Dani nevével már találkozhatta­tok a Körösi Megasztár írá­sunkban. Ő az a fiú, aki ének­hangjával igencsak sok embert levesz a lábáról, ha meghallják.- Mióta énekelsz?- Egész kicsi korom óta. Ak­kor még természetesen Gsak gyermekdalokat énekeltem, a későbbiek folyamán azonban megismerkedtem a különböző zenei stílusokkal, és megszeret­tem a pop műfajt. Azon belül is leginkább a lírai popot szere­tem.- Ha jól áldom, van példaké­ped. Ki ő, és miért őt választot­tad?- Igen. Tízéves voltam, ami­kor megkedveltem Zámbó Jimmyt és a számait. Azóta ta­nulom a dalait, és szinte kivétel nélkül tudom az összesét. Ő a példaképem, azért, mert érzel­mesek ezek a számok, és min­den emberhez szólnak. Amit megénekelt, az bárkivel előfor­dulhat, egyébként sokszor a sa­ját élete is kiérződik a dalokból.- Szeretnél a zenével foglal­kozni? — A Tiszaparti Gimnázium ének szakára jelentkeztem, fel is vettek. Elvégzem a sulit, az­tán szeretnék még tovább ta­nulni, de hogy milyen egyete­men vagy főiskolán, azt még nem tudom. Egyelőre büszke vagyok arra, hogy a hangszí­nemmel bármilyen dalt el tu­dok énekelni. Bár semmihez nincs kitartásom, mert kishitű vagyok, az énekléshez azonban mindig is volt és lesz is. — Játszol valamilyen hangsze­ren? — Az iskola mellett hetente kétszer énektanárhoz járok, emellett furulyázni tanulok. Doboltam fél évig, de azt ab­bahagytam. Lehet, hogy egyszer még a gitározással megpróbálkozom majd. — Mit csinálsz a sza­badidődben? — Suli után otthon beteszem a karaoke CD-t, és énekelek. Tényleg ez tölti ki a legtöbb időmet, illet­ve szeretek interne­tezni. Egy elég jól felszerelt gépem van webkamerával, mik­rofonnal, úgyhogy minden feltétel adott a cseteléshez. Oly­kor-olykor parodizá­lok is. Leginkább hí­rességeket, és néha az iskolában a taná­raimat, szórakoztat1 va ezzel a társaimat. Néha verset is szok­témákban. Ezek is légin kább az érzelemről, az éneklésről és Jimmyről szólnak.- Milyen terveid vannak a jövőre néz­ve? — Szeretném, ha az emberek meg­ismernének. Bár a szüleim szerint ez fárasz­tó, igazat is adok nekik, biztosan na­gyon jó érzés a médiában szerepelni, énekelni, esetleg mű­sort vezetni. Azt hi- szem, hogy ez érdekelne a legjob­ban. tam írni különböző Talán egyszer majd a színpadról mosolyog ránk vissza Oláh Dániel Az elismerések, kitüntetések köteleznek is A szolnok-szandaszőlősi iskolában mostanság 763 kis- és nagydiákot pallé­roznak az ott tanító neve­lők. Közülük 380-an mű­vészeti iskolások. Az in­tézmény nevelési, oktatá­si, művelődési, művésze­ti, sportfeladatokat is el­lát, temérdek kapcsolatot ápol. Nemcsak a feladat meg a munka szerteága­zó, hanem az elismeré­sek, kitüntetések is bizo­nyítanak bizonyos szak­mai, pedagógiai sikere­ket. D. Szabó Miklós A tantestület tagjai eddig kilenc állami, öt szervezeti szintű, egy megyei, két városi kitüntetést, díjat vehettek át. Legutóbb pél­dául dr. Kállai Mária, az intéz­mény igazgatónője a Néprajzi Múzeumban kapta meg a Ma­gyar Köztársaság Arany Érdem­keresztjét. Bár a családban csak a nagy­bátyja számított a nemzet nap- S számosának, ő is világéletében % pedagógusnak készült. Ennek § szellemében végigtanulta, ta- f nulja az életét. Magyar-orosz szakon végzett, majd az ELTE pedagógiai szaka, a közoktatás­szervező, a doktori iskola, majd a hároméves phd fokozat zárja le az egészet. Hogy meddig? Ad­dig, mint a szovjet csapatok itt­léte: ideiglenesen. Persze köz­ben dolgozni is kellett, hiszen most már a harmadik ciklus­ban vezeti az intézményt. Igyekeznek válaszokat keres­ni a kor kihívására, olyan peda­gógiai értékeket plántálni a ne­bulókba, amelyek maradandó- ak, állandóak. Sok pályázaton részt vesznek, és ami nem mel­lékes: eredményesen. Nem ke­vés támogatást kapnak a fenn­tartótól, az önkormányzattól, és ami fontos: a szülőkre is mindig számíthatnak. Akármilyen se­gítségről, netalántán szakipari munkáról van szó. Mindezeken kívül az iskola- vezetés arra törekszik, hogy az intézmény rohanó, folyton- folyvást változó mindennapja­inkban egyféle pedagógiai ál­landóságot, műhelyt jelent­sen. Valami olyas­mit, ahol a tanuló 764 diákból ugyanannyi fon­tos, akire odafi­gyelnek, akit meghallgatnak, akin - ha bajban van — a maguk módján segíteni igyekeznek. Le­gyenek azok je­les, netalántán közepes tanulók. Ez a munka, en­nek a szervezése állandó készenlé­tet jelent, amely­nek a testület tag­jai megfelelnek. Ezért is kapta meg dr. Kállai Mária igazgatónő a közelmúltban ezt az elismerést. Ugyanakkor gya­nítható, sőt nyu­godtan leírható: a sorban ennél az intézménynél aligha ez az utolsó kitüntetés, magas szintű állami díj. Jó tantestület nélkül hasonló díjat nem vehet át az ember - állítja dr. Kállai Mária A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KASSAI úton 56 m!-es lakás eladó IV. emele­ten, 8.3 M Ft. Tel.: 20/967-8895.---------------------------------------------------------------------------------*177563* BS ZANDASZŐLŐSÖN új építésű, 270 m2 * * * * * 8-es, 2 szintes, galériás családi ház igényes kivitel­ben eladó. Érd.: 06-70/368-8895 telefonon lehet.------------------:--------------------------------------------------------------*179506* SZ ANDASZŐLŐSÖN 130 m!-es ház dupla ga­rázzsal eladó. Érd.: 20/9272-053.---------------------------------------------------------------------------------• 182788* SZ OLNOK belvárosi 52 m2-es ház 500 m2 te­lekkel eladó. Érd.: 20/9272-053.------------------------------------------------------------------------;--------• 182788' SZ OLNOK, Városmajor úton I. emeleti, gázos, 54 m2-es, 2 szobás, erkélyes, redőnyös lakás, sürgősen eladó. I: 06-30/2057-224. '------------------------■--------------------------------------------------------• 183028* SZOLNOKON, a Dobó I. úton 2004. nov.-ben átadott 110 m2-es, kétszintes (168.000 Ft/m2) társasházi lakás zárt udvari garázzsal (1,5 M Ft) eladó. Érd.: 20/414-5508.----------------------------------------------------------------------------------*113076* NÉMET - osztrák ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904---------------------------------------------------------------------------------*183087* EGER Rózsadombján, a Nagy-Eged utcában 300 m2-es, 5 szoba + nappalis, beépített konyhás ház eladó. Extrák: padlófűtés és cirkó kombinálva, függönyrendszerek, kétállásos ga­rázs, hatalmas déli fekvésű terasz. I.ár: 53 M Ft. Telefon: 06-20/961-9624.--------------------------------------------------------------------------------*183388* 8 ELADÓ Szolnokon a városközpontban, Po­zsonyi út 10. szám alatt két szoba étkezős, egyedi gázfűtéses családi ikerház pincével. Az udvaron garázs. Irodának, üzlethelyiségnek al­kalmas. T.: 56/344-195.---------------------------------------------------------------------------------* 183439 * SZANDASZŐLŐSÖN összközmüves, 342 négy­szögöl építési telek eladó. 20/912-6324.---------------------------------------------------------------------------------* 183441 * SZOLNOK, Ságvári krt.-i 1 szobás, gázos lakás eladó. Érd.: 56/424-400 telefonon.---------------------------------------------------------------------------------*183721* STISZAFÖLDVÁRON kertes, összkomfortos kis családi ház eladó. Érd.: 56/471-033 tele­fonszámon.---------------------------------------------------------------------------------* 183738* SZOLNOKON, a Rákóczi úton 74 m2-es lakás garázzsal eladó. Érdeklődni: 20/925-2120.---------------------------------------------------------------------------------*183751* ELADÓ Szolnok, Mátyás király úti 55 m2-es, 2 szobás, gázos lakás. Tel.: 20/9928-505.---------------------------------------------------------------------------------*183758* a SZOLNOKON, a Béke úton 2 szobás, gázfű­téses ház, 400 m!-es telken eladó. Érd.: 30/3044-663, 20/370-9935.---------------------------------------------------,-----------------------------*183762* BE LVÁROSBAN 31 m2 * * * * * 8-es, gázos, kis rezsijű la­kás sürgősen eladó. Érd.: 70/368-7388.---------------------------------------------------------------------------------*183870* BUDAPESTEN, Népszínház utcában 1 szobás, 48 m!-es, felújított, világos, II. emeleti lakás eladó. I.ár: 12 M Ft. Érd.: 06-20/352-4549.---------------------------------------------------------------------------------*183877* SZOLNOK, Gerle úton 59 m!-es, fsz.-i lakás el­adó. Ár: 9,9 M Ft. Érd.: 70/380-6305.---------------------------------------------------------------------------------*184001* B MARTFŰ központjában 2 szobás, 1. emele­ti lakás sürgősen eladó. Érd.: 06-30/278- 9552.---------------------------------------------------------------------------------*184004* SZOLNOKON, Csokonai út 35. alatti Stop ABC eladó. Ára: 15 M Ft. Érd.: 30/645-6006.---------------------------------------------------------------------------------*184024* GARÁZS SZÉCHENYI-LAKÓTELEPEN új garázsok eladók, kiadók. Érd.: 30/9412-348, 20/9508-284.---------------------------------------------------------------------------------*180999* a SZOLNOK, Lovas I. úti 24 m!-es garázs rak­tár, üzlet céljára is eladó. Érd.: 06-30/540- 1150.-----------------------------------------------------.---------------------------*183094* JÁ RMŰ a FIAT Tipo l,6i ’93-as, extrákkal, szép álla­potban eladó. Érd.: 30/443-2762.---------------------------------------------------------------------------------*175232* a TOYOTA Hiacokat vásárolnánk 6 személye­set, készpénzért, 1998-2003. évjárat között. Tel.: 30/746-7347.-----------------;--------------------------------------------------------------*179577* SASTRÁ T és Corsát vennék. 06-30/740- 2080.---------------------------------------------------------------------------------• 183539* a S UZUKI Swift 1.3 16V GLX 2002., gyönyörű, 0 Ft-tól részletre is eladó. 20/9889-591.--------------------------------------------------------------------------------• 183712* a O PEL Astra G 1.4-es újszerű állapotban lé­vő eladó. I.ár: 1,67 M Ft. 30/399-1656.-------------------------------------------------------------------------------*183740* a E LADÓ ’99-es, 6 üléses Rat Ducato 1,9-es TD (1,8 M Ft) és 99-es Seat Inca 1.4-es benzi­nes (960 E Ft). Tel.: 30/998-1111.---------------------------------------------------------------------------------*183748* a SUZUKI Swift 1.3 GLX 2000., légzsákos, 50 E Ft-tól részletre is eladó. 20/9175-372.--------------------------------------------------------------------------------*183798* 199 8-AS, piros Fiat Punto gyönyörű álla­potban, extrákkal eladó. Érd.: 20/344- 1131.---------------------------------------------------------------------------------• 184026* HONDA Civic (2 db) ’98-as és 2003-as extrák­kal eladók. Érd.: 06-20/490-0561, vagy 56/412-380.---------------------------------------------------------------------------------*184049* HASZONGÉPJÁRMŰ ELADÓ BSS12 tonnás billencs pótkocsi 1,7 m- re felmagasítózva, 5 év friss műszakival. Tel.: 30/9859-972.---------------------------------------------------------------------------------* 184058* GÉPEK a GÁZ+BENZINÖZEMŰ Niva, MTZ 570-es és bálázók eladók. 30/254-1741.---------------------------------------------------------------------------------*183742* a E 514-ES gabona kombájn napraforgó és kukorica asztallal eladó. Ugyanitt búza eladó. Tel: 56/494-463, 20/2418-138.---------------------------------------------------------------------------------*184034* ÁLLÁST KÍNÁL * Az Antipode Bútorgyártó Kft. * * kárpitosokat keres. t í| Jelentkezni hétfőtől péntekig, f 8-15 óra között az alábbi :f (elefonszámon lehet: 56/514-120. * J7______________________'mm' a Ö NÁLLÓAN dolgozni tudó víz-, gáz- fűtés- szerelőt keresek. 06-30/2493-166, 06- 30/3035-190.-----------;-------------------------------------------------------------------*182763* OR SZÁGOS ingatlaniroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673---------------------------------------------------------------------------------*183046* ÉPÍTŐIPARI termék értékesítésére területi kép­viselő munkatársat keresünk. Jó kereseti lehe­tőség! Érd.: 30/975-2155.---------------------------------------------------------------------------------*183066* DIVATÁRUÜZLETBE kirakatrendezőt keresünk Szolnok és Kecskemét vonzáskörzetéből. 06- 30/241-7922.---------------------------------------------------------------------------------*183271* 144000 Ft! Területi képviselőket keresünk! 06/30-524-0709.---------------------------------------------------------------------------------*183369* ' Mezőgazdasági gépek értékesítéséhez üzletkötőt keresünk, gépész végzettséggel, jó kommunikációs készséggel. Pályázatokat 2005. 04. 20-ig várjuk. Ihász Kft. 5000 Szolnok, Thököly u. 80., 56/424-302 ■183622*1 ERDÉLYI ásványvizek, üdítők és édesipari ter­mékek forgalmazására munkatársakat kere­sünk jutalékos rendszerben. Megfelelő kis te­hergépkocsi és saját raktár szükséges. Érdek­lődni lehet: 06-1/210-3084 telefonszámon munkanapokon 9.00-16.00 óra között.---------------------------------*------------------,----------------------------*183396* (Foly tatás a 14. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents